Mégsem én más

Ma nem én szólok, bár mondhatnám Feldmár András megfogalmazta a gondolataimat, így hát ma az ő tollával ékeskedem, csak az első pár oldal fantasztikus gondolatai..
Nem olvastam még tőle, de valahogy mindig megtalálom azokat a gondolkodókat akik mintha az én gondolataimat vetnek papírra, vagy megfogalmaznák, amit nem tudtam szavakba önteni, ilyenkor jó érzés, hogy ilyen nagy nevekkel azonosulhatok magamban.
Akkor hát jóéjt:

"Hosszabb vagy rövidebb idő alatt megtanulják, hogy mindannyian szenvedünk, és talán valójában arra teremtődtünk, hogy megtanuljunk szenvedni."

"Szerintem komolyan kell vennünk, hogy minden pillanatban meg legyünk lepve attól, hogy egyáltalán élünk"

"Egy ember csak akkor lesz unalmas, ha nem mond igazat. Aki őszinte és spontán,az mindig meglepő. És a meglepetések végtelen sora irtó izgalmas. De persze veszélyes is. Azt is lehetne mondani,hogy ami nem veszélyes, az unalmas. Ha valakinek fontos a biztonság, akkor nagyon unalmas lesz az élete."

"Amikor két ember megismerkedik egymással, és szerelmesek lesznek, az azért izgalmas, mert nagyon gyorsan, nagyon sokat tanulnak egymásról. Sokan ugy hiszik, törvényszerű, hogy nem lehet örökké szerelmben élni,mert véges az ember, mondják. És bizony egy idő után elkezdünk unatkozni. Ha már tudjuk, mit fog mondani,  mit fog csinálni, ha már minden szokássá válik, az uncsi.
Na de miért történne ez?  Mert nem igaz, hogy végesek vagyunk. Végtelenek vagyunk. Ráadásul lehetetlen egy másik embert tökéletesen megismerni. A másik annyira másik, hogy el sem tudom kèpzelni, mennyire más. Szerintem csoda, hogy néha megèrtjük egymást, vagy legalábbis ugy csinálunk, mintha megértenénk. Ha nem gondolkozom elég mélyen, akkor csak leírom, mi az élményem veled kapcsolatban. Tulajdonképpen csak beleraklak azokba  a skatulyákba, amelyek szerint én élek. És nem is látlak téged igazán, mert csak azt látom benned, amit már ismerek, amiről már tudok."

 "Én rajtad keresztül vagyok annyira én."
Aztán vagy van ilyen vagy nincs :)

Címkék:

Hozzászólások



Sokáig azt hittem, baj, hogy

Sokáig azt hittem, baj, hogy más vagyok.. szégyelltem magam, kevesebbnek, betegnek éreztem magam, probáltam utat keresni, mig végül messzebbre kerültem önnmagamtól. Rá kell jönni, hogy mindenki másnak születik, de valahol egyszer a társadalom a hatalomérvényesítés miatt ugy gondolta, aki másként gondolkozik, nehezebb befolyásolni, nem lehet kiszámítani, uralni, tehát ROSSZ. MÁS.
De nem, én csak magam vagyok, és ezt nem tagadhatom neg magamtol.
És nem mondom, hogy rossz az, aki beáll a sorba, mert a világ igy kerek. De nem lehet mindenkit igába hajtani, és ettől még nem lesz kevesebb..sem az aki igába áll. Ez az ő útja, ezt választotta, mindenki dönthet, kinek mi a könnyebb. Beállni a sorba, és akkor majd nem kell félni, hogy kirekesztenek, de be kell allni a színházba és a szerepeket tökéletesen előadni, mert csak akkor lesz kerek minden..
Vagy játszod a saját szereped, ami n tetszhet mindenkinek, hisz teli van improvizációval, kiszámithatatlan, mint a természet.. de mért baj ez?
Mert nem vonhatod az uralmad alá..ahogy a szélnek sem mondhatod mikor fujjon, vagy szolsz a cunaminak, hogy várjon még kicsit..