LELKES Blogverseny 2014

INTERJÚ ÖNMAGAMMAL

Vicces lesz félig - előre szólok, de ha olvasol a sorok között, akkor nem annyira...

- Kedves Erika, mi a jó francért pörög ennyit ezen a blogversenyen, nem veszi észre, hogy az embereknek másra van igénye?
- De látom és leginkább érzem, hogy merre mozdul el a tömegigény, de szívem mélyén tudom, hogy ez nem számít.

- Hogy-hogy nem számít? Minden jó marketinges tudja, hogy azt kell adni, amit a nép igényel.
- Értem, de attól még nem feltétlenül kell elfogadnom. Mi a LélekBónusz tulajdonosával, Fruzsival sokat beszélgetünk arról, hogy szabad-e széllel szemben pisilni, van-e bármi értelme hinni, menni, szeretni és tenni. Mindig arra jutunk ezer beszélgetés után is, hogy igen, van értelme.
- Na jó, de ha nem igényli senki, akkor miért?
- Ez túlzás. Én magam is nagy szeretettel rendszeresen olvasok 8-10 blogot. Tudom, hogy mennyi erőt tud adni egy jó mondat jó időben. Számtalan ötlet, gondolat, kreatív megoldás érkezett nagyszerű bloggerektől, akiktől én is több lettem.
- Mi volt a visszajelzés a blogírok részéről? Érdekelt ez bárkit is így karácsonyi rohanás és feszkó előtt?
- A feszültség azokban van, akik beengedik, akik hagyják, hogy külső hatások a hatalmuk alatt tartsák. Mindig elmondom, hogy mások dolgával és Isten dolgával nem kell foglalkoznunk, leginkább bosszankodni nem. Természetesen volt pár blogger, aki visszaírt, hogy mit profitál az egészből, minek jelentkezne. Számukra nem ment át az üzenet, amit a reklámfilmünkkel is üzenni akartunk.
- Miért, volt valami üzenete? Talán akkor én sem értettem...
- Igen. Arról szerettünk volta 1 percben mesélni, hogy az emberek, akik a gépek mögött ülnek, sokszor magányosak, vagy elbizonytalanodnak, máskor kérdéseikre választ keresnek. Ilyenkor egy értékes írás, rajta keresztül a blogger sokat adhat. Mintha a sötétben lámpást nyújtana a kezébe, hogy ne féljen, menjen át a fénytelen részen.
- OK, ezt értem egy életmód blog esetén, de mondjuk egy gasztro vagy lakberendezés hogy jön a képbe?
- Nagyon sok olyan blog van, ami látszólag egy csokis sütiről szól vagy egy szépen berendezett szobáról, de sok blogger beleviszi önmagát, adja a stílusát, egyéniségét. Ettől lesz egyedi.
- Ma már mindenki egyedi.
- Persze valahol igen, de talán nem is annyira. Meglepő hasonlóságok mentén létezünk. Számomra a verseny megteremtésével az volt a célom, hogy minél több értékes bloggert felfedezzünk, olvassunk, ajánljunk egymásnak.
- Kinek van ennyi ideje olvasni? Nem badarság az egész?
- Ma Magyarországon az átlag TV-nézés közelít az 5 órához. Ebben benne van a csecsemő is és a rosszul látó 90 éves is. Az internetezés még ennél is több. Érdemes elgondolkodni azon, hogy ebből az 5-6 órából mennyi a minőségi információ, ami épít, energiát ad, rezgést emel és mennyi csak arra jó, hogy gügyögő állapotban tartson.
- Azért ez túlzás, hogy a nagy részét az olvasóknak gügyögőnek tartja!
- Nem tartom annak. A célokról beszéltem, amelyek körbevesznek, a nagy információs zajról, amely között egyre nehezebb kiszűrni az értéket és minél több a "zaj", annál tompábbak vagyunk és csökken az éber figyelmünk.
- Az meg minek? Nem az a cél, hogy jól érezzük magunkat? Mindenki csak boldog akar lenni?
- Igen, de nem ugyanaz, ha megtaláljuk a saját boldogságunkat, illetve boldog pillanatainkat vagy mások erőltetik ránk kész csomagjaikat.
- Volt valami pozitív is a verseny kezdete óta?
- Nekünk Fruzsival nagyon magas a rezgésünk, ezért jött számtalan cég, támogató, akik ajándékokat ajánlottak fel, legtöbbször kérlelés vagy tukmálás nélkül. Meglepően sokan önként ajánlottak fel nagyon értékes ajándékokat! Csak mesélnünk kellett a tervünkről. Ezért lett az, hogy nem csak a bloggerek nyernek, hanem az olvasóik is, akik szavaznak majd rájuk. Ma Magyarországon nem tudok ilyen nagyságrendű blogversenyről.
- Nem túl nyálas ez?
- Lesz, akinek az lesz. Nem bánom. Abban hiszek, hogy a hasonló találkozik a hasonlóval, energetikai szempontból nézve. Én olyan bloggereket szeretnék csokorban látni, akik teljes felelősségükkel blogolnak, tudják, hogy értéket teremtenek, vagy legalább érzik... és mindezt LELKESEDÉSSEL teszik.
- Így félidő felé haladva milyen blogok jelentkeztek?
- Lassan 40 blog csatlakozott, remélem, hogy többen jönnek, de mind nagyon értékes és fontos üzeneteket közvetít billentyűik által.
- Mi a cél? Még több idő olvasásra?
- Dehogy. Inkább az, hogy találjunk olyan csatornákat, akik építenek, akiken keresztül többek leszünk, elgondolkodunk, dolgozunk magunkon és a környezetünkön és leginkább megtanulunk kilépni a gép mögül, hiszen a legtöbb blogger közösséget épít, amely gyakran kilép a virtuális térből a közös valóságba.
- Vissza a fonóba?
- Látszik, hogy ez a spirál nem mehet a végtelenségig, az embereknek újra egymásra kell találni, közösségeket építeni, számítani és figyelni egymásra. Ez egy száguldó vonat, amin látszólag jól esik ücsörögni a büfékocsiban, de mégis célravezetőbb egy lassító kanyarban kiugrani - vállalva, hogy a kezdeti állapot, az esés után fájhat, de utána fel fog tűnni, hogy egyre többen kiszálltak és békében képesek leülni egy rétre, egy fa alá, egy kávézóban, egymás nappalijában... Könnyes szemek mellett újra mosolyokat, vidám arcokat csak úgy lehet látni, ha a valóságban látjuk és érezzük a másikat.
- Nem hiszem, hogy ez bárkinek tetszene. A büfékocsi mégis csak kényelmes.
- A kényelem is viszonylagos. A filmünk főszereplői lehetünk mi is, de önként vállalhatjuk a statiszta szerepet is. Mindenki eldönti, hogy mit akar játszani. A blogversenyre csak LELKES bloggereket fogadunk be, megtartottuk a jogot, hogy túlmagyarázás nélkül átnézzük jóváhagyás előtt. Pontosan azért, mert van elég számítás, érdek, közöny, agresszió szerteszét. A figyelmünkkel adunk energiát bármire, ami körbevesz, mi inkább olyan dolgokra szeretnénk figyelmet adni, ami többé vagy jobbá tesz.
- Kinek mi a jó és jobb, ugyebár?
- Természetesen. A LELKES Blogverseny szellemisége mindenkinek átmegy, akinek dolga van vele... a többieknek most nincs feladata ezzel.
- Hol lehet megnézni azt az 1 perces filmet, hátha mégis megértem?
- Itt található: https://www.youtube.com/watch?v=QdWAxI4mtrs
- Rendben, megnézem. Köszönöm az interjút, nagyon kíváncsi vagyok, hogy kik jelentkeznek a versenyre.
- Itt a Blogverseny alkalmazásban már most meg lehet nézni azokat, akik jelentkeztek. Egytől-egyik látszik, hogy sok munka,szeretet és sok öröm van bennük. Ennyi a cél, megmutatni Őket, előre hozni a "zajban". A szívem mélyén tudom, hogy nem maradhat csak egy álom. Én köszönöm a beszélgetést.

Itt lehet jelentkezni a versenyre, asztali gépről: http://link-shr.com/ufc1/

Hozzászólások



Ma ezt olvastam el

http://lelekbonusz.hu/blog/tulelni-az-elkepzelhetetlent/

Nőként ezt a szomorú szituációt is ismerem, s a saját környezetemből jó néhány másik történetet tudnék mellérakni.
Szeretem az őszinte írásokat, úgyhogy a szerzője kapott tőlem pontot, amit majd jelezni is fogok neki.



?

Itt kell szavazni? http://lelekbonusz.hu/blog/page/3/
A kérdésemet az szülte, hogy van olyan "versenyző"is , aki egy másik helyre invitál.



Köszönöm szépen

kedves Ryka, hogy válaszoltál! Ajándékokért nem nagyon szoktam törni magam, de valakire szavazni fogok, mert tisztelem azokat, akik közönség elé léptek, s vállalják a megmérettetést!



Már mindnek elolvastam az elejét, a bevezetését

de még nem nyitottam fel egyik "borítékot" sem.

Talán ezzel kezdem: "Alighanem az a meggypiros kabát tehet róla. Csakis az lehet".
Miért? Mert 17 vagy 18 évesen egyszer ezt írtam: Alighanem az eső tehet róla, azaz átkozott eső. Csakis az. :)

Igen, hajdanában tényleg ezt írtam, mert akkor még nem voltam olyan pozitív, mint most! :))



Igen, a szavazók is

Igen, a szavazók is nyerhetnek, ha támogatják bloggereiket... :)
http://lelekbonusz.hu/blog/ertekes-ajandekok-varnak-a-szavazokra/



A linket mentettem!



Ezeket szeretném megnyerni!

1. meggypiros esőkabát: szeretném megnyerni
2. Négy darab könyv: szeretném megnyerni
3. Szivárványkezelés és talpmasszázs: szeretném megnyerni
4. Talpreflexológiai és energetizáló kezelés: szeretném megnyerni
5. Két órás reinkarnációs utaztatás: szeretném megnyerni
6. Egy órás sorselemzés tarot kártyával: szeretném megnyerni
7. Egy pár fülbevaló: ó, ezt nagyon szeretném megnyerni
8. interaktív mesekönyve: szeretném megnyerni

Közreadtam a listámat, de igazából ez egy üzenet az Univerzumnak!
Tudom, hogy a nyolcból csak egy lehet az enyém, de az sikerülni fog!



A szavazók is nyerhetnek?

Élek a lehetőségével. Köszönöm az információkat!



Pipacsvirág, a szavazók is nyerhetnek...

hiszen kb. 30 ajándék vár azokra, akik támogatják egy-egy kedvenc blogjukat - akár egyetlen kattintással.
http://lelekbonusz.hu/blog/ertekes-ajandekok-varnak-a-szavazokra/

Itt tudod követni az eseményeket: www.facebook.com/tobbvagy
Vagy ha nem facebookozol: www.lelekbonusz.hu/blog

szép napokat Neked!



Minden versenyzőnek



Ez az egyik kedvenc zeném

https://www.youtube.com/watch?v=QdWAxI4mtrs

A képek pedig azt mutatják, hogy mégiscsak hasonlítok hozzátok!



Hol kell nyomon követni a versenyt?

Kérlek, dobj nekem egy linket! Köszönöm!



Jobb agyféltekét fejlesztő egyéni és csoportos rajzoktatás

Ezt szerettem volna megnyerni: "A cél önmagad." - Jobb agyféltekét fejlesztő egyéni és csoportos rajzoktatás"
Miért? Mert aki engem meg tud tanítani rajzolni, az egy Mágus!

Tutira nem fogom megnyerni, hiszen nem is versenyzek, :) de a gondolatával eljátszottam.

A többi ajándék is szuper!



Kik láthatók az alsó képen?

Ők jelentkeztek a versenyre? Hajrá csajok!



Köszi Pipacsvirág... mindenki

Köszi Pipacsvirág... mindenki tanul a másiktól! :)



"INTERJÚ ÖNMAGAMMAL": nagyon ötletes műfaj

Örömmel tanulok másoktól, s erre felfigyeltem.