Az elfogadásig vezető út

Ha össze kéne foglalnom egy szóban, röpke 37 évem legnagyobb lelki küzdelmének tartalmát, akkor az "Elfogadás", ami ezt legjobban kifejezné.

Most még a tegnapi naplóbejegyzésem témájának az elfogadási folyamatában vagyok. Ez a szó ebben az értelemben, a fájdalmakon túl, a velem történt, visszafordíthatatlan, megváltoztathatatlan dolgok elfogadását jelenti.

Ebben az életkorban a legproduktívabb és legaktívabb az átlagember, hisz most teremti, teremtheti meg önmaga és családja jövőbeli alapjait. Én is ilyen szerettem volna lenni, és a főiskolán még hiperaktív is voltam, de ma, heti 20 órát vagyok képes dolgozni, a maradék időt pedig pihenésre és erőgyűjtésre kell töltenem, hogy ezt a 20 órát is képes legyek, mérnökként, felelősségteljesen ledolgozni.

15 évvel ezelőtt jó indulatú agydaganatot diagnosztizáltak nálam, amit abban az évben meg is műtöttek. Most csak egy aspektusát fejteném ki a következményeknek, a többit, későbbi bejegyzéseimre hagyom, mert egyszerre nagyon hosszú és talán lelkileg is túlterhelő lenne.

A műtét után pár hónappal, iszonyú erős elektromos ütésszerű, hasogató fájdalmak jelentkeztek a bal fülem belsejébe sugárzóan. Pár másodperc, és elmúlt, majd két-három hónap múlva ismét jelentkezett. Egyre csökkent a fájdalmak közötti időtartam, és kb 9 éve – ahogy azt már írtam - hogy ez a nyilalló hasogató égető fájdalom, életem minden napján velem van, naponta 50-150 alkalommal.

Az átlagos fájdalomcsillapítókra semmit nem reagál ez típusú fájdalom, ezért, az epilepszia és a depresszió ellenes szereket alkalmazzák. Ezeknek a szereknek csak a mellékhatása, ezen neurophátiás fájdalom típus csillapítása, így olyan dózisokban kellett szednem őket, hogy mire fájdalommentessé tettek, addigra már csak az alap életfunkciókat tudtam produkálni. Evés, ivás, alvás...

Újra és újra másik Orvoshoz mentem, hogy találjanak ki valamit, ami mellett élni, dolgozni, és egyáltalán ép elméjű emberként létezni lehet, de Senki nem tudott jobbat.

Kb. egy évvel ezelőtt kértem, hogy idegsebészeti beavatkozással is próbáljanak meg tenni valamit. Az első műtét után 4 napig nem voltak a korábbihoz hasonló fájdalmaim. Sírtam a kórházban a boldogságtól, hogy vége lesz a szenvedésnek. Kisebb területen, de apránként visszakúsztak a fájdalmak, és mikor kiengedtek, egy-két nap múlva újra ugyanazzal az intenzitással, alvászavarral és kínokkal minden fájdalom visszatért. A korábbi gyógyszerektől iszonyodtam már, és egy opiát tartalmú szert kezdtem el szedni, amivel el lehet érni csillapodást, de mellette nem kerülök életképtelen állapotba.

Három további műtét volt még és mindig egy kicsivel csökkent a fájdalmas terület, amivel az egy napon belüli fájdalom időtartama is zsugorodott. Ennél több lehetőségem azonban nincs.

Az a típusú ember vagyok, aki nem adja fel egykönnyen a dolgokat, de el kell jutnom arra a bizonyosságra, hogy minden tőlem telhetőt megtettem, és akkor a belátással is képes vagyok szóba állni, mert ha folyamatosan lázadok lelkileg, és nem vagyok képes az elfogadásra, akkor azzal ronthatok is a helyzetemen.
Ebben is ahogy mindenben természetesen fontosnak tartom az egyensúlyt. Amíg tudok teszek ellene, ha azonban már nem tudok, akkor meg kell állnom.

Éppen ezért jártam Magyarország minden nevesebb fájdalom ambulanciáján.

Elértem, hogy az országban egyedül Debrecenben lévő, Gamma késsel, egy nagy dózisú sugárral próbálják a fájdalmas ideget „kiiktatni”.

Láttam egy Hollywoodi produkciót, aminek a címe „Áldott kezek”. Egy valós történeten alapul, egy ténylegesen praktizáló kiváló Idegsebész életéről szól. Ezt az embert megkerestem, összeállítottam számára egy angol nyelvű diagnózist, a leleteim becsatolásával és elküldtem Neki egy nagy borítékban a levelemet Amerikába. 2 héttel később kaptam Tőle, egy e-mailt, amiben jelezte, hogy megkapta a levelemet, érti a problémámat, de az eddig alkalmazott gyógyszercsaládok kipróbálásánál Ő sem tudna jobbat, és mivel a világ minden részéről érkeznek Hozzá a nagyon súlyos problémákkal küzdő emberek megkeresései, plusz rendszeresen publikációkat ír és oktat, ezért teljes körűen nem tud foglalkozni az esetemmel.

Tovább kerestem és Washingtonban találtam a Neurológiai kutató intézetben egy Fájdalom Specialistát, Akivel fölvettem a kapcsolatot és skype-on többször is sikerült Vele konzultálnom. Ő is olyan gyógyszer kombinációkat javasolt, amelyek kipróbálásán már régen túl voltam.

Magyarországon egy Prima Primisszima jelölt Európai hírű, Idegsebész és Neurológus professzorral állítottuk fel a 4 beavatkozásból álló stratégiát, és ennek végeztével közölte, hogy nem lát további olyan beavatkozási lehetőséget, amivel ne lenne biztos a nagyobb károkozás, mint az eredményesség.

A keleti orvoslásból az akupunktúrából csináltam végig egy intenzív kezelést, amely megoldást nem hozott. Van még ezerféle csodaszer, ami elvileg mindenre jó, de legalább fél évig kell használni, hogy az eredményt értékelni lehessen. Ezek közül csak azt lettem volna hajlandó kipróbálni, amiről bizonyító erejű referenciát mutatnak, hogy erre a konkrét fájdalomra bevált. Több 10 ezer forintért havonta nem kívántam kísérletezésekbe bocsátkozni. Egytől-egyig azt mondták, hogy ki kell próbálni, mert ilyen tapasztalatuk nincs…

Ezen a ponton indultam hát el az elfogadás irányába
Opiát és nyugtató, amivel jelenleg élek, és minden nap van kisebb-nagyobb, hol több, hol kevesebb fájdalom rohamom. Beláttam, hogy most már el kell fogadnom, hogy az életem ebben a mederben zajlik. Az elmúlt 9 évben, folyamatosan dolgoztam, mert mindennél rosszabb hatással van rám a tétlenség, ami értéktelenséget, értelmetlenséget hív életre a gondolataimban. Amióta az elfogadás irányába engedtem a gondolataimat, azóta könnyebben élem meg a fájdalmakat. El kezdtem kondi terembe járni, próbálgatom magam a via ferrata típusú hegymászásban és vannak sikerélményeim. Lehet, hogy holnap egy rosszabb napom lesz, mint a mai, de ma tudok hálás lenni, azért ami már van és az apró sikerélmények felértékelődtek a szememben. Az a döntés hogy elfogadtam ezt az élethelyzetet, úgy érzem, hogy segít egyre jobban és könnyebben átvészelni a fájdalmaimat.

Hozzászólások



:))))))

Most emeltem föl a fejem az imádkozásból :))))))))))



Ó, Istenem, a kedves szavaid

jobban átmelegítették most a lelkem, mint a forró teám! Ne ostorozd már magad, hiszen bármikor lehet olyan dolgod, olyan feladatod, ami sokkal előbbre való, mint a csevegés! Én rád egyáltalán nem nehezteltem, hanem csak önmagammal birkóztam, mert a rosszkedvem a padlóra akart nyomni.

Látod, csak előkerültem, mert rossz pénz nem vész el! :) Szia-mia!



A zenét

meghallgatva aztán, bánatos tekintet uralkodott el rajtam és meghomályosodott a szemem..:(
Valami volt ma a levegőben mert olyan mély szomorúság lett úrrá rajtam délután, hogy nem is értettem a miértjét.
Csak úgy jött. A kietlen pusztaság érzése. Az írásom is csak akadozott.
Gyere vissza még egy kicsit, kérlek szépen!!!!



Úgy

gondoltam 7-re még visszaérek, ezért nem is jöttem föl, hogy üzenetet hagyjak.
Most bánom, hogy olyan régimódi, naív, vidéki fiú vagyok, akinek még okos telefonja sincs, és nem tudok telefonról sem netezni. Hozzád pedig jelenleg csak a Secreten keresztül jut el a palackpostám.
Azért mondok még egy imát, hogy este gyere föl és nézd meg, hogy kaptál-e üzenetet.
22-ig bejelentkezve maradok és olvasgatok.
Megtisztel, hogy miattam maradtál volna, és még méltatlanabbnak érzem magam, hogy nem viselkedtem Úriemberhez méltóan. Mindig rosszul érzem magam, ha nem tudom a szavam betartani, de most különösen rosszul érint a dolog.



Nem

tudtam, hogy nem lett elintézve, hogy etetve legyenek, és még jó, hogy rákérdeztem, mert éheztek volna, holnap délutánig, ha nem megyek haza.



Egyedül

Maradtak otthon a kutyák és váratlanul, délután haza kellett mennem. Pedig itt ültem és írtam a blogomat és vártam a 7 órát :(



:(

Pipacsvirág!!
Nagyon sajnálom, valóban nem tudtam hamarabb jönni és nagyon lelkiismeretfurdalásom volt, hogy nem tudom jelezni a késésemet :((



Kedves Roberto!

Csakis miattad maradtam itt, hiszen megígértem, hogy várlak, de valószínűleg közbejött valami… A hangulatom mélypontot fogott, ezért egy kis beszélgetés jót tett volna a kedélyállapotomnak, de most így jártam… Szeretettel gondolok rád, s remélem, hogy holnap majd pótoljuk a mai estét, ha ráérsz! Szép estét, jó éjszakát!



:)



Ha minden igaz

akkor 5 perc múlva itt leszel!



7 - kor várlak

de nem a Nemzetinél, hanem itt! :) Simi a hajadra! Jó éjt!



Szerezzél neki Barátnőt? :)

Bocsi, de nevettem az öregeden!

A helyzetedet tökéletesen megértem, mégis úgy érzem, hogy téged bánt. Hidd el, hogy jobb ott neki, mármint abban az otthonban, ahol van, mert munka mellett felvállalhatatlan a gondozása!



:)

Örülök, hogy nem szereted az alkohol szagát, mert nekem nagy segítség, ha a törekvéseimben támogatást kapok a környezetemtől....és nem az ivás erőltetését.. Jó éjt Pipacsvirág:)



:)

Messze van az a messze, de az egy hullámhossz, azért képes összeérni, bármilyen távolságból :))
Te is 22-re tervezted a búcsút :))
Jó éjszakát! Szép álmokat! Holnap tervezem, hogy 7 órakor megjelenek itt :))



1 millió masszív alkoholista van Magyarországon?

Te nem fogsz közéjük tartozni, érzem! Simi a fejedre és ne felejtsd, hogy én nem szeretem az alkohol szagát! Jó éjt, drága Roberto!



Apu

már nem iszik 3 éve. Sajnos azt tapasztalom, hogy nem a belátás miatt, hanem mert egyszerűen, már olyan állapotban van, hogy nem tud kimenni, és odafigyelnek Rá, hogy ne is tudjanak "becsempészni" semmilyen alkoholt.
Voltak már nagyon komoly gondok, és csak rám való tekintettel nem rakták ki az öregotthonból. Ismert az Igazgató, tudta, hogy csak azért vettem föl hitelt, hogy Apu emelt szintre kerüljön, és minél jobb ellátást kapjon, ha már így hozta az élet. De sajnos olyan szinten szegte meg a házirendet, hogy kérvényt kellett írnom, hogy maradhasson....
Szeretem Őt, őszintén. Mégis bizonyos kereteket muszáj tartanom, mert ha megérzi rajtam, hogy lágyul a szívem, akkor mindjárt előjönnek azok a dolgok, vigyem ki Őt valahová, vagy szerezzek Neki Barátnőt, vagy vegyek 800 e-ért elektromos tolókocsit, mert akkor ki tudna járni a városba. De ilyen dolgokért nem tudok Felelősséget vállalni.
Megértem, hogy családi körben szeretne lenni és tudom, hogy sokat szenvedett, de nem tudom idehozni magamhoz egy szolgálati lakásba, de máshol sem tudok Érte Felelősséget vállalni már. 24 órás Orvosi felügyeletre van szüksége. Ha kihozom és valami baja lenne le is csukhatnának gondatlanság miatt. Meg Barátnő....



22 órakor akartam én is elbúcsúzni tőled

mert holnap tényleg kezdődik a hét.

A "Szokj le a dohányzásról egy óra alatt! (Hipnózis)" mintájára akartam neked segítő videót keresni, de nem találtam.
Kutatok még ebben a témában és remélem, hogy valahogyan mégiscsak segíteni tudok, mert a szívemen viselem a sorsodat!



Nem

Véletlen, hogy a hivatalos statisztika szerint 1 Millió masszív alkoholista van Magyarországon és ha belegondolok, hogy egy alkoholista milyen sebeket okoz a körülötte élőkben, akkor az Ország elég tetemes része érintett az alkohol problémájával.
Sajnos a viszonyulásom az italhoz - az hogy nem tudom kontrollálni csak addig, ameddig nem iszok semennyit - az teszi problémává számomra még a néha ivást is. Ahogy a problémaivás is. Mert ha azért iszok, mert összegyűlnek a problémák és nem tudom másképpen levezetni, akkor előkészítem a terepet annak, hogy ha netán szaporodni kezdenek a problémák, akkor az ivászatok közötti idő is lerövidül és beindulhat a láncreakció.
Nem sértelek meg, ha 10-kor lefekszem? Holnap dolgozom és gondolom Te is.



Szeretettel, személyes példamutatással még sikerülhet!

Addig győzködd, "neveld" apukádat, amíg van kit, mert utólag már semmit sem lehet tenni! Tudom, hogy ilyesmi nem könnyű feladat, de szeretettel, személyes példamutatással még sikerülhet!



"Az alkohol öl, butít, és nyomorba dönt"

Ő ezen is sokan szoktak kacarászni a kocsmákban, miközben magukba öntik az italt, vagyis "jelmondatokkal", külső okoskodással, tudatosítással az alkoholizmus nem gyógyítható.

Te okosan gondolod, hogy a megoldás KULCSA nálad és Istennél van!
Persze a "néha ivást" én nem tartom olyan súlyosnak, amit az alkoholizmus kategóriába kellene besorolni, de jobb, ha még az elején visszafordítod az egész folyamatot...



Nos

ez nagyon fájt nekem is, hogy egyszerűen nem ember Aki nem iszik tényleg. Én is arról a tájról gyökerezem.
Nemhogy támogattak volna, még szegény Nagymamám is állandóan itatott volna egy kis borral és nem tudta megérti, hogy miért jobb nekem ha nem iszok...Ismeretlen volt számára az olyan Férfiember Aki nem iszik.
Nem tudom pontosan, hogy pl az én Apukám állapotán miként rontott, csak azt tudom, hogy mind az 5 Stroke, amit eddig átélt, egy folyamatnak a végén történt. Saját szememmel néztem végig, - tehetetlenül, mert nem hallgatott rám, hogy baj lehet -, ahogy lassan felépül, nem iszik, szedi a gyógyszereit, minden rendbe jön, majd annyira jól mennek a dolgok, hogy ünnepeljük meg egy fél pohár borral...aminek a vége a napi rendszerességű ivászat lett a gyógyszerek mellett, és minden alkalommal tetőzött egy-egy olyan esettel, ami miatt le is csukhatták volna, majd jött a Stroke... Minden alkalommal ez volt a menetrend. Engem ez felőrölt idegileg... és persze én is piával csillapítottam a feszültségemet..



Nagybetűs EMBER vagy!

Emiatt: "Ezt nagyon megszenvedte és bocsánatot is kértem érte, mert nem szerettem volna bántani Őt".

A gyöngéd érzelmek hiányát meg lehet bocsájtani, egy idő után fel lehet dolgozni, hiszen megérti az ember, hogy a szeretet, a szerelem:

- vagy létezik,
- vagy sem,

és nincsen harmadik lehetőség, de mindez sokkal nehezebb, ha kétségek között hagyják.



Képzeld

el, hogy rendszeresen megfogadtam, hogy "nem iszom többet", és az egyik alkalommal, amikor már két hétig bírtam, akkor az évek óta a legtöbbnek számított és el is bíztam magam, majd, egy óvatlan pillanatban engedtem, hogy túlnőjenek rajtam a feszültségek, és mondtam a Barátomnak, "gyere menjünk igyunk egy fröccsöt".
Amikor beléptünk a kocsma ajtón, megszólalt a Sláger rádióban: "Hé Mister alkohol, itt vagy már megint", libabőrös lettem, egymásra néztünk és nevettünk, hogy ez nem semmi. De már nem volt visszaút...
Nem könnyű eljutni arra az alázatra, hogy igen, nekem ezzel problémám van és tudatosan kell élnem, mert belepusztulok....A büszke oldalamnak ezt nehéz volt megemészteni, és ebben csak Isten tud segíteni.



.

Apámat én részegen sohasem láttam, de az utolsó éveiben már elég gyakran szorongatta a poharat. Természetesnek vettem, hiszen nem is férfiember mifelénk az, aki nem bírja az italt. Vajon az alkohollal ráfejelt a betegségére? Hm, én azt nem tudom, csak azt, hogy még egyetlen ránc sem volt az arcán, amikor a ravatalán feküdt.



Én

Tudtam a saját hibáimról bőven és mi rendeztük a dolgokat. Őt az viselte meg, hogy a szakítás után nem kerestem egy darabig, mert úgy éreztem hogy annyira kötődik hozzám, hogy nem fog tudni elengedni ha hívogatom... Ezt nagyon megszenvedte és bocsánatot is kértem érte, mert nem szerettem volna bántani Őt. De ha egyszer elmúlnak az érzelmek bennem, akkor hazugságból nem voltam képes együtt maradni, azért hogy ne fájjon Neki hogy szakítok Vele. Ez okozott Neki mély sebet a szívén. Sajnáltam én is, hogy így alakult, de erre nem lehet alapozni egy közös életet.



Mr. Alkohol?

Áh, akkor valószínűleg erre a Koncz Zsuzsa számra gondoltál:
https://www.google.com/search?q=mr+alkohol&ie=utf-8&oe=utf-8

Okosan gondolkodsz, mert bizony létezik egy olyan pont, ahonnan már nincsen visszaút!
Az egyik ismerősöm – akivel annyit nevettem - talán éppen az alkohol miatt fekszik a temetőben. (… és vele együtt a hatalmas tudása is).



Utólag sem bújt bele

„Nem találkoztunk..... (..) ....sajnálom mert nagy sebet okoztam Neki végül. Nem sokat beszéltünk az elmúlt években. Tudom, hogy csalódott. Én már csak ilyen kajla vagyok, ha egyszer valami nem megy, akkor nem megy”.

Nekem erről az a véleményem – a saját történetemből kiindulva – hogy léteznek olyan dolgok, olyan történések, élethelyzetek, amiket utólag is illene valahogyan elrendezni!
Tudod, létezik valahol egy pasi, aki engem rettenetesen megbántott. Vártam, hogy miután lecsillapszik, lecsillapodik, valamilyen formában a tudtomra adja, hogy: Ő sem tökéletes és rádöbbent arra, hogy egy kissé elvetette a sulykot.

Ha megtette volna, akkor utólag, a közös fejezetünk végére odaírhattam volna, hogy akit szerettem, az tényleg egy nagybetűs EMBER volt,… nem pedig az életem legnagyobb csalódása.

Talán félt, tartott attól, hogy félreértelmezem az ilyen jellegű gesztusát is, … de az is lehet, hogy meg sem bánta és még utólag sem bújt bele – persze csakis képzeletben – az én akkori, „nyomorult”, kis bőrömbe.



:)

Kedves, hogy gyógyító simogatást adnál.
Nagyrészt olyan dologgal kapcsolatban, amit Neked elmondanék, de ide nem raknám ki, kérlek ne haragudj ezért.
másrészt olyan dolgok is vannak, hogy kezdek megint elszeparálódni az emberektől...kivonulni közülük. Konkrétan az Önsegítő csoportokra gondolok itt, amit szerintem ismersz. Itt én is jártam egy darabig és sokat számít, hogy van egy hely, ahol ki lehet rakni azokat a dolgokat, amik feszítenek, frusztrációt okoznak és érzem, hogy ott nem él vissza vele senki, mert mindenki ugyanúgy elmondja, őszintén. Én az ivás miatt mentem el oda, mert hiába álltam le a rendszeres ivászattal...kb három-négy havonta visszatért egy időszak, amikor felhalmozódtak bennem a feszültségek, és a lelki fájdalmaimat csak a pia csillapította. És ha egyszer elkezdem, nincs megállás, ameddig állni bírok.... Ez a fajta ivászat sajnos igazi alkoholistává tehet, és csak józan maradhatok, de a szervezetem és az agyam reagálása a piára nem fog változni. Bármikor ráléphetek az útra, ami levisz a mélybe. Ennek elkerüléséhez tudatos életre, és hasonló emberekkel való közösségre van szükség. Szóval, amiket csinálok, azok már a visszaesési jelek, és ha nem avatkozok be, akkor csak idő kérdése és inni fogok. Erre akkor jöttem rá, amikor megéltem a mélypontomat, egy nagyon szégyenteljes hétvégén...De a legtöbben sajnos csak akkor élik meg a mélypontot, amikor már egészségileg és egzisztenciálisan is teljesen tönkre mentek. Hálás vagyok, hogy a kegyelem hamarabb megismertette velem, ennek a súlyát és erőt adott a belátásra, mert azt látom a legtöbb piásnál, hogy a belátás a legnehezebb, hogy amit csinál az már problémákat okoz..



Ismerem:)

De erre a szövegrészre nem emlékeztem pontosan :) Ezeket a régi dalokat nagyon szeretem :)))
Rá is hangolódtam Koncz Zsuzsára :))
Nem találkoztunk.....nem véletlenül....sajnálom mert nagy sebet okoztam Neki végül. Nem sokat beszéltünk az elmúlt években. Tudom, hogy csalódott. Én már csak ilyen kajla vagyok, ha egyszer valami nem megy, akkor nem megy.



Öntámasz

„De tartalmas nap volt az biztos, és engem is egy kicsit alaposabb önvizsgálatra motivált. Önmagunkkal szemben igazán őszintének lenni, nem egy könnyű dolog”. – írtad.

Mivel kapcsolatban tartottál önvizsgálatot?
Én azt gondolom, hogy önmagunkat a legnehezebb becsapni, de néha szükséges, mert öntámasz.