Rejtélyes őszi vers

Mottó: Nem minden az, aminek látszik.

A világháló egyaránt használható tanulásra, művelődésre, szórakozásra, kapcsolatépítésre és 1000 más dologra. Megspórolhatunk általa rengeteg időt, hiszen nem kell valóságos könyvtárakban, levéltárakban, bankokban ücsörögnünk, hanem egy laza mozdulattal ablakot nyithatunk az egész világra. Percek alatt juthatunk értékes és hiteles információkhoz, és online módon rendezhetjük ügyes-bajos dolgainkat.

A 21. század ajándéka ez, mégis igaza volt annak, aki így fogalmazott: Soha ne feltételezzük azt, hogy az interneten található összes információ hiteles és megbízható! Ne legyünk olyan naivak, mint amilyen Éva volt, a sokat emlegetett Édenkertben, ugyanis nem mind arany, ami fénylik! Lépten-nyomon szakíthatunk hamis „almákat” is, ezért legyünk kritikusak és gyanakvóak az információkkal kapcsolatban.

Ó, nekem százszor ütöttek a kezemre, persze csak jelképesen, amikor nem körültekintően vizsgáltam meg egy-egy szöveg forrását, hanem simán és lazán elfogadtam, amit X.Y valahol állított! Miért mesélem mindezt?

Tegnap rábukkantam egy versre, ami elvarázsolt.
- Hm, ezt mindenképpen közreadom!

A gyors elhatározásomat követően, megnéztem, hogy ki a vers szerzője, de Ady Endre nevének láttán, megcsóváltam a fejemet.
- Ejnye, ezzel a dologgal nem stimmel valami, mert a verssorok között egyáltalán nem rajzolódik ki a jó ismert poéta „portréja”! Mielőtt továbbmesélném a sztorit, megmutatom a verset.

Egyszer csak, észrevétlenül
A fa alá avarszőnyeg kerül.
Megállsz a mélázó napsütésben,
Gyönyörködhetsz az őszi ködben.

Ezer színnel festett képek,
Mind a szívedbe égnek.
Nincs még egy évszak,
Mely ennyi pompát rejt
Fejedre kedvesen gesztenyét ejt.

Nézheted a vadludak vonulását
Ahogy őz keresi tisztáson a párját,
Szürettől hangos a hegyoldal
Itt, ott felcsendül egy dal.

A kertekben érik a dió
Hangosan kárál a szajkó.
Este, ha begyújtasz, fával a kályhába,
Tehetsz almát, krumplit a parázsba.

Mesebeli illat lengi át a szobát,
Megidézheted régi korok hangulatát.
Forralt borral kezedben, a karosszékben,
Gyönyörködhetsz szebbnél-szebb zenékben.

Este a csillagos eget nézve,
Felidézhetsz meséket,
Amiket egykor hallottál,
Amikor tiszta és jó voltál.

Ne bántsd az Őszt,
Fedezd fel inkább,
Amit nyújt,
Az összes titkát.

(Ady Endre*: Az Ősz dicsérete)

Tény, hogy Ady verseskötetében található egy ilyen című költemény, de az a vers egyáltalán nem hasonlít a fentire. Sík Sándor kötetének verscímei között szintén felbukkan „Az ősz dicsérete”, de neki sincs semmi köze a közreadott strófákhoz. A Google nem személyválogató, mert a versre rákeresve, első találatként a hamisítványt dobja és lényegesen kevesebbszer említi az eredeti Ady-verset.

A szerző körüli rejtéllyel más portálokon is foglalkoztak, miközben az általam értékesnek ítélt verset lehúzták. A pofonok és ízlések klasszikus példájából kiindulva, ez engemet különösképpen nem zavar, hiszen egy vers igazi értékét: az olvasók száma tükrözi. Ha az olvasóközönség nem vevő egy versre, akkor hiába írnak róla dicshimnuszokat az irodalomtörténészek és a neves tanulmányírók, mert úgyis a „fiókban” porosodik és csakis szakmai körökben lesz ötcsillagos.

Az én tetszésemet elnyerte, de teszek mellé egy ellenvéleményt is.

„Nagyjából 2 éve figyeltem fel egy interneten megosztott Ady Endrének tulajdonított versre, mégpedig azért, mert a megosztott költemény véleményem szerint nem származhat Ady Endrétől, sőt merem állítani, hogy bűn-rossz versről van szó. Ady sosem használt olyan ritmikát, mint amiben ez a vers íródott, legalábbis tudomásom szerint nem használt. Nem is szólva arról, hogy még a korhűség sincs meg, ami az alábbi sorokból következik:

Forralt borral kezedben, a karosszékben,
Gyönyörködhetsz szebbnél-szebb zenékben.

Ady korában még nem gyönyörködött senki otthon szebbnél-szebb zenékben, mert még nem volt gramofon. Amerikában épphogy csak elkészítették az első darabokat, rádióról úgyszintén nem beszélhetünk”.

A portál szerkesztője óvatosan reagált a fentiekre.

„Egészen furcsa, hogy olyanok, akik magukat annyira versrajongóknak érzik, hogy késztetést éreznek verses weboldalakat létrehozni, nem veszik észre, hogy az egyik legismertebb magyar költőnek olyan verset tulajdonítanak, melynek stílusa egyáltalán nem jellemző rá. (Ez ráadásul független a vers minőségétől.)”

Ej, de elszégyelltem magam, amikor a szerkesztő úr véleményét elolvastam, ugyanis magam is belesétáltam az ál- adys csapdába. Nem mostanában, hanem néhány esztendővel ezelőtt, holott rengeteg Ady-verset ismerek és az összes verseskötete ott sorakozik a könyvespolcomon. Igen, megfeledkeztem arról, hogy körültekintően vizsgáljam a forrást, és arról is, hogy az Internet nem vállal felelősséget minden közreadott információért.

Hogy a fenti költeménynek: ki a szerzője, sajnos nem sikerült kiderítenem, de bízok abban, hogy közösen – a secretes társaimmal – megoldjuk ezt a rejtélyt és innen adjuk hírül országnak- világnak!

-----------------
Források: Internet – Használd bölcsen a világhálót- Az Őrtorony (2011)
http://www.nyest.hu/hirek/al-ady-vers-terjed-a-neten

Hozzászólások



"Ó, miért bántottuk egymást még mi is?"

Csorba Győző: Ősz lépeget

Ősz lépeget a lombokon,
talpa vörhenyes sár, agyag,
a boldog zöldre ráragad,
– föld felé hull a homlokom.
Hozzád szeretnék menni most,
jaj, elrontottuk! Nem lehet,
nem volna most már enyhület,
pedig meglásd: kifoszt,
kifoszt így minket az idő.
– Ha ostorát emelte ránk
a rossz világ,
mért nem öleltük reszkető
testünket egybe? Ó, miért
bántottuk egymást még mi is?
Kimondom a nevedben is:
botlott, kitért órák ezek,
jobban szeretnéd, tudom,
ha ujjadat csókolgatnám,
s térítgethetnéd fejem öledből.
(Fojtogat a sírás.)
Ó, én is jobban szeretném,
hidd el nekem,
ha kedves-pajzánul etetnél,
s ál-mérgesen
meghúzkodnád a hajamat.
– Az utca párokkal teli,
együgyű áhítat az arcukon.
Ó, együgyűek! Ó, mesebeli
bölcseknél bölcsebb emberek!
Lám, lám, két ostoba
távol remeg, fázik egymástól.
– Nagy, csúnya lábával
lépeget az ősz;
hideglelős félelemtől
borzong a kert.
– Figyeld, amit most mondok:
meghalunk,
előbb vagy utóbb meghalunk,
és deszkák közé zárnak el,
szűk lesz a hely,
de mindegy lesz nekünk,
mert többé úgysem mozdulunk,
s ha egymás mellett pihenünk,
akkor sem lehet akkora
akaratunk soha,
hogy érintsük egymás kezét,
ha félujjnyira van akár.
– Jön párra pár, jön kínra kín:
halld ki sírásom halk neszét,
halld meg ezeknek a soroknak
csukló gyászsípjain
jajongani a lelkemet!

A csillagok már hunyorognak,
nagyon ideges szél remeg,
habos buborékja a holdnak
a fák fölé lebeg.



„.. már csak magamat benned és magamban téged óvlak”

Kányádi Sándor: Felemás őszi ének

építsd föl minden éjszaka
építsd föl újra s újra
amit lerombol benned
a nappalok háborúja

ne hagyd kihunyni a tüzet
a százszor szétrúgottat
szítsd a parazsat
nélküled föl újra nem loboghat

nevetségesen ismerős minden
mit mondtam, s mondok
nehéz nyarunk volt, itt az ősz
s jönnek a téli gondok

már csak magamat benned
és magamban téged óvlak
ameddig célja volna még
velünk a fönnvalónak



„Tavasz mosolyg reám keresztül egy rózsaszínű fátyolon”

Reviczky Gyula: Ősz felé

Vágy, szenvedély bevonja szárnyát,
dalaim immár csendesek;
bennük csak néha-néha zendül
egy álom, egy emlékezet.
A szép tavasznak álma őszkor;
virágokról édes regék.
A szív, mely lemondásra készül,
s úgy megzokog; ne még! Ne még!
Lehajtja szép fejét a rózsa,
nem éli túl a hév nyarat.
S az édes vágyak, a virágok,
szívemben is hullonganak.
Bágyadt a nap, bágyadt a tájék,
a télre fázva gondolok,
s a langyos őszi napsugárnál
vérem még egyszer föllobog.
Tavasz mosolyg reám keresztül
egy rózsaszínű fátyolon.
Látom virulni a világot,
s csak álmodom, csak álmodom…



Szabó Magda: Ősz

Ilyenkor már csak a felleg kövér,
meg az eső, mely bő kontyát kibontja,
ám apad a víz a rakpart kövén,
s a hegyek és fák sorvadnak naponta.
Fogy az erdő, a színét váltja, bágyadt
sovány a város, olyan egyszerű lett:
nyurgább a kémény, horpaszak a házak,
hajnal s alkony közt a rés egyre szűkebb.
A tömör levegő is lefogyott, keskeny,
hasít és hajlik, mint a penge,
a szenvedély nem tombol, csak morog,
vackot keres, megbúvik a szívekbe.
A vidék is sovány. Diója csörren,
a mustja csorran, mégis ösztövér.
Benned nézem magam már, mint tükörben,
s oly mindegy, én sovány vagyok, kövér.
Köd birkózik az ideges szelekkel;
meddő az írás. Mégse voltam meddő.
Csörög a vers. A termésem kinek kell?
Te gyűjtöd be s a kékszemű jövendő.
Mit feleljek, ha megkérdez az ősz?
Kopár a hegy, vetkőzik a faág.
A visszhang sem volt sosem ismerős,
mért volna ismerős a némaság?

 

Őszi falevél



Egy örök klasszikus

http://images4.fanpop.com/image/photos/22100000/Trees-in-autumn-scenery-...

Hegedűs D. Géza - Itt van az ősz, itt van újra:
https://www.youtube.com/watch?v=ZCGDD_vK0ho

Csalogató együttes: Itt van az ősz, itt van újra: https://www.youtube.com/watch?v=kTYTvbMFEdg



ŐSZI HÁLA

Vers: Túrmezei Erzsébet
Dal: Leonard Cohen -- Hallelujah (magyar szöveg: Szemerédi Bernadett)

https://www.youtube.com/watch?v=uLsNrN-_DSY



Gergely Éva: Őszi vers



"Ez itt a hervadás tündér-világa"

Áprily Lajos: Októberi séta…

Ez itt a hervadás tündér-világa.
Akartál látni szép halált velem?
A Bükkös-erdő bús elégiája
szép, mint a halál és a szerelem.

Fától fához remegve száll a sóhaj,
közöttük láthatatlan kéz kaszál.
Az ágakról a fölrebbent rigóraj
tengődni még a holt irtásba száll.

Lombját a gally, nézd, mily kímélve ejti,
holnap szél indul, döntő támadás,
holnaputánra minden elfelejti,
milyen volt itt a végső lázadás.

Mint gyertya-csonkok roppant ravatalnál,
tönkök merednek dúltan szerteszét,
s a nyár, ez a kilobbant forradalmár,
vérpadra hajtja szőke, szép fejét.

A partot fűzek testőrsége óvja,
a tollforgójuk ritkítottan ing.
Halkan himbál a horgom úsztatója,
nagyot csobbant a játékos balint.

Fény-pászma hull most messze, holt mezőig,
s a víz egy percre hullámos határ:
innen mosolygó partja tükröződik,
itt egy utolsót lobban még a nyár.

De túl, gyepén a ritkuló bereknek
ijedt lombok rebbennek szerteszét,
a szél felettük pókszálat lebegtet,
ezüst pókszálat és ezüst zenét.

Az ősz hárfás tündére jár a réten,
az ő húrjáról szól a halk zene.
Most át fog jönni: árnyékát sötéten
pallónak átveti a jegenye.



Holnap már október

Csodaszép hónapfordulós éjszakát kívánok mindenkinek!
https://www.youtube.com/watch?v=0KX19zG3qj0



**

Az égvilágon semmi nem érdekel, még a versek sem! (... és ebben az a szomorú, hogy igaz)

A híres Univerzum "megölte" bennem még a költészet varázsát is!



Egyébként nekem is nagy kedvencem...

Petőfi Sándor: Szeptember végén című költeménye! https://www.youtube.com/watch?v=hilUQkzql58



Vajon mit szólna ehhez Sándor?

https://www.youtube.com/watch?v=EMMXCsCBECY
(RED BULL PILVAKER)

„Kortársai elbeszéléseiből tudjuk, hogy alacsony, sovány termetű volt, bort csak nagyon ritkán ivott és hűséges természetű volt.” (http://tudasbazis.sulinet.hu/hu/magyar-nyelv-es-irodalom/irodalom/irodal...)

Ha alacsony volt, akkor még a múzsája se szívesen lettem volna az 1840-es években, :) ugyanis nekem csakis a magas pasik tetszenek!



Szeptember végén

Bár csak még a hónap elején járunk, én is hoztam nektek egy kedvenc őszi szerelmes verset.
Ölellek benneteket!

SZEPTEMBER VÉGÉN
Petőfi Sándor verse

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak elõtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetõt.
Még ifju szivemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme sötét hajam õszbe vegyûl már,
A tél dere már megüté fejemet.
Elhull a virág, eliramlik az élet...
Ûlj, hitvesem, ûlj az ölembe ide!
Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?
Oh mondd: ha elõbb halok el, tetemimre
Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?

Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörleni véle könyûimet érted,
Ki könnyeden elfeledéd hivedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!

Juliával, ezernyolcszáznegyvenhét szeptember nyolcadikán házasodtak össze, s az utána következő nászúton írta ezt a verset a szép, sudár Sándorunk. :)
S még most is él szívünkben...



Áprily Lajos: Szeptemberi ég

Ó, szilvát s szőlőfürtöt érlelő,
gyönyörűséges, fényes őszelő,
eged vén szívből is kedvet csihol!
Már napok óta nem láttam sehol
egy cigaretta-füstnyi felleget,
csak ezt a makulátlan csudakéket.
Rengetegek legszebb szajkóiból
valaki minden kék tollat kitépett,
s bekárpitozta velük az eget.

**
A barátaimnak hoztam, de gyönyörködhet a soraiban bárki, aki szereti a verseket!

Szép álmokat!



Barátaimnak :)

Szép álmokat drága Pipacska és Kezdet! :)

Konsztantyin Fofanov: Őszidő, de szép, de gyönyörű vagy
https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/10645083_712917352088798_7...

Őszidő, de szép, de gyönyörű vagy!
A tűnődő természet hervadása,
kora reggel az ősz ködgomolyag,
a búcsúzó fények, a madarak -
a lelket álom s bánat babonázza,

őszidő, de szép, de gyönyörű vagy!
Szeretem gyermekkorom óta, Észak
bús fia, hűlő vizek moraját,
Az álmos erdőt, ha a komor évszak
lehelletétől felgyúlnak a fák.

Megyek a kertbe - hallgat a madárhad,
már kókkadt minden,
de a kései virágok végső pompájukban állnak,
közeledtén a meztelen halálnak
még fénylőbben vágynak tündökleni.

Vagy kimegyek a ritkuló berekbe:
bíborban ég, átlátszó s hallgatag.
Csóvát vetett az alvó tetemekre
immár a szeptemberi virradat!...

Vagy a folyóhoz megyek - csupán hullám,
ólmos habok lomhán türemlenek.
Csöndes, szelíd harmónia borul rám,
és álmaim gyönyörrel teljesek...

Megsajdulnak felejtett veszteségek,
de nincs bennük se gyötrelem, se vád,
homályosak, mint őszi csöndben ébredt
álomlátások, édes aromák.

És elnyerem megint a kurta békét,
könny fátyolozza megint szememet...
S ragyog az élet fénylő jelenésként,
ragyog, mint megfejtett édes jelek...

(Lator László fordítása)



Drága Leire, az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó...

ezért hamarosan hozom a verset!



Drága Leire, ismerem a verset...

mégis nagy-nagy örömmel olvastam! Köszönöm!
Valamikor majd viszonozom a versajándékod!

Szép álmokat! Szép holnapot!

**
A ruhámat most vállfára teszem, aztán beakasztom egy időre a szekrénybe.
https://st.depositphotos.com/2069323/2156/i/950/depositphotos_21568209-s...



Petőfi Sándor: A gólya

Kedves Pipacska!
Ennek a csodaszép versnek úgy érzem, méltó helye van itt augusztus vége felé... az ősz kapujában... :)

Petőfi Sándor: A gólya
https://scontent-frx5-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/1005724_527768320603703_77...

Sokféle a madár, s egyik ezt, másik azt
Leginkább kedveli,
Ezt ékes szólása, amazt pedig tarka
Tolla kedvelteti.
Kit én választottam, a dal-mesterséghez
Nem ért az a madár.
S egyszerű, mint magam... félig feketében,
Félig fejérben jár.

Nekem valamennyi között legkedvesebb
Madaram a gólya,
Édes szülőföldem, a drága szép alföld
Hűséges lakója.
Tán ezért szeretem annyira, mert vele
Együtt növekedtem;
Még mikor bölcsőmben sírtam, ő már akkor
Kerepölt fölöttem.

Vele töltöttem a gyermekesztendőket.
Komoly fiú valék.
Míg társim a hazatérő tehéncsordát
Estenként kergeték:
Én udvarunkon a nádkúp oldalánál
Húztam meg magamat,
S némán szemléltem a szárnyokat-próbáló
Kis gólyafiakat.

És elgondolkodtam. Jól tudom, az gyakran
Fordult meg fejembe':
Miért hogy az ember nincs úgy, mint a madár,
Szárnyakkal teremtve?
Csak a messzeséget járhatni meg lábbal
S nem a magasságot;
Mit ér nekem, mit a messzeség? mikor én
A magasba vágyok.

Fölfelé vágytam én. Ah, ugy irigyeltem
Sorsáért a napot,
A föld fejére ő tesz világosságból
Szőtt arany kalapot.
De fájt, hogy estenkén megszúrják... mert hiszen
Foly keblébül a vér;
Gondolám: hát így van? hát aki világít,
Ilyen jutalmat nyér? - -

Kívánt időszak az ősz a gyermekeknek,
Mint anya jön elé,
Aki fiainak számára kosarát
Gyümölccsel terhelé.
Én ellenségeműl néztem az őszt, s szólék,
Ha gyümölcsöt hozott:
Tartsd meg ajándékod, ha kedves madaram,
A gólyát elcsalod.

Szomorodott szívvel láttam gyülekezni,
Midőn távozának;
Miként most eltűnő ifjuságom után,
Ugy néztem utánok,
S milyen bús látvány volt a házak tetején
A sok üres fészek,
Szellő lehelt reám, sejtés halk szellője,
Hogy jövőmbe nézek.

Mikor tél multával fehér hó-subáját
A föld levetette,
S virággal zsinórzott sötétzöld dolmányát
Ölté föl helyette:
Akkor az én lelkem is felöltözék új,
Ünnepi ruhába,
S gólya-várni néha elballagtam egész
A szomszéd határba. -

Később, hogy a szikra lángra lobbant, ahogy
Ifju lett a gyermek:
Talpam alatt égett a föld, nekiesem,
És paripán termek,
S megeresztett kantárszárral vágtaték ki
A puszták terére...
Még a szél is ugyan nekigyürközött, hogy
Lovamat elérje.

Szeretem a pusztát! ott érzem magamat
Igazán szabadnak,
Szemeim ott járnak, ahol nekik tetszik,
Nem korlátoztatnak,
Nem állnak körűlem mogorva sziklák, mint
Fenyegető rémek,
A csörgő patakot hányva-vetve, mintha
Láncot csörgetnének.

És ne mondja senki, hogy a puszta nem szép!
Vannak szépségei,
De azokat, mint a szemérmes lyány arcát,
Sürű fátyol fedi;
Jó ismerősei, barátai előtt
Leteszi fátyolát,
S rajta vesz merően a megbűvölt szem, mert
Tündérkisasszonyt lát.

Szeretem a pusztát! be-bekalandoztam
Tüzes paripámon,
S midőn már ott jártam, ahol fizetésért
Sincs emberi lábnyom:
Lovamról leszálltam, gyepre heveredtem.
Egy futó pillanat
A tóra mellettem, s benne kit látok meg?
Gólya barátomat.

Oda is elkísért. Együtt ábrándoztunk
A puszta legmélyén,
Ő a víz fenekét, én a délibábot
Hosszasan szemlélvén.
Igy töltöttem vele gyermekségemet és
Ifjuságom javát,
Azért kedvelem, bár se' tolla nem ragyog,
Se' szép hangot nem ád.

Mostan is kedvelem és úgy tekintem én
A gólyamadarat,
Mint egyetlen valót, mely egy átálmodott
Szebb korból fönnmaradt.
Megérkezésedet még mostan is minden
Esztendőben várom,
S kivánok szerencsés útat, ha távozol,
Legrégibb barátom!

Szalonta, 1847. június 1 - 10.



Juhász Gyula: Az élet szonettje

https://scontent-frt3-2.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/17795770_1276839002363294_...

...És minden alkony opálosan éled
És minden hajnal szőkén rám kacag,
És mindig forrnak vágyak és nyarak,
Be csodás vagy, csókok szülötte, élet!

És mindig küldesz új bánatokat
És új reményt is, ami dalra méltó
És szemeket, amelyek, mint a mély tó,
Balzsamot adnak nékem s titkokat.

És nem fáradok el téged szeretni
S téged gyűlölni, lázas csoda, élet,
Naponta vággyal járulok elébed

S bár mindig közelebb a szürke semmi,
Te egyre szépülsz, mélyülsz s én szegény,
Úgy érzem, gazdag voltam benned én.

Forrás: Leire versgyűjteményéből



Vers

https://www.youtube.com/watch?v=Zi-z7Sgw_bg
(A szerzőt ellenőrizni fogom...)



Gárdonyi Géza: Gyöngy volna

- Gyöngy volna, de inkább gyémántnak vélhető.
Nem gyémánt mégse: fénylőbb drágakő.
Fénylőbb és tisztább, s gyémántnál keményebb.
Mázsás pörölylyel sujts rá: belemélyed.
Méreg nem fogja. Tűzben meg nem ég.
Örök? valami ez a kicsiség.
- Örök? Mi örök a nagy ég alatt?
- A gondolat.

forrás: Leire versgyűjteményéből



Devecseri Gábor: Augusztus

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/19961083_1784695618212351_...

Augusztusában életemnek
a szeptember még messze van,
s a szeptemberi napnak fénye
az is gyakorta szép arany,
a fenti fényről nem beszélve,
mely december ormán lakik,
s magasból küldi csillogását
lefelé a havasokig,
s előle félre-félre lebben
az ébenfürtű lenge éj),
augusztusában életemnek
köszöntlek újra, szenvedély.

Nem az vagy ám, ki hajdanában,
szeszélyes, vadkedvű kamasz,
kiről a régi-régi költő
kiáltott kérkedő panaszt,
hogy tűzbe mártod őt s utána
jeges patakba; énvelem
nem is tehetnéd, (erre nem jó
- augusztusában - életem).

Engem te többé el nem égetsz,
de fényed és heved hevít;
amit belőled már megértek,
nemcsak a titok - lelkesít.

Te nemvakító szép sugárzás,
te tiszta - sem nem hangtalan
sem nem fültépő - szép kiáltás,
özönvíz, melynek medre van,
szelíd tigris, megfogható láng,
fehér hab mélyvízek felett,
augusztusában életemnek,
szép szenvedély, köszöntelek.

Forrás: Leire versgyűjteményéből



Csupa illat és virág a világ...

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/19511532_1366185890095271_...

Hajadon füzek, búzabóbiták –
csupa illat és virág a világ,
csupa mosoly és csupa kedv, csupa
libegés: lányokon selyemruha –
emitt a pipacsok:
piros kis pamacsok,
amott, az ég alatt
pisze szellő szalad,
a felhő szétszakad,
s látszik egy kék falat
égbolt – alatta sirül el a nyár,
s pacsirtaszóval frissen kiabál:
– Én játszom ugyan,
de ti
vegyetek komolyan.

(Szilágyi Domokos )

forrás: Leire versgyűjteménye



„… a naptár legnagyobb hangulatcsináló”

"A húsvét hangulata úgy közeleg e napokban, mint egy szép fehér madár árnyéka, szállongva halad a folyó tükrében. Napról napra újabb kalendáriumi érzések révedeznek föl az emberi lelkekben, mert a naptár legnagyobb hangulatcsináló." -- Krúdy Gyula



Húsvétról

Létezik ilyen vélemény is.

„Húsvét örömhíre az, hogy minden vallásosság nélkül, hitvalló hitetlenként is élvezhetjük. Zabálhatjuk a sonkát és a vele főtt tojást, és aztán keresgélhetjük a nyuszi csokitojásait sötétedésig anélkül, hogy egy pillanatig is komolyan kellene vennünk az ősrégi, és amúgy is korhatáros horrormeséket. Kedves gyerekek, húsvéthoz nem kell Krisztus, csak életöröm. És hús. Meg csoki”. -- Tóta W. Árpád



"Igaz, kicsit fáradt vagyok, nehéz a toll is néhanap"

Várnai Zseni: Nem volt hiába semmi sem. . .
https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/originals/1b/c3/5d/1bc35ddb63da0751...

Nem volt hiába semmi sem.
Igaz, kicsit fáradt vagyok,
Acélkerék is megkopik,
Hogyha szüntelen csak forog.
Kopik, kopik, de fényesül,
Nem fogja be a rozsda sem,
Csiszolja minden mozdulat,
S forog, forog ezüstösen.

Igaz, kicsit fáradt vagyok,
Nem adnak ingyen semmit ám,
Voltak keserves napjaim,
És rengeteg dúlt éjszakám.
Amíg egy gyermek nagyra nő,
Bizony egyet-mást tenni kell,
Legalább így az életem
Nem múlt el csip-csup semmivel.

Ránézek nagy fiamra, és
Egyszerre oly üde vagyok,
Hogy a szemem harmatgyöngyös,
Hajnali rét gyanánt ragyog,
S leánykám, mint a Március,
Rügyekbe zárt kölyöktavasz…
Őt nézem és bimbókorom,
Újra fölöttem sugaraz.

Nem siratom tűnt éveim,
Hiszen az idő úgysem áll,
Csak aki meddőségekben élt,
Azé a vénség, rút halál.
Szánom az inyenc élvezőt,
Csömörnél mása nem marad,
Koldus, ki mit sem áldozott,
S nem gyűjtött mást, csak aranyat.

Igaz kicsit fáradt vagyok,
Nehéz a toll is néhanap,
De a lehalkult szívverés
Fiam szívén erőre kap,
Szépségem múlik – nem sírok,
Leánykám arcán tündököl,
Szinte sok is, e két gyerek,
Mily roppant kincset örököl.

Nem volt hiába semmi sem,
Bár néhanap békétlenül
Lázongtam, hisz’ nem tudtam én,
Hogy ürmöm mézzé édesül…
Sokat fizettem? Nem tudom,
Hiszen mindennek ára van…
Ezerszer újra kezdeném
Alázatosan, boldogan.

(forrás: Leire kép- és versgyűjteménye)



Nagypénteki sirató

Wass Albert: Nagypénteki sirató

https://www.youtube.com/watch?v=heJXYysszhY

Elmegyünk, elmegyünk, messzi útra megyünk,
messzi út porából köpönyeget veszünk...
Nem egyszáz, nem kétszáz: sok száz éves nóta.
Így dalolják Magyar honban talán Mohács óta.
Véreim! Véreim! Országutak népe!
Sok százéves Nagypénteknek
soha sem lesz vége?

Egyik napon Tamás vagyunk,
másik napon Júdás vagyunk,
kakasszónál Péter vagyunk.
Átokverte, szerencsétlen
nagypéntekes nemzet vagyunk.
Golgotáról Golgotára
hurcoljuk a keresztfákat.
mindég kettőt, soh'se hármat.
Egyet felállítunk jobbról,
egyet felállítunk balról,
s amiként a világ halad:
egyszer jobbról, egyszer balról
fölhúzzuk rá a latrokat.
Kurucokat, labancokat,
közülünk a legjobbakat,
mindég csak a legjobbakat.
Majd, ahogy az idő telik,
mint ki dolgát jól végezte:
Nagypéntektől Nagypéntekig
térdelünk a kereszt alatt
húsvéti csodára lesve.
Egyszer a jobbszélső alatt,
másszor a balszélső alatt,
éppen csak hogy a középső,
az igazi, üres marad.
Nincsen is keresztfánk közbül,
nem térdel ott senki, senki.
A mi magyar Nagypéntekünk
évszázadok sora óta
évszázadok sora óta
ezért nem tud Húsvét lenni.
Így lettünk országút népe,
idegen föld csavargója,
pásztortalan jószág-féle.
Tamással hitetlenkedő,
kakasszóra péterkedő,
júdáscsókkal kereskedő.
Soha-soha békességgel
Krisztus-Úrban szövetkező.
Te kerülsz föl? Bujdosom én.
Én vagyok fönt? Bujdosol Te.
Egynek közülünk az útja
mindég kivisz idegenbe.

Bizony, jól mondja a nóta,
hogy elmegyünk, el-elmegyünk,
messzi nagy utakra megyünk.
Messzi nagy utak porából
bizony, köpönyeget veszünk.
S ebben a nagy köpönyegben,
sok-sok súlyos köpönyegben
bizony pajtás, mondom Néked:
rendre, rendre mind elveszünk.



Reményik Sándor: Nagypénteki szertartás

https://www.youtube.com/watch?v=nivCFGevjQw

Ágyam fölött, a feszület fölött
Karácsonytól egész Nagypéntekig
Híven virrasztott egy fenyőfa-ág.
(Ó, szelíd dísz, – ó, vad nyomorúság!)
Hű zöldje végül mégis elkopott
Lett ő is szikkadt, aszott kis halott.
Éreztem: nálam tovább nem marad
Nem bírja lelki szárazságomat,
S egy durvább illetésre szertehull.

De nem ily halált szántam én neki.
A kemencében énekelt a tűz,
Zsoltároztak a lángok lelkei.
A száraz ágat helyéről levettem,
Vigyázva, ahogy halottat viszünk, –
S a tüzes kemencébe bevetettem.
Nagyot lobbant, – és színes lett a láng.

Erdők nagyságos tömjén-illata
Elborította rögtön a szobát.
A száraz ágból kiröppent a lélek,
Jöttek adventek, – karácsonyok, – évek,
És hittem én is: hátha mégis élek…

Nagypéntek volt, a fűz már ideadta
Barkáját kedves kéz által nekem,
Hogy a szent főnek új dísze legyen.
Az ólomszínű éji ég alatt
Langyos, ébresztő áramlat haladt,
És gyermekkorom ölén, a hegyen
Rügyet bontott a borostyánbokor.