A gonosz támadása20

Tegnap megnéztem a Kincsem című filmet.Míg jöttem hazafelé, elgondolkoztam rajta, nagyon élveztem amúgy.A gonosz el kezdte a gondolataimat összezavarni, h féljek a sötétben és ne legyek vidám, mert az anyagi dolgaimat játszotta be. Kitartóan csak a filmre koncentráltam és dúdolásztam. Az is eszembe jutott, h milyen aranyos András81 és Kleopátra, h rókás dolgokat kerestek nekem,ezért is nem hagyhatom magam leigázni.Előző este is erre gondoltam és a gonosz erős hullámzást és gerincfájdalmat idézett elő, de nem bántam, mert örültem, h ilyen barátaim vannak, a szeretet felemelt.Végül azt mondogattam magamban, h fog ez számítani 5 év múlva?Aztán abbahagyta a zaklatást és elaludtam.
Mikor hazaértem a fiam töltött zsemle vacsorát rendelt,azt készítettem el, nem figyeltem a gonoszra, kikapcsoltam.Átjárt a jóérzés és így simán elaludtam, bár próbálkozott a hullámzással és fájdalommal, de az alvásra koncentráltam. Hajnalban ébresztett fel, kissé bosszankodtam, h nem hagy aludni, ismét azzal zaklatott, h nem tudom, mi lesz velem, mivel nincs állásom.Kivert a veríték, de igyekeztem nem gondolni rá, nyugodtan lélegeztem tovább, arra figyeltem.El is szunyókáltam.
Hálás vagyok András81-nek és Kleopátrának, h önbizalmat adtak, h nem vagyok egyedül a csatában és sikerül legyőzni a gonoszt!

Hozzászólások



Quicken Tech Support Phone Number

Quicken Tech Support Phone Number
Quicken Support Number
Quicken Support Phone Number
Quicken Tech Support Number
Quicken Tech Support Phone Number
Quicken Technical Support Number
Quicken Technical Support Phone Number
Quicken Customer Support Number
Quicken Customer Support Phone Number
Quicken Customer Service Number
Quicken Customer Service Phone Number
Quicken Deluxe Support Number
Quicken Deluxe Support Phone Number
Quicken Deluxe Tech Support Number
Quicken Deluxe Tech Support Phone Number
Quicken Deluxe Technical Support Number
Quicken Deluxe Technical Support Phone Number
Quicken Premier Support Number
Quicken Premier Support Phone Number
Quicken Premier Tech Support Number
Quicken Premier Tech Support Phone Number
Quicken Premier Technical Support Number
Quicken Premier Technical Support Phone Number
Quicken Home & Business Support Number
Quicken Home & Business Support Phone Number
Quicken Home & Business Tech Support Number
Quicken Home & Business Tech Support Phone Number
Quicken Home & Business Technical Support Number
Quicken Home & Business Technical Support Phone Number
Quicken Rental & Property Support Number
Quicken Rental & Property Support Phone Number
Quicken Rental & Property Tech Support Number
Quicken Rental & Property Tech Support Phone Number
Quicken Rental & Property Technical Support Number
Quicken Rental & Property Technical Support Phone Number
Quicken Starter Edition Support Number
Quicken Starter Edition Phone Number
Quicken Starter Edition Tech Support Number
Quicken Starter Editionr Tech Support Phone Number
Quicken Starter Edition Technical Support Number
Quicken Starter Edition Technical Support Phone Number



Quickbooks Support Phone Number

Quickbooks Support Phone Number
Quickbooks Support Number
Quickbooks Support Phone Number
Quickbooks Tech Support Number
Quickbooks Tech Support Phone Number
Quickbooks Technical Support Number
Quickbooks Technical Support Phone Number
Quickbooks Customer Support Number
Quickbooks Customer Support Phone Number
Quickbooks Customer Service Number
Quickbooks Customer Service Phone Number
Quickbooks Pro Support Number
Quickbooks Pro Support Phone Number
Quickbooks Pro Tech Support Number
Quickbooks Pro Tech Support Phone Number
Quickbooks Pro Technical Support Number
Quickbooks Pro Technical Support Phone Number
Quickbooks Pro Customer Support Number
Quickbooks Pro Customer Support Phone Number
Quickbooks Pro Customer Service Number
Quickbooks Pro Customer Service Phone Number
Quickbooks Payroll Support Number
Quickbooks Payroll Support Phone Number
Quickbooks Payroll Tech Support Number
Quickbooks Payroll Tech Support Phone Number
Quickbooks Payroll Technical Support Number
Quickbooks Payroll Technical Support Phone Number
Quickbooks Payroll Customer Support Number
Quickbooks Payroll Customer Support Phone Number
Quickbooks Payroll Customer Service Number
Quickbooks Payroll Customer Service Phone Number
Quickbooks Premier Support Number
Quickbooks Premier Support Phone Number
Quickbooks Premier Tech Support Number
Quickbooks Premier Tech Support Phone Number
Quickbooks Premier Technical Support Number
Quickbooks Premier Technical Support Phone Number
Quickbooks Premier Customer Support Number
Quickbooks Premier Customer Support Phone Number
Quickbooks Premier Customer Service Number
Quickbooks Premier Customer Service Phone Number
Quickbooks Enterprise Support Number
Quickbooks Enterprise Support Phone Number
Quickbooks Enterprise Tech Support Number
Quickbooks Enterprise Tech Support Phone Number
Quickbooks Enterprise Technical Support Number
Quickbooks Enterprise Technical Support Phone Number
Quickbooks Enterprise Customer Support Number
Quickbooks Enterprise Customer Support Phone Number
Quickbooks Enterprise Customer Service Number
Quickbooks Enterprise Customer Service Phone Number
Quickbooks Error Support Number
Quickbooks Error Support Phone Number
Quickbooks Error Tech Support Number
Quickbooks Error Tech Support Phone Number
Quickbooks Error Technical Support Number
Quickbooks Error Technical Support Phone Number
Quickbooks Error Customer Support Number
Quickbooks Error Customer Support Phone Number
Quickbooks Error Customer Service Number
Quickbooks Error Customer Service Phone Number



Sage Tech Support Phone Number



Quickbooks Tech Support Phone Number

Quickbooks Tech Support Phone Number
Quickbooks Support Number
Quickbooks Support Phone Number
Quickbooks Tech Support Number
Quickbooks Tech Support Phone Number
Quickbooks Technical Support Number
Quickbooks Technical Support Phone Number
Quickbooks Customer Support Number
Quickbooks Customer Support Phone Number
Quickbooks Customer Service Number
Quickbooks Customer Service Phone Number
Quickbooks Pro Support Number
Quickbooks Pro Support Phone Number
Quickbooks Pro Tech Support Number
Quickbooks Pro Tech Support Phone Number
Quickbooks Pro Technical Support Number
Quickbooks Pro Technical Support Phone Number
Quickbooks Pro Customer Support Number
Quickbooks Pro Customer Support Phone Number
Quickbooks Pro Customer Service Number
Quickbooks Pro Customer Service Phone Number
Quickbooks Payroll Support Number
Quickbooks Payroll Support Phone Number
Quickbooks Payroll Tech Support Number
Quickbooks Payroll Tech Support Phone Number
Quickbooks Payroll Technical Support Number
Quickbooks Payroll Technical Support Phone Number
Quickbooks Payroll Customer Support Number
Quickbooks Payroll Customer Support Phone Number
Quickbooks Payroll Customer Service Number
Quickbooks Payroll Customer Service Phone Number
Quickbooks Premier Support Number
Quickbooks Premier Support Phone Number
Quickbooks Premier Tech Support Number
Quickbooks Premier Tech Support Phone Number
Quickbooks Premier Technical Support Number
Quickbooks Premier Technical Support Phone Number
Quickbooks Premier Customer Support Number
Quickbooks Premier Customer Support Phone Number
Quickbooks Premier Customer Service Number
Quickbooks Premier Customer Service Phone Number
Quickbooks Enterprise Support Number
Quickbooks Enterprise Support Phone Number
Quickbooks Enterprise Tech Support Number
Quickbooks Enterprise Tech Support Phone Number
Quickbooks Enterprise Technical Support Number
Quickbooks Enterprise Technical Support Phone Number
Quickbooks Enterprise Customer Support Number
Quickbooks Enterprise Customer Support Phone Number
Quickbooks Enterprise Customer Service Number
Quickbooks Enterprise Customer Service Phone Number
Quickbooks Error Support Number
Quickbooks Error Support Phone Number
Quickbooks Error Tech Support Number
Quickbooks Error Tech Support Phone Number
Quickbooks Error Technical Support Number
Quickbooks Error Technical Support Phone Number
Quickbooks Error Customer Support Number
Quickbooks Error Customer Support Phone Number
Quickbooks Error Customer Service Number
Quickbooks Error Customer Service Phone Number

   

Köszönöm,András, Te nagyon

Köszönöm,András, Te nagyon beloptad magad a szívembe a sok aranyos rókatündéres és almás képekkel, mikor bosszant a gonosz,ezekre gondolok és megnyugszom.
Szép estét Neked!



Ez jó ötlet!

"A mesterképzésen még elgondolkozom, hátha megerősítene."
Kedves Rókatündér, én is szurkolok ám neked! További szép estét!



Köszi a tanácsot, még

Köszi a tanácsot, még 2009-ben elvégeztem az agykontroll tanfolyamot, h megszabaduljak tőle, de nem sikerült.Sőt jobban belejött a szadizásba. Kérdeztem a tanfolyamon az előadót, h árthatnak-e az éteren keresztül, de csak annyit mondott, h a káros hatások visszahatnak a küldőjükre duplán.Gondold el, milyen élete van, ha engem figyelnek egész nap, nem túl mozgalmas életem van.Nekem kell megerősödnöm annyira, h ne tudjon zaklatni sehogy sem.De nem tudom, hogyan csináljam, mikor ma is lepihentem ebéd után és arra ébredtem, mikor végre elszunyókáltam a nagy hullámzás közben, h mozog alattam az ágy és erős lökéseket érzek a mellkasomon.Egyszerűen nem tudom magam kipihenni, mert mindig felébreszt valamivel.Bosszantó, mikor az ember nem maga uralja a testét és tehetetlen egy gonosszal szemben.A mesterképzésen még elgondolkozom, hátha megerősítene.



Köszi a szurkolást,de már nem

Köszi a szurkolást,de már nem próbálkozom szellemesekkel, mert ráfaragtam.Nem szellem a gonosz,mert nem űzik el, próbálták.Olyan is volt,aki 50ezret kért,ha sikerül,de nem sikerült,így nem kellett fizetnem.Én lennék a legboldogabb,ha végre nem hallanám.
Szép estét Neked is, kedves Pipacsvirág!



"Szerintem a leghihetőbb, h agykontroll útján manipulál a fazon"

Figyelj, akkor a megoldás szinte pofonegyszerű! Iratkozz be többféle agykontrollos tanfolyamra, tanuld ki ezt a "mesterséget", de nem akárhogyan, hanem mesteri szinten ... és utána képes leszel úgy pofon húzni a zaklatód, hogy azt sem fogja tudni, hogy fiú vagy lány!

Ez egészen járható útnak tűnik!



Mivel sok a csaló, kedves Rókatündér...

csakis olyan szakembereket kérj fel, akiket a hírük megelőz! (... vagyis sok-sok pozitív visszajelzés hallható róluk). A weblapok azért nem megbízhatók, mert az ottani dicsőítők egy része BELSŐ EMBER!

Sajnos ez tény, de azért léteznek olyan személyek is, akik tényleg értik a dolgukat!

Szurkolok neked! Szép estét!



Szellemes vagy naon!

Szellemes vagy naon! :)
Fogalmam sincs, micsoda.
Szerintem a leghihetőbb, h agykontroll útján manipulál a fazon.Abban bízok, h azt mondják,az ártó szándék duplán üt vissza a feladójának és akkor megszabadulok tőle.Mindig megnézem a halálozási táblát, hátha látom valamelyikük nevét, bár azt észrevenném rögtön, mert nem lenne ez az állandó hullámzás.
Szép estét kívánok!



Azt hiszem már befejeztem ezt

Azt hiszem már befejeztem ezt a szellemidézést, mert utoljára idejött a lakásra a szellemírtó, vagy léleklátó és azt mondta, h két szellem van a házban,mi lent voltunk a földszinten, a szellemek megijedtek és felmentek az emeletre.Azt mondta, h a korábbi lakók, holott azok még élnek, ők építették a házat, korábbi lelkek nem lehettek.Aztán sóhajtozott nagyokat és nyögött, kérte csukjam be a szemem, aztán meggyújtott egy szentelt gyertyát és kaszabolt párat a kezével.Mondta, h elűzte a szellemeket, többet nem háborgatnak. Megmasszírozott és jönni akart megint, h majd megtisztítja a lelkem,de ne mondjak semmit a gyerekeknek.Az én szellemem hallgatott, majd mikor elment a szellemírtó,akkor olyan erős hullámzásba kezdett, h ideges lettem, így felhívtam a szellemírtót, h nem sikerült elűzni, és lemondtam a lélekgyógyászatot.Szóval nem tudom, h mi ez a jelenség,de egy másiknak fizettem egy csomó pénzt és emailon keresztül űzte el az állítólagos szellemeket és kitalált egy történetet a régi éltemről.Sajna nem tudtam megúszni a fizetést ennél, mert előre kellett utalni a pénzt.A látó is előre kérte a pénzt, de legalább 1 órát beszélgettünk telefonon keresztül és megnyugtatott, mert akkor még fogalmam sem volt, mi ez, jobban féltem is.Szóval befürödtem ezekkel a mágusokkal, de másokkal/Dr.Bagdy Emőke, Dr. Domján László, Ombucman
/ is, mert azok csak annyit mondtak, forduljak orvoshoz.
Szép estét!



A meghallgatás részünkről természetes, de nem elég!

"De köszönöm Nektek, h legalább meghallgattok és biztattok, mert így könnyebb elviselnem a megpróbáltatásokat." A démonok többsége egyébként monogám természetű, ezért inkább szellemekre tippelek!



Menj el léleklátóhoz!

"Beszéltem már látóval,aki azt mondta, h elementál, szellemírtóval hárommal is,egyik szerint szellem,a másik szerint démon, akik állítólag kiírtották,elűzték, csak engem nem akar békén hagyni".

Hogyan űzték el? Ezt csak amiatt kérdezem, mert a "ceremóniák" - főképpen a démonűzés - soha nem egyszerű!

Ezen a területen is rengeteg csaló tevékenykedik, akik lényegében a semmiért zsebelnek meg jelentős összegeket.
Egyik-másik azt állítja, hogy távolról elvégezte a tisztítást, holott csak blöfföl, hiszen egy démonnal csakis szemtől-szembe lehetséges felvenni a "harcot".

Egy erős démonnal akár a templomban lévő szentelvízben is megfürödhet az a hús-vér személy, akihez ragaszkodik, ugyanis nem retten meg a Jézus-szobroktól, az oltáron lévő keresztek fényétől, az orgonák hangjától, de még a Miatyánk szövegétől sem! Simán "végighallgat" akárhány misét és a "szájába veszi" még a szentelt pászkát is - persze csakis a hús-vér személy száján keresztül - és közben egyetlen arcizma sem rezzen.

Menj el olyan léleklátóhoz, aki konkrétan képes megnevezni, hogy ki (vagy kik) vannak melletted!



Nem tudom, h hús-vér ember-e,

Nem tudom, h hús-vér ember-e, mert ha nem az,akkor még félelmetesebb a dolog és nem tudom, mit remélhetek, h megszabaduljak tőle.Beszéltem már látóval,aki azt mondta, h elementál, szellemírtóval hárommal is,egyik szerint szellem,a másik szerint démon, akik állítólag kiírtották,elűzték, csak engem nem akar békén hagyni.Fekete mágia, az biztos és nem tudom, hogyan tudok megszabadulni tőle.Sajnos elrabolja az álmaimat is és így nem tudok a jóra koncentrálni, bevonzani a szépet és jót az életembe.Lehúz mindig, mert érzem az ütemes lüktetését a gerincemben.Éjszaka a legaktívabb, nem kívánom senkinek sem az elalvás előtti dolgokat, fájdalmakat!Gondolhatod, milyen pihentető álom következik utána.
De köszönöm Nektek, h legalább meghallgattok és biztattok, mert így könnyebb elviselnem a megpróbáltatásokat.
Szép estét kívánok!



Kedves Rókatündér, félelmetes, amikről írtál!

A hozzászólásod utolsó gondolatai pedig egyenesen vészjóslók!

"Szóval a külföldi csaj ne higgyen a hitegetésnek, nekem is ígért mindent, majd egy hét múlva, stb. Ezek is hívószavak lesznek később,amivel felbosszanthatja, mert visszajátsszák a régi sérelmeket és aláássák az önbizalmát, mert akkor lecsökken a rezgésszáma és könnyebben elérhető a rossz hullámoknak".

Pipacs által hozott külföldi példa, illetve a Te történeted között tényleg vannak kísérteties hasonlóságok!

„Ha férfival beszélgettem, ez fokozott volt, nem hagyott aludni,pedig csak annyi történt, h az étkezdébe mákos tésztát ettem egy férfi ismerősömmel, csak mellettem volt hely, mellesleg a felesége barátnőm volt, de nem számított, féltékenykedett”. - írtad.

Szerintem a Te ismerősöd is egy pszichopata, hogyha valóban azonos azzal a hús-vér személlyel, akivel kosaraztál!
(Bár én sokkal inkább hajlok abba az irányba, hogy korlátozód: NEM EMBER!)



Ugyanaz a szituáció, mint a

Ugyanaz a szituáció, mint a külföldi csaj esetén, mert énekeltük ezt a dalt is még a legelején.Kosarazni jártunk és akkor belém szaladt és együtt játszottunk,adtuk egymásnak a labdát,éreztük egymás ritmusát.Annak idején ezt elneveztem kosárszexnek.Mikor másik fiú szaladt véletlenül belém,akkor másnap mindig megjelent a feleségével, felmutatva , h neki is van párja.Aztán nekem egy másik fiú is udvarolni kezdett,akkor kézen fogva elhozta a feleségét is kosarazni.Mikor meghalt az apukája, nekem is fájt a gyomrom, mint korábban az én apukám halála estében.Az ő apukája is június 20-án halt meg, szintén 71 éves korában és július 4-én temették, mint az enyémet és őt is hamvasztották.Elmentem a temetésére és kaptam két puszit,ennyi történt köztünk.Utána már nem járt kosarazni, hanem találkoztunk az utcán, mindig megfájdult a hasam, mikor eljött az ideje.És hallani kezdtem a hangját.Azt nem gondoltam akkor, h a gondolatait is bele tudja erőszakolni a tudatomba, de kezdett elszakítani a családomtól, mindig menekültem a vízpartra, a magányba.A felesége olyan elnézően nézett rám, ha találkoztunk.Közelebb költöztek, kertes házba, erre jártak, a mi utcánk felé.Mindig véletlenül találkoztunk, szemeztünk.Parancsolgatni kezdett, nem szerette, ha ellent mondok, leszidott, megalázott.Ha mással foglalkoztam, szédülni kezdtem, idegesítő, sürgető rezgéseket bocsájtott rám, elém jött a kocsijával.Fenyegetően nézett rám, kellemetlen érzéseket keltett bennem.Ha férfival beszélgettem, ez fokozott volt, nem hagyott aludni,pedig csak annyi történt, h az étkezdébe mákos tésztát ettem egy férfi ismerősömmel, csak mellettem volt hely, mellesleg a felesége barátnőm volt, de nem számított, féltékenykedett.Az elején még kérleltem,aztán meguntam, mert nem követtem el semmit az én olvasatomba.Később, ha olyanja volt, csak benyögte, h mákos tészta és olyan érzéseket keltett, mintha szégyellni kéne magam és húzzam be a farkam, vagyis az önbizalmamat ásta alá.Szabadulni igyekeztem volna, de nem engedett.Erős idegesítő hullámokat éreztem és féltem, h mi ez a nyavalya.Nem tudtam gondolkozni olyankor, csak vártam, mikor lesz vége.A kocsimat is manipulálta, mert ha nem figyeltem rá, beingott a sebességmutató, hiába nézettem át, nem találtak semmit.Az üzenetrögzítő sípot és villogott, ha a közelébe mentem és jókedvem volt, kikapcsoltam, nem figyeltem rá.Párszor felhívtam telefonon, h hagyjon békén, az elején a felesége vette fel és azt mondta, h nem csinál semmit a férje.Aztán már fel sem vették.Mikor azzal a másik sráccal összejöttem volna, felmérgelt és elmentem a lakására és megvertem,amiért feljelentett a rendőrségen.Mikor békés volt, olyan hullámok és gondolatok jöttek, mintha szeretkeznénk, mindenhol úgy éreztem, holott csak egyedül feküdtem az ágyban.Ha mentem valahová a barátaimmal, előző este nem hagyott aludni, h kialvatlan legyek és fáradt.Olyan erősen belegondolkozik a tudatomba, h elfelejtem az alapvető dolgaimat, mint evés, ivás, pisilés és egyebek,aztán kapaszkodhatom, mert rám hozza a bajt.Sokszor be is pisiltem ijedtemben és nem bírtam tartani egyáltalán a vizeletemet.Meg is fingatott jó párszor, ha beszélgettem valakivel és neki nem tettszett.Az utcán iszkolt előlem, még csak nem is köszönt.Mostanában már nem is látom, nem mintha hiányozna,de addig minden jeles napkor feltűnt előttem, vagy utamba jött, tudta mindig merre járok.Az elején sokat felébresztett, h most fejezték be a szeretkezést a feleségével, igyak kávét.Sajnos csak két éjszakás volt a kapcsolatom azzal a másik illetővel, de kidobatta velem a ruhát,amiben voltam úgy, h egész éjszaka azt mondogatta, míg végül mérges lettem és kidobtam, csak hagyjon békén aludni.Máskor a lakásból dobatta ki a tárgyakat,ami a volt férjemre emlékeztet, köztük pár értékes darabot is,amit most utólag visszajátszik, h sajnáljam, amiért kidobtam és szégyenkezzek.Ha jó a kedvem és elfelejtkezem róla, akkor az anyagi dolgaimat játssza be a gondolataimba, h leforrázzon. Vagy olyan dolgokkal ébreszt, h ijedtemben leizzadok.Ma is felkeltett hajnalban és utána elaludtam, de úgy ébredtem, mint akit fejbe vertek és vakemberrel álmodtam, ezt játszotta be.A fogyatékosok, betegek örök téma neki, ezzel riogat, pedig amúgy nem félek tőlük, elfogadom őket, csak bejátssza, h rémisztőek.Ha itthon elromlik valami, felnagyítja, órákon keresztül ezzel foglalkozik, h a végén már sírok,annyira unom és kétségbe esem tőle.Míg dolgoztam és kocsival jártam télen is, mindig már a munka vége előtt el kezdte a műsort, h nem indul be a kocsi, ezt a felesége is rikácsolta a fülembe és féltem, remegve öltöztem át és rogyadozó lábakkal mentem a kocsihoz az ijesztő éjszakába, és tényleg, csak a második indításra indulta kocsi.Halálfélelmem volt az úton is, mert defekttel riogattak a kietlen, néptelen úton, az erdő mellett.Ez napi rutin volt, hiába próbáltam vidámabb dolgokra gondolni, nem sikerült,annyira erősen sugározták a műsorukat, h végig féltem, sőt már előre pánikoltam, h este kell hazajönnöm.Szerintem a külföldi csajjal is ez fog történni, h majd két hangot fog hallani egy idő után és ketten elnyomják a saját gondolatait és rémséges dolgokkal traktálják.Ha nem tetszik nekik valami,akkor erős hullámzással, fejfájással, gerincégetéssel, gerinctájéki lüktetéssel kényszerítik a helyes irányba.Én már ellen irányba megyek, mert tudom, az a jó irány, ha fáj, mert azt nem szeretnék.Csak hát nem pihen az ember és akkor könnyebben befolyásolható.És rémálmaim vannak, legalábbis amiket visszaidéznek,azok félelmetesek.Szóval a külföldi csaj ne higgyen a hitegetésnek,nekem is ígért mindent, majd egy hét múlva, stb. Ezek is hívószavak lesznek később,amivel felbosszanthatja, mert visszajátsszák a régi sérelmeket és aláássák az önbizalmát, mert akkor lecsökken a rezgésszáma és könnyebben elérhető a rossz hullámoknak.Nehéz egész nap lavírozni a gonosz gondolatai közt.Menjen emberek közé és beszélgessen másokkal, foglalja el magát, ne ücsörögjön, mert akkor hatnak rá a gonosz ostoba gondolatai és nem tudja kivonni magát alóla és kétségbe esik.Ne higyjen neki el semmit sem, nem érdemes.
Szép délutánt!



„Megmondtam én, enyém leszel..."

„Csak nehéz egész nap hadakozni egy láthatatlan gonosszal,akinek az a legkedvesebb szórakozása, h elkeserítse az embert”- írtad.

A külföldi csaj KORLÁTOZÓJA, befolyásolója egyértelműen szerelemre hivatkozik, melynek típusa: „megmondtam én, enyém leszel, és többé már senki nem ölel”. (https://www.youtube.com/watch?v=ZrJFbIkQhM0 )
(Köztudott, hogy a Banks of the Ohio, magyar címe Az Ohio folyó partja, az 1800-as évek közepéről származó amerikai ballada, mely egy a hagyomány szerint valóban megtörtént szerelmi gyilkosság története. Szerzője ismeretlen).

A blogger a 2 dolgot feltételez:

1. A korlátozó személy egy pszichopata színezetű betegség tüneteit is produkáló, rendkívül öntudatos, ugyanakkor roppantul akaratos, erőszakos, kemény pasi, aki valószínűleg egy olyan párkapcsolatban él, amelyből ténylegesen kiszállni nem óhajt, ezért csak éteri szinten tartja sakkban a szerelmét. Hogy miféle szerelem ez, no, arról talán még szót ejteni sem érdemes, hiszen normálisnak semmiképpen nem minősíthető… Valószínűleg Ő rendszeresen hancúrozik az ágyban a feleségével (az élettársával, vagy a párjával), miközben simán megakadályozza, hogy a szerelmének nevezett csaj - egy másik pasival beszélgetve - esetleg megigyon valahol egy kávét.

2. Ha pedig nem hús-vér személy, hanem egy test nélküli, ugyanakkor roppantul intelligens „energialény”, akinek képességei simán felülmúlják egy sima, földi halandó képességeit, akkor igazán vehetné már a fáradságot és „láthatóvá” tehetné magát. A külföldi csaj már ezerszer megkérte, hogy egy előzetes, világos tudatosítás után, miszerint : „én leszek, drága szívem, X. Y. úr testruhájában, amíg sétálunk, kávázunk… stb. , tehát nem Ő, mert időszakosan átveszem – de csakis a Te kedvedért - a lelke és tudata fölött a hatalmat, ezért olyan típusú hiú reményeket ne táplálj, miszerint a valóságos X. Y. úr szeretett beléd”! Bármit szépen tisztázni lehetne, de a csaj lovagja: egyáltalán nem hajlandó színt vallani.

Hogy a Te történeted mögött milyen motivációk húzódnak meg, kedves Rókatündér, azt nem sejtem, de az egyértelmű, hogy a tiéd mögött sincs: nyílt, őszinte, világos kommunikáció, illetve magyarázat sem, amit azért mindenki megérdemelne!



Bizony így van, a depresszió

Bizony így van, a depresszió hamar megtalálja a zembert.És még a levertség hagyján, de remegés és rosszullét is társul mellé.Engem is bezárt a gonosz, mert annyi bajt jósolt, h féltem kilépni a házból,de szerencsére a gyerekeim húztak-vontak magukkal és kiépültem belőle.Elterveztem, h kitakarítok, vagy lenyírom a füvet és olyan gondolatokat juttatott az elmémbe, h majdnem csak összekuporodtam a fotelbe, mert féltem megmozdulni.Csak a kosz és a fű miatt mozdultam ki és aztán már békén hagyott, látta, h nem hagyom magam.Az evésnél is megkritizált mindent, h elment az étvágyam és evés közben is zaklatott és megalázott,így lefogytam,azt hitték rákos vagyok.Most már van önbizalmam és nem hagyom magam elszomorítani sem.Csak nehéz egész nap hadakozni egy láthatatlan gonosszal,akinek az a legkedvesebb szórakozása, h elkeserítse az embert.
Szép éjszakát!



Igaz, nem Nóra vagyok,de

Igaz, nem Nóra vagyok,de léteznek csodák,mondom néktek!
Szép estét!



Kedves Pipacsvirág!Hisz

Kedves Pipacsvirág!
Hisz engem is korlátok közé szorít a gonosz, mert állandó, 24 órás megfigyelés alatt tart.Ha elfoglalom magam, akkor hanggal figyelmeztet,h létezik és felügyel rám.Úgy hanggal, h nincs a közelemben senki, csak hallom.Aztán megfájdítja a fejem és a derekam, vagy a fogam.Olyanokról nem is beszélek, h felébreszt, mikor álmos vagyok és mérgelődöm, h miért csinálta, közben röhög rajtam, hisz direkt volt.Ha beszélgetek valakivel, sürget vagy begondolja a tudatomba, h milyen kilátástalan az életem, hisz nincs munkám.Ha venni akarok valamit, bejátssza, h elfogy a pénzem és szegény leszek és hasonlók.Állandó félelemben tart és xar volt, mikor azt hittem, h ezt én gondolom, mert depressziós lettem tőle.Gondold el, már ébredéskor, mikor még félkómás a zember,akkor el kezdi, h nincs reményem, nincs lehetőségem és jobb, ha öngyilkos leszek.És ilyenek.Ha tudja, h kocsival megyek valahová, akkor a balesetekből játszik párat, h remegve álljak ki a garázsból.A legkisebb hibából is elefántot csinál és azt játssza sokáig, míg magam is elhiszem majdnem.Nehéz nagyon.Szívesen beszélnék azzal a lánnyal,de sajna az angol tudásom az elég xar.
Szép estét!



De olyanok is akadnak, akik úgy érzik: muszáj kitörniük...

"Nem számít, hol élünk, nem számít, kik vagyunk - korlátok vesznek körül. Némelyik valódi, némelyiket csak odaképzeljük. Sokan közülünk önként elfogadják ezeket a korlátokat. Mások egyenesen kénytelenek így tenni. De olyanok is akadnak, akik úgy érzik: muszáj kitörniük, még akkor is, ha az, ami a korlátok túloldalán várja őket, egyszerre ijesztő és ismeretlen".

Pipacs történetei bár mindig meseszerűnek, hihetetlennek tűnnek, csakis olyat ad közre, melynek valóságtartalmát igaznak minősíti (vagy véli).

Még a karámban tartott állatok is depressziósok lesznek egy idő után - és némelyik már az ételt sem fogadja el - ezért magam is simán elképzelhetőnek vélem, hogy egy szigorú korlátok közé "zárt" , korlátok közé szorított csaj - hogyha elfogadjuk, hogy létezik (létezhet) ilyen- egy idő után már csak egy élő "halott" lesz.



Néha még Oravecz Nóra is téved...

Korlátok valójában nem léteznek, csak azok, amiket te állítasz - az is mind illúzió. Egyszer elhitted, hogy kell, hogy legyenek, mert másoknak is vannak, és máris leblokkoltad magad. De tudod, csak egyszer kell elhinned, hogy az élet többről szól, mint ácsorgásból és annak elfogadásából, hogy ez az egész csak annyi, hogy vagy, és nem történnek csodák.

Kedves Nóra, léteznek olyan korlátok, amiket mások állítanak!



Barát nélkül gyenge még a sárkány is…

és bizonyos energiák (rezgések) nélkül talán még a gonosz is.
Paff, a bűvös sárkány: https://www.youtube.com/watch?v=OTvPzJ0Rj4Q

Ha megtalálod, hogy milyen típusú energiából „táplálkozik” (vagyis nyeri az erejét), akkor esetleg képes leszel arra, hogy hatástalanítsd!

Akár hiszed, akár nem, a te történeted szinte „tejszínhabos piskóta” ahhoz a külföldi csajéhoz képest, akinek rendszeresen olvasom a blogját, mégis igyekszik lazán kezelni:

- azt a különös eseménysorozatot,
- azt a logikailag megmagyarázhatatlan történéshalmazt, aminek még az OKÁT is képtelen volt eddig feltérképezni!

Érdekes módon Ő, mármint a külföldi csaj, még „gonosznak” sem nevezi azt a „személyt”, aki nyitott könyvként olvassa az életét, aztán rendszeresen áthúz, átír benne 1- 2 olyan elképzelést, amikre a csaj vágyik!

Hidd el, nem Te vagy az egyetlen, kedves Rókatündér, akinek az életét teljes megfigyelés és irányítás alatt tartja „Valaki”, bár tudom, hogy ez számodra sovány vigasz!

A blogger azt feltételezi, hogy talán egy tehetséges médiummal azonosítható a titokzatos megfigyelő és irányító személye, vagy egy olyasvalaki áll (állhat) a színfalak mögött, akit nem is anya szült erre a világra.

Valójában megtanult együtt élni azzal, hogy nincs (nem létezik) szabad akarata, de a vágyai széttépését egyre nehezebben viseli, egyre nehezebben dolgozza fel. Talán úgy, ahogyan mindennek, ennek is létezik egy olyan lélektani „határa”, amely a csaj részéről már megemészthetetlen… és ezáltal még az a „Valaki” is sokat veszíthet, aki a szigorúságából egy csöppet sem hajlandó engedni! (Nekem ez a meglátásom).

Egyelőre úgy tűnik, hogy a titokzatos „illető” a külföldi csaj mozgásterének „négyzetmétereit” szinte kőbe véste, és azon hosszú esztendők óta egyáltalán nem hajlandó változtatni.

A fentiek miatt – és csaj bejegyzéseinek tartalmi üzenetei miatt – részemről erősen feltételezhető, hogyha a „négyzetméterek” megnövelése, és ezzel a csaj „mozgásterének” kiszélesítése nem történik meg, akkor a továbbiakban már csak egy sarokban gubbasztó, a fejét a térdére hajtó, konokul hallgató és mély depressziós lány „életkönyvét” lapozgathatja, olvasgathatja a KORLÁTOZÓ is, amely egy idő után - talán még számára is - pokolian unalmas lesz!

Vagyis a konok szigorúságával többet veszít (veszíthet) még „Ő” is, mint amennyit nyer.