Dr. Pozitív Gondolkodó és Mr. Félelemhős

Néhányan azok közül, akik megismerik a vonzás törvényét, egy bizonyos ponton elbizonytalanodnak. Ezeknek az embereknek igyekszem egy támaszt nyújtani a „nehezebb” időkben. Segítségül pedig Stevenson Dr. Jekyll és Mr. Hide című regényét hívom.

A könyv egy barátságos, megbecsült orvosról szól, aki kísérletképpen előállít egy italt, aminek hatására előbújik belőle a rejtőzködő énje, Mr. Hyde, aki valójában egy szörnyű rém és végül átveszi az uralmat az orvos pozitív lénye és egyúttal egész élete felett.

A történet, mint a „mesék” általában, túlzó. Ám nagyszerű párhuzam vonható a pozitív gondolkodással és az életteremtéssel.

Amikor valaki először hall a vonzás törvényéről és arról, hogy csak egy pici sansz is van arra, hogy önmaga teremtheti az életét nagy lelkesedéssel vág bele. Ingyen van és veszíteni se nagyon lehet vele, maximum minden marad a régiben. Nekilát, elkezd hát tudatosabban gondolkodni és kívánni. Talán szkeptikus a dologgal szemben, de ez csak egy kis játékos könnyedséget ad, az amúgy csupa pozitív várakozásnak. Éppen ezért elkezd bizonyítékokat kapni arra, hogy ez valóban így lehet.
Fellelkesedik. Elkezd egyre nagyobb dolgokat kérni (amik egyébként csak számára nagyobbak), ám ezeknél úgy érzi, hogy már nehezebbek, nagyobb a tét. Ezért Dr. Pozitív Gondolkodó nekilát a tevékenységnek. Jól tudja, ahhoz, hogy jó dolgokat vonzhasson magához, jól is kell éreznie magát vagyis immár tudatosan igyekszik befolyásolni gondolatait. De nem számol azzal, ami akkor jelenik meg, ha valaminek már van tétje, felüti a fejét benne egy másik én is, Mr. Félelemhős.

A két „én” lassanként hadakozni kezd. Előkerülnek Mr. Félelemhős sunyi kis fegyverei, a kételyek, és ha Dr. Pozitív Gondolkodó még nem elég erős és tudatos, akkor ezek a kis tüskék pillanatok alatt szállják meg. Mr. Félelemhős nagyon ügyes, zavart kelt. Eléri, hogy Dr. Pozitív Gondolkodó éppen a célja ellentétére figyeljen, méghozzá úgy, hogy ezt a kis nézőpontváltást észre se vegye. Negatív energia vegyül a pozitívba és lassan kioltja azt. Dr. Pozitív Gondolkodónak jobb esetben változatlan marad az élete, rossz esetben viszont épp az ellentéte érkezik annak, amit valójában remélt.

Mr. Félelemhős kéjesen terebélyesedik az elmére. Csak sulykolja: „Neked nem sikerülhet!”, „Mert Te nem vagy elég jó.”, „Te nem születtél szerencsés csillagzat alatt.”, „Ez csak másoknak megy.”, „Eddig se sikerült.”, „Miért pont most sikerülne?”, „Minden férfi csapodár! Ilyenek.”, „Minden nő ingatag! Mert ilyenek.”, „Az egész úgy rossz, ahogy van!”

Dr. Pozitív Gondolkodó visszatér a szürke élethez. Feladja. Ez sem sikerült hát. Mivel a közvetett célt (pénz, karrier, család, egészség) nézte csak, észre sem vette azokat az apró változásokat, amik zajlottak korábban. Nem veszi észre, hogy változni kezdett és, ha csak rövid időre is, de jobban kezdte érezni magát. a pozitív gondolatoktól és a tudatosságtól.

És legfőképpen azt nem veszi észre, hogy mindezt magáért tette. Azért, hogy Ő jobban érezze magát! A boldogságért, ami nem korlátozódik dolgokra, körülményekre, tárgyakra. A felszínen pénzt, karriert, szerelmet, családról szőtt álmokat és egészséget lát, de valójában csak árnyékokra vetődik. A mélyben minderre csak azért van szüksége, hogy jól érezze magát. Hogy boldog legyen. A cél tehát nem ezek, hanem a boldogság!
Mit ugat ez itt nekem, amikor nem tudom fizetni a számláimat? Mit ugat itt, amikor a párom elhagyott és én csak őt szeretem? Mit ugat ez itt, amikor nincs munkám és etetnem kell a gyerekem? Mit ugat ez itt nekem, amikor beteg vagyok? Tudja ez egyáltalán, hogy miről beszél?

Talán tudom, talán nem. De hagy mutassak valamit!

  • Abban talán egyetérthetünk, hogy amikor nincs miből fizetni a számlákat az nem boldogság, hanem félelem. Egy nagy: Mi lesz ha?
    Ha egy jó tündér jönne és egy olyan tárcát ajándékozna, amiben mindig van számlákra, az bizonyosság lenne. Nyugalom. Boldogság.
  • Abban is talán egyetérthetünk, hogy amikor elveszítjük a párunkat, akit szeretünk az félelem. Egy nagy: Mi lesz most?
    Ha egy jó tündér visszahozná rögtön, vagy hozna valakit, aki még nála is sokkal jobb hozzánk, akit tudunk szeretni és viszont szeretne, azzal az ígérettel, hogy mindig ott marad, az bizonyosság lenne. Nyugalom. Boldogság.
  • Abban is talán egyetérthetünk, hogy amikor nincs munkám, amiből megélhetnék és eltarthatnám a családot, az nem boldogság, az félelem. Egy nagy: Mi tévő legyek?
    Ha egy jó tündér jönne és egy olyan munkát ajánlana, ami jól fizet és nyugdíjig meg is marad, az bizonyosság lenne. Nyugalom. Boldogság.
  • Abban talán egyetérthetünk, hogy amikor nincs egészség és fájnak a kezelések, vagy maga a lét, az nem boldogság, az félelem. Egy nagy: Mi lesz, ha nem gyógyulok meg?
    Ha egy jó tündér jönne és hozná a gyógyulást az egészség holtig tartó garanciájával, az bizonyosság lenne. Nyugalom. Boldogság.

Nem minden rovar bogár, de minden bogár rovar. A pénz boldogság. A szerelem boldogság. A sikeres karrier boldogság. Az egészség boldogság. De önmagában csak az egyik, vagy csak a másik valóban teljes boldogság?
A boldogság apró lépésekkel születik, összetevők kellenek hozzá. De, ha Dr. Pozitív Gondolkodó kitartóan és türelmesen megtanulja észrevenni a boldogság összetevőket, egyre könnyebben fogja felfedezni és egy idő után már nem lát mást, bármi történik, bármi éri, csak boldogság összetevőket. És nem hagyja Mr. Félelemhőst teret nyerni, hiszen látja, hogy vannak boldogság összetevők az életében és csakis rajta múlik, hogy milyen boldogságot kever belőlük. Tudja, hogy Mr. Félelemhős, csak a saját teremtménye! Egy illúzió, ami csak rombolni képes.

És, hogy hogyan tudja ezt megtenni?
Észreveszi Mr. Félelemhős eszközeit és ellentmond neki. Türelemmel, kitartóan, csakis a valós céljára fókuszál, ami leginkább a boldogság. Nem szab utat, hogy hogyan jusson a célhoz, az út nem érdekli, csak az, amit szeretne.

Értsd végre! Mindegy, hogy hiszel a vonzás törvényében vagy sem. Ha teszed, csakis magadért tedd, azért, hogy TE megtaláld a boldogságot, ami közel sem biztos, hogy az, amit Te annak képzelsz! Mert néha magad sem tudod, hogy mi is a boldogság. Ám, ha eldöntötted, hogy ebben hiszel, akkor csináld! „Tedd vagy ne tedd! De ne próbáld!” Higgy vagy ne higgy! De ne próbálj hinni! Egy hátsó, csak egy lóra elég. Ha kettőt próbálsz ülni vele, le fogsz esni, ez törvényszerű.
Szóval kit is szolgálsz? Dr. Pozitív Gondolkodót vagy Mr. Félelemhőst?

A legjobbakat Mindenkinek!

Hozzászólások



Csak egy érdekes megjegyzés.

Tegnap találtam rá az oldalra, de érdekesnek találom, sőt hasznosnak is, bár a vonzás törvényével kapcsolatban még nem olvastam semmilyen könyvet, de témáját tekintve tökéletesen a valóságot fedi.

A szó legszorosabb értelmében mindenki megteremti a maga kis világát egyéni szinten, akár tudatosan, akár tudat alatt. Annak ellenére, hogy ezt sokan (nagyon-nagyon sokan) nem is tudják.

Ahelyett hogy magukban keresnék a megoldást inkább a környezetüket teszik felelőssé benne ha negatívan érinti őket valamilyen dolog. A jelenség össztársadalmi szinten is érvényesül mikor a Földet negatív arcában festik le az emberek (mint az emberiségre jellemzően a megállapítás, hogy erőszakos, szexuális tekintetben erősen pornográf, önző, mohó stb.), de akiknek a világ ezt az arcát mutassa meg feltehetjük nekik a legérdekesebb kérdést számukra: Mikor volt utoljára hogy megállt és elgondolkodott valami szép, természetes és csodás dolgon?. A válaszadást csakis hosszas gondolkodás előzné meg.

A Föld pont olyan állapotba kerül ezáltal, ahogy össztársadalmi szinten kollektív gondolataink megteremtik azt. Aki nem tudja megválaszolni a kérdést hogy ki is ő valójában és miért van itt az egészen addig reinkarnálódik a Földre amíg nem tanulja meg ittlétének a célját, mert sokan nem rendelkeznek a valódi életcéljukkal vagy nincs is.

Valóban a ,, VÉGNAPOKAT '' éljük ahogy azt minden vallás és misztikus hagyomány lefesti, akár a maja jóslatokat példaként említve, ami nem a világvégét jelenti hanem az emberiség újrateremtését az általuk leírt módon. Aki nem találta meg valódi életcélját az újrakezdi a ciklust és marad az emberi lélek által ismert fizikai síkon. Szabaddá csak azáltal válhatunk ha a teremtéssel kapcsolatosan kezdünk ismereteket keresni. De ez a módszer minden vallásban jelen van más-más szavakkal leírva de csakis egy forrásból származnak és csak alkalmazni kell.



Kedves May!

A hétfő is csak egy ugyanolyan nap, mint a többi. :) Persze tudom, a hétvége után az első, de a hétvége már a múlt. A hétfő meg hozhat egy szuper hetet és aztán egy még jobb hétvégét magával. A hétfő olyan, mint egy gyerek, ha türelmes vagy vele, megszolgálja. Szerintem. (De a tévedés lehetősége mindig fenntartva, ahogy azt régen hangsúlyoztam is. :P)

Sok szeretet Mindenkinek és persze a legjobbakat!

Ui: Engem aztán jól elkapott ma a szeretetsugárzó gépszíj! :)))



a legjobbkor:)

Kedveseim a legjobbkor sikerült "rátalálni" a hozzászólásaitokra!
Nagyon hétfői hangulatomban érzem magam, amikor is nehezebb a kezdeti energiát összeszedni.
A Ritocska írása és a Ti hozzászólásaitok azonban jótékonyan hatott és nagyszerűen hozzásegített kijönni ebből és áthangolni magamat.
Nagyon szépen köszönöm Nektek, annyira jó olvasni Benneteket:)

Szép napot és szeretetteli szép hetet kívánok Mindannyiótoknak.



Lolli :-)

Ti hoztátok ki belőlem, ami bennem volt! Köszönöm!

Jaj de jó, hogy jó!

Szép új hetet mindenkinek!!!

:-)))



Ezt unique!

Olyan klassz sorokat írtál...mintha csak önkéntelenül emelkedne itt a rezgés szám, ahogy egymáshoz kapcsolódunk.
Kösziii!



Ritocska... ! :-))))

Valóban jó látni, érezni, hogy nem vár semmit sem a világ tőlem, mégis ad. Vagyis... tudat alatt én is ezt teszem... ???

:-))))

Szép napot Neked is! Mindenkinek!



Ritocska :-)

Hát ezért szeretlek én is olvasni Téged, mert nem a végén kezded, misztikus rezgésekkel s elérhetetlen fénnyel foglalkozva. Hanem az élettel. A szerelemmel, a pénzzel és ami körülvesz minket. Mint külső erő, ami folyton elbizonytalanít(hat). Valahogy mindig elsikkad, hogy hallgassunk bizony magunkra. A félelmeink is szolgálnak. MINDEN, ami előremozdít, kilépni, túllépni, magadat megtalálni s helyedet a világban, JÓ! Avagy ...

- valamilyen szinten - minden tőlünk függ, akármilyen furcsa is. Érzéseink vezetnek, gondolataink irányítanak. Tőlünk függ, hova. Örömünk lehet a kulcs, de úgy hogy másnak ezzel ne okozzunk bánatot.

A boldogságot sokan összetévesztik a sikerrel. Én is ezt gondolom, hogy ha életünk pillanatai örömben telnek, ez a pillanatfolyam adja meg a "boldogságot". De nekem elég, ha elégedett vagyok. És mosolyogni tudok akkor is, amikor már úgy érzem, nem lenne miért.

Egyszerű és érthető. Hisz az egész szerintem is ebből áll, a Titok bennünk van. És körülöttünk. Nagyanyáink szavaiban, barátaink nevetésében, gyermekeink csillogó szemében, és a sosem felnövő, csak bizakodó szívekben.

Köszönöm, hogy olvashattam.



Kedves Nefretiti!

Köszönöm szépen, jól esik, hogy jól esett. Ez a kör, ez lenne a lényeg, amikor áramlanak a pozitív érzések. :)
A legjobbakat kívánom Neked! :)



Kedves Nadin!

Én is megint köszönöm a hozzászólást. Mindig külön örülök, ha látom a neved. :)
A legjobbakat kívánom Neked! Mindig! :)



Kedves Emlékező!

Köszönöm a megtisztelő figyelmed. Teljesen egyetértek azzal, amit írtál, magam is ezt vallom és ezzel vagyok tisztában. A tudatosság a kulcs. (Pl a pozitív gondolkodás is a tudatosság egy formája)

Te magad sokszor kiemeled, hogy a Titokkal az a baj, hogy az egészet a legvégén kezdik. Hát erről nekem is van egy teóriám és én az írásaimat a gyakorlati tapasztalatra építve, így magyarázok. A tudatosságot is így próbálom eljuttatni másokhoz.
Nem tartom a módszerem se jónak, se rossznak. Most ilyen, talán majd változik. Csak egy a szándék, hogy megértsék. Vagy sikerül vagy nem. :)

Hálás vagyok a kiegészítésedért is, talán van, akiknek ez alapján még világosabb lesz. Ez a cél.

Szóval köszönöm és a legjobbakat kívánom Neked! :)



A következő jutott még az

A következő jutott még az eszembe:

Ott bukik el sokaknál ez a vonzás törvénye dolog, hogy valami misztikus és nemrégen felfedezett dologról van szó.
Meg kell tanulni használni, stb.

Pedig ez is egy természeti, és fizikai törvény amit mindig is használtunk, csak nem volt tudatos az ismerete mindenki számára.

Amikor kisiskolás korunkban a fizika órán megismertetnek a gravitációval, akkor tudatosul bennünk a lényeg, hogy miért maradunk a gömb alakú bolygónk felszínén. De nem kell elkezdeni gyakorolni. Minek is, hiszen ez egy olyan törvény ami hat ránk és kész. Ez a fizikai világunk működése.
Csakúgy ahogyan van vonzás törvény is, ami csakúgy hasonlatosan szinte fizikai törvényként szintén tanítani kellene az iskolában most már, hiszen ez is egy ránk ható törvény fizikailag. Nem kell megtanulni használni, hisz mindig is használtuk. Csak most már tudjuk, hogy mi az oka a történéseknek. Tehát megtudtuk, hogy ez a törvény az, aminek hatására létre jönnek körülöttünk a történések. Tehát most már ezt is tudjuk.
Ám itt mindenki azt hiszi, hogy meg kell tanulni használni. Innentől kezdve, elkezdünk ellene dolgozni. Pontosabban nem is ellene, hanem megijedtünk, hogy rosszul használtuk.
Mintha meg kellene tanulni a gravitációt használni, mert azt hisszük, ha rosszul használjuk akkor leeshetünk a földről.
A vonzás törvénye mindig is hatott és hatni is fog ránk, mert ez az élet velejárója.
Fizikai törvény. Egy olyan törvény, ami képlékenyen alakítható a saját céljainkra is. És ezt teljesen tudatosan is lehet csinálni, nem csak tudatlanul, mint ezelőtt, mielőtt nem ismertük.
Szóval sokan megijednek a gondolataiktól és ez okozza a zavart. Mert ha olyan gondolataik támadnak, amik bekövetkezését nem kívánják, akkor megijednek és azonnal küzdelembe megy át a játék. Csakhogy ezzel még inkább megerősítjük azt, amit nem akarunk, amitől félünk.

A rezgésünk megváltoztatása a kulcs.
Mert ez a vonzás törvényének a mechanikus része. Ezért van az, hogy hasonló, a hasonlót vonzza.
A gondolat csak eszköz arra, hogy a rezgéseinket megváltoztassuk. De ha nem gondoljuk tovább, akkor nem is fogunk olyan rezgéstartományba kerülni. Gondoljunk akármit. És a gondolatok is bizonyos rezgéstartományokban vannak. Amilyen a rezgésünk, olyan gondolatok jelennek meg a fejünkben legtöbbet.
Minden gondolathoz társul egy érzés és az mutatja meg, hogy miként viszonyulunk a gondolathoz.

Misem egyszerűbb ennek a megfigyelésére, mint az, hogy amikor egy nagyon felfokozott kellemes és boldog pillanatodban vagy, ugyan azok a gondolatok, amik többnyire azonnal zavart keltenek benned, kevésbé vannak hatással rád. Előjönnek, de semmi hatása nincs, úgymond negatív irányba.

Így tehát elmondható, hogy egyetlen dolgunk van csak, magasan tartani az energiaszintünket. Mert a rezgésünk is magasan lesz. A következmény pedig egyértelmű. Tehát nem a vonzás törvényét kell megtanulni használni, hanem a saját lényünket, a tudatosságunkat.

Szeretettel.



Nagyon tetszik a

Nagyon tetszik a bejegyzésed,köszönöm hogy olvashattam.ma ez volt a napom legpozitívabb pontja.



Drága Ritocska!

Megint csak megköszönni tudom írásod. Szóval köszönöm.



:)

Köszönöm szépen a hozzászólásokat.

@Lolli: Én is, én is főzni tanulok. Egy ideje ízlik, amit főzök. :)

@Datatrop: Abszolút. Én meguntam őket az tuti. :)

@Emlékező: A Titok egy marketingfogás. Olyan, mint egy tartalomjegyzék. Minden egyes mondatához hozzá lehet fűzni egy teljes fejezetet. DE arra remek, hogy, aki fogékony rá belevesse magát. És a nagy dolgok is egész kicsiben indulnak el, akár egy gondolattal... :) Szóval nincs veszve semmi. Egyre inkább ki fogja forrni magát, egyre többen képesek a rációt megkérdőjelezni és előtérbe kerül a lélek szava.

A legjobbakat Mindőtöknek!



Ebben a világban, amit oly

Ebben a világban, amit oly sokan akarnak megváltoztatni, mert nem tetszik, kell meglátni a szépséget és akkor megmutatkozik a boldogság.

Sokan a titok könyv és film információjával azért nem sikerül előbbre jutniuk, mert a vonzás törvénye egy olyan szint, amit el kell érni.
Az emberiség pedig nagyon kicsi hányada van azon a szinten. Azaz egy sor, nem is kevés megelőző dolgot, azaz lépcsőfokot kell megmászni, míg megérthetővé válik, hogy mi a vonzás törvénye, miként használjuk.

Tehát ez az infó berobbant a tudatba, de senki nem volt felkészülve rá tudatilag. Ez olyan, mintha egy eszközt kaptál volna a kezedbe, amivel bármit elérhetsz az életben amit csak szeretnél, de ehhez a eszközhöz semmilyen használati útmutatót nem adtak. Csak mondták, hogy van.

Mint ahogy a jelenlegi technikánk is a világban rendkívül fejlett, de sajnos a tudatosság kevésbé ahhoz képest, mikre lehetne használni.

Szóval egyrészt kissé magasról lett kezdve ez a vonzás törvénye dolog, így nagyon kevesen értik, másrészt inspiráló hatású, hogy akiket mégis megérintett, azok keressenek és kutassanak, hogy az ébredésük, azaz a teljes emlékezésük, hogy mit is keres a földön, belépjen a tudatába. Ám egyből megugrani a jéghegy csúcsát nem lehet.
Innen a sok félreértés és szkeptikus hozzáállás. Arról nem is beszélve, hogy minden erőnkkel azon görcsölünk a legtöbben, hogy irányításunk alá vonjuk az életet. Sajnos itt már el is akadnak sokan.



txt

Mr. Félelemhős eszközei néha unalmassak és nevetségessek



Köszi!

Minden nap tanulom a receptet: A "boldogság összetevőket".
Tetszik ez a kifejezés amit használtál, így könnyen megjegyzem, hogy a "boldogság összetevőkre" koncentráljak elsősorban. ...annyira szokatlan. :D