Mert a saját energiánkat megmozgatni a legnehezebb...

Mert benne vagyunk, mint fióka a tojásban, és azt hisszük valamely szinten, hogy mi vagyunk a héj is, és a fióka is.

Pedig nem igaz. Mi maximum a fióka lehetünk, mely az állandó változásban, áramlásban, állandóan új életre, új napra kel, és... amennyiben követi az életerő mozgását, folyamatosan befogad, és elenged. Belélegzik, kilélegzik.
Be, és ki.... Köszönt, és búcsúzik.

A kiscsirkék ezt tökre vágják. Szóval az általános iskolánál ez sokkal alacsonyabb fokozatú ismeret. Hogy mi benne mégis a kihívás?
Lássuk csak - miután belép az elme a folyamatba.
Azaz az embergyerekeknél.

Még a mai napig létezik az a felfogás, hogy a szülők "dolga" megmondani a gyereknek, hogy mit csináljon.
Hogy mi a gond ezzel?
Hogy így adódnak át sorozatban generációról generációra az életerő sérülései. Mert mi is történik? A gyerek rohan, ordít, repülőzik, meg akármi. Áramlik. A szülő micsinál? Megakadályozza a folyamatokat. Sorozatban.
Nem egyszer, hanem sokszor.
És még rá sem jön, hogy csak a saját frusztrációját osztja tovább, és örökíti. Ezért mondom, hogy a saját energiánkat megmozgatni a legnehezebb. Főként az alsó régióban, ahol az igazán nagy kősziklák hevernek.
Saját természetes, áramló énünket elborító kősziklák.

Napjainkban.
Hogy nevelik ma a szülők a gyerkőcöket? Ki mit tart jónak?

Most láttam pár gyereket egy riportban - csecsemőkorukban, mikor épp ráértek, és kedvük is volt a babáknak képeket nézegetni, az anyukák képeket mutogattak nekik az élet különböző területeiről - zenészekről, szavakról, mindenről, ami eszükbe jutott.
Tehát meghatározóak a képek, amiket látunk magunk körül.
Gondolhatjuk, mennyire ingergazdag az a gyerekélet, ami a "szomszédokból" ismert panel rengetegben, legtöbb esetben park nélkül, az élet minden napi rutinja között telik, pont abban az időszakban, amikor a mentális pályák kialakulnak.
El tudjuk képzelni, milyen mértékben szivacs az a kis elme, milyen mértékben írható, és mennyi pálya alakul ki rajta?
Nos, pont annyi, amennyi ingert kap. És olyan is.

Azért van, hogy később "nehezebb", mert azokat már a tudatos elme közbelépésével kell ingerelni, ami mint tudjuk elég nagy akadály tud lenni. (Főként, ha a "biztonság" köré szervezett.)

Ezért szereti sok gyerek a változatosságot - az elmének fontos az új inger, az új pályák létrehozásához! Nagyon fontos! Élvezi az új helyeket, új ismereteket, mindent, ami tágítja a terét!
És ez már babakorban is ott van. Minél szélesebb "képanyaggal" találkozunk a világból, annál nagyobb választási lehetőségünk van elme szinten a világ értelmezésére.
Mondhatnánk, hogy hát az internet, meg a TV.

NEM!
Nem ugyanaz a hatás. Mikor néztem a srácokat, akik ilyen ingerlést kaptak, láttam, mi történik.
A fizikai képek - éteri anyagot tartalmaznak. A képernyő elektromos jellegű ingerlés. Nem ugyanaz. A mozgó képek összezavarják a belső világunkat.
A fizikai képek életet tartalmaznak. Sugározzák magukból az adott pillanatot, ha emberről készül, akkor az ő tevékenységét, auráját (zeneszerzők) minden munkáját, gondolatát, mindent, amibe ő éteri energiát fektetett - azaz megteremtett, megvalósított a világban, amit megírt, amit táncolt, érzett, gondolt, MINDENT!

A tv képei élettelenek. Úgy tapasztalom, olyan hatásúak, mint ahogy Masaru Emoto emlegeti a "szétrázó" zenéket, negatív hatású üzeneteket - nem alakul ki kristály bennük. Nem építenek.
Úgy láttam, a fizikai képek "rendező" hatásúak. Nyitó hatásúak. Megteremtik a pályákat az érzékelés számára, hogy fel tudja fogni az új, hasonló jellegű információkat.
Sokkal szélesebb mozgásspektruma van ezeknek a gyerekeknek, és érdeklődésük szerint ki is tudják aknázni azokat az információkat, amelyeket ők már "láttak" babaként is.
Néhányan vitába szálltak a riportban ezzel a neveléssel, mondván, hogy hagyják már azt a gyereket pihenni.... meg legyen gyerekkora....

Annyi üzenet jutott eszembe erre, hogy az a baba egy szivacs, a legnagyobb nyitottsággal érkezik a bolygónkra abban a reményben, hogy tapasztaljon (természetesen új, friss dolgokat szeretne, amik kellemesek, érdekesek, nyitóak, és friss nézőpontot is ad nekik).

A legnagyobb szeretetből, szívből, és a legmagasabb energiapotenciálból érkezik ide.
Itt a Földön, az elme működése által tudjuk megteremteni azt a potenciált, amit lehozunk. És pontosan az elme az, ami meg is tudja akadályozni azt.
Kérdezem én, melyik jobb?
Ha lustán tartjuk egy biztonsági zónával körbe zárva az elmét, hogy hagyjon minket békén (mármint amikor könnyebb a kényelmi zónán belül lenni), megmérgezve, lerombolva a rendezett pályákat is?
Vagy lehetővé tenni, és ezzel egy kicsit magunknak is, hogy kitágítsuk éteri elménk felfogó képességét, és adjunk egy esélyt, hogy meg tudjuk valósítani a valódi potenciálhoz legközelebb eső életet?

Címkék:

Hozzászólások



köszi

köszi köszi... a képek netről vannak, köszönöm az alkotóknak



köszi

köszi köszi...



:-)

kössszzenet...imádjuk...meginten...anyukaként is...meg gyerekként is:))