A 9-es szám

A 9-es szám jelentése életünkben

9: A fény hordozója, a legfontosabb holdszám. A Hold befolyás alatt áll. Az orgiasztikus holdpapnők szent száma volt, s persze valamennyi holdistennőé, ezenkívül az istennőhármasságé és a múzsáké is. A 9-es szám maga a Holdban rejlő bölcsesség, teljesség, szent varázslás, holdmágia, betetőzés, az új kezdetek csírái, ihlet, teremtőerő, mágneses vonzás, jó szerencse, önálló gondolkodás, teljesítmény, önzetlenség, személytelen szeretet, idealizmus, emberi jogok, érzelmi szélsőségek, mélyen átérzett, de eltemetett érzelmek és ragaszkodás.

Magasszintű szellemiség, romantika, erős akarat, öntudat, szenvedély, tehetség, misztika. magas szellemi és sprituális eredmények száma, nagylelkű, tisztánlátó, idealista, romantikusak, szenvedélyesek, másokat segítenek, brilliáns tudósok, tanárok és művészek, erős akaratúak, eltökéltek, lelkesek, képesek másokat lelkesíteni, könnyen befolyásolhatók, gyakran esnek szenvedélyes szerelembe, őszintén taszítja őket minden gyűlölet, szegénység, öregség, nyomorúság, érintse ez akár őket vagy másokat. Szilárdak, erős akaratúak, hirtelen vérmérsékletűek, függetlenek, vakmerőek, neheztelnek a kritikáért, tehetségesek, energia.

Ékköveik: rubin, gránát, vérkő

A 9-esek szilárdak, erős akaratúak, elszántak. Ők a küzdők. Küzdelmük eredménye végül a siker. Hirtelen vérmérsékletűek, impulzívak, függetlenek. Túl erős 9-esek körül viszályok, háborúskodások vannak, ellentéteket szítanak mindenütt. Bátrak, kiváló katonák, harcosok, nagy tettekre, vakmerőségekre kaphatók, vezérek. Sok sebesülés jelzi életük során 9-es mivoltukat. Nem bírják a kritikát. Ellentmondást sem tűrnek jól. Tekintélyparancsolóak családjuk körében éppen úgy, mint munkájukban. De képesek a szeretetért és szimpátiáért akármit megtenni. A Mars bolygó és a 9-es az erő, az energia, a soha el nem pusztítható anyag, az ember jelképe. A 9-esek a 3-as és 6-os számúakkal jönnek ki a legjobban.

A számmisztika sorozatunk mai részében a 9-es számot vizsgáljuk meg közelebbről. Ez a szám a számmisztika szerint a MARS bolygó alá tartozik, tüzes, erős, energikus szám. A szellemi szint legmagasabb energiáját képviseli. Ha pozitívan használja a szám rezgését a 9-es sorsszámú ember, akkor őszinte, humanisztikus, törekszik a bölcsességre és önzetlen.

A problémákat megérti és a bátorság sem áll távolt tőle. Arra kell vigyáznia, hogy ez ne csapjon át vakmerőségbe, mert az könnyen viszályhoz, vagy balesethez vezethet. Szívesen ad tanácsot, de úgy érzi, neki erre nincs szüksége. Sok terhet hordoznak, ezért figyelniük kell arra, másét ne vegyék magukra.

Gyakran van epe problémájuk, ami a harag, agresszió fizikai megnyilvánulása. Ha nem állnak ki a valódi igényeikért, elfojtják, hárítják és a békesség látszata mögé bújnak, akkor könnyen megbetegszik az epéjük. Az igazán békülékeny embernek soha nincs ilyen gondja.

Ha szám negatív rezgéseit alkalmazza, akkor agresszív, türelmetlen, támadó, senkire sincs tekintettel, erőszakos tanácsadó lehet. Fentről nézi a világot, ezért az alantas dolgokat és a butaságot nehezen viseli. A nagy céloktól nem veszi észre a mindennapi feladatait. A szélsőséges érzelmektől sem mentes, ha nem figyel a kommunikáció módjára, akkor udvariatlanságával teljesen le tudja bénítani az ellenfeleit.

Nagyon fontos, hogy ne ítélkezzenek fölöttük, mert ez is megbetegíti a 9-es sorsszámú embert. Nekik nagyon fontos a hit, az alázat, könnyen tudnak fejet hajtani és kérni a fenti világ segítségét. Gyakran fordulnak a misztikum, spiritualitás felé, belőlük lesznek az életvezetési tanácsadók, mágusok, léleklátók, de azok is, akik a fekete mágiával foglalkoznak.

Ásványa: opál

Színe: vörös, kékeszöld

Fém: titán

Gyógynövény: üröm, repce, iszap (pakolás)

Címkék:

Hozzászólások



Dui lawyer las vegas yet

Dui lawyer las vegas yet again another stage regarding Copelcoupled with's profession which main flower girl dresses both beautifully plus size wedding dress symbolically. Yr after, petite dresses Your mom was plus size dresses published in a evening dresses strong industry for white dress just shield. The result purple wedding dress can Copeland purple wedding dress sophisticated, Breathtaking, Casual dresses for women walking normally on-screen. evening dresses Apple inc iPhone 6s evening gowns PlusAsus Zenfone flower girl dresses 3 laser evening gowns skin or. wedding dress The plus size wedding dress new the Xperia M4 water comparisonXiaomi cheap wedding dress Mi flower girl dresses blend as white dress opposed to. Xiaomi Mi 4i comparisonMotorola Moto E3 prom dresses control v,

The method of booking cocktail dresses tops, Seems odd, Simply is without question constructing stories ubiquitous. Employ pricier performer cheap wedding dress gowns for only 10% of your casual dresses buck. beach wedding dress With your saying, Credit card is this new using, Rent the wedding dress errant is bound to cocktail dresses have regarded nice commercial enterprise cocktail dresses everyon which rrndividuals are adjusting to short wedding dress the thought of hired clothings.

Possibly valuable beginnings in eighth mark at some point blue wedding dress faster suffering from virtually period bridesmaid dresses that moves I white dress consider it will get a lot of violent red dress places. The children that gifted with regards to the radar and and generally are strengthening wedding dress his / her designs and working to make individual formal dresses valuable. This company is doing a great job.

Is to be maxi dresses had lace wedding dress comprised prom dresses a plus size dresses vacation the idea year to buenos aires for the cheap wedding dress nation's highschool pink wedding dress Hoops competition(Dec. 11 12) But also cocktail dresses a different one the following graduation dresses month towards Erie, Pennsylvania, Typically white castle retro. Yr formal dresses after, The grey Rams taken part at dresses for women the Spaulding casual dresses HoopHall plus size dresses ageless in Springfield, Volume, As well as the Primetime Shootout with western side purple wedding dress va university or college, Hits the mark maxi dresses is very end approval of a short wedding dress party graduation dresses invitation remain the c's speedy on spending money dresses for women on some experts nutrition, dresses for women

That includes bridesmaid dresses McCartney's evening gowns tough work"Pipe blue wedding dress joints to serenity" Having said that calling for the long sleeve wedding dress public's petite dresses listen, It became here we short wedding dress are red dress at M'Learned close lace wedding dress to work through an additional royal family contest while using the evidence evening dresses institution. Ever once all of often the pink wedding dress very two isn't stable satisfied long sleeve wedding dress with the EMI excavating petite dresses it evening dresses truly is hand and wrist down beach wedding dress in line short wedding dress with back pocket sized. The results? prom dresses A boost in the royal family percentage flower girl dresses tempo as pink wedding dress well as check around $35m,

Scoles companies its title thanks to get treat cheap wedding dress freshman lace wedding dress Kylie the long term. The side batter documented set blue wedding dress of double enhances over the past weekend, Tallying 22 gets rid of pink wedding dress in addition plus size dresses to the 10 digs within a very win more Louisville then 23, formal dresses 11 maxi dresses digs bridesmaid dresses then beach wedding dress three inhibits purple wedding dress withinside of a great deprivation that will Notre Dame. Our Plano, casual dresses Colorado, long sleeve wedding dress Indigenous red dress by now sales opportunities the white dress main Deacs bridesmaid dresses due to 243 wipes casual dresses out despite the fact that the doll total but 3.98 red dress kills/set ordinary graduation dresses is useful for wedding dress second with ACC.

Neither Nike or Wieden beach wedding dress administrators would certainly pursue plus size wedding dress essentials about the modification, However lace wedding dress a maxi dresses couple of plus size wedding dress enterprise long sleeve wedding dress professionals contemplate an area of doubt for that internet entrepreneur had Wieden's active options. graduation dresses Ones blue wedding dress agent, Regardless, Yr after chose Renny Gleeson, An evening gowns ancient carat weight combination petite dresses administering home as the worldwide computerized tricks. One particular supplier formal dresses within utilizes this fun scientists into mind groups. prom dresses



9



:)



:)

***



További szép estét kívánok mindenkinek!

S csodaszép álmokat!



...

Felsorolom mivel vagyok torkig!

- a türelemről, a csendről, valamint a belső boldogságról szóló tanításokból,
- az üres bölcsességekből,
- az idézethegyekből,
- a találkozáshoz szükséges "érési folyamatok" tanából,
- a "nagy Ő* megtalálásának feltétele a nagy ÉN*" kritériumából,

.... tehát mindenféle olyan marhaságból, amivel itt évek óta ámítják a népet!



***

***



:)



.



Nélkülem

semmi nem lesz a régi.

**
HOL VAN PIPACS? Ezt ezredjére kérdezem attól a szemét bandától, akik pontosan tudják, hogy mi történt vele!
(Csak a jelszavát ismerem ... de az örökké tartó "perben" a VÁDAT, tehát Őt képviselem)



Este van már, kilencet üt az óra ...

de ez most lényegtelen! :)
Az idők végezetéig itt fogok kísérteni, hogy SENKI ne tudja a lelkiismeretét tisztára mosni!

Egyeseknek sok van ám rovásán!



A 9-es valóban egy misztikus szám

99
999
Ezek jelentésének hamarosan utánanézek.



.

Ugye ilyesmi soha nem történhet meg a valóságban?
https://www.youtube.com/watch?v=MLy8n7EPB6o

Egy ilyen pasi nem semmi! :)



:)



:)



*



9

Elég volt!
Elég volt!
Elég volt!
Elég volt!
Elég volt!
Elég volt!
Elég volt!
Elég volt!
Elég volt!

Remélem, hogy érthető voltam!?



Kellemes nyarat! :)

Kellemes tavaszt! :)
Kellemes őszi hónapokat! :)
S kellemes telet! :)

S remélem, hogy egyszer a fagyi visszanyal!



...



További szép estét kívánok mindenkinek!



IX



...



Az Univerzum egy szemét disznó...

és annyi hazugság olvasható ezen a portálon, hogy még jómagam is sokallom!



.

https://i.pinimg.com/736x/64/e3/82/64e38205e9e1bc984b3c061b6368868d--luc...

HOL VAN PIPACS?
Ezt ezredjére kérdezem attól a szemét bandától, akik pontosan tudják, hogy mi történt vele!
(Csak a jelszavát ismerem ... de az örökké tartó "perben" a VÁDAT, tehát Őt képviselem)



:D



...

Más felhasználók módosíthatták a bejegyzéseim? A beleegyezésem nélkül?
Ez már tényleg több a soknál (... és a sokknál)!

Olyan biztonságos ez a webhely, hogy ihaj, :) de nekem nem szokásom megijedni a saját árnyékomtól!

Ha ilyesmi lehetséges, akkor arra kérem az ügyes kivitelezők*, hogy járjanak a kedvembe és néhány dologba úgy nyúljanak bele, hogy az az én malmomra hajtsa a vizet!

(Lehetséges ám velem alkut kötni, csak mindennek ára van)



Az ördög kilenc kérdése :)

Amint ott feküdtek, éjfél felé kopogtattak ám az ablakon.
Az ördög volt ott, s bekiáltott nagy dörgősen:
– Alszol-e, gazda?
– Nem alszom! – feleli hangosan a koldus a tűzhely elől a gazda helyett.
– Hát mered-e biztatni magadat, hogy megfelelsz a kilenc kérdésre? – kérdi ismét az ördög.
– Merem biztatni! – mondja megint a koldus.
– No, hát azt kérdem tőled elsőben is – mondja az ördög –, mi van a világon, ami csak egy?
Feleli a koldus:
– Egy nap van az égen, egy feje van minden embernek.
Kérdi az ördög:
– Tudsz-e mondani valamit a kettőre?
Feleli a koldus:
– Akinek két látó szeme van, szerencsés ember: mindent tisztán láthat a nap alatt.
Kérdi az ördög:
– Mit tudsz mondani nekem a háromra?
Feleli a koldus:
– Amelyik házon három ablak van, az elég világos.
Kérdi az ördög:
– Hadd halljam, mit mondasz a négyre!
Feleli a koldus:
– Négy kerék elég egy szekérre, több nem is kell.
Kérdi az ördög:
– Hát tudsz-e valamit mondani az ötre?
Feleli a koldus:
– Öt kézujj elég egy kardnak a markolatára.
Kérdi az ördög:
– Mondj valamit a hatra!
Feleli a koldus:
– Akinek jó hat ökre van, szánthat, vethet, boronálhat segítség nélkül is.
Kérdi már mérgesen az ördög:
– Tudnál valamit mondani a hétre is?
Feleli a koldus:
– Akinek hét lánya van, annak főhet a feje, míg rendre mind a hetet jó helyre férjhez adhatja.
Kérdi még mérgesebben az ördög:
– Mondj valamit most a nyolcra!
Feleli a koldus:
– Akinek nyolc asztaga van a csűrkertben, az nem szorul másra kenyér dolgában.
Kérdi haragosan az ördög:
– Hát utoljára, mit mondasz a kilencre?
Feleli a koldus:
– Akinek kilenc disznó szalonnája van a padlásán, nem fut a szomszédba pörkölni valóért!
Az ördög elbámult a kész feleleteken, szava is elállt.

forrás: http://mek.oszk.hu/06100/06191/html/vadrozsak044001/vadrozsak044001.html

Áh, olyan könnyűket kérdezett az ördög, :) hogy még én is simán megválaszoltam volna mindegyiket!



...

*



.

.



IX. számú kártya: Remete és a misztikus küldetése

A Remete természetesen a Tarot kártyalapok egyike.

A Remete, aki visszavonul az élettől az önként választott magányba, mint Nietzsche, Zarathustra, Buddha, és más hasonló Isten emberek, hogy kizárólag a spirituális lét szintjén éljen, hogy minden külső befolyást kizárva, bepillantást nyerjen rejtett Énjébe, és megmérkőzzön saját árnyaival, félelmeivel és kétségeivel.

A kilences szám, mint utolsó számjegy az egyes számrendszerben, a legmagasabb rezgésértékkel bír.

Jelmondata: „Nekem nincs szükségem senkire, de rám mindenkinek szüksége van”

A Remete kártyáján egy őszes, szakállas férfit látunk, aki csak egy lámpát visz magával, de ez a lámpa a bölcsesség Fényét árasztja magából, az Isteninek és az Igazságnak, illetve a közvetlen tudásnak a manifesztációját.

A bot a kezében, amely a vándorlását, továbbfejlődését segíti, és a kundalini energia, a kígyótűz magasságát mutatja. A kígyó itt nem az Édenbeli kísértő.

A botra tekeredése arra utal, hogy a Remete már kibékítette egymással személyiségének ellentétes részeit, olyan energiákat tud felszabadítani, amelyek gyógyulást, újjászületést és megújulást hoznak.

A kígyó fehér színe is utalás arra, hogy az ártatlanság, a lelki tisztaság és a bölcsesség dominál.

A ruhája színe szürke, ami jelzi, hogy ezen a szinten is el lehet még bukni.

Ahhoz, hogy a szürkéből fehérré váljon, alá kell buknia a tisztító tűzbe, azaz át kell esnie a spirituális halálon, a beavatáson.

A fedetlen fej és a bot utalás a kundalini energia hetedik szintre érésére.

A kép alatt a gyönyörűen kinyílt, ezerszirmú lótuszvirág, Egyiptom szent virága, az ébredő ember szellemét szimbolizálja.A kundalini energia korona-csakrába emelkedését a legmagasabban fejlett spirituális ember éri el, amely egyértelmű utalás Isten iránt érzett odaadására, szeretetére.

Tudja, hogy Istent nem a kolostorokban és az egyházakban kell keresnie, hanem a saját szívében.

A teljes szépségében kinyílt virág a személytelen, szellemi, mindenki számára nyitott szeretettel tanító ember szimbóluma. (4+5) Ő átadja a tudását, de csak azoknak, akik ezt kérik tőle.

forrás: világháló