Részlet egy könyvből

Meleg nyári nap volt, pedig még csak május hónapban jártunk. Zsúfolt villamoson döcögtem hazafelé, és épp
azon keseregtem, hogy mennyire egyhangú az életem. Reggel felkelek, dolgozni megyek, késő délután hazaérek és kész. Barátom nincs, gyerekem nincs. Amolyan nem szeretett szingli életet éltem.
Péntek volt és nagyon sajnáltam magam, amiért megint egyedül kell eltöltenem a hétvégét.
Ahogy tettem vettem otthon, megszólalt a mobilom. Ránéztem és unottan felé nyúltam.

- Szia Nórikám – rikkantott bele barátnőm – nem jössz át este? Gondoltam közösen megnézhetnénk valami filmet.
- Nem is tudom- válaszoltam egyhangúlag – Már az összes filmedet láttuk ezerszer.
- Ja, aki válogatós, az unatkozzon tovább egymaga. – és egy cuppanós puszival, csókollak felkiáltással kinyomta a telefont.
Nah, ezt jól megcsináltam, nyugtáztam magamban, és visszacsoszogtam a konyhába.
Elővettem egy üveg bort és bekapcsoltam a tévét. Kis idő múlva felnyerítettem, mert eszembe jutott Bridget Jones, ahogy félrészegen énekel a kanapén. Szép kis élet. Itt vagyok a harmincas éveimben, magammal társalgok, ahelyett, hogy most egy édes férfi oldalán sétálgatnék Bécs ódivatú utcáin. Ahogy ezen fantáziáltam, újból megcsörrent a mobilom. Öcsém volt, aki érdeklődött hétvégi elfoglaltságaim felől.
- Megyünk a haverokkal horgászni, nincs kedved eljönni? – kérdezte ugyan olyan hangnemben, mint amikor az irodájában egy megbeszélés közben van.
- Hááát, nem is tudom – volt ugyan az a válasz, mint barátnőmnek. Aki már megszokta azt a fránya magányt, hiába vágyakozik kifelé, lustább lesz, mint egy vén csataló.
- Ha nem, hát nem – azt ajánlom, nézd meg Jim Carreytől az Igen embert – és elköszönt.
- Már láttam – süvítettem vissza, a süket telefonnak. Horgászni? Én, hogy jutottam most eszébe? Utoljára 100 éve annak, hogy engem invitált volna. – morfondíroztam, felszívva magam.
Másra sem vágyom, mint kint lógni a parton, pár őrült halmániással - Különben is utálom a hal szagát. – morogtam magamban. Odaléptem az ablakhoz és kitekintettem a távolba. A nap beleragyogott az arcomba, és az üvegen keresztül melengette azt. Még is csak menjek el? – végül is hétvége lesz, nem kell korán felkelnem másnap. Tétováztam, mit tegyek. Közben az Igen ember járt a fejembe, meg a testvérem. Igent mondok, győztem meg magam végül. – amúgy is ritkán látom, nagyon elfoglalt öcsémet. Tárcsáztam.
- Szia, megyek, várjatok meg. – fújtattam, mert közben már kerestem az alkalomhoz illő ruháimat.
Másfél óra múlva már robogtunk az Ipoly tájegység egyik horgászhelye felé, kétautónyi „öltönyös” fickóval. Miközben folyamatosan nyugtattam magam, hogy jó döntést hoztam, végül is kedvelem őket. Néha jókat kuncogtam, ahogy menet közben megtárgyalták a horgászás menetét. Ki mit hozott és mi maradt otthon. Arra jutottam, hogy ők legalább találtak valami lélekápoló hobbit. A sok munka lefárasztja őket, valahol ki kell engedni a gőzt. De vajon én, majd ki tudom engedni? Minden esetre elraktam a boromat, ha mással nem is, vele jól elleszek hajnalig.
Ahogy közeledtünk a táj egyre lenyűgözőbb volt, hiszen a Cserhát hegységben kanyarogtunk össze vissza. Ilyenkor elnémulva, én is csak figyelem az elsuhanó fákat. Még nem jártam ezen a vidéken. Igazából még sok helyen nem jártam, pedig annyira csöpp az országunk. Azon tűnődtem, akármi is lesz ma, már megérte velük tartani.
Megérkeztünk a végre az úti célunkhoz A fiúk lelkesen pakolásztak már, mikor öcsém mellém lépett egy számomra ismeretlen férfival.
- Ő, Péter- mutatta be – az egyik munkatársam fia. Vele még nem találkoztál, nem rég csatlakozott hozzánk.
- Üdvözöllek a fedélzeten – vágtam oda hetykén – én Nóra vagyok. Ezek szerint Te is egy „öltönyös” vagy, aki ezekkel lóg? – biccentettem tesóm felé és vigyorral az arcomon, tovább andalogtam. Letelepedtem, és mélyet szívtam a jó levegőből. A nap már lemenőben volt, de a hőmérséklet kedvezett, meleget szerető testemnek. Egyszer csak öcsém hirtelen sebességgel mellém vette magát.
- Mióta vagy ilyen humoros? – sziszegte visszafojtó hangon, miközben úgy szúrtak szemei,
hogy már nyársra felhúzva éreztem magam.
- Régóta Öcsi, csak ritkán találkozunk – vigyorogtam rá fogaimat megcsillantva.
- Miért? – kérdeztem.
- Pétert, én invitáltam pár hónapja horgászni, mert az édesanyját elveszítette, és nehezen dolgozza fel a történteket. A munkatársam beszélt róla, én meg felajánlottam a társaságunkat. Szeret horgászni, jönni, mert itt kicsit elfeledi a fájdalmait.- Különben meg nem öltönyös – és azzal a lendülettel tovább állt.
Körbe sem mertem nézni, mert szégyenemben majd elsüllyedtem. Nóra- mondtam magamnak, Te aztán jó nagy balek vagy, és arra jutottam, hogy én már nem vagyok szocializált ember.
Pár óra telt el, a fiúkkal jót trécseltem közben, a halak meg gyűltek a szákban. Csak Péter társaságát kerültem nagy ívben. Mivel mindenki megéhezett, gondoltam csinálok harapni valót. Körbe ültük a tűzet, és vígan falatoztunk belőle. Felajánlottam a boromat, hogy megosztom azzal, aki kér belőle, de a sörök, pálinkák, konyakok és üdítők felé mutattak. Szó mi szó, jól fel voltak tárazva. Amolyan, mobil büfé látványát kelltette.
Na, legalább több marad nekem – nyugtáztam magamban – és a dugóhúzót jól bele mélyesztettem a parafába. Tekertem, húztam, csavartam de nem akart kijönni, míg egyszer csak egy izmos alkar nyúlt az üvegem felé.
- Segíthetek? – kérdezte az izmos kar tulajdonosa. Én meg fel sem nézve odanyújtottam, és
megállapítottam, hogy legalább egy embernek feltűnt küzdelmem a dugóval.
A dugó könnyen játszva kifordult az üveg nyakából.
- Tessék – nyújtotta felém – egészségedre váljék
Én meg végre kiegyenesedve kérdőjel alakzatomból, láttam meg, hogy Péter volt segítőkész partnerem, szorult helyzetemben. Zavaromban, halkan megköszöntem és odébb somfordáltam.
Kerestem egy műanyag poharat, töltöttem és egy jó nagy kortyot csorgattam le a torkomon. Közben mondogattam magamnak, - Nóra, lazulás van!
Az este hűvösebbre fordult és takarót fontam magam köré. A tűz fáradhatatlanul lobogott, igaz én voltam az őrzője. A fiúknak még csak most kezdődött a java. Az imádott éjszakai horgászat. Nem is értem, hogy tudnak ennyi órán keresztül egy helyben ülni és figyelni? Végül is mindegy,- állapítottam meg, a lényeg, hogy én sem vagyok otthon és lazulhatok.
Ezzel újból egy jó nagyot hörpintettem a boromból. A sátraink nem voltak messze tőlünk, gondoltam ha gömbölyűre vált a talpam, odáig még eltudok gurulni és mosolyogtam magamon egyet. Nóra – te nagyon szellemes vagy, sőt, csak úgy sziporkáznak a gondolataid.
Ahogy elbeszélgettem magammal, az izmos karú hangja megtörte a csendet.
- Csatlakozhatok? – kérdezte lágyan. Már letettem a botot, lassan nyugovóra térek, de öcséd még kérte, várjak pár percet, mert úgy érzi, hamarosan kifogja a szörnyet.
- Abban biztos is lehetsz, az ország egyik legjobb horgásza és a földet megpaskolva jeleztem, hogy foglaljon helyet. Észbe kaptam, és megjelent a szó: szocializálódás.
Megköszörültem torkomat, és halkan mondtam – persze, foglalj helyet.
De ezután síri csend keletkezett. Csak néztük a tüzet és hallgattunk. Egy belső hang meg folyamatosan mondogatta, - kérj bocsánatot!
Felé fordultam és nagy nehezen kinyögtem. – Kérlek, ne haragudj a délutáni beszólásomért, Öcsi mondta, nem is vagy „öltönyös”
- Nem szereted az öltönyösöket? – kérdezett vissza, de már mosollyal az ajkán.
- Nem igazán, kivétel ez a pár emberke itt. Tudod, nincs jó tapasztalatom az öltönyt viselőkkel kapcsolatban. De ezt most hagyjuk.
- Szóval, nem haragszol? – kérdeztem újra.
- Nem, egyáltalán nem. Apám „öltönyös”, én abban a közegben nőttem fel. Szóval, eddig nem is tudtam, hogy van olyan, aki nem kedveli őket. – és hangosan felkacagott.
Azt hiszem, itt kezdtem el igazán kiengedni szorító érzésemből és belőlem is kiszökött a nevetés.
- Tudod, - próbáltam menteni a bőrömet - Én meg voltam győződve arról, hogy csak a tesómék normális öltönyviselők Őket ismerem gyerekkoruk óta. Nézz rájuk, olyanok, mint a nomád vándorok. Egyszerűek, nyíltszívűek, ezért szerethetők. Még a gálaruhájukkal együtt is.
Itt megtalálják a nyugalmukat, miközben sikerélményük van, minden hatalmi játszma nélkül. Régebben többet jártam velük, sőt még iskolába jártak, amikor szülőkkel együtt lementünk a partra. Jó volt, rég volt, talán igaz sem volt. Felnőttünk és mindenki ment a dolgára. Aztán hirtelen témát váltottam.
- Nem akarsz aludni, menni? – annyit beszélek, Te meg már régen pihenhetnél. A szörnyet úgy látom el kell napolni. Biztos valahol a tó mélyén röhög rajtuk.
- Még maradnék, ha nem zavarlak – jó hallgatni, amiket mondasz. Mostanában sok volt a szomorúság körülöttem, végre egy vidám ember társaságában vagyok. Az édesanyám sajnos itt hagyott minket. – de inkább erről most nem beszélnék.
- Hivatalban dolgozol, hogy ennyire nem kedveled, az öltönyösöket?
- Isten ments – borzadtam el – egy illatszer boltban dolgoztam. Ott kezdődött a nem szeretemség. De ezt is hagyjuk. Már szót sem érdemel az egész. Pár éve váltottam és visszamentem az eredeti szakmámba. Dekoratőr vagyok. Különböző üzleteket szépítgetek. Szerencsémre van munkám bőven.
A beszélgetésünket egy felkiáltás szakította félbe.
- Valaki jöjjön és segítsen.
Hirtelen megmozdult a föld, mert úgy trappolt oda mindenki, mint valami elefántcsorda.
Egyikük horgára szép példány akadt, ezért beindult a küzdelem annak kihalászására. Mire kifáradt a szörnynagyságú, addigra pirkadni kezdett. Én meg sem vártam a végét, mert számomra is fárasztó volt, csak nézni is.

(Részlet egy könyvből)

Hozzászólások



Tetszik,

nagyon tetszik! Pedig válogatós vagyok, mint a fene, csak nanézzükmilesz gondolattal vetettem rá egy pillantást, de aztán nem bírtam itthagyni!!! :)



Jaj de jó, hogy van akinek tetszik.

Valójában ez a történet már megíródott, csak még több rövid novellát kell írnom.

Felkértek erre a könyv megírására, de lassan haladok. Sajnos, ezért nem adhatom közre az egész történetet.

De, nagyon örülök, hogy kíváncsiak vagytok, ez ad egy kis inspirációt, hogy gyorsabban haladjak.

üdv.



Én is szívesen olvasnám a

Én is szívesen olvasnám a történet folytatását... szóval hajrá!



Szia.

Még nincs címe, mert most írom a könyvet.

De ha egyszer kiadásra kerül, azonnal szólok.

Örülök, hogy tetszett, pedig ez csak egy nagyon aprócska részlet volt, egy ici pici novella sorozatból.

Üdvözletem.



Könyv

Kedves Blog kezelő!
Nagyon tetszett ez a könyvrészlet, és azt szeretném kérdezni, hogy mi a címe, mert szívesen elolvasnám.
Válaszod előre is köszönöm.