Fények az éjszakában

Esik... kinéztem az erkélyre és elmerengtem rengeteg szép emléken... s csak néztem a templomot, amely gyönyörűen van kivlágítva. Blöki a lábamnál ült és ő is csak nézett ki... hirtelen egy csepp az arcomon landolt és lefolyt egészen a szám sarkáig... megnyaltam.. forró volt, mint az ő könnyei... Emléxem, hogy mennyire szerettem felinni a forró könnyeit...lecsókolni az arcáról... és pimasz.. szemtelen... vigyort csalni ilyenkor az arcára... mert szeretem... s az sem baj ha sír... hisz az is kell az életünkhöz... de az az igazi szeretet amikor a fájdalom könnyeit egy mosollyal, érintéssel, szavakkal, könnyet lecsókolva, boldog könnyekké alakítod...

Gyakran vakon kell hinnünk azoknak, akiket szeretünk, különben a feltétlen bizalom elvész. És az embernek néha be kell csuknia a szemét, hogy lásson. S mikor becsukom látom, látok!

Feltétlen bizalommal szeretem távolból, közelről, fentről, lentről...múltból...jövőből..jelenben...őt...:)

Nem tudjátok :) mert nem tudhatjátok :) hisz ezt csak én :) meg ő tudhatja :) de most is mosolygok :) minden nap tapasztalunk valami újat, valami mást. s egyre közelebb kerülünk az élethez és meglátjuk a valóságot :)

Szóval küldök sok mosolyt, ölelést és feltétlen szeretet mindenkinek, de szerelmet és örök hűséget csak neki ígérek!

Legyen szép az estétek és csodás az álmotok. Mindenkinek kívánom, hogy mosollyal feküdjetek és mosollyal ébredjetek :) ha még sem így lenne, gondoljatok valami szépre :)

Címkék: