Létezik elakadás a gyász folyamatában?

Ezt a kérdést, nagyon sokáig fel sem tudtam tenni önmagamnak, mivel nem is értettem a gyász valódi folyamatát, és a környezetemből azt láttam, hogy az „erős, büszke, Férfi” nem lelkizik hasonló kérdésekkel. Két pohár bor mellet mindent kőkeményen kibír. Nehezen tudtam ezzel azonosulni, de nem volt igazán lehetőségem az elmélkedéseim megosztására, vagy kérdéseim felvetésére, így amiképpen Jó Apám tette, ittam én is a barátokkal. Ezen felül pedig, szilárd akarattal haladtam előre a céljaim elérése érdekében.
Ahogy felnőttem, eljött az a pont, amikor egzisztenciálisan és lelkileg is olyam helyzetbe kerültem, hogy egy kicsit megpihenhetek. Három éve történt meg velem, hogy lelkileg úgy éreztem, valami nincs rendben. Ahogy utána olvasgattam a Traumák feldolgozásának, megtaláltam az én tüneteimet is, amelyek ilyenkor tipikusan jellemzőek. Az élet ezen szakaszában jönnek elő jellemzően, azok a gondolatok, amik a háttérben mindvégig frusztrációt okoztak, érzések, amikről nem tudjuk mi váltotta ki azokat, a biztonságérzet hiánya, de nem értjük miért. és csillapíthatatlan hiányérzet, miközben mindenünk megvan, amire szükségünk lehet.
Így találtam rá, az addig számomra ismeretlen lelki eredetű problémára: A poszttraumás stressz szindrómára. Említettem már ezt, itt egy hozzászólásomban, de mint saját élményt, ebben a bejegyzésben szeretném kiírni magamból.
Megfoghatatlan volt lelkileg egy kicsit, hogy mit is tehetnék ezekkel a fel nem dolgozott traumákkal. Mert tudtam, hogy vannak, de addig nem figyeltem rájuk.
Azt gondolom az egyik legmélyebb, feldolgozatlan fájdalmam felismerésére, a külső események vezettek rá.
A Főnököm Apukájának a temetésén, végtelen fájdalom hasított belém. Voltam már sajnos temetésen, de ilyen még nem történt. Azt éreztem, a sírok közötti puha fenyőtalajon, hogy gyakorlatilag az én gyökereim a temetőben vannak. Alig bírtam ki a szertartást és elemi erővel tört elő belőlem a sírás. A kocsiban, míg mentem hazafelé kb. 40 percig abba sem tudtam hagyni. Megértettem, hogy az a sok anyák napi zene, miért jön elő időnként olyan intenzíven és miért hat rám, annyira mélyen lelkileg. Majdnem két éves voltam, amikor Anyukám egy balesetben meghalt, és nem engedtek be Hozzá, amíg még a Kórházban volt, ezért minden Női hang magához vonzott, mert azt hittem talán Ő az újra. Ezek a kétségbe esett kereső gondolatok, egész életemben velem voltak és mindig kerestem Valamit. Most meg is tudtam, hogy mit/Kit.
Nem fogtam fel, mit is jelent az, hogy meghalt Anyukám, ezért a gyász folyamatának már legelején elakadtam és egészen eddig ott is maradtam.
Polcz Alain könyveket vettem ki a könyvtárból. Tudtam Róla, hogy világviszonylatban az egyik legjelentősebb szerző a gyász feldolgozásának kérdésében. És magyar származású.
Olvastam és sokszor volt olyan érzésem, mintha rólam írt volna. Megértettem a folyamatokat és le akartam zárni a gyász folyamatot. Nincs erre recept, és megvannak a törvényszerű lépések, amiken át kell menni.
A megbékélés ott jött el számomra, amikor tervezés nélkül felültem a vonatra, mert úgy éreztem haza kell mennem Anyukám sírjához. Hiába van szinte az ország másik végén, több 100 km-re Siófoktól a temető, olyan hamar értem haza, mint még soha. Telefonáltam egy Barátomnak, Aki éppen akkor indult haza a szülőfalunkba, és Budapesten megvárt kocsival. Pár órával a döntésem után, már a bükk alján lévő kis falumban voltam, és készültem lelkileg, hogy másnap reggel kimegyek a temetőbe. Direkt nem akartam sok emberrel találkozni, ezért a Barátomnál aludtam és reggel fél 7-kor már a sírnál álltam. Egy órát töltöttem ott a reggeli csöndben és meghoztam egy határozott döntést. El akartam köszönni Tőle és meg akartam érteni, hogy az életet annak a tudatában kell tovább élnem, hogy Ő nincs velem és itt a földön már nem is lesz. Elköszönni elköszöntem, de a megértése annak, ami szinte megérthetetlen, még időt igényelt. De a döntésemmel, egy jelentős lelki folyamatot indítottam el.
10 órakor már a vonaton ültem visszafelé és az üres vagonokban egyedül, lassan - lassan, békesség lett úrrá rajtam. Úgy éreztem a szívemben, hogy most, ténylegesen elengedtem Őt.
Sokan sokféleképpen látják ezt a kérdést. Én hiszem, hogy most alszik és Isten országában örök élete lesz. A lehetőség előttem is nyitva áll, hogy odakerülhetek, és akkor fogunk újra találkozni.
Ettől a naptól, életemnek ezen a területén teljes békesség van a lelkemben.

Hozzászólások



Ebben nagyon hiszek!

"Aki keresi az igazi Megváltást, mert már szembesült azzal, hogy önmagától nem tud megváltozni, külső erőre van szüksége, és van benne alázat hogy ezt a külső segítséget kérje és elfogadja, akkor közel jár nagyon".

Mintha kitaláltad volna, hogy miben kapaszkodom... Jó éjt, te egy korosztálybeli fiú! :)



Tudod

ha már Valaki nem az Önmegváltásra helyezi a hangsúlyt és nem abban válik önelégültté, hogy Ő képes olyan jó lenni, hogy ne legyen szüksége Megváltásra, az már egy jó irány szerintem és Aki keresi az igazi Megváltást, mert már szembesült azzal, hogy önmagától nem tud megváltozni, külső erőre van szüksége, és van benne alázat hogy ezt a külső segítséget kérje és elfogadja, akkor közel jár nagyon.
Ha pedig nyitott szívvel kéri, akkor nekem meggyőződésem, hogy Istenhez minden imádság eljut és az egyetlen amire mindig válaszol, ha az ember a megjobbulás szándékával és önmagával őszintén szembenézve borul le segítséget kérni. ...A Lottó ötösért mondott imákat nem teljesíti szerintem, és X5-ös BMW-ért mondottakat sem feltétlenül.. Odébb van bizony messzire, merthogy egy korosztály vagyunk :))))))



A Megváltásban való teljes hit tesz bennünket jogosulttá?

Áh, akkor elég rosszul áll a szénám, mert az én Megváltómat nem mindig hívják Jézusnak! Majd csak lesz valahogy, hiszen ez még odébb van!



Okosat írtál

és meggyőztél! Értem. Isten másképpen számol.



Pipacsvirág

Szomorú és szerintem Istennek fáj a legjobban, hogy csak azok kapnak és új és romolhatatlan testet, Akik az örök életre jogosultak lesznek. A Megváltásban való teljes hit tesz erre jogosulttá.
És bizony az összes eddig élt ember közül az egészhez képest nem sokan lesznek ott....De új földet is ígér, ami bizonyára sokkal több embernek is képes lesz helyet adni, de sajnos arányaiban kevesebben lesznek az újjászületők :(. Hiába szól az Evangélium (Örömhír, hogy van lehetőség az örök életre) , hiába hívja az embert Jézushoz, hogy fogadja el a megváltást..... a többségnek nem kell. Önmagát akarja megváltani,, ami nem működik.



A Biblia "új testet" ígér?

Feltámadásunk után egy tökéletes testben ébredünk? Ó, akkor én eddig félreértettem a papokat! Roberto, ha minden halott kap egy új testet, hogyan fogunk elférni a Földbolygón!?

Látod, rögtön számolgatni kezdtem, pedig nem erősségem a matematika! :)



Végül is

a Biblia "új testet" ígér, ezt valahogy én úgy értem, hogy a testünk az most "romlandó" és "romolhatatlan" lesz, de a lelkünk Istenhez megy amikor meghalunk, és amikor a "romolhatatlan" testünk feltámad, akkor a lelkünk abban ismét újjászületik és a személyiségünk ugyanez marad, de már tökéletes testben leszünk.... na ez jó filozófikus lett. :)



**

„Halál, a test elmúlása sajnos valóság szerintem. Talán azért annyira felfoghatatlanul fájdalmas ez nekünk, mert a - ha a Biblia igaz - Isten örök életre tervezett minket és az agyunk egy rész ezt jól tudja”.

Ahogy elolvastam a soraidat, „meghallottam” ezt:

„Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nincs halottak feltámadása? Hiszen ha nincs a halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is... „

Az újjászületésben én jobban hiszek, mint a feltámadásban, mert logikusabb, de meggyőzni erről senkit sem szándékozom.

Valami van a halál után, ez 99 százalék, dehogy mi az a „valami”, azt nem tudhatja senki sem biztosan.

( 20 óra után jövök)



Az utolsó

napok engem mint környezetvédelmi mérnököt is foglalkoztatnak, mert sokat emlegetve vannak a súlyos katasztrófák és természeti csapások, és mert lehet hogy abban a korosztályban vagyok, Aki megéli, hogy az ember élhetetlenné teszi a földet. Hogy utána mi lesz, az szerintem senki nem tudja, hanem egyéni hit kérdése. ki mit gondol.



Az

akkor átélt fájdalom is része a gyásznak, jobb is hogy nincs rá azonnali "pirula" mert a lélek nem így működik. Sajnos vannak olyan fájdalmak, amik szörnyűek, de nem tudjuk azokat kikerülni.
Halál, a test elmúlása sajnos valóság szerintem. Talán azért annyira felfoghatatlanul fájdalmas ez nekünk, mert a - ha a Biblia igaz - Isten örök életre tervezett minket és az agyunk egy rész ezt jól tudja.
Amiket írok, azok csak egy Roberto szempontjai, véleményei, érzései. A világért sem akarnék senkit meggyőzni, vagy befolyásolni. Ez plusz egy tapasztalat a többi Milliárdnyi mellett.



Kislánykoromban még természetes volt számomra

a halál. Emlékszem, hogy egy halotti toron remekül éreztem magam a kortársaimmal, játszottunk, nevetgéltünk, miközben a fekete ruhás gyászolók a szemeiket törülgették.

Később nagy temetőjáró voltam. Úgy olvasgattam a tovatűnt életeket, mint valamiféle novellákat. Egy-egy fejfánál hosszasan elidőztem és a feliratokból megpróbáltam rekonstruálni, hogy miképpen élhette az életét az, aki a kő alatt fekszik. Szinte „megidéztem”, láttam Őt magam előtt…

Élet- halál versek, utolsó napok történetei, ezek mind a kedvenceim közé tartoztak, de mostanában riadtan lapozok, amikor az elmúlás sorait meglátom.

Ó, nem magam miatt, hanem a szeretteim miatt, akiket féltek…



„Halál nincsen”

„Halál nincsen” Beszélgetés Szepes Máriával: http://www.thesecret.hu/blogok/szmoercsi/halal-nincsen-beszelgetes-szepe...

Az Ezotéria nagyasszonya bölcs volt, de a szavai nem nyújtanak vigaszt annak, aki egy koporsó mellett áll, vagyis a tudatosság, az ezotériában való jártasság: semmit sem ér egy fájdalmas szituációban.



*

Tény, hogy a halálról, a fájdalomról és a gyászról – mint minden másról – csakis az tud szemléletesen, képszerűen és meggyőzően írni, aki átélte, megtapasztalta, az összes keserves órájával, napjával, gyászhónapjaival együtt.
Egy olyasvalakit elveszíteni, akit szerettük (és szeretünk): rettenetes!

És olyankor mit sem érnek az olyan Tanítások, hogy a „halál nem létezik”!



Ahogy

Írtam is ez egy olyan egyedi és érzékeny téma, hogy sosem tudni mikor van rá igénye a léleknek, vagy mikor nyitott egyáltalán, de nem is szabad erőltetni. Valószínű nem véletlenül "menekülsz"ez természetes szerintem.



Témaként

is sokat foglalkoztam régebben a halállal, de mostanában "menekülök előle" és nem kutatom a titkait.



Több

ponton is mintha a saját szavaimat adta volna vissza. Nem gondoltam volna, hogy bárki is meg tudja ezt így fogalmazni, de rájöttem, hogy Ő is nagyrészt tapasztalatok alapján írta azokat le, és az egyes fázisok mindenkinél lejátszódnak, szinte ugyanazon gondolatmenetekkel, viszont az egésznek a lefutását és időszükségletét teljesen az egyén hozzáállása, beállítottsága, lelkisége, neveltetése, személyisége stb határozza meg, így minden esetben másként zajlik le.



Sőt

örülök, ennek a kis összefoglalónak az Életéről, hiszen, bármilyen fájó dolog is, de a halál része ennek az életünknek és valamilyen formában mindenki érintett lehet előbb-utóbb. Nem vészmadárként akarom ezt mondani, de egy ilyen törvényszerűséggel szemben, nem akarom a fejem a homokba dugni, mintha nem is létezne. Van olyan ismerősöm, Aki 30 éve nem tudja és még csak nem is akarja elfogadni, ennek a jelenlétét. Közben pedig egyre súlyosabb idegrendszeri problémákkal reagál erre a szervezete. Szóval minél többen ismerik és legalább eszükbe jut ez a név, ha ilyen élethelyzetbe kerülnek, annál több embernek segíthet, ahogy nekem is, és én ennek csak örülni tudok.



Visszahozták a halálból

"Polcz Alain 19 évesen, a háború alatt súlyos sérüléseket szerzett, kórházban kellett újjáéleszteni. Közben intenzív halálközeli élményeket szerzett, melyek megváltoztatták addigi világlátását. Ezek hatására kezdett pszichológiával, a halál és a gyász kutatásával (thanatológiával) foglalkozni. A második világháború szörnyűségeiből szabadulva pszichológia szakra iratkozik. Polcz Alaine az ELTE bölcsészkarán szerez pszichológusdiplomát 1949-ben.
Az utolsó percek meghatározzák az öröklétet

Polcz Alaine pályájának kezdetén felnőtt elmebetegekkel folytatott művészeti terápiát, majd gyermek-ideggondozóban játékdiagnosztikával foglalkozott, játékteszteket dolgozott ki. Több mint ötven éve foglalkozik haldokló gyerekekkel és felnőttekkel."

Mivel érdekelt, picikét utánanéztem. Remélem, nem gond, hogy a bejegyzésed alatt adtam közre!



Az őszinte szavaid mélyen megérintettek

Polcz Alain gyásszal kapcsolatos könyvét nem ismerem, de bizonyára a lényegre tapintott, ha szinte magadénak vélted, magadénak érezted a gondolatait.