Szabó Endre: A nap

Szabó Endre
A nap

És minden reggel fölkél a nap
És mosolyogva halad, halad,
Lekémlel a kis magyar világra
Mintha csak épen minket vigyázna.

Ugyan mit néz úgy? minek nevet?
Kárörvendezik sorsunk felett?
Tetszik neki a magyarok gyásza,
Élet romlása, eszmék bukása?

- Amint felserken a virradat
S elindúl lassú utján a nap,
nem érez mást, csak nehéz párákat:
Az ablakból szegény-szag árad.

Már rég rongyosan, foltosan járunk
Mindennapos az éhség minálunk
És jaj-szónk sincs már gyötrelmeinkben,
Tudjuk, hogy úgyis hiába minden.

Bizodalmunk már nincs senkihez,
már azt se bánjuk: holnap mi lesz?
Nincs aki védje mi árvaságunk,
Úgy látszik: már az Isten is ráunt.

És mert a sok rossz még nem elég,
Hát mintha egymást irigyelnék,
A toprongyosok ökölre mennek,
S óh jaj! mindig az okosabb enged.

Ha ily siralmas, szegény hazánk,
Ugyan mit néz a nap úgy reánk?
S hogyha már itten szépet, jót nem lel,
Hát minek jön fel ránk minden reggel?

Címkék:

Hozzászólások



A fenti vers margójára

A Nap szeret bennünket. Honnan tudom? Onnan, hogy szép barnára színezi az arcunkat. :)