Az elfogadásig vezető út

Ha össze kéne foglalnom egy szóban, röpke 37 évem legnagyobb lelki küzdelmének tartalmát, akkor az "Elfogadás", ami ezt legjobban kifejezné.

Most még a tegnapi naplóbejegyzésem témájának az elfogadási folyamatában vagyok. Ez a szó ebben az értelemben, a fájdalmakon túl, a velem történt, visszafordíthatatlan, megváltoztathatatlan dolgok elfogadását jelenti.

Ebben az életkorban a legproduktívabb és legaktívabb az átlagember, hisz most teremti, teremtheti meg önmaga és családja jövőbeli alapjait. Én is ilyen szerettem volna lenni, és a főiskolán még hiperaktív is voltam, de ma, heti 20 órát vagyok képes dolgozni, a maradék időt pedig pihenésre és erőgyűjtésre kell töltenem, hogy ezt a 20 órát is képes legyek, mérnökként, felelősségteljesen ledolgozni.

15 évvel ezelőtt jó indulatú agydaganatot diagnosztizáltak nálam, amit abban az évben meg is műtöttek. Most csak egy aspektusát fejteném ki a következményeknek, a többit, későbbi bejegyzéseimre hagyom, mert egyszerre nagyon hosszú és talán lelkileg is túlterhelő lenne.

A műtét után pár hónappal, iszonyú erős elektromos ütésszerű, hasogató fájdalmak jelentkeztek a bal fülem belsejébe sugárzóan. Pár másodperc, és elmúlt, majd két-három hónap múlva ismét jelentkezett. Egyre csökkent a fájdalmak közötti időtartam, és kb 9 éve – ahogy azt már írtam - hogy ez a nyilalló hasogató égető fájdalom, életem minden napján velem van, naponta 50-150 alkalommal.

Az átlagos fájdalomcsillapítókra semmit nem reagál ez típusú fájdalom, ezért, az epilepszia és a depresszió ellenes szereket alkalmazzák. Ezeknek a szereknek csak a mellékhatása, ezen neurophátiás fájdalom típus csillapítása, így olyan dózisokban kellett szednem őket, hogy mire fájdalommentessé tettek, addigra már csak az alap életfunkciókat tudtam produkálni. Evés, ivás, alvás...

Újra és újra másik Orvoshoz mentem, hogy találjanak ki valamit, ami mellett élni, dolgozni, és egyáltalán ép elméjű emberként létezni lehet, de Senki nem tudott jobbat.

Kb. egy évvel ezelőtt kértem, hogy idegsebészeti beavatkozással is próbáljanak meg tenni valamit. Az első műtét után 4 napig nem voltak a korábbihoz hasonló fájdalmaim. Sírtam a kórházban a boldogságtól, hogy vége lesz a szenvedésnek. Kisebb területen, de apránként visszakúsztak a fájdalmak, és mikor kiengedtek, egy-két nap múlva újra ugyanazzal az intenzitással, alvászavarral és kínokkal minden fájdalom visszatért. A korábbi gyógyszerektől iszonyodtam már, és egy opiát tartalmú szert kezdtem el szedni, amivel el lehet érni csillapodást, de mellette nem kerülök életképtelen állapotba.

Három további műtét volt még és mindig egy kicsivel csökkent a fájdalmas terület, amivel az egy napon belüli fájdalom időtartama is zsugorodott. Ennél több lehetőségem azonban nincs.

Az a típusú ember vagyok, aki nem adja fel egykönnyen a dolgokat, de el kell jutnom arra a bizonyosságra, hogy minden tőlem telhetőt megtettem, és akkor a belátással is képes vagyok szóba állni, mert ha folyamatosan lázadok lelkileg, és nem vagyok képes az elfogadásra, akkor azzal ronthatok is a helyzetemen.
Ebben is ahogy mindenben természetesen fontosnak tartom az egyensúlyt. Amíg tudok teszek ellene, ha azonban már nem tudok, akkor meg kell állnom.

Éppen ezért jártam Magyarország minden nevesebb fájdalom ambulanciáján.

Elértem, hogy az országban egyedül Debrecenben lévő, Gamma késsel, egy nagy dózisú sugárral próbálják a fájdalmas ideget „kiiktatni”.

Láttam egy Hollywoodi produkciót, aminek a címe „Áldott kezek”. Egy valós történeten alapul, egy ténylegesen praktizáló kiváló Idegsebész életéről szól. Ezt az embert megkerestem, összeállítottam számára egy angol nyelvű diagnózist, a leleteim becsatolásával és elküldtem Neki egy nagy borítékban a levelemet Amerikába. 2 héttel később kaptam Tőle, egy e-mailt, amiben jelezte, hogy megkapta a levelemet, érti a problémámat, de az eddig alkalmazott gyógyszercsaládok kipróbálásánál Ő sem tudna jobbat, és mivel a világ minden részéről érkeznek Hozzá a nagyon súlyos problémákkal küzdő emberek megkeresései, plusz rendszeresen publikációkat ír és oktat, ezért teljes körűen nem tud foglalkozni az esetemmel.

Tovább kerestem és Washingtonban találtam a Neurológiai kutató intézetben egy Fájdalom Specialistát, Akivel fölvettem a kapcsolatot és skype-on többször is sikerült Vele konzultálnom. Ő is olyan gyógyszer kombinációkat javasolt, amelyek kipróbálásán már régen túl voltam.

Magyarországon egy Prima Primisszima jelölt Európai hírű, Idegsebész és Neurológus professzorral állítottuk fel a 4 beavatkozásból álló stratégiát, és ennek végeztével közölte, hogy nem lát további olyan beavatkozási lehetőséget, amivel ne lenne biztos a nagyobb károkozás, mint az eredményesség.

A keleti orvoslásból az akupunktúrából csináltam végig egy intenzív kezelést, amely megoldást nem hozott. Van még ezerféle csodaszer, ami elvileg mindenre jó, de legalább fél évig kell használni, hogy az eredményt értékelni lehessen. Ezek közül csak azt lettem volna hajlandó kipróbálni, amiről bizonyító erejű referenciát mutatnak, hogy erre a konkrét fájdalomra bevált. Több 10 ezer forintért havonta nem kívántam kísérletezésekbe bocsátkozni. Egytől-egyig azt mondták, hogy ki kell próbálni, mert ilyen tapasztalatuk nincs…

Ezen a ponton indultam hát el az elfogadás irányába
Opiát és nyugtató, amivel jelenleg élek, és minden nap van kisebb-nagyobb, hol több, hol kevesebb fájdalom rohamom. Beláttam, hogy most már el kell fogadnom, hogy az életem ebben a mederben zajlik. Az elmúlt 9 évben, folyamatosan dolgoztam, mert mindennél rosszabb hatással van rám a tétlenség, ami értéktelenséget, értelmetlenséget hív életre a gondolataimban. Amióta az elfogadás irányába engedtem a gondolataimat, azóta könnyebben élem meg a fájdalmakat. El kezdtem kondi terembe járni, próbálgatom magam a via ferrata típusú hegymászásban és vannak sikerélményeim. Lehet, hogy holnap egy rosszabb napom lesz, mint a mai, de ma tudok hálás lenni, azért ami már van és az apró sikerélmények felértékelődtek a szememben. Az a döntés hogy elfogadtam ezt az élethelyzetet, úgy érzem, hogy segít egyre jobban és könnyebben átvészelni a fájdalmaimat.

Hozzászólások



Meg

kell állapítsam, hogy 20 évvel ezelőtt rávertem volna magamra, legalább 3 kört.
Nem rossz egyébként, mert nem érzem a testemnek egyetlen porcikáját sem, így fájdalmam is kevesebb van :)
Leültem enni, de nem bírok felállni.....volt egy gondolatom, hogy nem a gép elé kéne ülni...a belső halk és csendes hang, amire nem mindig hallgatok... Csütörtökig regenerálódnom kell, mert 2 napra már lekötött a Tulaj ha nem esik.
250 lába megemelése után vállazni nem fogok már a héten, pedig terveztem :)
Egy Pipacsvirágnak, hogy telik egy Vasárnapja? :)
Most gyűjtöm a piros pontokat,, mert ilyen kis stréber vagyok, de az ötösre hajtok valójában, csak az még előkészületben.



Köszönöm az 5 sort :)

de ötös nem jár érte, :) mert azért egy kisregényt kell írni! :) Csak vicc. Jó munkát, kitartást kívánok neked! Szia-mia!



Még mindig alma

és az érzelmek...

Ez egy régi, kedves ismerősöm kedvenc nótája, amit most elcsentem tőle.
Mary Zsuzsi - Almát eszem: https://www.youtube.com/watch?v=0BgjQ2bDzbc



Felmegy a legény a fára

az almafa tetejére, lerázza a piros almát, te meg kislány siess hozzá, a rózsás kötényedbe!
Láthatod, hogy küldtem neked egy segítőt, aki ha minden jól megy, akkor ott lesz… :)

És egy nótát is küldök, hogy jobb kedvvel dolgozz!
Már mi nálunk babám: https://www.youtube.com/watch?v=2BLOjT0jBIs



És

Köszönöm a piros pontot :)), amire csak félig érzem magam jogosultnak, mert szerintem ez az alap, ha Valakivel kommunikálok. Mindenesetre motiváló erőként hat, ha belenézek az "Ellenőrzőmbe" :))



Az

Új lakhelyemen, a munkám becsülete érdekében visszarohantam reggel, - (Füzesabony környékén aludtam...korán kelt a nap ) - mert jelentkeztem almát szedni, és tegnapra is hívtak, amit le kellett mondanom, ezt követően mára is, amit már úgy éreztem nem mondhatok le, mert oda a becsület és nem is hívnak többször. :) Este érek ide a géphez, de most nem állhattam meg, hogy ne nézzek be és olvassak...majd írjak, legalább egy.....ill. öt sort :) Ma, almaszedő Legénnyé változom :)))) Szia Pipacsvirág :)



Talán a kisugárzásával, a rezgésével

és a kommunikációjával gyakorol rám nagy hatást az a pasi, akire nőként igazán felfigyelek.



Milyen az ízlésem?

Mivel még egyetlen ismeretlen pasi után sem fordultam meg az utcán csupáncsak azért, mert jóképű volt, címlapos összképpel, nagy a valószínűsége, hogy MÁS dönti el, hogy ki tetszik nekem.
A sármos vizuális látvány nekem édeskevés, nem jövök tőle lázba. Látom, ha valaki szép, ápolt, jól öltözött, de ez teljesen hidegen hagy mindaddig, amíg… (…).

Hogy az „amíg” után mi az a TÖBBLET, amitől a lábam megremeg, no, azt én is szeretném tudni!



Kedves Roberto!

Piros pontot adok neked ezért:
„A hétvégén nem fogok írni mert már nem lesz rá lehetőségem, csak Vasárnap délután”. Mániám, hogy a kommunikációs helyzeteket zárni kell, illetve a szüneteket jelezni - akár rövidebbek, akár hosszabbak - és főleg akkor, ha véglegesek. Örülök, hogy csak vasárnap délutánig kényszerülök nélkülözni a társaságodat!

A 174 cm nem sok, nem is kevés… és csak vizuálisan információ, hiszen semmi köze sincs ahhoz, hogy ki milyen lelkületű ember.

Tökéletes emberrel én még nem találkoztam, … és általában egy "kis" zűr – sőt, néha még nagyobb is- szeretetre inspirál. (… lásd a „Nem tökéletesek, de nyertesek” című írásomat)

Ha a sors úgy akarja, akkor süteményezünk majd együtt, ha meg nem, akkor itt támogatjuk egymást…
Vigyázz a visszaúton is, óvatosan vezess!



akkor azért várom a részletes válaszod a Te ízlésedről:))



:)

Szia! Ez még nem válaszom, csak egy jelecske, hogy örültem a bejelentkezésednek!



Kedves

Pipacsvirág! Én szívesen megismernélek, de azt gondolom, hogy könnyen meglehet hogy én lennék a fordított helyzetben :)) Viszont bennem kívülről nem sok minden jó feltételezhető.. bár nem azt jelenti, hogy belsőleg olyan jó lennék :) 174 cm vagyok és sportos, de van egy "kis" zűr az arcommal, és így bizonyos szempontból a perifériáról szemlélem a "normális" emberek mindennapi életét. A hétvégén nem fogok írni mert már nem lesz rá lehetőségem, csak Vasárnap délután.
Bár nem tudom miért hoztam fel ezt a témát...csak úgy jött ez most a gondolataimból. Valamilyen szinten érdeklődöm irántad, mert direkt ezért kerestem egy netezési lehetőséget, hogy megnézhessen írtál, mert okos telefonom nincs :) Szóval köszi a válaszokat..) Szia



A virtuális fizimiskája

és írásai alapján nagyon tetszik nekem egy pasi, de sejtelmem sincs arról, hogy a valóságban belém csapna, vágna, ütne-e a ménkű, :) amikor először megpillantanám.



Egy óriás és egy törpe

Létezik valahol egy pasi, aki olyan óriási hatást gyakorolt rám, mint előtte soha senki. Vibrált körülötte a levegő, miközben egy energiaörvény húzott és emelt, mélységekbe és magasságokba, mennybe és pokolba, … és a pillantásai szinte perzselték a bőrömet.

- Átlagos – duruzsolta a barátnőm a fülembe, amikor a megjelenéséről faggattam, pedig egyáltalán nem olvadt bele a tömegbe, hiszen óriás volt, a magasságát tekintve is, meg egyébként is!

Felnéztem rá. Képzeld, még a magassarkú cipőmben is lábujjhegyre állhattam mellette, mint ahogyan az összes tudományommal, mert nem létezett olyan kérdés, amit a kisujjából ki ne rázott volna.

Áh, ez 100 százalékosan mégsem igaz, hiszen volt egy olyan kérdésem, amire sosem kaptam tőle választ.
Így hangzott: „ Ádám, magyarázd meg, hogy mi történt közöttünk!?”

Hogy részéről talán semmi, ezt nem vitatom, de azért illett volna neki a „semmi” szót leírnia, hogy sokáig bámulva a 4 betűjét, elhiggyem akkoriban! De hallgatott és belekergette a kis „törpét” – vagyis engemet – egy lehetetlen helyzetbe.

Azóta tudom, hogy némelyik ember bár óriás, de az embersége hangyányi.



Óvatosan vezess

és előtte jól pihend ki magad! Várlak este!



Az ideálomról holnap mesélek

mire visszaérkezel, itt lesz a "jellemzése". :)

Majd ha alakul közöttünk - az ideálom és közöttem - a nagy helyzet, ezzel "fenyegetem" meg: https://www.youtube.com/watch?v=R4sxyr7NQxo



Én köszönöm

És jó éjt :)



Engem sosem zavarsz

csak holnap munka! Hidd el, hogy nem udvariasságból írtam az előbb azt, hogy "köszönöm", hanem őszintén, mert szeretek a társaságodban lenni!



Megint

Úgy mondod, mint Aki 50 fölött van :)) ezt nem tudom elképzelni :)
Igen azért írta a 37-et. Meg az egyik bejegyzésemben is volt. Ha mindent tudnál rólam igazat adnál nekem, bármilyen "ari" fiú vagyok :)))



Nagyon

is igazságot mondtál. Én ezt úgy értelmezem, hogy a szívemben egy biztos érzelmi pontként van ott a másik, még ha nincs is jelen a másik, de igaz az is, hogy időnként azonban ezt a "tankot" tölteni kell, mert ha kifogy az üzemanyag, akkor a rezgés leáll....
Mégis a lehetetlennek egyenlővel érzem , hogy valaha is ezt átéljem. Már erre az állapotra kezdek berendezkedni tényleg.
És magadról a Te ideálodról mesélsz egy kicsit? Holnap elutazom és nem leszek gépnél. Apukám a "Vad Keleten" van idősek otthonában és Hozzá megyek 450 km-re :)
Ha feküdni szeretnél, akkor majd legközelebb. Nem zavarlak tovább.



Aludj jól, álmodj szépeket!

Köszönöm a beszélgetést!



Szívből kívánom, hogy hamarosan ezt énekeld!



Te egy olyan ari fiú vagy

hogy az Isten (vagy az univerzum) nem fog megfeledkezni rólad! Ezért ilyen keserű mondatokért csapj a szádra: "Vagyis már csak tudtam volna". Még csak 37 éves vagy, ami pasik esetében a legszebb életkor!

Honnan gondoltam mindezt? A nevedből: Roberto37



Jó ízlésed van

éppen úgy, mint nekem! Az azonos hullámhossz talán a leglényegesebb - érzelmileg is, meg gondolatilag is - mert akinek nem fogod tisztán „jeleit” a saját radaroddal, attól előbb vagy utóbb, de eltávolodsz.

Megkockáztatom még az általánosítást is.

Ha nincs közös téma, nincs közös érdeklődési kör, közös értékrend és világkép, akkor az egyik azt veszi észre, hogy szinte már nem is hallja, amit a másik mond neki, vagyis nem fogja a jeleit.

Ez nem azt jelenti, hogy egy pár nem hódolhat különböző hobbinak, de az „alapadásnak” ugyanazon a hullámhosszon kell futnia. Persze Te is ugyanazt mondtad, csak más szavakkal… :)

Akik viszont egy hullámhosszon vannak, azok akkor is „hallják” egymást, ha nem egy térben tartózkodnak, mert ugyanazon a hullámhosszon futnak az érzelmi rezgések is. A kettő valahogyan összefügg.
Az érzelmi rezgések sokáig pótolni tudják, ha másik „terület” adása akadozik, de egy idő után mégsem! Lehet, hogy nagy hülyeséget írtam, de már késő van, ezért nézd el nekem, kérlek!



És

Ami még talán a legfontosabb, hogy értse meg a gondolkodásmódomat, úgy fogadjon el és szeressen, ahogy vagyok, ne akarjon megváltoztatni és ahogy én minden eszközömmel az Ő érzelmi biztonságára törekszem mellette, úgy Neki is legyen fontos az érzelmi biztonságom.
Sajnos a legtöbb hiányt a gondoskodó és feltétel nélküli szeretetben szenvedtem eddig az életemben, így nem Pótanyát, de olyan Nő Akiben erre képességet látok azt nagyon tudom szeretni. Vagyis már csak tudtam volna :(



Milyen

elvárásaim is voltak?? Hm.
Érdekes hogy Akikbe szerelmes voltam nem tudtam volna megfogalmazni, hogy miért szeretem. Egyszerűen úgy ahogy van az egész Lényét szeretem. Egy időben volt egy olyan gondolkodásmódom is, hogy ez nem is baj, mert ha konkrét dolgokért szeretek Valakit és abban esetleg változik az idő folyamán, akkor elmúlik a szeretetem, vagy mi lesz?? Ezért nem is fogalmaztam szó szerinti elvárásokat.
Ezért a mai eszemmel is kiegészítve tudnám sorba írni ezeket:
Meg kell hogy fogjon a személyisége, ami már a korának megfelelő személyiség!!
(rengeteg felnőtt "gyerekkel " találkoztam Aki képtelen a felelősségteljes gondolkodásra és a határozott döntéshozatalra. )
Ezért a határozottság és céltudatosság is megfog
Ha azt látom, hogy befogadó és elfogadó az emberekkel, nem egy állandóan zsörtölődő, zsémbes menyecske:)
Melegszívű és önzetlen, és önmagára és a környezetére igényes.
Egy hullámhosszon tud lenni a gondolkodásunk, a legfontosabb dolgokban (családi élet, jövőkép, lelkiség) egyet tudunk érteni és nem két irányba evezzük a csónakunkat.
Az ellentétek vonzásával csak tossz tapasztalatom van. Sokkal több felület van a konfrontációra, amitől meg is lehetne kímélni a kapcsolatot, ha több dologban hasonlítanak, mint amiben ellentétesek. Akkor van közös érdeklődési kör, közös örömmel végzett hobbi, és sokkal jobban képesek vagyunk egymás lelkivilágát ha hasonlítunk, ami szerintem egy kulcskérdés.
Kívülről nincs ideálom, lássam Szépnek én, aztán, hogy az átlagban mit jelent az nem érdekel. Nincs haj, vagy szem, vagy bőrszín elgondolásom. Úgy ahogy van kelti föl a figyelmemet és ezért bármilyen lehet.
A Finom ízléses Nőiesség az már kuriózum az elvárásaimban.
A legnagyobb pedig, kívülről, hogy max Nőiesen molett legyen de inkább vékony (elnézést mindenkitől, Aki esetleg ilyen, de nem fogok kamuzni ha már leírom.
"Röviden ennyi" :)))



Nem voltam türelmetlen

de észrevettem, hogy eltűntél... :) Tartozol néhány válasszal!



itt

vagyok írom...telefon... bocsánat



Milyen elvárásaid voltak?

Ez nagyon érdekel!



Kedves Roberto!

A "szerelem karrierem" egy szolgálati Garzonban végződik jelenleg. – írtad.

Ó, egy picike garzonban is simán elfér két szerelmes, mert a BOLDOGSÁG nem függ a szobák számától és négyzetméterektől! Hátha mégis beüt az a bizonyos ménkű :) és hamarosan összejön!

Szemléletes soraid lenyűgöztek, de az csalódott keserűség, amely átitatja az egészet: nagyon elszántnak tűnik.
„A szívem szilánkokban hever szanaszét a földön és már kiástam az alapját, egy jó erős védőfal rendszernek, hogy mire egyszer újra érezni mer, addigra már ne jusson se ki - se be a szerelem...”

Ez itt az én szerelmeim összesítése: http://www.thesecret.hu/blogok/secret-people/igazi-no-vegzet-asszonya
(legfelső hozzászólás)