Ha kitépnéd a szíved...

Fekszel az ágyon. Nézed a plafont. A hajadba túrsz, forgolódsz, keresed a helyed, ahol egy pillanatra nyugalmat találhatnál. Érzed, hogy legszívesebben kitépnéd a szíved, hogy ne fájjon. Képtelenség. Hogyan fordulhatott már megint elő? Felnőttkorod már párszor megajándékozott ezzel az érzéssel, mindig is utáltad. Próbálod visszaidézni, hogy hol rontottad el, hol kezdtél hibázni, mit kellett volna másképp csinálni. Megint magadat okolod. Mindenért Te vagy a felelős! A másik sosem… automatikusan felmented, hiszen könnyebb magadat előszedni, marcangolni, darabokra szedni.

Újra és újra végigpörgeted a történteket. Voltak jelek? Valamit észre kellett volna venned?

Olyan szépen indult minden. Hosszú sms-ek, vidám viccelődések, órákig tartó levelezés, majd számtalan telefonbeszélgetés. Felhőtlen vacsorafőzés, finom bor, összenevetés. Fényképek, történetek, rácsodálkozások, összesimuló tenyerek, lassú csókok, szenvedélyes ölelések. Álmos ébrenlét, fáradt hajnal, bizonytalan várakozás, majd a megnyugtató sms, szív-dobogva várt újabb találkozás. Mozik, séták, kirándulások, közös fotózások, csendes merengések, őszi falevélgyűjtés, nagy túrák, önfeledt lubickolás a tengerben, spicces karaoke a barátokkal, gurgulázó nevetések, bizonytalan közös álmok, halk, elcsípett tervezgetések, jövőbetekintés, majd visszakozás, gesztenyesütögetés, esti kucorgás a TV előtt, illatos habbal teli kád, táncoló gyertyák, sok beszélgetés, inspiráló támogatás, lelkesítő felkészítés a számtalan prezentációra, drukkolás és izgalom, csillogó szemek, együtt örülés a másik sikereinek. Visszaidézed, hogy Te voltál a világ legboldogabb embere, mert úgy érezted, hogy Rá vártál. Régóta. Annyi fájdalmas szakítás, magányos hónapok, évek, sok csalódás és téves összekapaszkodás után végre itt van veled, aki a Te Igazid.

Hogy már az elején voltak jelek, hogy nem a Te utadat járod? Hogy már a barátaid kamasz gyerekei is megmondták, hogy semennyire sem értékel és ennél Te többet érdemelsz? Hogy többet álltál az ablakban kifelé bámulva, hogy miért késik, mint az összes egyedül megélt önfeledt pillanatod? Hogy igazából egyedül működtetted a kapcsolatotokat a folyamatos kompromisszumaiddal? Hogy fogalmad sem volt mi az az asszertív kommunikáció, így inkább hallgattál? Hogy annyiszor hallottad, hogy erőszakos vagy, inkább nem mondtad el a meglátásaidat? Nem ismerted még az én-üzeneteket, így azt sem tudtad, hogyan mondd el, hogy fáj és nem jó az irány? Hogy elfogadtad, hogy csak a Te barátaid között voltatok együtt, ő nem vállalt fel a sajátjai előtt? Hogy sosem gondolkodott a Te fejeddel, egyedül döntött és a saját igényei szerint alakította dolgait? Hogy sosem mondta, hogy ne várd, késik, másképp alakultak a dolgok, csinálj mást, légy szabad, örülj, majd hív, addig érezd jól magad, ahol vagy? Hogy zsinóron rángatott és észre sem vetted? Hogy amikor próbáltál közös metszetet keresni és a következő napokat firtattad, akkor megkaptad, hogy kocka vagy és semmi spontaneitás nincs benned? Amikor pedig próbáltál spontán lenni, hogy jobban megfelelj, akkor minden programodat keresztülvágta, mert épp akkor és úgy ért rá?

És, és, és…. felsorolni is nehéz, hogy mennyi mindent nem válaszoltál meg magadnak. Persze! Hiszen meg sem kérdezted önmagadtól. Nulla önismerettel rendelkeztél, nagyon az utad elején jártál? Fogalmad sem volt az egészséges-önzésről? Nem tudtad, hogy mennyire fontos lenne szeretni önmagad, hogy bárki más szeressen? Arról sem volt fogalmad, hogy pontosan olyan párkapcsolatban létezel, amit megengedsz magadnak?

Mennyi kudarc kellett! Mennyi ismétlődő történet! Az élet sosem tréfál, jó tanítóként ugyanazt a leckét hozza eléd, amíg nem tanulod meg, addig újabb és újabb társnak álcázott beugratások jönnek, hogy felismerd! El lehet kerülni ugyanazon folyót! Biztosan! Hiszen, ha felismered a tanítást, ha megérted és annak megfelelően kezeled, akkor többé nem jelent gondot. Akkor jöhet ugyanaz a típus, már szabadon döntesz. Vagy egyszerűen észre sem veszed, mert már nem is lesz rá szemed… de az is lehet, hogy megérkezik újra Ő, de Te már egészen más leszel. Másképp reagálsz, másképp kérdezel, formálod a gondolataidat, új nézőpontokat birtokolsz, kiállsz magadért, vállalod, ha valami fáj, mersz beszélni, ha hallgatni kellene, mert a szíved azt diktálja, hogy ne maradjon benned….. és elfogadod a másikat annak, aki és ami… és eszedbe sem jut megváltoztatni. Megérted, hogy ő is önálló lény, nem birtokolhatod és természetes számodra, hogy ő sem birtokol téged. Szabadon döntesz, hogy kell-e így, jó-e így, őszintén épülsz és építesz?

Miért? Mert felismered, hogy egyedi vagy, különleges. Minden porcikád rejtélyes és izgalmas. Gondolataid érdekesek, tetteid építőek. Látod értékeidet, érzed szerethetőségedet… A legjobb társaság vagy önmagad számára, így már Neki is.

Összekucorodsz az ágyon fekve, találsz egy pihentető pozíciót, végre! :) Hallod szívverésed, érzed lüktető ereidet, hajadat kisöpröd a szemeid elől, felnevetsz. Dehogy téped ki a szíved! :) Dehogy! Az élet a legcsodálatosabb dolog a világon. Veled van a reménység a szívedben. Tudod, hogy Te formálod a holnapot. Azt is tudod, hogy nem holnap, már ma. Pontosan olyan életed lesz, amilyet megengedsz magadnak. Jó kis felelősség, tudatosan figyelned kell… el is döntöd, hogy valahogy felírod ezt a plafonra, hogy mindig észben tartsd, emlékeztesd magad. Azon kapod magad, hogy a kivitelezésen agyalsz… toll, festék, papír, ragasztó, matrica, betűkivágás… érzed: ÉLSZ! Már nem csak életben vagy. A tegnap mögötted van. Elég életrevaló vagy, teljes szívvel a holnap felé fordulsz, már ma.

Pontosan olyan az életed, amilyet megengedsz magadnak.

- Ryka -

forrás: www.tobbvagy.hu

Hozzászólások



Egyik pillanatról a másikra…

néha olyan rosszul vagyok lelkileg, hogy ti azt el sem bírjátok képzelni… Már talán a pogány is megszánna, de Isten konokul tartja magát a keresztem eredeti súlyához és méretéhez.



"Pontosan olyan az életed,

"Pontosan olyan az életed, amilyet megengedsz magadnak."

Még egyszer köszönöm!



Volt minden Sünike :)) és még olykor van is,

ami emlékeztet, hogy nagyon sok a lecke, van bőven tanulnivalóm még. Örülök, ha valami gondolatot adtam ezzel, amit tovább tudsz gondolni, hogy a saját életed kérdéseire megtaláld a választ.
Neked is szépséges napokat kívánok! :) szia



Hmm. Én a munkahellyel teremtettem meg ugyanazt...

többször.
Megfogadom: Innentől kizárólag jobbat és számomra is értékeset teremtek. :-)



tudod maat, elég gyakori, hogy hasonló helyzeteket teremtünk,

mert hasonló gondolataink vannak, ugyanannyira (nem) értékeljük magunkat és előfordulhat, hogy ugyanúgy nem vesszük észre a tanításainkat, amelyeket magunknak teremtünk újra és újra. Persze, hogy nem működik a "jaj ne foglalkozz vele, ne gondolj rá" okosságok. Meg kell gyászolni a veszteséget, végig kell menni a folyamaton, hogy a megfelelő helyre kerüljön benned. Siettetni szerintem ezt nem lehet. Az pedig tutira működik, hogy érdemes önmagadat építened, mert akkor nem egy várakozásnak éled meg azt az időt, amíg egy számodra ideális társ "érkezik", hanem a lehető legtöbb helyzetből, időből, lehetőségből kihozod a legtöbbet. Csak ehhez ismerned kell a saját igényeidet. :) Én is sok örömet kívánok Neked, remélem, hogy ahogy egyre jobban ismered magad, egyre több olyan társ-szerű jelenik meg a közeledben, akik közül valaki akár megfelelő Társ is lehet számodra! szia Ryka



Kedves Ryka!

Köszönöm, hogy ezt megírtad. Pontosan ilyen helyzetben lévő ember vagyok. Megdöbbentett a hasonlóság. Nagyon kilátástalannak látom a dolgokat. Sorozatos szakítások, és velem szakítottak szinte mindig. Igazságtalannak érzem, mert jó embernek gondolom magam, mindig csak adtam a szeretetet, és úgy érzem megérdemelném már,hogy megállapodhassak valaki, de nem akárki oldalán. Azt hittem megtaláltam, és soha boldogabb nem voltam. Nem tudtam, hogy van ilyen nyugalom és béke. Egyetlen nap alatt omlott össze minden( legalábbis nekem úgy tűnt, de valószínűleg a másik félt szemügyre véve hosszabb folyamatról van szó). Egyszerűen nem is tudtam készülni rá, mert nem voltak jelek. Vagy csak én nem akartam észre venni? Nem tudom. De egyszerűen nem tartom igazságosnak. Sokak számára egy szakítás az csak szakítás, annyit mondanak, hogy "jaj ne foglalkozz vele, ne gondolj rá". De azzal nem számolnak, hogy az ember vele születetten társas lény. Másrészt pedig egy olyan világot élünk, ahol egyre nehezebb bizalommal fordulni a másikhoz, és megtalálni a párod, az egy igazi csoda.

Nekem sok erőt adtál most ahhoz, hogy végig gondoljam a dolgokat és magamra fordítsam időmet... hogy kimásszak a gödörből.

Még egyszer köszönöm, és sok örömet kívánok az életedbe!



Kedves Ryka!

Ízek, imák szerelmek. Jó film. :-)

Csodálatos, ösztönző, lelkeknek szóló írás!

Gratulálok!

Kedvencekhez adva! :-))



Kedves Ryka!

Gratulálok:)
Nagyon tetszik amit és ahogy írod.

Az elején magadat vádolod keresed a válaszokat,sajnálod magad,magadat hibáztatod,de aztán................
Csalódtál,szenvedtél,tanultál belőle,és végül rá ébredtél nem vagy hibás,itt senki nem hibás.
Minden csak néző pont kérdése.

Az írásod nagyon pozitív,nagyon erős vagy,megtanultad a leckét,én ezt érzem.
Az írásoddal picit fel melegítetted a lelkemet,most már tudom nem csak én küzdök ilyen dolgokkal nap mint nap.

Szabadon döntesz, hogy kell-e így, jó-e így, őszintén épülsz és építesz?
Miért? Mert felismered, hogy egyedi vagy, különleges.~Kedvenc mondataim tőled

Pontosan olyan az életed, amilyet megengedsz magadnak.~Így igaz:))

Egy élmény volt,tényleg.
Köszönöm hogy olvashatlak:)
Örülök hogy itt vagy velünk.
Szépséges napot neked!