Örökös Boldogság blogja

Újévi jókívánságok

Drága Teremtő Társaim! Folytatva a hagyományokat, megnyitom ezt a blogot, hogy köszönthessük egymást, és kívánjunk egymásnak nagy szeretettel minden jót.
Én ezzel a gondolattal szeretnék TEREMTÉSEKBEN GAZDAG, BOLDOG ÉS MOSOLYGÓS új évet kívánni:
"Az embereknek meg kell érteniük, hogy senki sem játszik cinkelt lapokkal, egyszer nyerünk, Tovább »

Karácsonyi ölelés

ölelés, szeretetA sulim karácsony előtti hétvégére egy csodás ünnepséget szervezett. Nagyon fincsi vacsit kaptunk, és utána kezdődött a program. Egy hónappal az esemény előtt meghirdették a diákok és a tanárok között, hogy akinek írói vénája van, az a megadott 5 szó beillesztésével alkosson valamit. Sokan jelentkeztek a versenyre, és vacsi után elkezdődött a felolvasás. Nekem nagyon tetszett mindegyik, volt olyan, ami igazán mélyen a lelkembe hatolt, aztán a másik nevetésre hangolt, volt három amelyik különböző történetekkel, de mégis valamilyen szinten összekapcsolódott. Tovább »

Címkék:

Karácsonyi jókívánságok

karácsony, jókívánságok, áldott, békésDrága Teremtő Társaim :) HumorgumóMáténk által kezdeményezett szülcsinapi felköszöntő blog folytatásaként, ez a hely legyen az az oldal, ahol jókívánságainkat fejezzük ki egymásnak 2008. karácsonyán.

Akkor kezdem is egy gyönyörű Don Bosco gondolattal:

Aki másnak mindig örömet igyekszik szerezni,
eléri, hogy mások is azt tegyék, ami neki örömére szolgál.
Azt mondják, hogy Tovább »

Magyar Fényhozók Első Erőegyesítő Napja - MoMoMo program

fényhozókDrága Teremtő Társaim! Szeretnék megosztani Veletek egy csodálatos kezdeményezést, amelyhez Mozgalmunk is csatlakozik.

Magyar Fényhozók Első Erőegyesítő Napja
2008. XII. 14. Vasárnap 14-18 óra

"Szeretettel meghívlak Benneteket a Teremtő sugallatára első ízben megrendezésre kerülő, kiemelt jelentőségű összejövetelre! Kérlek Titeket, bár tudom, a fenti dátumig az idő igen rövid, ha bármi módon meg tudjátok szervezni, legyetek jelen! Fontos, hogy Tovább »

Címkék:

Tudatos figyelem gyakorlása

Amikor elérkezünk a tudatossággal élés csodáinak felfedezéséhez, akkor rájövünk, hogy tényleg saját magunk tudjuk alakítani minden pillanatunkat, minden élményeinket. Ez lehet csodásan mennyei állapot, de lehet a pokol bűzös mocsaraiban dagonyászás.
Rájöttem, hogy a mennyei élmények akkor érkeznek el az életembe, ha tényleg tudatos figyelemmel fókuszálok arra, amit igazán akarok. Aztán amikor kicsit kilengek és hagyom magam a régi berögzült ösztönös gondolkozásba merülni, akkor előjönnek azok a számomra nem igazán szeretem pillanatok, amiket kétlábbal Tovább »

Címkék:

Gondolat nagytakarítás

gondolat nagytakarításAmikor rájövünk, hogy az életünkben a dolgok nem véletlenül történnek, hogy a személyek és szituációk, amelyek életünk során keresztezik az utunkat, üzenetet hordoznak, akkor megértjük, gondolataink valóban teremtő erejűek.

A tudatos gondolkozással elindulhat velünk a fejlődés, hiszen ki az, aki direkt arra fókuszál, hogyan tudná az életét rosszabbá tenni. Viszont ez a tudatos gondolkozás nem megy egyik napról a másikra. Saját tapasztalatom, hogy bizony időnként gondolataimban vannak azok az életemben jelenlévő negatív élmények, amelyek aztán befolyásolni fogják a jövőmet. A panaszkodást már régóta kiiktattam az életemből, viszont amikor a valós helyzetet próbálom Tovább »

Lúgosítás a kór-talanság útja

Szeretettel meghívjuk a XV. Országos Mantra-Kombucha Nyílt Napra, ahol először mutatjuk be új kiadványunkat, amelyet a helyszínen a könyv szerzőivel dedikáltathat.

Időpont:
2008. november 22. szombat 9-19 óra

Helyszínünk a régi, jól bevált:

CEU – Közép-Európai Egyetem Kongresszusi Központja Tovább »

Megbocsátok Magamnak

Édesanyám emlékére....
Emberi létem alatt sokszor követtem el hibákat, néha tudatosan, vagy szándék nélkül. Aztán elérkezik az az idő, amikor szeretnék túllépni a hibákon, a fájó emlékeken... szeretném magam mögött hagyni a múltat... Szeretném ha megbocsátást kapnék azoktól, akiknek fájó perceket okoztam, Istentől, akitől volt idő, mikor eltávolódtam, és a legfontosabb, saját magamtól.
Ezért MOST Megbocsátok Magamnak! Tovább »

Címkék:

Éber Tudatosság

„A mindennapos meditáció az egyik legjobb módszer. Ezzel a legmagasabb csakrádba emelheted az életenergiádat… Sőt, el is tudod hagyni a testedet, míg „ébren” vagy.
A meditáció során készenléti állapotba kerülsz, hogy megtapasztald a teljes tudatosságot, miközben a tested a szó hétköznapi értelmében éber. Ennek megtapasztalásához nem kell meditálva üldögélni. A meditáció egyszerűen az egyik eszköz. Van állómeditáció, sétálómeditáció, cselekvőmeditáció, szexmeditáció. Tovább »

Bevezetés az ARCA...

című metaelméleti és filozófiai folyóirathoz
Metaelméleti és filozófiai folyóirat kiadására készül a Stratégiakutató Intézet ARCA néven, negyedévenkénti megjelenéssel. A cím a középkor egyik jelentős gondolkodója, Hugo de Sancto Victore Didascalicon című munkájában található kifejezéséből ered. A szerző - napjaink egyik jelentős filozófusának, Ivan Illichnek az értelmezése nyomán - a tanulni vágyóknak a tudás megszerzéséhez egy Tovább »

Beszélgess Velem :)

Többször tapasztaltam, hogy egy-egy fórum, vagy blog kezd másirányba terelődni. Sokszor a személyes lelki vagy szellemi állapot, fejlődés a téma. Időnként az enyém is :))))
Ezért gondoltam azt, hogy ne áramoljon át ez egyik-másik blogba, hanem legyen egy külön, a számunkra vagy erre a témára fenntartott napló.
Szeretettel várlak, ha beszélgetni szeretnél velem. Tovább »

Richard Bach: Illuziók

"Richard, idősödő "légivagány" egyedül rója a kék eget kétfedelű repülőgépével. Választott életformája tökéletesen megtestesíti azt, aki: mindenkitől távol él, örökké vándorolva, egyetlen bevételi forrása az, hogy embereket visz sétarepülésre repülőgépén.

Cinikus világlátását és nihilizmusát az emberi lélekkel, a sors működésével kapcsolatos sokrétű elméleti tudása és ennél jóval gyérebb élettapasztalatának konfliktusa táplálja. Elméleti filozófus, aki arra is lusta, hogy könyvet írjon, sőt Tovább »

MoMoMo program - Jobb velünk a világ

Drága Teremtő Társaim :) Egy csodálatos kezdeményezés programját szeretném a figyelmetekbe ajánlani:
A Nemadomfel Együttes kezdeményezésére, sérült emberek egy nagyszabású jótékonysági koncertet szerveznek Böjte Csaba (ferences rendi szerzetes) otthonaiban élő árva gyermekek javára. A bevételből Csaba testvér egy új árvaotthont hoz létre a gyergyói medencében. A koncert 2008. november 14-én, pénteken este lesz Budapesten, a Papp László SPORTARÉNÁBAN. Híres hazai sztárok lépnek fel a műsorban. Tovább »

Címkék:

Szülési szabadság

Szülési szabadság:
http://www.youtube.com/watch?v=40vtQweRkM4

Szeretettel: Örökös Boldogság
A szeretet mindent áthat....
Mosolyogj drága Magyarország :)

Bevállaltam

tükörképMostanában egy csomó személyes beszélgetésből kihallottam, hogy gondok vannak a nemiség felvállalásával. A fenimizmus és a gyorsuló világ azt eredményezte, hogy a nők elkezdtek férfiasodni, a férfiak pedig nőiesedni. Azt tudjuk, hogy minden emberben benne van mind a férfi, mind a női energia. De nem mindegy, hogy mikor melyik van túlsúlyban. Tovább »