Szabad akarat

Mi a sorsom? Mi az életutam? Hogyan tudom elvégezni az életfeladatomat? Hogyan segít vagy akadályoz a karma? - Ezek a kérdések megjelennek minden Önmagát kereső emberben és ha megtaláljuk rájuk a pontos válaszokat, akkor máris sokkal biztosabban tudjuk élni az életünket!
Nem mindegy ugyanis, hogy én irányítom az életemet, vagy az életem irányít engem?! Ha a sorsnak mindenre kiterjedő eleve elrendeltsége van, akkor teljesen felesleges bármin is erőlködnöm, úgyis az lesz, aminek lennie kell!

Ha viszont én irányítok, akkor miért beszélünk sorsról, végzetről, elrendeltetésről? Ezek csak a gyenge és lusta emberek érvei lennének, hogy megmagyarázzák a tétlenségüket?

Hogy világosan lássunk ebben a szövevényben, érdemes lenne először meghatároznunk, hogy mely fogalom alatt pontosan mit is értünk! Számomra:

A sors, az egy előre meghatározott események sora.
Életút - az a javasolt, "megálmodott" út, amelyen a lelki fejlődésünk érdekében jó lenne végigmennünk, de az egónk ezt sokszor nem akarja!
Karma - az a törvény, intelligencia, amely minden szándékunkat visszajelzi számunkra, hogy tanulhassunk belőle.
Szabad akarat, amellyel mindenki rendelkezik, és Ő dönti el, hogy mit akar! Vagyis akarni, dönteni bármit lehet, - hogy azt meg tudod-e valósítani, az már egy másik kérdés.

Ezek összessége hat és működik egyszerre egy ember életében.Azonban ezek között van egy alá - felé rendeltségi viszony, ami meghatározza, hogy melyiknek van ráhatása a másikra. Így ha ellentétes erők mozognának, akkor azok nem kezdenek el küzdeni egymással (ahogy az ember szokta), hanem a magasabb rendű erő érvényesül, az alacsonyabb rendű pedig alulmarad.

Van egy sorsunk, amely eseményeit kötelező megélni, mert ezzel kapcsolódunk az Univerzum sorsához, ez tartja össze a rendszert és vezet a végkifejlet felé.
Ezen belül, a lelkünk minden leszületés előtt kitalál egy életutat, hogy azon végigmenve, olyan dolgokat éljünk meg és lehetőleg tudatosítsunk is, amelyek a lelki-spirituális fejlődésünkhöz szükségesek.
Viszont az egonk a maga akaratával bármit tehet, akár ellene is mehet ezeknek a javasolt utaknak, küzdhet a sorsa ellen, de akkor elbukik!
És ezért van a karma, mint a nagy tanító, aki mindent visszajelez. Ha tanulunk a hatásaiból, akkor hamarabb ráérzünk az életünk útjára.

Ha valaki hajlandó tanulni, az azt jelenti, hogy befogadja a karma hatásait, az intő vagy dicsérő jeleket, így Ő hamarabb észreveszi a visszajelzéseket.
Ha az ember nem akarja észrevenni ezeket a jeleket, akkor azok egyre nagyobb erővel jönnek felé, hogy végre tudomásul vegye őket. Először csak kopogtatnak, majd döngetik az ajtót, végül beszakítják az ego ellenállását. Amit ilyenkor kap, vagy elveszít, azt már nem tudja figyelmen kívül hagyni az illető.

Sajnos, sokan csak ezeket az erőteljes jeleket veszik észre, azért olyan ijesztő számukra a karma hatása! Pedig kezdetben a karma is finoman jelez, csak figyelni kellene rá!

A sors így irányít: "Aminek meg kell történnie, az meg is fog történni!"

Az életútnak ez az üzenete:
"Ha az ember a saját útján jár, akkor kiegyensúlyozott."

Az egónak van szabad akarata:
"Mindent szabad Néktek, de nem minden hasznos!"

A karma így tanít:
"Jó tett helyébe jót várj!
Rossz tett helyébe rosszat várj!"

Ezek az erők mind jelen vannak, egyszerre hatnak, egymással összefüggnek és mi lavírozunk közöttük.
Ezért a tudatos ember:

Nem küzd a sorsa ellen,
keresi és követi az életútját,
a szabad akaratát arra használja, hogy megvalósítsa ezt az élettervet, és
tanul a karma üzeneteiből, hogy még tökéletesebben végezhesse a dolgát!

Érezted már, hogy szinte bármire képes lennél azért, hogy kedvesed veled maradjon? Vannak, akik az életre szóló szerelem érdekében a mágiától sem riadnak vissza.

Erika, 31 éves, adminisztrátor:
"Több mint húsz év a korkülönbség köztem és a volt főnököm, Zoltán között, akire évek óta felnéztem,és akibe 4 éve, egy kiránduláson bele is szerettem. Persze tudtam, hogy házas, és hogy nagy gyerekei vannak, de semmi sem érdekelt. Mindennap, minden éjjel vele akartam lenni. Egy jósnőhöz fordultam, hogy segítsen, hogyan köthetném magamhoz ezt az embert. A jósnő elutasított, a következő is nemet mondott, de a harmadik "mágus" gond nélkül elvállalta a feladatot.
Sok pénzembe került, de az elmúlt évek fényében a pénzt sajnálom a legkevésbé. Zoltánra ugyanis hatott a mágia... Belém szeretett, otthagyta a feleségét, a családját, az otthonát. Hozzám költözött és boldog is lehettem volna, ha nem találkozom a fiával, a fiatalabb Zoltánnal. A férfival, akivel az első pillanatban egymásba szerettünk. Az, amit az apja iránt éreztem csak halvány fénye volt annak, amilyen erős érzések keletkeztek bennem a fia láttán. És nem azért, mert korban ő illett hozzám, hanem mert minden passzolt: a tekintete, az érintése, a gondolatai. Egy évig bujkáltunk mindenki elől, és csak akkor vallottuk be, hogy mi a helyzet, amikor teherbe estem tőle. Az apja persze összeomlott. Kidobott a munkahelyemről, elköltözött, meggyűlölte a fiát és megkeseredett ember vált belőle. Én boldog lehetnék, de nem tudok, túl nagy a teher."

Valahogy mostanában nem jönnek össze a dolgok? Minden kicsúszik a kezedből? Lehet, hogy rontás van rajtad. S
Attól, hogy soha nem hiszel semmiféle természetfeletti vagy megmagyarázhatatlan dologban, még előfordulhat, hogy éppen ilyen történik veled. Egyik pillanatról a másikra megváltozhat életed üteme. Van, amikor semmi sem sikerül. Elejted, kicsúszik, összetöröd, lelököd, elkésel, lemaradsz, elalszol, belelépsz, sőt még a munkádat sem tudod a megfelelő tempóban végezni. A problémákra a megoldást gyakran a háttérben kell keresni.

A legveszélyesebb rontások akkor teremtődnek, ha a manipulátor sok időt tölt a célpont minél pontosabb "megszemélyesítésével", a feketevarázslók, boszorkányok ezért szoktak kérni régen hajszálat, körmöt, ruhadarabot vagy valamilyen személyes tárgyat, manapság pedig főként fényképet az ártó műveletekhez. Rontás jellegű a szerelmi kötés is, hiába akarják művelői a szerelmi érzés csodahatású megerősítőjeként bemutatni. Rontást nem­ csak hivatásos modern "mágus" vagy "boszorkány" küldhet megbízója ellenfelére vagy ki­választottjára, hanem gyakorlatilag bárki, ha képes rá, hogy eléggé összefogja és irányítsa gonosz gondolathullámait. Ezért igazából soha nem tudhatjuk, van-e éppen készülőben el­lenünk valamilyen, a kozmikus erőket negatív szándékkal mozgató támadás.

A fekete mágiát űző személy célja, hogy valakinek vagy valaminek ártson, betegséget, szerencsétlenséget vagy halált okozzon. Mindezt annak érdekében, hogy a maguk előnyére alakíthassák a dolgok menetét, miközben dicsőségre, gazdagságra és hatalomra törekszenek.

Woodoo babák:
A vallás elengedhetetlen kellékei a babák. Bármilyen anyagból,saját
készítésünek kell lennie,a kiszemelt személy haját,ruhadarabját,vagy
személyes tárgyát bele kell építeni. A babát gyapottal kell
kitömni, és tyúk vagy liba vérével kell megfesteni.
A Woodoo szertartásokban a vér fontos szerepet játszik.
A babát teliholdkor kell készíteni,bele kaktusztüskét,vagy tűt szúrnak,
s az illető ezeken a helyeken fájdalmat fog érezni. Szívén és agyán
áthatolva a kaktusztüske, halálát is okozhatja az áldozatnak.
Hatékonyság érdekében fekete gyertyát kell égetni szertartás közben.
Az egész szertartáshoz egy woodoo pap közreműködése szükséges,ő
szúrhatja át a babát a tűvel, de ha nem ért egyet a rontással, meg is
tagadhatja azt.Ha minden feltételnek eleget tettünk,akkor sem biztos,
hogy sikerül a rontás, mert vannak erős védőszellemek (loák) akik
őrködnek a kiszemelt áldozat felett.

Pénzmágia:
A pénzmágia saját anyagi helyzetünk javítására szolgál.Ha karmánk szerint nem a gazdagság az utunk, ezt megváltoztatni nem lehet, csak javítani a helyzeten.A pénzmágiának is sok formája létezik,különböző hatásokkal.Fehér mágia az, ha csak fohászkodunk a jobb anyagi helyzetért, de ha megszemélyesítjük a kérést (pl:pénzt,állást adjon xy),az már fekete mágia.Szertartása gondosan előkészítendő, mert ellenkező hatás is lehetséges.Fehér mágia megengedett, de a fekete mágia kerülendő, mert karmikus úton meg kell fizetni az árát!

A szabad akarat számomra azt jelenti hogy nem AVATKOZNAK BELE AZ ÉLETEMBE! SEHOGY! Semmilyen formában! Nem szólnak bele hogy kivel,kikkel vagyok,és hogy mit csinálok!

SEGÍTENI IS CSAK AKKOR SZABAD VALAKINEK HA AKARJA,HA HAGYJA!!!!!

A fehér mágia jó,a fekete rossz!

Sajnos nagyon sok olyan,buta,tudatlan,megkeseredett ember van,aki mágusokat hív segítségül,és wodu babával akarja vissza szerezni a szerelmét,de olyan is van aki csak másokra küld rontást,vagy átkot!

Sokan nem hisznek ebben.

Én hiszek ezekben a dolgokban,de nagyon veszélyesek,és mindenkit óva intek tőlük!!!

NE AVATKOZZATOK BELE SENKINEK AZ ÉLETÉBE,SEMMILYEN FORMÁBAN!

Még a szemmel verés is nagyon veszélyes!

Ne átkozódjatok!

Van egy film:sorvadj el a film címe,ebben minden benne van

Majd be vágom ide a linket,de most már 3.-szóra írom ezt a témát mert mindig el szállt,remélem most már sikerül,és nem fog ki rajtam a technika.

Tudom van aki nem hisz ezekben,és nevet csak rajta,de attól még ez létezik.

Címkék:

Hozzászólások



4wegdsv

20180713xiaoke
coach outlet online
malone souliers
ugg boots clearance
mulberry bags
christian louboutin sale
cheap jordan shoes
michael kors outlet clearance
under armour outlet
oakley sunglasses wholesale
kate spade handbags
freshjive clothing
canada goose uk
cheap oakley sunglasses
coach outlet store online
harden vol 2
fingerlings monkey
air max 2018
michael kors outlet clearance
alexander mcqueen shoes
broncos jerseys
canada goose jackets
christian louboutin
pandora outlet
jordan shoes
air jordan shoes
brequet wathes
canada goose outlet sale
kate spade outlet store
oakley sunglasses wholesale
ugg boots
pandora jewelry
coach outlet store online
ugg boots clearance
coach factory outlet
oakley sunglasses wholesale
coach outlet online
michael kors outlet clearance
canada goose
polo ralph lauren outlet
givenchy handbags
michael kors uk
jordan 32
pandora charms sale clearance
michael kors outlet online
coach factory outlet
jordan shoes
coach factory outlet
fendi handbags
canada goose outlet store
polo ralph lauren factory store
ralph lauren
ugg outlet online
kate spade new york
true religion jeans
pandora outlet
coach outlet store
coach outlet
cheap jordan shoes
michael kors outlet store
ray ban sunglasses outlet
cheap oakley sunglasses
uggs outlet online
michael kors uk
manolo blahnik
tory burch outlet store
kevin durant shoes
jordan shoes
nike outlet
cheap jordan shoes
pandora jewelry
adidas soccer shoes
ugg boots outlet
coach factory outlet
ugg boots clearance
canada goose
uggs canada
cheap ugg boots
michael kors outlet
coach outlet store online
calvin klein jeans
polo ralph lauren outlet online
kd 9
michael kors outlet
air jordan retro
michael kors handbags
pandora jewelry
kate spade handbags
coach outlet store
miu miu outlet
air jordan shoes
christian louboutin
nfl jersey wholesale
moncler
longchamp pas cher
ugg outlet online
coach outlet online
uggs outlet
canada goose outlet store
longchamp outlet online
canada goose jackets for women
michael kors outlet clearance
cheap jordan shoes
longchamp solde
coach factory outlet
barbour jackets outlet
coach factory outlet
christian louboutin sale
coach factory outlet
michael kors outlet clearance
michael kors outlet clearance
ralph lauren polo outlet
ugg outlet online
ray ban sunglasses outlet
canada goose outlet store
ugg boots
huf clothing
coach factory outlet
polo ralph lauren outlet
pandora jewelry
ugg boots clearance
swarovski crystal
coach outlet online coach factory outlet
jerseys wholesale
champion clothing
baltimore ravens jersey
cheap ray ban sunglasses
christian louboutin sale
michael kors outlet clearance
kate spade new york
polo ralph lauren outlet
jordan shoes
coach factory outlet
michael kors outlet clearance
ugg outlet online
ray ban sunglasses sale
kate spade new york
polo ralph lauren shirts
pandora charms sale clearance
denver broncos jersey
ugg boots
kate spade outlet online
polo ralph lauren
jordan shoes
chloe outlet
nike nba jerseys
canada goose outlet store
polo ralph lauren outlet
canada goose
canada goose jackets
nike outlet store
cheap jordans
ray ban sunglasses outlet
ralph lauren polo shirts
ugg boots on sale
burberry outlet stores
furla handbags
coach outlet store online
kate spade purses
canada goose jackets clearance
nike shoes on sale
air jordan shoes
ray ban sunglasses outlet
jordan shoes
fitflops sandals
jordan shoes
canada goose
coach factory outlet online
air max 90
pandora jewelry
lacoste outlet
belstaff jackets
canada goose
balenciaga sandals
adidas outlet store
supreme shirts
jimmy choo shoes
uggs outlet online
uggs outlet online
tory burch outlet store
supreme clothing
coach outlet store online
canada goose outlet store
canada goose outlet online
christian louboutin
harry winston jewelry
cheap jordan shoes
canada goose outlet
ray ban sunglasses outlet
cheap oakley sunglasses
michael kors outlet online
michael kors outlet clearance
ugg boots
polo ralph lauren shirts
off white outlet
coach outlet store
ralph lauren polo
fitflops shoes
cheap jordan shoes
oakley sunglasses sale
michael kors outlet
michael kors outlet clearance
49ers jerseys
michael kors outlet clearance
ugg outlet
cheap jordan shoes
ugg boots clearance
michael kors outlet store
michael kors outlet clearance
air max 1
cheap jordan shoes
gentle monster sunglasses
pandora outlet
ugg outlet
polo pas cher
cheap ray ban sunglasses
canada goose jackets
pandora charms
audemars piguet watches
pandora outlet
air jordan shoes
supreme clothing uk
canada goose outlet store
polo outlet online store
lacoste pas cher
michael kors outlet clearance
chopard jewelry
christian louboutin sale
tory burch outlet online
longchamp pas cher
coach outlet
cheap jordan shoes
dsquared2 jeans
canada goose outlet store
bape clothing
isabel marant outlet
ralph lauren outlet online
michael kors handbags
michael kors outlet clearance
kate spade new york
christian louboutin
coach outlet store online
oakley sunglasses wholesale
christian louboutin
canada goose outlet
ugg boots outlet
canada goose outlet
bcbg dresses
brequet wathes
ralph lauren polo
ugg outlet,ugg outlet stores
coach factory outlet
christian louboutin sale
canada goose uk
kate spade
true religion outlet store
ugg boots for women
pandora charms outlet
coach outlet store online
canada goose outlet online
coach factory outlet
kate spade purses
alife clothing
pandora jewelry outlet
ralph lauren
carrera sunglasses
san antonio spurs jersey
polo ralph lauren
canada goose uk
diesel jeans
coach factory outlet
james harden jerseys
ralph lauren outlet
air jordan shoes
coach outlet store online
broncos jersey
pandora charms
light up shoes
nba jerseys wholesale
air max 97
swarovski jewellery
true religion jeans sale
cheap ray ban sunglasses
coach outlet online
canada goose jackets sale
michael kors outlet online
kate spade outlet store
coach factory outlet
polo ralph lauren outlet online
longchamp pliage
nike revolution
coach outlet store
ugg outlet
kate spade outlet online
oakley sunglasses wholesale
coach handbags online outlet
fossil watches
ralph lauren outlet
isabel marant shoes
jordan shoes
ugg boots on sale 70% off
cheap air jordans
ray-ban sunglasses
nike pegasus
polo ralph lauren shirts
tory burch handbags
coach outlet online
oakley sunglasses wholesale
cheap air jordans
uggs outlet online
canada goose outlet online
polo outlet
coach factory outlet online
christian louboutin
kyrie 4
basketball sneakers
kate spade handbags
coach outlet store online
coach factory outlet
cheap air jordans
true religion jeans sale
michael kors outlet
pandora jewelry
jordan shoes
cheap jordans
suicoke sandals
canada goose jackets
guess factory
coach outlet store online
kate spade
michael kors outlet clearance
cheap jordans
ralph lauren shirts
michael kors outlet clearance
moncler outlet
coach factory outlet
nhl jerseys wholesale
coach outlet store online
true religion outlet store
hermes online
gucci outlet online
cheap jordans
chloe sunglassess
michael kors uk
polo ralph lauren outlet online
michael kors online
polo ralph lauren shirts
nfl jerseys
pandora jewelry
nhl jerseys for sale
g-star jeans
air jordan shoes
coach outlet store online
true religion jeans for men
canada goose jackets
uggs outlet
air max 90
ralph lauren
uggs outlet online
ugg outlet store
air jordan shoes
coach outlet online
ralph lauren outlet
michael kors outlet online
cheap jordans
kate spade
michael kors outlet online
bulgari jewelry
michael kors outlet clearance
canada goose outlet store
balmain jeans
prada shoes on sale
kate spade sale
christian louboutin
pandora charms
nike trainers
ugg boots
canada goose outlet online
michael kors bags
ray ban sunglasses outlet
chrome hearts clothing
nike outlet online
cheap uggs
oakley sunglasses wholesale
canada goose jackets outlet
swarovski crystal
canada goose outlet online
canada goose coats
cheap oakley sunglasses
chrome hearts sunglasses
cheap ray bans
michael kors outlet clearance
michael kors outlet clearance
christian louboutin sale
polo ralph lauren outlet
coach factory outlet
pandora outlet
canada goose jackets
coach outlet store online
mbt shoes outlet
kd 10 elite
michael kors factory outlet
coach factory outlet
air jordan shoes
houston texans jersey
moncler coats
ugg boots
coach factory outlet
mac outlet
christian louboutin
adidas outlet store
cheap jordan shoes
canada goose
coach factory outlet
ugg boots on sale
polo ralph lauren
bally shoes
adidas shoes
ralph lauren outlet
ugg boots
jerseys from china
polo ralph lauren outlet online
cheap jordan shoes
michael kors outlet clearance
adidas crazy
adidas shoes
burberry outlet sale online
a bathing ape
kate spade purses
cheap ugg boots
polo ralph lauren outlet
basketball jerseys
kate spade handbags
cheap jordan shoes
michael kors outlet clearance
colts jersey
kevin durant jerseys
nike factory shoes
10 deep clothing
nike shoes on sale
ray ban outlet
air more uptempo
ugg outlet store
michael kors outlet online
pandora jewelry
kate spade handbags
cheap michael kors handbags
cheap oakley sunglasses
karen millen dresses
ugg boots
arcteryx jacket
pandora jewelry
givenchy jewelry
nfl jerseys wholesale
kate spade
coach factory outlet
tory burch sandals
michael kors
cheap ugg boots
uggs outlet
michael kors outlet clearance
armani exchange
cheap jordan shoes
oakley sunglasses wholesale
barbour mens jackets
mlb jerseys wholesale
cheap jordans
coach factory outlet
cheap air jordans
tag heuer watches
cheap air jordans
polo ralph lauren outlet online
moncler coats
jimmy choo sunglasses
canada goose outlet store
stuart weitzman shoes
golden state warriors jersey
coach outlet
uggs on sale
michael kors outlet clearance
kate spade purses
pandora outlet
canada goose outlet online
kate spade handbags
coach outlet canada
polo outlet
louboutin shoes
ray ban sunglasses outlet
cheap jordan shoes
ralph lauren
ralph lauren factory store
air jordan shoes



hxy

HXY4.27
pandora outlet
cheap nike shoes
cheap football shirts
polo ralph lauren
ecco outlet
christian louboutin shoes
instyler ionic styler
fred perry polo shirts
true religion jeans
longchamp
longchamp outlet
links of london
cartier watches for sale
michael kors outlet
cheap ray bans
cheap ray bans
michael kors handbags clearance
ecco shoes
ferragamo outlet
michael kors outlet
tory burch outlet
oakley sunglasses
nike free 5
oakley sunglasses wholesale
coach factory outlet
nike outlet
gucci borse
ralph lauren pas cher
michael kors handbags outlet
pandora charms sale clearance
nike free running
coach factory outlet
lebron james shoes
christian louboutin outlet
prada shoes
true religion jeans
kate spade
hermes outlet store
louis vuitton outlet
oakley sunglasses
coach outlet online
oakley sunglasses wholesale
lebron shoes
ralph lauren outlet
coach outlet store online
ray ban sunglasses
ralph lauren polo
ferragamo shoes
rolex watches
vans shoes
kate spade uk
oakley sunglasses
cheap jordans
christian louboutin sale
cheap oakley sunglasses
mlb jerseys
ferragamo shoes
burberry outlet store
coach outlet online
louis vuitton outlet
chrome hearts
los angeles lakers
cheap oakley sunglasses
montblanc pens
nike mercurial
gucci outlet online
nike shoes uk
louis vuitton borse
coach outlet
coach outlet store online
louis vuitton
coach outlet store online
longchamp outlet online
coach factory outlet
coach outlet online
cartier watches for sale
hermes birkin
louis vuitton
coach outlet online
michael kors outlet
coach factory outlet
coach outlet clearance
oakley sunglasses
gucci outlet
nike air huarache
hermes belt
nike roshe run
hermes outlet
mulberry uk
fitflops uk
coach outlet store online
coach outlet
fred perry polo
christian louboutin uk
swarovski outlet
michael kors outlet
michael kors outlet online
reebok shoes
coach outlet
cheap ray ban sunglasses
fitflops sale clearance
nike trainers
nike outlet store
louis vuitton bags
fitflops
coach outlet
polo ralph lauren
nike trainers
hollister uk
chrome hearts outlet
beats by dr dre
gucci bags
christian louboutin
louis vuitton
tory burch outlet
longchamp outlet
polo ralph lauren
oakley sunglasses wholesale
cheap jordans for sale
coach factory outlet
adidas uk store
cheap oakley sunglasses
nhl jerseys
coach outlet
rolex outlet
oakley sunglasses
lebron james shoes
tods outlet online
christian louboutin shoes
beats by dre
christian louboutin outlet
fitflops sale
ray ban wayfarer
oakley sunglasses wholesale
polo ralph lauren
longchamp handbags
coach outlet
mulberry bags
ralph lauren uk
louis vuitton outlet online
marc jacobs sale
cartier outlet
mulberry handbags
michael kors outlet clearance
cheap oakley sunglasses
omega outlet
ralph lauren polo
coach outlet
swarovski jewellery
michael kors outlet
cheap jordans
ray ban sunglasses outlet
nike huarache
puma shoes
true religion outlet
rolex watches
louis vuitton outlet store
longchamp handbags
mbt shoes outlet
coach outlet online
michael kors outlet
michael kors uk
coach outlet store online
michael kors
coach outlet store online
air max 90
louis vuitton
gucci outlet online
beats by dr dre
ralph lauren polo shirts
michael kors outlet
cheap ray ban sunglasses
louis vuitton
kobe bryants shoes
louis vuitton outlet
polo ralph lauren
pandora charms
michael kors factory outlet
christian louboutin outlet
links of london jewellery
tory burch outlet online
cheap jordans
polo shirts
iphone case uk
bottega veneta outlet
mont blanc pens
louis vuitton outlet
michael kors
asics
thomas sabo charms
oakley sunglasses wholesale
coach outlet online
burberry outlet
michael kors outlet
louis vuitton outlet
ferragamo shoes
coach outlet store online
cheap jordans
true religion jeans
michael kors outlet clearance
camisetas futbol baratas
foamposite shoes
hollister clothing
coach outlet clearance
nike trainers uk
michael kors outlet clearance
polo outlet online
fitflops shoes
hollister clothing
fitflops shoes
christian louboutin shoes
adidas wings shoes
christian louboutin outlet
coach outlet online
coach outlet online
mcm backpack
louis vuitton handbags
nfl jerseys wholesale
louis vuitton
vans outlet
michael kors outlet clearance
coach outlet store online
ferragamo outlet
nike air max
ralph lauren
fitflops sale clearance
rolex orologi
oakley sunglasses wholesale
true religion uk
true religion outlet
coach outlet online
hermes bags
ralph lauren
michael kors outlet
fitflops sale clearance
louis vuitton outlet
roshe run
polo outlet
coach outlet
longchamp handbags
michael kors handbags
salomon outlet
nike shoes
burberry canada
coach factory outlet
ray ban sunglasses
nike roshe one
swarovski crystal
borse gucci
cartier watches
coach outlet
polo ralph lauren outlet
hollister shirts
cheap soccer jerseys
coach outlet
cheap oakley sunglasses
coach outlet clearance
ralph lauren outlet
louis vuitton outlet
ralph lauren polo
gucci outlet
mulberry handbags
beats by dre
ed hardy tshirts
reebok outlet store
birkenstock shoes
jordan shoes
michael kors uk
coach outlet store online
cheap oakley sunglasses
rolex watches outlet
fitflops sale clearance
michael kors outlet
coach outlet online coach factory outlet
nba jerseys
nike air max 2015
polo outlet
polo ralph lauren
prada outlet
pandora outlet
cheap jerseys wholesale
true religion outlet
coach outlet online
polo outlet
nike roshe run
louis vuitton handbags
tory burch outlet online
oakley sunglasses
valentino shoes
coach outlet online
coach outlet canada
ray bans
michael kors outlet clearance
michael kors factory outlet
basketball shoes,basketball sneakers,lebron james shoes,sports shoes,kobe bryant shoes,kobe sneakers,nike basketball shoes,running shoes,mens sport shoes,nike shoes
coach outlet
louis vuitton outlet online
ralph lauren polo
reebok shoes
polo outlet
fitflops
oakley sunglasses
christian louboutin shoes
louis vuitton handbags
true religion outlet uk
jordan 4
beats headphones
coach outlet store online
cheap nhl jerseys
michael kors handbags
coach outlet store online
oakley sunglasses sale
ferragamo shoes sale
ray ban sunglasses
cartier outlet
fitflops sale clearance
gucci outlet online
swarovski outlet
mulberry outlet
louis vuitton handbags
adidas trainers
futbol baratas
ralph lauren outlet
tory burch outlet
coach outlet online
marc jacobs outlet
louis vuitton outlet clearance
louis vuitton outlet online
ferragamo outlet
oakley sunglasses wholesale
cheap oakley sunglasses
tory burch outlet online
coach outlet online
true religion jeans
ralph lauren outlet
christian louboutin outlet
oakley sunglasses
coach outlet
michael kors outlet
cheap ray ban sunglasses
louis vuitton outlet
rolex watches,rolex replica watches,replica rolex watches,replica watches
kate spade handbags
coach outlet store online
giuseppe zanotti shoes
oakley sunglasses wholesale
cheap oakley sunglasses
ralph lauren uk
michael kors uk
cheap nfl jerseys
mulberry handbags
fitflops sale clearance
michael kors handbags
michael kors handbags
fitflops
coach outlet
oakley sunglasses
louis vuitton
coach outlet store
michael kors outlet
nike store
kate spade outlet
coach factory outlet
michael kors outlet clearance
michael kors canada
coach outlet clearance
mulberry handbags
ralph lauren outlet
michael kors handbags
pandora jewelry
longchamp handbags
nike roshe run
ray ban sunglasses
thomas sabo
oakley sunglasses wholesale
tods outlet
louis vuitton outlet
ferragamo outlet
swarovski crystal
soccer jerseys
ferragamo shoes
oakley sunglasses wholesale
fitflops sale clearance
hollister clothing
instyler
ray-ban sunglasses
tory burch outlet
prada sunglasses for women
michael kors outlet
polo ralph lauren
coach outlet store online
true religion jeans
nike outlet store
ralph lauren polo
swarovski jewelry
coach factory outlet
nba jerseys wholesale
coach factory outlet
polo outlet
true religion outlet
coach factory outlet
michael kors canada
christian louboutin online
louis vuitton outlet
lacoste pas cher
christian louboutin outlet
air max 90
cheap nba jerseys
coach outlet online coach factory outlet
true religion canada
mulberry sale
nike outlet online
hollister clothing
cheap oakley sunglasses
kobe 9 elite
michael kors wallets for women
cartier watches
air max 90
oakley sunglasses sale
fitflops uk
cartier watches for women
basketball shoes
oakley sunglasses
hollister clothing
cleveland cavaliers jersey
coach outlet online
polo shirts
coach outlet online
beats by dre
louis vuitton
oakley sunglasses wholesale
longchamp outlet
kobe shoes
coach outlet store online
christian louboutin
ray ban sunglasses
soccer jerseys
michael kors outlet
michael kors outlet
mlb jerseys
louis vuitton
oakley sunglasses
nike trainers
cheap jordans free shipping
coach outlet online
michael kors outlet
bottega veneta outlet online
cheap oakley sunglasses
cheap ray ban sunglasses
polo outlet stores
ralph lauren shirts
ray ban sunglasses
michael kors outlet
ysl outlet online
mcm outlet
michael kors outlet clearance
nfl jerseys
cheap replica watches
ray ban sunglasses uk
true religion jeans
hermes belts
oakley sunglasses
cheap ray ban sunglasses
yeezy boost
true religion jeans
herve leger dresses
burberry outlet store
rolex watches
michael kors outlet online
rolex watches,rolex watches,swiss watches,watches for men,watches for women,omega watches,replica watches,rolex watches for sale,rolex replica,rolex watch,cartier watches,rolex submariner,fake rolex,rolex replica watches,replica rolex
gucci outlet
hollister shirts
los angeles lakers jerseys
nike outlet store online
oakley sunglasses
christian louboutin uk
burberry outlet sale
adidas nmd runner
cheap ray ban sunglasses
salomon shoes
adidas uk
rolex watches
yeezy boost 350
nike air huarache
mizuno running shoes
air max uk
polo outlet
omega watches
polo ralph lauren
oakley sunglasses wholesale
adidas wings
coach outlet
louis vuitton outlet
michael kors outlet
louis vuitton online
ray ban sunglasses uk
ralph lauren
mac cosmetics sale
mac cosmetics
chrome hearts
ferragamo shoes
ralph lauren polo
michael kors outlet online
cheap jordan shoes
michael kors outlet clearance
new balance shoes
mbt shoes
nike store uk
polo ralph lauren outlet
coach handbags
christian louboutin shoes
louis vuitton outlet
coach outlet store online
michael kors outlet
supra shoes sale
yeezy boost 350
louis vuitton outlet stores
michael kors outlet
louis vuitton outlet
oakley sunglasses
adidas nmd runner
replica watches
hollister
true religion jeans outlet
louis vuitton outlet clearance
coach outlet online
michael kors handbags
coach outlet store online
coach handbags outlet
coach outlet store online
pandora jewellery
prada outlet online
mont blanc outlet
michael kors outlet clearance
ralph lauren outlet
ray bans
michael kors outlet
tory burch outlet
coach outlet store online
ray ban sunglasses
football shirts
cartier watches
louis vuitton outlet
pandora outlet
mulberry handbags sale
new balance outlet
polo ralph lauren
polo ralph lauren outlet
prada sunglasses
true religion jeans
kd shoes
kobe shoes
gucci outlet
gucci outlet
giuseppe zanotti outlet
michael kors outlet clearance
michael kors outlet clearance
louis vuitton handbags
cheap jordan shoes
ray ban sunglasses
coach outlet
coach outlet clearance
air force 1 shoes
swarovski crystal
mulberry bags
oakley sunglasses wholesale
polo outlet
louis vuitton uk
cazal sunglasses
chrome hearts outlet
ray ban sunglasses
cheap nfl jerseys
michael kors outlet clearance
polo outlet store
nike uk store
louis vuitton pas cher
coach outlet
michael kors outlet online
nike blazer pas cher
cheap oakley sunglasses
pandora jewelry
jordan shoes
cheap ray bans
mulberry outlet
ralph lauren uk
louis vuitton outlet
true religion outlet
longchamp outlet
air jordan 4
ed hardy clothing
cartier watches
adidas outlet store
snapbacks wholesale
juicy couture tracksuit
ralph lauren outlet
adidas shoes
ralph lauren outlet stores
coach outlet
louis vuitton handbags
nike air max 90
cheap ray ban sunglasses
michael kors factory outlet
coach factory outlet
nike foamposite
ralph lauren outlet
nfl jersey wholesale
coach outlet
air max 2015
mont blanc pens
cheap oakley sunglasses
oakley sunglasses
christian louboutin outlet
yeezy boost
ralph lauren polo
coach factory outlet online
louis vuitton outlet online
ray ban sunglasses
swarovski crystal
michael kors
rolex watches
converse shoes
louis vuitton handbags
air max uk
coach outlet store online
michael kors outlet online
kevin durant shoes
gucci outlet online
oakley sunglasses
lebron shoes
gucci handbags
rolex watches for sale
michael kors outlet online
cheap oakley sunglasses
juicy couture outlet
swarovski outlet
louis vuitton
longchamp
reebok trainers
longchamp handbags
mulberry handbags sale
louis vuitton outlet
ray ban sunglasses
kate spade handbags
coach outlet
rolex uk
nba jerseys
michael kors outlet store
nike shoes
ray ban sunglasses
tory burch outlet online
ralph lauren outlet
valentino outlet
nike shoes
rolex watches
true religion jeans
oakley sunglasses
cheap oakley sunglasses
tory burch outlet stores
nike air force 1
coach outlet
swarovski crystal
ray ban sunglasses wholesale
christian louboutin
prada handbags
beats headphones
louis vuitton
coach outlet online
coach outlet
cheap ray ban sunglasses
mizuno shoes
true religion outlet
ralph lauren uk
louis vuitton
longchamp handbags
louis vuitton outlet
ralph lauren polo
cazal outlet
replica watches
tory burch shoes
coach factory outlet
michael kors outlet clearance
louis vuitton
michael kors outlet clearance
michael kors outlet online
cheap nba jerseys
jordan shoes
coach outlet online
cheap oakley sunglasses
iphone case
nike trainers
dior sunglasses
michael kors uk
swarovski uk
kobe bryant shoes
cheap mlb jerseys
coach factory outlet
ferragamo outlet
michael kors bags
michael kors handbags
coach factory outlet
coach outlet store online
polo outlet stores
cleveland cavaliers jerseys
oakley sunglasses
louis vuitton outlet
air max 90
polo outlet
mulberry bags
cheap mlb jerseys
oakley sunglasses
cartier watches
coach outlet
nike air max
michael kors outlet online
coach outlet online
louis vuitton
puma outlet
sac louis vuitton pas cher
michael kors handbags
nike store uk
mulberry handbags
fitflops
louis vuitton
cheap oakley sunglasses
louis vuitton outlet stores
cheap nfl jersey
longchamp
cheap nfl jerseys
louis vuitton outlet stores
ray-ban sunglasses
rolex watches
tory burch outlet online store
nike blazer pas cher
rolex outlet
hermes birkin bag
herve leger outlet
coach outlet store online
coach factory outlet
coach outlet online
true religion jeans
oakley sunglasses wholesale
converse shoes sale
cheap jordans
cheap ray bans
michael kors outlet stores
ralph lauren outlet
gucci site ufficiale
christian louboutin shoes
louis vuitton outlet
ysl outlet
ray ban sunglasses
pandora outlet
nike shoes for women
fitflops outlet
coach outlet
cheap jordans
michael kors handbags sale
michael kors
longchamp handbags
michael kors handbags
supra shoes
michael kors outlet online
true religion sale
louis vuitton outlet
true religion jeans
polo ralph lauren
borse louis vuitton
coach outlet online
louis vuitton outlet
birkenstock sandals
hollister clothing store
michael kors outlet
michael kors handbags
coach outlet
michael kors
polo ralph lauren outlet
ray ban sunglasses
adidas outlet
michael kors outlet online
cheap oakley sunglasses
ferragamo outlet
cheap jordan shoes
polo ralph lauren
lacoste polo shirts
coach outlet
burberry outlet
michael kors wallets
true religion jeans
hollister clothing
true religion outlet
adidas nmd
christian louboutin outlet
coach outlet online
coach outlet online
ray ban sunglasses
louis vuitton outlet stores
nike roshe
nike soccer shoes
louis vuitton
polo ralph lauren
longchamp outlet
rolex watches
beats headphones
coach outlet online coach factory outlet
cheap ray ban sunglasses
pandora jewelry
prada outlet
louis vuitton outlet stores
ray-ban sunglasses
coach outlet online
coach outlet
burberry outlet
jerseys wholesale
ferragamo shoes
adidas nmd
polo ralph lauren
mulberry outlet,mulberry handbags outlet
polo ralph lauren
ray-ban sunglasses
asics,asics israel,asics shoes,asics running shoes,asics israel,asics gel,asics running,asics gel nimbus,asics gel kayano
oakley sunglasses sale
michael kors handbags
polo pas cher
tory burch outlet online
coach outlet
michael kors outlet online
ray ban sunglasses
true religion jeans
coach outlet online
coach outlet online
louis vuitton uk
oakley sunglasses
air max 90
burberry outlet
polo ralph lauren
ray ban sunglasses
swarovski jewelry
coach outlet clearance
ray ban sunglasses
coach outlet
fitflops
coach outlet store online
polo ralph lauren
coach factory outlet
christian louboutin sale
christian louboutin shoes
ray bans
ferragamo shoes
kobe 9
swarovski crystal
ralph lauren
air max 90
oakley sunglasses
cheap jordan shoes
michael kors handbags
gucci outlet store
true religion jeans sale
air max 90
true religion uk
ralph lauren uk
coach outlet online
cheap oakley sunglasses
ray ban sunglasses
kate spade uk
hollister sale
polo outlet
hermes outlet
lacoste shirts
oakley sunglasses wholesale
true religion jeans
mulberry handbags
swarovski jewelry
louis vuitton outlet
cheap snapbacks
louis vuitton
nike huarache
christian louboutin
soccer jerseys wholesale
coach outlet
nike outlet store
coach outlet online
oakley sunglasses
oakley sunglasses
tory burch outlet
oakley sunglasses sale
coach outlet online
michael kors outlet
michael kors outlet online
rolex watches for sale
prada sneakers



¤ Harmatnak ¤

Volt egy munkahelyem, ahol hárman buktunk ki egyszerre a múlt miatt.

Nem ártana óvatosabbnak lenned, szerintem ~

Szép álmokat :)



Sünike

köszönöm a véleményt. Neked is szép további napot.



Szmörcsinek!

Kedves! Köszönöm a hozzá szólásodat:) Én úgy tudom csinálják a wooduu baba mágiát napjainkban is..........még otthon is tudatlan,felelőtlen,kétségbeesett emberek,akik a nettről el lesik hogyan kell,és hidd el sokan mennek mágusokhoz,és azok is csinálják pénzért.

Én bele avatkozok a puszta létemmel,beszédemmel,viselkedésemmel,avval hogy itt vagyok...............??? Hmm......
LEHET............Szépséges napot neked!:)



Diamyne

Kedves Diamayne! Ez is egy vélemény,köszi hogy megosztottad velünk. Én csak össze gyűjtöttem ebben a témában dolgokat,meg hozzá vettem a saját véleményemet és le írtam nektek. Szerintem mindenki a saját kárából tanul! Igen aki mondott szónak nagy hatalma van!!!! Szépséges napot neked!



Enti

Kedves Enit! Ez is egy vélemény~a tied:köszi hogy megosztottad velünk. Neked is szép napot!



¤ szerintem ¤

Csak egy beképzelt egóista "lelkét" lehet megbántani ~
Csak egy beképzelt egóista várja el, hogy bocsánatot kérjenek tőle ~

Szabad akarat szerintem ~ talán ~ abban van, hogy mit vásárolj a boltban ~

Szerintem valami különös "hipnózis" alatt vagyunk, amiről fogalmunk nincs :)

Csak képzeled, hogy van szabad akaratod :)

A sok filó/rizsát képtelen vagyok végigolvasni :) erre csak az agyak képesek :)

Örömteli napot :)



tehát a tanulság: szabad

tehát a tanulság: szabad akarat keretek között...
érdemes mérlegelni... mert lehet, hogy annyira szabadnak érzed magad, hogy nem köszönsz neki, mert épp nincs ehhez semmi kedved... és mert téged bizony senki ne sulykoljon bele az illemkódex soraiba... ám akkor ne lepődj meg, ha máskor téged sem tisztelnek udvarias köszöntéssel... és akkor is maradj felhőtlenül szabad... :)

példaképp: a szómágiához... valakire régen eléggé megnehezteltem, s akkor azt kívántam, ne lelje meg az igazit... erről időközben el is feledkeztem, mígnem egy napon, évekkel később eszembe jutott, hogy mit kívántam neki, épp amikor feltűnt és elmesélte, hogy nincs társa... nem leli... és ekkor őszintén azt kívántam, legyen boldog, találja meg, s visszavontam a korábbi "ítéletemet"... és véletlen vagy sem, negyedéven belül jelentette, találkozott valakivel... és... épp holnap házasodik.

szóval: jóéjt az aludni vágyóknak. :)

http://www.youtube.com/watch?v=B2XkzZR4R0U&feature=related



*

woodoo-val nem próbálkoztam, viszont, ha valaki nagyon megbántott, s ha nem ment másképp magamban annak feloldása, leírtam papírra, mi mindent kívánok neki (nem betegség/nem halál)... és bizony bejött... bár ez annak a lehet a törvényszerűsége, hogy visszakap mindenki hideget, meleget... viszont a "jókívánságaimat" utólag mindig megbántam, s nem volt jobb az érzésem... ezért az utóbbi időben amikor ilyen megesik, arra irányulok, hogy megbocsájtsam és lássam a hátteret, amiért tette... és ha úgy érzem, oktalanul bántott, akkor a kívánságom hiányában is megkapja majd a leckét... valaki mástól... rosszabbik esetben épp nekem fogja elpanaszolni (volt ilyen).



*

kinek a pap, kinek a papné



*

az ima... az ima az ami segít... így gondolom.



Sünike

kedves.

Tudtommal Woodoo mágiát ma itthon nem lehet csinálni. Nincs meg hozzá a megfelelő háttér.
Szerencsére. :)

A sors törvénye kimondja, hogy az énre minden új életformában erők hatnak és olyan szituációkba kerül, amelyek megadják az énnek a szükséges tapasztalatokat éppen azon az evolúciós szinten. Amíg nem oldod meg ezeket, újra és újra eléd teszi az élet.

A karma feloldható.

"NE AVATKOZZATOK BELE SENKINEK AZ ÉLETÉBE,SEMMILYEN FORMÁBAN! "
Drága Sünike nem akarlak elkeseríteni, de a puszta léteddel is beleavatkozol!
Ahogy élsz, ahogy beszélsz, ahogy viselkedsz, az hatással van nem csak rád, de a környezetedre is!
Te hatsz rám és mindenkire és viszont!
Ez elkerülhetetlen.
Az viszont tény, hogy kérés nélkül ne akarjuk senki gondját megoldani, senkit ne akarjunk megmenteni, mert nem tudhatjuk milyen sorsfeladattal született le. Hiába jószándékkal tesszük, lehet pont ezzel ártunk a legtöbbet.

ölellek. Klassz írás megint ;)