Fogyásom története - 3. rész

Eljutottam oda, hogy fogynom kell, ha továbbra is normális életet akarok élni. Folytatásokban írom le fogyásom történetét. A bejegyzésekhez használt képek csak illusztrációk. A történet kitalált, a történet mélyén rejlő probléma azonban valós.

2011. március 30.
Ma olyan büszke voltam magamra a tegnapi önmegtartóztatásom miatt, hogy úgy gondoltam, egy adag somlói galuska jár nekem pluszba a reggeli mellé. Utána elvégeztem az itthoni dolgokat - hétvége van, nem isetek sehova -, néztem a matiné műsorokat, majd lementem a konditerembe.
Olyan szép idő volt, annyira élveztem az utcán végigsétálni, és láttam, hogy tök boldogok az emberek, volt, aki még nálam is nagyobb darab volt, és mosolyogva ücsörgött az Amfiteátrum füvén. Amikor beléptem a konditerembe, jó adag izzadtságszag vágott mellbe, és az utolsó porcikám sem kívánta a kardiot. Meg is beszéltem Zsomborral, hogy inkább a szigeten futnék pár kört ilyen szép időben. Meg is dícsért a kreativitásomért.
Amikor kiértem a szigetre, elkezdtem kocogni, de úgy a fele környékén elcsábított egy pecsenyés pult. Arra gondoltam, ez igazán nem árthat. Sajnos, épp a mustárba tunkoltam a kolbász végét, amikor elkocogott mellettem Juci, akivel a konditeremben szoktam néha beszélgetni. Nem szólt semmit, csak rosszallóan nézett rám. Megint elővett a bűntudat, hogy rosszul csinálom, a félelem, hogy így nem lesz semmi az egészből. Lehet benne valami, hiszen lassan egy hete csinálom, és nem érzem, hogy jobb lenne: a súlyom nem akar lejjebb menni, és az erőnlétemen sem érzem, hogy javulna valamit.
Hazamentem a kör befejezése után, és csak feküdtem egész délután. Csalódtam magamban.

2011. március 31.
Ma nagyon nagy lendülettel vetettem magam az edzésbe. Nem hiszem el, hogy nekem ne menne. A második szériát kezdtem épp, amikor Zsombor odajött, hogy beszélni szeretne velem. Gondoltam, addig is szusszanok egyet.
Amit mondott, nem tetszett. Persze, Jucinak eljárt a szája, így már az egész közösség tudja a tegnapi találkozásunkat. Hiába mondtam, hogy az csak egy epizód volt, mert nagyon megéheztem, és utána lefutottam tisztességgel a teljes kört, nem hatotta meg őket. Jöttek a sablon dumával, hogy így nem ér az egész semmit, hogy ez egy folyamat, és én csak az elején vagyok, meg hogy ha nem küzdelemnek fognám fel, sokkal könnyebb lenne, ha megpróbálnám lazának felfogni, mintegy elmélkedésnek, miközben a testem dolgozik. Hát, ez nekem nem megy.
Egyre inkább azt hiszem, ezek a srácok és csajok a konditeremben eleve így vannak beállítva. El kell fogadjam, hogy vannak, akik tudnak fogyni, és vannak, akik nem. Nem hinném, hogy gyenge lennék, egyszerűen csak ezt kaptam az élettől. Egyáltalán miért kell soványnak lenni mindenkinek? Az élet nem a sokszínűségről szól? Miért ne fogadhatnám el magam olyannak, amilyen vagyok? Miért kell mindig küzdeni? Miért nem érezhetem jól magam?
A beszélgetés után már nem igazán éreztem kedvet a mozgáshoz, így csak leültem a társalgó részbe, és betoltam két sport szeletet.

2011. április 1.
Ma reggel a konditeremben kezdtem. Na, nem dolgozni. Azt abbahagytam. De mindenki azt mondja, legyél Te magad, érezd jól magad. És hát jó a hangulat ott, miért ne érezhetném jól magam? Leültem a bárba, néztem egy kis tévét - egész jó zenéket adtak... most, hogy nem arra koncentrálok, hoyg izzadjam le magamról a dekákat, amiket úgyis visszakapok napközben, veszem észre, milyen jó a műsor. Beszélgettem a többiekkel, bár néhányan értésemre adták, hogy ez azért akárhogy is nézzük, egy konditerem, és nem tenne jót a hangulatnak, ha csak kajálni, meg tévézni járnék ide. De szerencsére voltak mások is, akik élvezik a társaságomat, akik elfogadnak ilyennek, amilyen vagyok.

2011. április 2.
Ma kitiltottak a konditeremből. Azt mondták, rombolom a morált azzal, hogy csak bemegyek, eszek. Azt mondták, ide az emberek erősödni, tornázni, kondizni járnak. Kikeltem magamból, hát megvettem a bérletet, kifizettem az árát, azt csinálok bent, amit akarok, nem? Erről szól a szabadság, nem? Erről szól, hogy jól érzem magam!
Elmennem ők a francba, sok sznob izomagy. Visszaadták a bérletemből megmaradt pénzt, és nyomatékosan megkértek, hogy a jövőben csak akkor menjek, ha valóban használni akarom a konditerem elsődleges szolgáltatásait. Hát, arra várhattok, izomagyak!

2012. január 1.
Nem volt erőm ünnepelni. Így, a 150 kiló környékén már nem tűnik olyan jó ötletnek, hogy abbahagytam a kondizást, de nem mennék vissza semmi pénzért. Néha jönnek régi ismerősök, és látom a szemükben a sajnálatot, de nemérdekel. Ezt az életet választottam, tessék végre tudomásul venni. És így élvezem az életem. Erről szól az élet, nem? Hogy az vagyok, aki csak akarok lenni! És én így, 150 kilósan érzem jól magam! Igaz, minden lépcsőfordulóban meg kell állnom, és néha kicsit fáj a mellkasom, de ez az élet rendje, minden ember eljut ide, nem? A kondizás különben is a gyengék menedéke, akik nem tudnak az életükkel mit kezdeni... vagy én tévedek?

Címkék: