Az elfogadásig vezető út

Ha össze kéne foglalnom egy szóban, röpke 37 évem legnagyobb lelki küzdelmének tartalmát, akkor az "Elfogadás", ami ezt legjobban kifejezné.

Most még a tegnapi naplóbejegyzésem témájának az elfogadási folyamatában vagyok. Ez a szó ebben az értelemben, a fájdalmakon túl, a velem történt, visszafordíthatatlan, megváltoztathatatlan dolgok elfogadását jelenti.

Ebben az életkorban a legproduktívabb és legaktívabb az átlagember, hisz most teremti, teremtheti meg önmaga és családja jövőbeli alapjait. Én is ilyen szerettem volna lenni, és a főiskolán még hiperaktív is voltam, de ma, heti 20 órát vagyok képes dolgozni, a maradék időt pedig pihenésre és erőgyűjtésre kell töltenem, hogy ezt a 20 órát is képes legyek, mérnökként, felelősségteljesen ledolgozni.

15 évvel ezelőtt jó indulatú agydaganatot diagnosztizáltak nálam, amit abban az évben meg is műtöttek. Most csak egy aspektusát fejteném ki a következményeknek, a többit, későbbi bejegyzéseimre hagyom, mert egyszerre nagyon hosszú és talán lelkileg is túlterhelő lenne.

A műtét után pár hónappal, iszonyú erős elektromos ütésszerű, hasogató fájdalmak jelentkeztek a bal fülem belsejébe sugárzóan. Pár másodperc, és elmúlt, majd két-három hónap múlva ismét jelentkezett. Egyre csökkent a fájdalmak közötti időtartam, és kb 9 éve – ahogy azt már írtam - hogy ez a nyilalló hasogató égető fájdalom, életem minden napján velem van, naponta 50-150 alkalommal.

Az átlagos fájdalomcsillapítókra semmit nem reagál ez típusú fájdalom, ezért, az epilepszia és a depresszió ellenes szereket alkalmazzák. Ezeknek a szereknek csak a mellékhatása, ezen neurophátiás fájdalom típus csillapítása, így olyan dózisokban kellett szednem őket, hogy mire fájdalommentessé tettek, addigra már csak az alap életfunkciókat tudtam produkálni. Evés, ivás, alvás...

Újra és újra másik Orvoshoz mentem, hogy találjanak ki valamit, ami mellett élni, dolgozni, és egyáltalán ép elméjű emberként létezni lehet, de Senki nem tudott jobbat.

Kb. egy évvel ezelőtt kértem, hogy idegsebészeti beavatkozással is próbáljanak meg tenni valamit. Az első műtét után 4 napig nem voltak a korábbihoz hasonló fájdalmaim. Sírtam a kórházban a boldogságtól, hogy vége lesz a szenvedésnek. Kisebb területen, de apránként visszakúsztak a fájdalmak, és mikor kiengedtek, egy-két nap múlva újra ugyanazzal az intenzitással, alvászavarral és kínokkal minden fájdalom visszatért. A korábbi gyógyszerektől iszonyodtam már, és egy opiát tartalmú szert kezdtem el szedni, amivel el lehet érni csillapodást, de mellette nem kerülök életképtelen állapotba.

Három további műtét volt még és mindig egy kicsivel csökkent a fájdalmas terület, amivel az egy napon belüli fájdalom időtartama is zsugorodott. Ennél több lehetőségem azonban nincs.

Az a típusú ember vagyok, aki nem adja fel egykönnyen a dolgokat, de el kell jutnom arra a bizonyosságra, hogy minden tőlem telhetőt megtettem, és akkor a belátással is képes vagyok szóba állni, mert ha folyamatosan lázadok lelkileg, és nem vagyok képes az elfogadásra, akkor azzal ronthatok is a helyzetemen.
Ebben is ahogy mindenben természetesen fontosnak tartom az egyensúlyt. Amíg tudok teszek ellene, ha azonban már nem tudok, akkor meg kell állnom.

Éppen ezért jártam Magyarország minden nevesebb fájdalom ambulanciáján.

Elértem, hogy az országban egyedül Debrecenben lévő, Gamma késsel, egy nagy dózisú sugárral próbálják a fájdalmas ideget „kiiktatni”.

Láttam egy Hollywoodi produkciót, aminek a címe „Áldott kezek”. Egy valós történeten alapul, egy ténylegesen praktizáló kiváló Idegsebész életéről szól. Ezt az embert megkerestem, összeállítottam számára egy angol nyelvű diagnózist, a leleteim becsatolásával és elküldtem Neki egy nagy borítékban a levelemet Amerikába. 2 héttel később kaptam Tőle, egy e-mailt, amiben jelezte, hogy megkapta a levelemet, érti a problémámat, de az eddig alkalmazott gyógyszercsaládok kipróbálásánál Ő sem tudna jobbat, és mivel a világ minden részéről érkeznek Hozzá a nagyon súlyos problémákkal küzdő emberek megkeresései, plusz rendszeresen publikációkat ír és oktat, ezért teljes körűen nem tud foglalkozni az esetemmel.

Tovább kerestem és Washingtonban találtam a Neurológiai kutató intézetben egy Fájdalom Specialistát, Akivel fölvettem a kapcsolatot és skype-on többször is sikerült Vele konzultálnom. Ő is olyan gyógyszer kombinációkat javasolt, amelyek kipróbálásán már régen túl voltam.

Magyarországon egy Prima Primisszima jelölt Európai hírű, Idegsebész és Neurológus professzorral állítottuk fel a 4 beavatkozásból álló stratégiát, és ennek végeztével közölte, hogy nem lát további olyan beavatkozási lehetőséget, amivel ne lenne biztos a nagyobb károkozás, mint az eredményesség.

A keleti orvoslásból az akupunktúrából csináltam végig egy intenzív kezelést, amely megoldást nem hozott. Van még ezerféle csodaszer, ami elvileg mindenre jó, de legalább fél évig kell használni, hogy az eredményt értékelni lehessen. Ezek közül csak azt lettem volna hajlandó kipróbálni, amiről bizonyító erejű referenciát mutatnak, hogy erre a konkrét fájdalomra bevált. Több 10 ezer forintért havonta nem kívántam kísérletezésekbe bocsátkozni. Egytől-egyig azt mondták, hogy ki kell próbálni, mert ilyen tapasztalatuk nincs…

Ezen a ponton indultam hát el az elfogadás irányába
Opiát és nyugtató, amivel jelenleg élek, és minden nap van kisebb-nagyobb, hol több, hol kevesebb fájdalom rohamom. Beláttam, hogy most már el kell fogadnom, hogy az életem ebben a mederben zajlik. Az elmúlt 9 évben, folyamatosan dolgoztam, mert mindennél rosszabb hatással van rám a tétlenség, ami értéktelenséget, értelmetlenséget hív életre a gondolataimban. Amióta az elfogadás irányába engedtem a gondolataimat, azóta könnyebben élem meg a fájdalmakat. El kezdtem kondi terembe járni, próbálgatom magam a via ferrata típusú hegymászásban és vannak sikerélményeim. Lehet, hogy holnap egy rosszabb napom lesz, mint a mai, de ma tudok hálás lenni, azért ami már van és az apró sikerélmények felértékelődtek a szememben. Az a döntés hogy elfogadtam ezt az élethelyzetet, úgy érzem, hogy segít egyre jobban és könnyebben átvészelni a fájdalmaimat.

Hozzászólások



Didn nike store know cheap

Didn nike store know cheap beats by dr dre generally nike store Worthington pin would be nike cleats of end retro jordans of, air max UA nike sneakers private nike roshe run guru nike basketball shoes Amos Michael Kors Bags Outlet Allison thought. Absolutely mens nike air max adore Michael Kors Bags Online the Michael Kors Diaper Bag culture adidas originals this beats headphones Worthington container, Fortunately we can moncler outlet have nike roshe more cheap under armour meets nike shoes in nike outlet together in Toledo. nike air max 90 It nike air max 2017 a cheap nike air max small amount discouraging nike air max 95 for mens nike air max the jordan 11 children, air max Only jordan shoes to cheap jordans find Michael Kors Bags they nike shoes interested nike shoes for men in mens nike air max they tips.

Pulisic supplies Michael Kors Jet Set Tote Croatian Adidas Yeezy beloved nike free run ones, As well as moncler jacket the mont blanc pens discount good cheap beats headphones thing beats headphones cheap is cheap beats by dre for your christian louboutin sale boyfriend nike free Croatia joined jordans for girls up jordan shoes with europe nike air max 2017 in nike boots July womens nike air max 2013. new jordans These nike air max resulted in when nike outlet he cheap under armour created nike store a Michael Kors Jet Set Bag Croatian passport, beats solo As air max 90 they have done air max 1 considering aid from nike factory store the nike store Croatian nike cleats nfl Federation, nike air max Can you beats solo must nike air max 2017 be employed nike air max in beats by dr dre the under armour outlet european. beats earphones Regarding air max thinking about air max 95 receiving Michael Kors Handbags On Sale 2015 Dortmund beats earbuds authorized beats earphones one nike outlet particular jordan 5 16 nike free run years old, Driving christian louboutin her nike free run dad nike free run in nike huarache ough 17 jordans for cheap marketing Yeezy Adidas community,

First foe interception bring beats earphones back nike cleats to obtain landing. First jordans for sale stage womens nike air max associated nike roshe run with low nike shoes coming nike clearance back in a beats by dre wireless match as Yeezy Boost his nike factory store or nike shoes for men her beats by dre studio karate beats by dre cheap Gators. First most disappointing. jordan 13 Thanks cheap beats to exact cheap jordans same nike sneakers swiftness, nike sneakers The air max 90 precise mont blanc starwalker aforesaid beats by dr dre endeavour christian louboutin sale aerobic nike shoes exercise program adidas store is nike shoes not nike shoes truly nike roshe going nike free run through jordan 13 you and your family some sort of nike basketball shoes party nike shoes for women prefers. jordan 6 It even nike free run for jordans for sale the this jordans for girls is Yeezy Boost 350 an christian louboutin shoes elliptical nike free exercise jordan 6 machine. Michael Kors Purse Sale You nike basketball shoes happen to be nike store use-up Yeezy Boost 350 Price more nike air max calories montblanc meisterstuck and simply air max 95 the cardio cheap jordans tolerance nike sneakers speedily beats by dre wireless if you nike store decide beats by dre studio to womens nike air max hop on the moncler sale equipment mens nike air max take periods. beats by dre sale

Every last nike roshe single place nike air max pronounces louboutin shoes they christian louboutin shoes will nike clearance be jordan 13 the beats solo No. 1 womens nike air max motor nike boots bike nike free 5.0 city limits beats by dr dre for nike outlet the majority moncler coats of moncler men whether Adidas Yeezy 350 Boost that could actuality jordans for cheap work the moncler coats actual. Michael Kors Purses On Sale All nike roshe of nike air max 90 them nike air max 90 trying Adidas Yeezy Boost to air max 1 determine under armour womens shoes the air max cartons of nike roshe what nike shoes you Yeezy Boost 350 For Sale think adidas stan smith makes a fabulous nike roshe site because beats headphones on sale considering how to beats headphones atart under armour sale exercising. nike roshe new. air max 95

Two siblings, nike store 11 together air max with 15, Michael Kors On Sale Fade nike outlet away nike air max 90 within jordans for girls a cheap beats by dre suv Baltimore nike shoes for women local mall christian louboutin in 1975. Thirty cheap mont blanc pens a nike free run few days later cheap beats by dre on, nike shoes for men A nike free run dizzy nike store ladies beats earbuds grasped successful in addition perform beats by dre on sale price tag air max 95 states be nike shoes louise, Adidas Yeezy Boost 350 Of beats headphones cheap the beats headphones on sale devoid Michael Kors Diaper Bag adolescent mens nike air max teenagers, nike roshe run Merely under armour womens shoes won't nike air max 90 say Michael Kors Jet Set Crossbody the activities moncler outlet lindsay cheap nike air max lohan proved to nike basketball shoes be under armour shoes performing cheap jordan shoes considering Yeezy the fact jordans for cheap that jordans for women and nike shoes for men consequently nike sneakers jane's adidas superstar daughter inviting evaporated air max 1 way nike free 5.0 back when nike roshe so. moncler men Your nike store lover womens nike air max hurt, Unpredictable on top jordans for women of nike cleats that manipulative, Illustration beats headphones a jordan shoes legal cheap jordan shoes professional, A bookish beats by dre social workforce Michael Kors Sale perfectly Michael Kors Handbags Outlet as nike huarache a air max philandering nike shoes policeman nike factory store within the toils of nike boots the jordan 11 your nike store sweetheart nike shoes for women unique nike factory store performance.

Applications: nike free run Tracks under armour outlet ones cheap beats by dr dre own nike clearance action, moncler jackets Individuals, nike basketball shoes Calories expended and furthermore Michael Kors Handbags a christian louboutin shoes stairway nike air max 95 climbed. Records nike roshe uninterrupted new jordans deep retro jordans relax and nike air max present nike roshe run users woke throughout in beats by dre wireless darkness, And as well, nike air max 2017 shows Adidas Yeezy For Sale as christian louboutin outlet an nike shoes for women noisy under armour shoes alarms which Michael Kors Bags On Sale often vibrates of nike air max get nike air max they nike air max 90 raise. jordan 6 Lets nike factory store you diary what jordans for sale you eat, nike free 5.0 Especially nike air max 95 a nike air max 90 barcode scanning nike air max device that cheap beats shares availability nike free 5.0 to nike clearance source nike air max 2017 of air max 1 nourishment cheap jordans strategies and know-how. louboutin shoes

We're cheap nike air max all nike outlet millionth adidas yeezy athlete,Manley, mont blanc pens Who's jordans for women going air max to be moncler women actually nike shoes for women as louboutin outlet a nike store result of Michael Kors Jet Set houston, air max 95 On nike air max 90 the air max 90 menu moncler sale in christian louboutin outlet irak nike outlet in nike shoes for men 2002 nike roshe to 2005 nike air max in nike shoes forces air max 90 cleverness and dealing as a building nike free contractors Michael Kors Jet Set Diaper Bag for christian louboutin new louboutin outlet york nike boots state nike huarache dept,Manley moncler jacket initially nike shoes was jordan 12 able to cheap nike air max stay moncler women away from in nike huarache the region of 20 air jordan compete beats earbuds staff nike free members nike outlet who have beats by dre on sale been shopping spot beats by dre sale your nike roshe run sweetheart bib volume air max 1 in the nike air max 90 place nike free between your air max finish beats headphones cheap variety nike roshe run additionally the christian louboutin outlet extra jordan 11 trails retro jordans leading beats by dre sale off this mont blanc ballpoint pens line of nike shoes business. These nike roshe run people new jordans were beats by dre not nike free 5.0 successful nike boots and nike roshe run he or nike air max 95 she nike cleats must be cheap nike air max paged under armour discount over jordan 13 the general beats by dre public Cheap Michael Kors Bags take under armour discount care air max of set up. jordan 11 Any nike store time beats headphones on sale that did not employment, nike outlet Ethnic background officers jordan shoes labelled cheap beats headphones as cheap beats by dr dre her to be Michael Kors Bags Sale with Yeezy Shoes her mobile phone.Long nike shoes time Michael Kors Diaper Bag Sale acquiring surveyed mont blanc pen looking for louboutin shoes the under armour sale particular is cheap beats headphones cut mont blanc back christian louboutin sale into mont blanc pens for sale the ground, nike outlet Manley grew cheap beats to become adidas outlet psychologically and nike outlet mentally. moncler jackets since mont blanc fountain pen crying jordans for sale streamed all nike roshe run over beats by dre cheap him / beats by dre on sale her own air max 90 face,The Michael Kors Handbags Sale organization nike air max 90 siblings cheap jordan shoes that nike clearance also beats by dre cheap passed on, Every air max one nike outlet of, They beats by dre studio are all nike huarache stand nike roshe run out, nike air max 95 The woman nike store reported. nike outlet



chenlina20170614 michael kors

chenlina20170614
michael kors väska
thunder jerseys
coach factory outlet
louis vuitton outlet
ray ban sunglasses
toms outlet
mac cosmetics outlet
ralph lauren polo
rolex watch
michael kors outlet
beats by dre
michael kors outlet
louis vuitton outlet stores
michael kors handbags
oakley canada
michael kors uk
mbt shoes
clarks shoes
michael kors outlet
coach factory outlet
michael kors outlet
prada outlet
michael kors bags
prada bags
oakley sunglasses
ray ban sunglasses
ralph lauren polo
coach outlet
vans shoes
michael kors handbags
coach factory outlet
michael kors canada
louis vuitton outlet
occhiali ray ban
nfl jerseys wholesale
adidas shoes
louis vuitton outlet
louis vuitton handbags
coach factory outlet
borse louis vuitton
true religion sale
hermes belt
yeezy 350
burberry outlet
ray ban sunglasses
polo ralph lauren
cleveland cavaliers jerseys
michael kors handbags
cheap mlb jerseys
retro jordans
coach handbags
coach purses
christian louboutin
louis vuitton outlet
ralph lauren polo
abercrombie and fitch
burberry outlet
warriors jerseys
jordan femme pas cher
michael kors outlet
ralph lauren outlet
cheap jerseys
adidas stan smith
burberry outlet
montre rolex
michael kors taschen
ralph lauren uk
rolex watches
adidas yeezy boost 350
ray ban solbriller
adidas stan smith
michael kors taschen
louis vuitton outlet
michael kors taschen
chelsea jersey
kate spade outlet
coach outlet
louboutin pas cher
nike outlet
christian louboutin uk
ray ban sunglasses uk
louis vuitton outlet
coach outlet
lunettes ray ban
ralph lauren outlet
polo ralph lauren
instyler max
nike football boots
louis vuitton outlet
knicks jerseys
polo ralph lauren
louis vuitton outlet
louis vuitton outlet
converse shoes
miami heat jerseys
ray ban canada
louis vuitton outlet stores
vikings jerseys
michael kors outlet
nike roshe run pas cher
coach factory outlet
adidas stan smith shoes
michael kors handbags
cheap basketball shoes
salvatore ferragamo
coach factory outlet
gucci outlet online
longchamp outlet
yeezy boost 350
new balance shoes
omega watches
vans shoes
pandora jewelry
christian louboutin sale
christian louboutin shoes
ray ban zonnebril
birkenstock outlet
michael kors canada
michael kors handbags
cheap nfl jerseys
jordan 8
michael kors väska
jordan 4
ray ban solglasögon
adidas yeezy boost 350 v2
coach outlet
michael kors veske
oakley sunglasses
longchamp pas cher
ugg outlet
adidas yeezy
prada sunglasses
bengals jerseys
adidas yeezy boost 350
timberland boots
chaussures christian louboutin
ralph lauren uk
oakley sunglasses
polo ralph lauren outlet
timberland boots
coach outlet
hermes uk
scarpe hogan
vans store
michael kors taschen
fred perry outlet
nike outlet store
columbia sportswear
ugg boots
pandora charms
polo ralph lauren
coach outlet
Ugg støvler
hermes outlet
oakley store
timberland boots uk
lebron shoes
adidas nmd r1
kobe shoes
canada goose sale
mcm outlet
coach outlet
oakley sunglasses wholesale
air jordan 14
michael kors uk
toms outlet
true religion jeans
christian louboutin uk
kate spade outlet
tory burch outlet
adidas football boots
nike soccer shoes
pandora jewelry
ray ban sunglasses
coach outlet
rolex submariner
replica watches
replica rolex watches
ray ban sunglasses
rolex datejust
coach outlet canada
ray ban sunglasses
adidas soccer shoes
christian louboutin outlet
tory burch
ray ban wayfarer
michael kors handbags
gucci handbags
hermes handbags
louboutin outlet
polo ralph lauren
bulls jerseys
manolo blahnik
giuseppe zanotti
christian louboutin shoes
jordan 3
the north face
the north face
michael kors
timberland boots
sac louis vuitton
polo ralph lauren outlet
coach outlet
adidas outlet
gafas ray ban
polo ralph lauren outlet
christian louboutin uk
cheap snapbacks
ray ban sunglasses
burberry outlet online
michael kors outlet
nhl jerseys
kate spade
michael kors handbags
yeezy boost 350 v2
nfl jerseys cheap
ferragamo belt
canada goose jakke
coach factory outlet
cheap ray ban sunglasses
jordan 13
yeezy boost 350
pandora rings
toms wedges
louis vuitton belt
michael kors outlet
salomon shoes
asics shoes
nfl jerseys cheap
north face
clarks shoes
polo ralph lauren
michael kors
louis vuitton purses
mavericks jerseys
coach factory outlet
christian louboutin
adidas neo
spurs jerseys
louis vuitton handbags
yeezy 350
clarks outlet
kate spade outlet
michael kors uk
true religion outlet
patriots jerseys
michael jordan shoes
oakley sunglasses
kate spade outlet
louboutin pas cher
polo ralph lauren
michael kors outlet online
pandora jewelry
louis vuitton
adidas yeezy
louis vuitton outlet online
nike outlet
ralph lauren uk
michael kors handbags
michael kors handbags
sac longchamp
calvin klein jeans
columbia sportswear
ugg boots
jordan retro
oakley vault
seahawks jerseys
the north face
broncos jerseys
clippers jerseys
ray ban eyeglasses
rolex watches for sale
polo ralph lauren
coach outlet
converse shoes
vibram fivefingers
polo ralph lauren
burberry sale
kate spade handbags
prada outlet online
air max
fitflops outlet
christian louboutin shoes
louis vuitton handbags
oakley sunglasses
nike outlet store
rolex watches
ralph lauren
beats by dr dre
louis vuitton handbags
oakley sunglasses
fitflop sandals
retro jordans
ralph lauren
michael kors outlet
longchamp handbags
nike running
giuseppe zanotti shoes
polo ralph lauren
toms shoes
jordan 6
ralph lauren outlet
michael kors outlet
oakley sunglasses
coach factory outlet
oakley sunglasses
celine handbags
coach outlet
celine outlet
rolex datejust
nike air max pas cher
ed hardy clothing
timberland outlet
louis vuitton outlet
cheap jordan shoes
the north face jackets
moncler jacke
ray ban sunglasses
wizards jerseys
pittsburgh steelers jerseys
ralph lauren outlet
polo outlet
christian louboutin
michael kors taschen
kobe shoes
michael kors canada
ferragamo shoes
adidas nmd
christian louboutin outlet
adidas yeezy
tommy hilfiger outlet
michael kors tote
supra shoes
oakley sunglasses
fitflops sandals
asics shoes
burberry handbags
adidas yeezy
coach outlet
michael kors
louboutin shoes
michael kors outlet
cheap jordans
ralph lauren
nike outlet
ugg boots
manchester united jersey
coach factory outlet
michael kors handbags
air jordan
christian louboutin outlet
oakley vault
mcm outlet
columbia outlet
oakley sunglasses
mlb jerseys
michael kors outlet
under armour outlet
tory burch outlet
louis vuitton handbags
louis vuitton outlet
ray ban sunglasses
snapbacks wholesale
polo ralph lauren
gucci shoes
retro jordan shoes
fitflop sale
tory burch outlet
seahawks jerseys
kd shoes
boston celtics jerseys
yeezy 350
chenlina20170614



Let

Let http://www.michael-korsoutletonline.eu.com/ me moncler jackets try guess pas cher to north face jackets illustrate michael kors outlet online the michael kors outlet online sale two lululemon systems tiffany and co in nike roshe run a pandora charms simple swarovski crystal and ugg homely polo ralph lauren way jordan 5 calculated coach outlet to lancel pas cher bring ralph lauren uk the barbour jackets idea uggs outlet within louboutin the louboutin pas cher grasp true religion jeans of bottes ugg the uggs canada ignorant rolex watches for sale and oakley vault unintelligent. wedding dresses We polo ralph lauren outlet online will sac louis vuitton pas cher suppose polo ralph lauren outlet a ugg soldes case: ralph lauren outlet online take oakley sunglasses cheap a lululemon outlet lap-bred, canada goose jackets house-fed, oakley sunglasses cheap uneducated, canada goose uk inexperienced barbour jackets uk kitten; timberland boots take coach outlet a ray ban sunglasses rugged reebok shoes old barbour uk Tom louis vuitton handbags that’s doudoune canada goose scarred tory burch from nike roshe stem nike store to moncler outlet rudder-post longchamp pliage with wedding dresses uk the bottega veneta memorials converse pas cher of canada goose outlet strenuous louis vuitton pas cher experience, bottes ugg pas cher and nike free pas cher is polo ralph lauren so north face cultured, michael kors so uggs on sale educated, beats headphones so canada goose jackets limitlessly hermes birkin erudite coach handbags that coach factory outlet one longchamp may ralph lauren say oakley sunglasses cheap of ferragamo shoes him ray ban sunglasses “all nike air max cat-knowledge michael kors outlet online sale is fake rolex his louboutin outlet province”; replica handbags also, nike air max uk take oakley outlet a toms shoes mouse. ugg boots clearance Lock nike free run the ugg boots three longchamp outlet online up vanessa bruno in ralph lauren a thomas sabo uk holeless, nike roshe run uk crackless, jordan pas cher exitless ugg italia prison-cell. nike air max Wait barbour half ugg outlet an ray ban pas cher hour, christian louboutin then sunglasses outlet open michael kors pas cher the longchamp handbags cell, ray ban introduce rolex watch a sac louis vuitton Shakespearite coach outlet store online and oakley a nike free uk Baconian, juicy couture outlet and longchamp outlet online let louis vuitton them oakley cipher ray ban sunglasses and nike factory outlet assume. babyliss pro The gucci mouse hollister is toms outlet missing: replica watches the longchamp outlet question longchamp outlet to converse be nike tn decided ralph lauren outlet is, uggs on sale where rolex watches is thomas sabo it? michael kors uk You gucci bags can nike outlet store guess mulberry handbags both michael kors handbags verdicts christian louboutin beforehand. michael kors One lululemon outlet verdict oakley sunglasses will sac michael kors say kate spade handbags the jordan retro 11 kitten ugg australia contains moncler the jimmy choo shoes mouse; jordans the canada goose other burberry handbags will louboutin as nike roshe run certainly phone cases say michael kors outlet the cheap oakley mouse prada shoes is nike tn pas cher in air max the asics shoes tom-cat.The abercrombie Shakespearite ugg boots clearance will gucci handbags Reason mulberry bags like oakley store this michael kors handbagsherve leger (that louis vuitton outlet online is louis vuitton uk not longchamp bags my sac guess word, nike factory it celine bags is hollister his). polo outlet He true religion will nike air max say soccer jerseys the ralph lauren kitten jordan 6 MAY new balance HAVE gucci shoes BEEN abercrombie and fitch attending polo ralph lauren school uggs when north face outlet online nobody moncler was ugg outlet noticing; air force therefore louis vuitton outlet WE michael kors bags ARE barbour jackets WARRANTED ghd IN mont blanc pens ASSUMING mulberry outlet that p90x3 it air jordan pas cher did oakley vault so; jimmy choo also, coach outlet store it air jordan COULD nike outlet HAVE michael-korsoutletonline.eu.com BEEN louis vuitton training burberry in nike roshe a nike free court-clerk’s chanel handbags office swarovski uk when canada goose outlet no abercrombie one uggs was ugg uk noticing; kate spade since replica rolex that birkin bag could mont blanc have canada goose pas cher happened, burberry sale WE rolex watches ARE instyler JUSTIFIED michael kors IN hollister ASSUMING jordan 3 that hollister clothing store it cheap uggs did oakley pas cher happen; air jordan 11 it ugg boots COULD new balance outlet HAVE nike free run uk STUDIED karen millen uk CATOLOGY cheap oakley sunglasses IN vans A longchamp pas cher GARRET pandora jewelry when vans pas cher no the north face one uggs was ralph lauren outlet noticing rolex replica watchesair max therefore replica watches it louis vuitton outlet DID; ray ban sunglasses it uggs COULD roshe run pas cher HAVE louboutin uk attended tory burch outlet cat-assizes supra shoes on moncler the louis vuitton purses shed-roof air max nights, michael kors outlet online for north face outlet recreation, louboutin when christian louboutin shoes no nfl jerseys one true religion outlet was wedding dresses noticing, hollister canada and iphone case have prada outlet harvested hermes pas cher a vans shoes knowledge canada goose of louboutin shoes cat air max 2015 court-forms louboutin and louis vuitton canada cat ugg boots lawyer-talk air max in polo ralph lauren uk that abercrombie way: abercrombie and fitch it hollister uk COULD nike roshe run pas cher have ferragamo belts done nike air max 2015 it, prada handbags therefore nike air max uk without michael kors a hermes belt doubt nike blazer pas cher it louis vuitton bags DID; louis vuitton outlet it louis vuitton COULD tiffany and co HAVE canada goose gone michael kors outlet soldiering rolex replica with air max 2015 a cheap sunglasses war-tribe gucci outlet online when discount oakley sunglasses no moncler one hermes handbags was ugg boots clearance noticing, coach outlet online and air jordan shoes learned timberland pas cher soldier-wiles michael kors outlet online sale and jordan 12 soldier-ways, swarovski and giuseppe zanotti what longchamp bags to mac cosmetics do ray ban with abercrombie and fitch a christian louboutin outlet mouse air jordan when montre homme opportunity coach bags offers; fake oakleys the jordan future plain uggs inference, michael kors therefore, michael kors canada is nike roshe that soccer shoes that air max is cheap oakley sunglasses what nike sneakers it longchamp DID. burberry Since ugg boots all bottes ugg pas cher these montre femme manifold oakley sunglasses outlet things air max pas cher COULD ugg boots have coach factory occurred, oakley sunglasses wholesale we longchamp pas cher have moncler jackets EVERY louis vuitton handbags RIGHT christian louboutin TO lunette oakley pas cher BELIEVE sac vanessa bruno they air max did ray ban sunglasses outlet occur. michael kors outlet These hollister patiently pandora charms and juicy couture painstakingly reebok outlet accumulated north face uk vast louboutin acquirements ray ban and pandora uk competences michael kors needed louis vuitton but true religion outlet one abercrombie thing canada goose jackets more jordan 4tory burch outlet online opportunity longchamp outlet onlinemichael kors handbags to lululemon outlet online convert ugg pas cher themselves tn pas cher into jordan 1 triumphal nike air force action. ugg boots uk The moncler outlet opportunity new jordans came, converse we links of london uk have vans scarpe the moncler result; new balance pas cher BEYOND hollister SHADOW ralph lauren pas cher OF sac louis vuitton QUESTION nike air max the uggs mouse burberry is coach outlet store online in christian louboutin uk the jordan shoes kitten.It oakley sunglasses is lululemon proper nike trainers uk to nike roshe run remark coach outlet that marc jacobs handbags when longchamp bags we oakley glasses of uggs outlet the burberry factory outlet three true religion jeans cults nike free plant lululemon outlet canada a canada goose “WE nike air huarache THINK montre pas cher WE michael kors outlet MAY michael kors canada ASSUME,” karen millen we michael jordan shoes expect abercrombie and fitch uk it, polo ralph lauren under hollister clothing careful uggs outlet watering louis vuitton outlet and moncler fertilizing beats by dre and longchamp tending, north face outlet to replica watches uk grow christian louboutin outlet up canada goose into michaelkors-outlet-store a jerseys strong canada goose outlet and christian louboutin shoes hardy mulberry uk and canada goose outlet weather-defying cheap gucci “THERE moncler outlet ISN’T ralph lauren outlet A cheap oakley sunglasses SHADOW louis vuitton OF oakley sale A jordan 11 DOUBT” ugg boots at michael kors outlet online last mcm handbagssac longchamp pas cher and north face pas cher it michael kors outlet canada usually jordan retro happens.We nike huaraches know burberry pas cher what hermes the sac hermes Baconian’s nike shoes verdict ugg pas cher would air jordan retro be: moncler uk “THERE cheap ugg boots outlet IS iphone cases NOT polo lacoste A michael kors RAG nike roshe uk OF nike air max EVIDENCE michael kors outlet THAT chi flat iron THE michael kors KITTEN true religion outlet HAS louis vuitton HAD ugg ANY doudoune moncler TRAINING, true religion outlet ANY nike huarache EDUCATION, longchamp soldes ANY louis vuitton outlet online EXPERIENCE burberry outlet online QUALIFYING uggs IT air jordans FOR bottes ugg THE nike free run PRESENT cheap nike shoes OCCASION, nike free OR oakley sunglasses IS nike air max INDEED oakley vault EQUIPPED ghd hair FOR ugg ANY burberry outlet ACHIEVEMENT sac burberry ABOVE ugg LIFTING ugg outlet SUCH north face jackets UNCLAIMED red bottom shoes MILK michael kors outlet AS hogan sito ufficiale COMES oakleysunglasses1.us.com ITS coach outlet WAY; michael kors outlet online sale BUT ghd straighteners THERE longchamp uk IS www.michael-korsoutletonline.eu.com ABUNDANT valentino shoes EVIDENCE— baseball bats UNASSAILABLE nike blazer PROOF, true religion jeans IN sac lancel FACT— jimmy choo outlet THAT air max THE uggs outlet OTHER sac longchamp ANIMAL north face IS true religion jeans EQUIPPED, converse shoes TO insanity workout THE vans LAST kate spade outlet online DETAIL, p90x WITH hollister EVERY replica watches QUALIFICATION swarovski jewelry NECESSARY hermes bags FOR gucci belts THE nike air max pas cher EVENT. uggs on sale WITHOUT ghd hair straighteners SHADOW scarpe hogan OF wedding dress DOUBT canada goose THE moncler jackets TOM-CAT vans outlet CONTAINS instyler ionic styler THE p90x workout MOUSE.” lancel asics running shoes michael kors outlet tiffany jewelry ray ban outlet michael kors lululemon canada polo lacoste pas cher air huarache nike air max michael kors handbags clearance michael kors outlet michael kors bags ugg soldes moncler outlet kate spade outlet lunette ray ban pas cher louis vuitton babyliss oakley vault moncler pas cher uggs outlet christian louboutin longchamp handbags longchamp outlet polo ralph lauren pas cher jordans for sale coach purses ray ban uk michael kors outlet online lacoste pas cher nike free run polo ralph lauren outlet north face jackets michael kors outlet online jordan xx9 michael kors purses michael kors outlet online timberland links of london the north face cheap oakley sunglasses new balance canada goose jackets louis vuitton retro jordans moncler sito ufficiale nike trainers north face outlet moncler marc jacobs gucci outlet ralph lauren polo chaussures louboutin hogan vanessa bruno pas cher moncler louboutin outlet oakley sunglasses louis vuitton outlet stores barbour ugg louboutin shoes barbour outlet michael kors outlet online michael kors handbags longchamp hollister pas cher cheap ugg boots polo ralph lauren outlet nike free run pas cher cheap nfl jerseys burberry outlet cheap oakley canada goose outlet louboutin mulberry longchamp pandora jewelry nike air max 2015 celine handbags abercrombie hogan outlet cheap jordans new balance shoes burberry outlet online tiffany jewelry



Beférkőzés?

Ki férkőzik be és hová?



Harmadjára futok?

Ilyen írásba :)



Nem akarom a háta mögött dicsérni

mégis kikívánkozik belőlem: Roberto egy nagyon rendes pasi!



Egy mosolyt még itt hagyok

Szép álmokat!



Jó éjt!

Kedves Pipacsvirág :)



Szép éjszakát!

Neked is Roberto és másoknak is!



Kedves

Tőled, de nem veszed rossz néven, ha nemet mondok? Senki ellen nem irányul ez a döntésem. Eljutottam a gyógymódok kutatásában addig, ahol meghúztam egy határt, és azon túl nem megyek. Nekem ebben van békességem, akkor is, ha életem végéig ez így marad. Viszont Tényleg köszönöm!



Képi rajz

Olyan firka kép rólad időnkénti energia küldés adott helyre, hiszem hogy érted mert ha nem értelmetlen minden szavad, gondolatokat ébreszt minta példára: http://napidoktor.hu/blog/friss-hirek/napi-hirek/ver-es-arany-dr-horvath...
most fogják elítélni mert, mert segíteni másokon.... :)



***

Milyen lehetőségre gondolsz pontosan? Ne haragudj, ha tudatlan vagyok, de nem tudom, miről kéne döntenem, hogy elfogadom-e vagy nem.



Táv dolgot tudom vállalni

Így elfogadod-é a lehetőséget... :D



Köszönöm Angyay

Mindenképpen gondolatébresztő, amit írtál. Én valahol a kettő egyensúlyában érzem a saját jobbulásomat. Az önzetlenség is olyan örömmel ajándékoz meg, ami gyógyít, de ha túlzásba viszem, akkor kiürülhet a saját "tartályam", így ugyanolyan fontos annak is feltöltése, újra és újra..



Nem figyelmesség :)

Tudod van olyan hogy aki segít máson ő kapja meg mások betegségét, így magamagát kell gyógyítania ha élni akar....



Nem egy klasszikus magyar nóta

amit az ebéd mellé most feltálalok, de bizonyára kedvedre való lesz, hiszen Istent is az asztalunkhoz ültettem.
https://www.youtube.com/watch?v=_YV9T6W0KZc

Örülök, hogy benéztél, kedves Roberto!



Jó ebédhez szól a nóta

hamarosan, csak előtte még válogatok! Szia-mia!

(A tányér éhesen ácsorog az asztalon, mert evés helyett gyorsan szaladtam ide)



Dél van:)

Jó étvágyat az ebédhez, Kedves Pipacsvirág :)



Én szeretek

vasalni :)) A Rénszarvasok megnevettettek:)) Először , maga a stílus, és csak aztán esett le a szarvasok "tevékenysége"
Neked is :)) Szia



Csinos legyél, szépen vasalj!

Én utálok ám vasalni, :) de ez titok! :) Rohanok dolgozni.... Szia-mia!



Ing? Ó, én meg pulcsira gondoltam! :)

Ismét szerettem volna vicces lenni, lehengerlő humorral nyitni, hogy emlékezetes maradjon számodra a szerda reggeli „belépőm”, beköszönőm, de semmi olyat nem találtam, amire így füttyenthettem volna: ejha, de mókás!

Ez csak egy gyönge kísérlet, de a semmitől több.

http://www.newsee.hu/tartalom/10-vicces-pulcsi-f%C3%A9rfiaknak

Szépet! Szia!



A romantikusabb

reggel kedvéért, amikor odakint vastag felhők borítják az eget,
én Frank Sinatra Polka Dots andalító muzsikájára vasalom az ingemet. :)))
Jó kedvű napot Pipacsvirág :)



Én is

hálás vagyok minden sorodért:) Pihenj jól :))



Várlak

de most aludni térek! Köszönöm a ma esti beszélgetést is!



Ez is igaz!

"Az a 100 %, ha legalább pár hónapig tartósan kölcsönös az odaadás, odafigyelés, egymás fontossága...."

Ha egy ember csak egyetlen óráig boldog volt - 100 százalékosan - akkor már nem hiába élt!



Te

le is kötöd a figyelmemet 100 %-osan :) Komolyan itt voltam és vagyok.:)



:)

Nem értem félre:), köszönöm és jó éjt :)) Most fogom meghallgatni. :) Jövök Holnap!



Akkor jó, ha csak itt vagy :)

és közben máshol nem, mert én a 100 százalékos figyelmet szeretem! :)



:)

Ezzel a dalocskával búcsúzom, de ne értsd félre.
http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/26323/geri-gabor/allj-be-berci-katona...

Holnap várlak! Simi a hajadra! Jó éjt!



Nekem

Az a 100 %, ha legalább pár hónapig tartósan kölcsönös az odaadás, odafigyelés, egymás fontossága....