Mit tanítanak a 10 milliószoros napok?

Már szinte mindenki olvasott, hallott róla, így-úgy át is vette az európai kultúra a tibeti “Nagy” Buddha napokat. Speciálisan számolják ki a tibetiek (minden évben 4 ilyen nap): az első holdhónap 15. napja, a negyedik holdhónap 15. napja, a hatodik holdhónap 4. napja és a kilencedik holdhónap 22. napja. Mindegyik ilyen nap jelentős buddhista vallási ünnepnaphoz kötődik. Shakyamuni Buddha életének legfontosabb állomásairól emlékeznek meg az ünnep kapcsán.

Rá lehetne keresni, hogy miért éppen így számolják, de gyanítom, hogy felgyorsult civilizációnk embere számára csak felesleges információkat hordozna és inkább átugraná, a “lényeget” keresve, így inkább most nem is térek ki erre.

Fókuszáljunk inkább a “lényegre”!

Nézzük a kicsit spirituális, kicsit materiális, meglehetősen gyakorlatias, de azért érzékeny és nyitott európai szemeken keresztül, hogy mit is jelenthet vagy taníthat számunkra az Ő ünnepük! Tudjuk már, hogy hitük szerint ezeken a napokon a pozitív és negatív cselekedetek, gondolatok, kimondott szavak hatása tízmilliószorosára hatványozódik, minden teremtés 10 milliószoros erővel hat. Egy-egy ilyen napon kiemelten fontos, hogy arra gondoljunk, amit teremteni szeretnénk (bár szerintem ez minden nap nagyon fontos) és kerüljük azokat, amelyeket felejteni szeretnénk. Arról is talán hallottunk, hogy egyenesen köszönnek vissza a cselekedetek, miszerint a jó jót, a rossz pedig rosszat vonz. Izgalmas és félelmetes is egyben! Valószínűleg egy tibeti ember számára ez egy út, hiszen ösztönösen tudja, hogy mikor kell befelé figyelnie, mikor van itt az ideje a még tudatosabb teremtésnek, együtt él a természettel, meditációi nem pillanatnyi szeszélye szerint alakulnak, valahogyan minden sokkal lassabb, letisztultabb és egyértelműbb. Fontos megjegyeznem, hogy ez nem tény persze, hiszen jó messziről nézem és a hiedelmeim építik fel az egészet. Mi, itt a modern civilizációban, a “fejlett” világban, a média, a politika, a gazdaság manipulatív útvesztőiben mér régen eltévedve, kicsit (?) másképp működünk. Természetesen sokaknak sikerül megteremteni egy “kicsi Tibetet” maguk körül és önmagukban, de a nagy tömegeknek azért ez még kevéssé megy.

Feleszmélünk, amikor olvassuk, hogy igen, holnap… vagy épp ma van az a nap, amikor valami jóra kellene gondolnunk – jaj Édes Istenem, mire is, mire is gondoljak… (brrrr) – aztán még a nap folyamán párszor szembe jön velünk, ha máshol nem, hát a facebook falunkat görgetve. Észbe is kapunk – huh, gyorsan-gyorsan valami pozitívra, na mire is vágyom… (brrrr) – aztán robogunk tovább. Nem kérek az álszent szövegekből, nem kérek a kifelé mutogatásokból, hogy miért nincs időnk önmagunkra! Mi vagyunk azok a magyarok, akik majdnem napi 5 órát tévézünk, kimondhatatlanul sokat internetezünk, ebből elképesztően sokat facebook-ozunk (konkrétan saját magunkra lebontva ki is számoltathatjuk pontosan azokat az éveket, napokat, órákat, perceket, amikor csináljuk a semmit). Nem lesz benne öröm, ha mögé nézünk, hogy mennyi mindent csinálhattunk volna helyette, vagy éppen mennyire foglalkoztunk azzal, hogy tudatosan jó és értékes dolgokat teremtsünk az életünkbe. Megkockáztatom, hogy TV, internet, facebook bambulásunk közepette is teremtünk, de hogy tudatosan jó dolgokat, azt erősen kétlem. Figyeld az érzéseidet közben! Mik jönnek a felszínre? Megy a kedvenc sorozatod a TV-ben. Gondolkodsz azon, hogy milyen jó ruha van rajta, persze neki könnyű, mert a szponzor biztosítja, vagy milyen klassz lenne neked is hetente legalább 2x beszáríttatni a hajadat, ahogy a reggeli műsorvezetőnek naponta megteszik. Megy a reklám, kortyolják a sört a srácok, Te meg programozottan indulsz a hűtő felé, hiszen szereted… Sebesen megosztod a megmentésre váró kiskutya fényképét és alá is írod, hogy mennyi szemét ember, meg valaki tegyen már valamit… ezzel úgymond, letudtad a kötelességedet. Görgeted az üzenőfaladat, látod, hogy micsoda helyekre utaznak az ismerőseid, figyeled a mosolygó arcokat, mindig vidám családokat, párkapcsolatban élőket, akik ezer ismerősük előtt élik közös és boldog (?) életüket. Jó esetben örömmel mosolygunk vagy inkább közömbösen átugorjuk és a csak érdekeseket olvassuk tovább, olykor mégis talán felbukkan irigység, kishitűség, gyarlóság, vágy, félelem, harag és társai, amit így vagy úgy elnyomunk, vagy félig sem jól kiengedünk magunkból. Nem sorolom tovább, mert PONTOSAN tudod, hogy miről beszélek! A tendencia folytatódik, megállítani nem lehet, teljesen felesleges miatta agonizálni, a mai tizenévesek már nem is tudnak úgy élni, ahogy szüleik vagy nagyszüleik tették. Halkan jegyzem meg, hogy mi sem tudtuk anno ismételni és a nagyszülők által idealisztikusnak bemutatott fiatalkorukat másolni. Van egy spirál, amely hat mindenkire, akkora mértékben, amekkorában a saját tudatosságunkkal teret engedünk neki. Nem kell hangosan kimondatni, felesleges humbuk adatokat vetíteni egymás felé, a lényeg az lenne, hogy magunkkal megvitassuk, hogy mennyi az annyi és közben hogyan tudunk bármilyen tudatos teremtést végezni a saját életünkben, akár van tízmilliószoros nap, akár nincs.

Személy szerint abban hiszek, hogy fontosak ezek a napok, hiszen a kollektív tudat már erősen rágyúrt arra, hogy a 10 milliószoros napokon bármire gondolunk, bármit tervezünk, cselekszünk, vagy akármit mondunk ki, az gyorsabban, erősebben, felfokozottabban képes megjelenni a világunkban, pont ezért kell kordában tartani kishitűségünket, negatív gondolatainkat, ármánykodásunkat. De! Mivel a kollektív tudattól, pláne tudatalattitól függetlenül (vagy pont, hogy nem) mi is hozzá tesszük a kicsi részünket, naponta teremtünk magunk köré egy élhető vagy kevésbé élhető világot, talán érthető, hogy ugyanilyen fontos minden nap gondolata, tette, kimondott szava. Megy a film, “ülünk” a moziban, történnek az események, főszereplőként vagy feledhető statisztaként végigcsináljuk azt a történetet, amit megterveztünk anno. A szabad akaratunk annyi talán, hogy milyen hozzáállással tesszük mindezt, viszont ez a hozzáállás falakat képes ledönteni vagy épp felépíteni. Egy biztos, ez a MI saját filmünk, mindenki felelős azért, hogy mennyiben hagyja, hogy a kötelezően megélt jó és rossz élmények, tanítások, tapasztalások útján komédia vagy tragédia irányába megy el a története.

Ha már filmnél tartunk, izgalmas üzenetet és fontos felismeréseket hozhat az Igenember című film. Láttad már? Szeretettel ajánlom figyelmedbe, akár egy ilyen “kiemelt” teremtő napra, hogy új életed első napja lehessen: https://www.youtube.com/watch?v=8-gDRMIj0eE

Miért mondom ezt? Nem akarok ünneprontó lenni, hidd el… A valóságunkat a saját gondolatainkkal teremtjük meg. A megélt (szubjektív) valóságunkat tehát az határozza meg, mire irányítjuk a fókuszunkat, mire összpontosítunk, mivel ahol a figyelem, ott az energia, ott a “teremtés”. Durván hangzik, de a szenvedéseink oka is az, amikor elhisszük a felbukkanó gondolatainkat, anélkül, hogy megkérdőjeleznénk azokat. Éppen ezért nagyon egyszerű átlátni, hogy az ilyen 10 milliószoros teremtő napok között, azon a sok-sok hétköznapon, folyamatosan teremtünk kisebb-nagyobb erővel, sebességgel. Persze ezen a 4 kiemelt napon még fokozottabban, hiszen vannak írások, amelyek azt taglalják, hogy ezeken a napokon egy pulzáló ultraviola (UV) sugár keresztezi a Föld útját, amely hatás a következtében minden gondolat és érzelem a tízmilliószorosára növekszik. OK, legyen így, bár ma nincs kedvem utánanézni, hogy tudományosan bizonyított-e a dolog, vagy csak egyik írás veszi át egy másiktól… talán nem is annyira fontos, ugye?!?

Mégis, akkor mit üzennek ezek a napok számunkra?

Egyrészt azt, hogy tükör elé állítsanak bennünket és számba vegyük gondolatainkat, tetteinket, kimondott szavainkat!

folytatás itt: http://tobbvagy.hu/mit-tanitanak-a-10-millioszoros-napok/

Hozzászólások



michael kors factory outlet

yeezy shoes
falcons jersey
http://www.kobeshoes.uk
michael kors outlet
timberland boots
tory burch outlet
longchamp outlet
adidas superstar
air max 2016
michael kors outlet
adidas nmd r1
nike air max 2018
curry shoes
adidas tubular
longchamp bags
jordan retro
chrome hearts online
lebron james shoes
chrome hearts online
golden goose
air yeezy
led shoes
atlanta falcons jersey
louboutin shoes
pandora charms
michael kors factory outlet
kobe sneakers
lebron 14 shoes
pandora charms
ultra boost
yeezys
air jordan
pandora jewelry
kobe shoes
reebok shoes
adidas yeezy boost
longchamp sale
http://www.kobebasketballshoes.us.com
adidas tubular shadow
kobe 9
hermes belts for men
yeezy shoes
yeezy boost 350
longchamp
nike air force
gucci belt
tom ford eyewear
lacoste online shop
lebron 14
michael kors outlet
yeezy boost 350
nike air force 1
cheap jordans
adidas nmd
nike air max 2017
cheap jordans
cheap jordans
nike polo shirts
nmd
true religion outlet
pandora jewelry
yeezy boost 350 v2
golden goose sneakers
longchamp
fitflops
dior sunglasses
adidas outlet
vibram fivefingers
jordan shoes
nike air max
cheap jordans
golden goose outlet
adidas online shop
yeezy boost
authentic jordans
hogan outlet online
lacoste outlet
yeezy boost 350
lacoste polo
adidas stan smith
nike zoom
true religion outlet
roshe run
michael kors uk
van cleef arpels
lebron 13 shoes
nike air force
michael jordan shoes
nike air zoom
michael kors outlet
kyrie shoes
basketball shoes
curry 3 shoes
yeezy boost 350
adidas outlet online
nike dunks
pandora charms sale
michael jordan shoes
yeezy boost 350 v2
chrome hearts
adidas ultra boost
true religion jeans
nike roshe one
yeezy boost
curry 3
nike air zoom
air jordan shoes
retro jordans
air jordans
adidas tubular
five finger shoes
yeezy boost 350
cheap jordans
adidas nmd
nike huarache
michael kors handbags
nike huarache
adidas tubular shadow
kobe shoes
michael kors outlet store
chrome hearts online
james harden shoes
timberland outlet
kobe 11
yeezy boost 350 v2
asics shoes
michael kors outlet online
fitflops sale clearance
nike mercurial
nike air force 1
prada sunglasses
longchamp handbags
nike polo
nike air huarache
links of london outlet store
asics running shoes
ferragamo belts
yeezys
kyrie 3 shoes
patriots jersey
adidas ultra boost
nike zoom running shoe
stephen curry shoes
adidas neo
hogan outlet
michael kors handbags
adidas nmd
harden shoes
adidas nmd
fitflops
cheap basketball shoes
yeezy boost
nike roshe run
cartier bracelet
kyrie irving shoes
links of london
adidas outlet
gucci belts
air max 2017
chrome hearts
af1
Kanye West shoes
adidas gazelle
brady jersey
kobe 9
yeezy boost 350
michael kors handbags
adidas ultra
adidas stan smith sneakers
dior glasses
adidas store
air jordan shoes
longchamps
longchamp bags
adidas stan smith
yeezy boost 350 v2
michael kors outlet online
yeezy boost
hermes belt
nmd
kobe basketball shoes
yeezy
jordan shoes
kobe 11
tory burch shoes
longchamp bags
true religion
air force 1
air max 2018
led shoes
retro jordans
michael kors
true religion jeans
yeezy shoes
longchamp bags
retro jordans
adidas superstar shoes
adidas outlet
adidas yeezy
longchamp outlet
longchamp handbags
golden goose sneakers
adidas superstar
adidas online shop
kobe basketball shoes
lacoste outlet
adidas superstar shoes
adidas stan smith shoes
michael kors purses
pandora bracelet
kobe bryant shoes
kobe shoes
michael kors factory outlet
nmd
van cleef
adidas outlet online
adidas nmd runner
nike zoom
reebok outlet
nike football boots
yeezy boost 350
links of london
tory burch shoes
tom ford sunglasses
air force 1
golden goose
air max
chrome hearts online store
hermes belt
hermes belts
links of london sale
prada glasses
longchamp
jordan shoes
louboutin shoes uk
adidas ultra boost
adidas shoes
kyrie 3
michael kors outlet online
burberry scarf
jordans for cheap
michael kors handbags outlet
curry 4
yeezy shoes
nike huarache
cheap jordans
nike roshe uk
nike air huarache
adidas nmd
longchamp le pliage
cheap jordans
jordan shoes
yeezy boost
fitflops clearance
michael kors outlet
led shoes for kids
light up shoes
lebron shoes
stephen curry shoes
michael kors handbags
jordan shoes
new england patriots jersey
lebron 13
ferragamo belt
golden goose
roshe shoes
nike air max
adidas ultra boost uncaged
air jordan
retro jordans
nike roshe run
nike dunks shoes



http://www.mytravelspot.org T

http://www.mytravelspot.org Thinking about traveling with a group? Group travel can be one of the most rewarding ways to see the world and visit popular destination sites; not only is the vacation care free, but you can make lifelong friends on the way! If you are planning on experiencing group travel for the first time soon, here are some traveling tips to help you have the best group traveling experience.
http://www.travelpodcasts.org One who wishes to go on an adventure travel may certainly have a very clear picture of what kind of adventure he plans to take on. You can plan it on your own but it is time consuming and a lot more confusing than you can imagine.
http://www.grouptravelorganiser.org The travel needs of the travelling people of this world, both leisure and business,have been put into question by themselves and by the public at large.
http://www.travelmachine.org Before the proliferation of the internet highway, physical travel agencies stood as major players to booking travels and award bargains on airfare. These travel agencies aided travelers plan and book flights, hotels and car rental reserves and added travel needs.
http://www.doctorsdiet.org Diets for detoxification have come under immense scrutiny over the months that have passed. There are numerous claims that only weight that can be lost is the weight of water from the start of the fasting period and the subsequent loss of weight due to the reduction of caloric intake.
http://www.diettalk.org Which diet is both safe and nutritionally sound? With this rating system you can analyze any diet to help determine if it is right for you, or just another fad.
http://www.bewellfitness.org One of the biggest pros of the diet is it's simplicity. There is no counting of grams or calories. Simply controlling the size of the portion is one of the biggest factors.
http://www.alliancehealthandwellness.org The importance of maintaining good health and wellness among males cannot be ignored. With health problems on a rise, there is a need for people to understand their health and become more responsible towards it.
http://www.healthfitrevolution.org There are many possible causes of joint pain. Arthritis, Lyme's Disease, muscle strains and even barometric pressure are possible causes of joint pain and stiffness. But did you know that dehydration can also be a source of joint pain? That's right, your daily intake of water largely affects not only your overall health, but the health of your joints as well.
http://www.freedomclothes.org Jewelry and Accessories can make or break your looks. When choosing fashion jewelry to match your outfit, consider the color, scale and style of the piece, minding what occasion you're going to attend. Your jewelry should be appropriate for where you are going. If you're going for work, then this is the time to be more conservative with your accessories.



http://www.womenandsport.org

http://www.womenandsport.org Is there any doubt today who is ultimately responsible for the success or failure of a sports team. Some tend to think that the players decide the fate of a sports team, given the huge salaries professional athletes command these days.
http://www.gsmglobalsports.org Recently I've noticed that a lot of kids are starting to specialize in a single sport much earlier than, say, just ten years ago. With clubs, traveling teams, and all sorts of youth leagues running two, three or four seasons for one sport, young athletes can literally play competitively all year long. But should they?
http://www.realestateguide2success.org Real estate is a lucrative sector in today's society. Knowing some important facts can be helpful especially if one is considering to invest in this market. Follow closely new markets trends and do some critical thinking before investing heavily so that the businesses can flourish
http://www.petcheck.org Most people have spring pests. This article gives some basic tips to getting your house pest free this spring.
http://www.petadvantage.org High frequency sound waves, or ultrasonic sound, is used in a variety of ways. One of those ways is training tools for our pets. How do sound waves actually affect us and our animals though?
http://www.doc4pets.org The Internet Marketing business is becoming even more interesting that I could have ever imagined. I love people; enjoy meeting them and introducing them to my pet product. The excitement that emerges from the conversations led to my writing about life experiences.
http://www.myinteriordesignonline.org Finding a tattoo design online seems so very simple, right? So, why is it that so many people out there are having such a difficult time with locating the quality artwork on the internet? Sure, we all can find tons of artwork out there, but most of it is the same generic stuff, over and over again.
http://www.ballethome.org A fabric sofa set is an ultimate piece of luxury and comfort like all other sofa sets are supposed to be, but this sofa generally caters to the comfort and luxury needs of people. More relevantly, the fabric sofa sets are designed to provide more quality furnishings that can decentralize the scope of luxury, comfort and cost.
http://www.worldcitizentraveler.org If you plan to become a travel agent or want to learn how to start a travel agency from home, you'd be glad to know that there are plenty of agencies that offer certifications, trainings, and the chance to own your very own travel agency.
http://www.roadsyoutravel.org Relieve yourself of the hassle of going through all the dealings and arrangements. An expert corporate travel agent can do it for you. What exactly are the advantages of having an expert corporate travel agent arrange your travel for you? Careful travel planning is not simply going online and arranging the bookings, reservations and accommodations on your own.



http://www.microbubbletechnol

http://www.microbubbletechnologies.org Information technology training is typically thought of as only being necessary for IT personnel in the trenches. This article discusses the importance of IT management training for adapting to new business technologies and identifying new technologies to add to your business strategies.
http://www.hitechlearning.org We have all experienced data loss sometime or the other in our careers. It might have been a hard drive disk failure or something as simple as the mistaken deletion of a file. This sort of thing happens rather often and can usually be dealt with without too much trouble.
http://www.theproshop.org Cell phone business is lucrative and profitable which could be the reason as to why more and more people are getting into the business. It is also not that hard to start making it possible for anyone to get up and selling within no time. But just like starting any other kind of business, you need to be strategic when opening a cell phone store.
http://www.sitoecommerce.org Creating an ecommerce web site doesn't have to be as difficult or as costly as you may think. Many forms of ecommerce solutions can be extremely intimidating to new online marketers.
http://www.buyersdesire.org Online shopping is growing rapidly. With The Shopping Genie you can save time and money when you shop online. It's completely free and easy to use.
http://www.shopmckenzietn.org If you are doing video camera shopping on the Internet, you will be in for a surprise when you see the wide range of them on sale. When you walk into the store, you will certainly find the various brands of them.
http://www.glassmanlaw.org The Law of Attraction should have been called the law of magnet. It controls human affairs and behavior on planet earth. Law of magnet is the magnetic rule or aura that shapes our lives, the life of our business endeavor, interaction and finances.
http://www.forsheylaw.org There are two legal traditions that work as foundations to all-out administration of any country in the world; these legal traditions are; civil law and common law traditions...
http://www.sports-index.org Many people enjoy sports, and sports fans often enjoy placing wagers on the outcomes of sporting events. Most casual sports bettors lose money over time, creating a bad name for the sports betting industry. But what if we could "even the playing field?"
http://www.ninjasports.org In recent years, there has been a push for greater sports excellence and peak performance in sports in Singapore, in terms of winning sports events. Sadly, the rate of success in this journey is still apparent.



Csak pozitívan

ma is! http://napiboldogsag.com/wp-content/uploads/2013/08/pozit%C3%ADv-nap.jpg

Ragyogó napot mindenkinek!

(A kép remélem nem számít reklámnak! Nem ismerem az ottaniakat)



November 3. (kedd)

Ez a következő 10 milliószoros nap, ami előtt különösen érdemes és célszerű lesz Ryka írását átismételni!



*

Szépen összeszedett írás, mint mindig.