Birtoklási vágy

Birtoklási vágy

Mi is ez?

Birtokolni lehet egy tárgyat,egy kocsit,de nem egy embert szerintem...
HA már nagy nehezen miénk lett az imádott személy, mindent meg is teszünk annak érdekében, hogy ne veszítsük el őt. Ám könnyen előfordulhat, hogy szegénykét teljesen ki is sajátítjuk. Legtöbbször nem akarunk rosszat, egyszerűen csak ügyetlenül próbáljuk fenntartani a szerelmi viszonyt,melyet éppen önzésünk tehet végérvényesen tönkre.

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy aki szeret, az birtokol is. A kisajátításra való törekvésünkben azonban saját gyöngeségünk mutatkozik meg. Nem bízunk eléggé a párunkban? Attól félünk, hogy ha nem tartjuk elég rövid pórázon, esetleg jobbat is találhat magának? Ezek szerint végül is saját magunkat illetően vannak komoly kétségeink.

A birtoklás az emberi természet természetes része, ha ésszel csináljuk, kontroll alatt tartjuk. A birtoklás – sajnos – ma már teljesen természetes dolog, sőt törekszünk arra, hogy minél több javat magunkénak tudhassunk, ahogy törekszünk arra is, hogy minél több ismeretségünk legyen. Ez utóbbinál csak az a baj, hogy a birtoklás minden esetben azt feltételezi, hogy a birtokolt dolog egy tárgy, eszköz, vagy képesség.

Márpedig embert nem lehet birtokolni… valójában nem, mivel mindenkinek van szabad akarata.

A másik ember nem tárgy, nem haszonállat. Ember....

Birtoklás a párkapcsolatban

Birtokolni csak azt lehet, ami alárendelt, ami felett állunk. Ilyenkor esünk abba a hibába, hogy saját képmásunkra akarjuk faragni párunkat. Van olyan is, amikor az egyikük önként – gyakorlatilag – feladja a személyiségének nagy részét, párjára fókuszál, miközben saját maga nem fejlődik tovább adott úton, melyen valamikor elindult.
http://www.bien.hu/a-beteges-birtoklasi-vagy-kialakulasa-es-okai/egeszse...

Olyan akarok lenni, mint te!

A birtoklási vágy másik megjelenési formája a „két test, egy lélek” rosszul értelmezett változata. Olyanná formáljuk magunkat, mint amilyen a másik: elkezdjük nézni a bokszmeccseket, számottevő tudásra teszünk szert rockzenékből, fegyver- és autófajtákból, világszemléletünk, politikai-vallási nézeteink, kedvenc filmjeink ugyanazok lesznek – és állítjuk, mi eredetileg is ilyenek voltunk, és csak gazdagodtunk a kedvesünk nyújtotta új tudással. Igaz, minden kapcsolat szélesíti a látókörünket, gyarapítja a világról szóló tudásunkat – de a hangsúlynak nem kell eltolódnia eredeti és „felvett” kedvteléseink között. Úgy tűnik, mintha mi rendelnénk alá magunkat kedvesünknek azzal, hogy ugyanolyanná válunk, mint ő – valójában azonban ez is egyfajta birtoklás, úgy akarjuk a magunkénak tudni a másikat, hogy egy lélekké válunk vele.-"Be törés,be akarnak törni" -aztán meg kedvükre formálni nah nem vagyok én sütemény,engem nem kell formázni én ilyen vagyok és kész...

http://www.novagyok.hu/magazin/_szerelem_szex/cikk/a_birtoklasi_vagy

Birtoklás-birtoklom őt-AZ ENYÉM VAGY MONDJA-

Mit is érezhet ilyenkor az az az ember?
Amikor ezt mondja a nőt a tulajdonának tekinti--

De ilyen nincsen,nem lehet valakit ki sajátítani szerintem...
Ez egy beteges féltékenység...

Birtoklási vágy---Birtoklom őt hogy más ne nézzen rá,ne érintse meg Ő az enyém.....

Féltékenység mindenkiben van szerintem ,de nem mindegy milyen arányban...
Van egészséges féltékenység és van beteges féltékenység erről majd később írok...

Ezek az emberek akik minden áron birtokolni akarnak valakit ők saját magukban nem bíznak tulajdonképpen és azt vetítik ki másra..

Hallottam olyat hogy valakinek az élettársa a szemétben kutakodott...drága kenyér?-vajon mit keresett? féltékeny volt....állítólag.....

Vannak akik a párjuk mobiljába néznek bele míg fürdik,de vajon mért is??

Én sose néztem bele a mobiljába egyszerűen nem érdekelt ez,én nem akartam birtokolni...féltékeny az voltam,de nem betegesen úgy gondolom,ő meg nem nagyon mutatta ki a féltékenységét nem volt ő olyan karakter,pedig én azért húzkodtam kifelé a gyufát,de nem azt csinálta cselekedte amit elvártam......

El vártam-ez se semmi? Én elvártam volna hogy úgy viselkedjen...de mért is?

Nem tudom mert valamiben benne voltam előtte és azért...
Ha megcsalt volna szembe köptem volna de ezt meg is mondtam neki,pedig nem voltam szerelmes ez csak egy szimpla párkapcsolat volt nem szerelem játék hanem észjáték...
Nem bíztam benne 100%-ig sosem,de valójában magamban nem bíztam,mert tudtam ha megjelenik Ő akkor én megcsalnám...
És ezt ő is érezte a párom az ŐT érezte végig...

Birtoklás,féltékenység
Bizalom,hitt

Ha bízol a kedvesedben akkor nem vagy betegesen féltékeny én így érzem
De ha nem bízol benne akkor valójában magadban nem bízol én így érzem

Mitől alakulhat ez ki ez a birtoklás vajon?
Szerelemféltés ez

Szerintem ezek az emberek nem kapnak vissza igazolást...
Szeretnek de nem azt kapják amit elvárnak,ezért akarnak birtokolni hogy tudják az az illető csak az övék,senki másé..
Nah de az az nem egy tárgy hanem egy ember..

A szeretetet nem lehet ki harcolni,a szeretetért nem lehet könyörögni,az vagy van vagy nincs így érzem...
Valaki vagy szereti a másikat úgy ahogy van vagy nem....

Átéltem voltam ebben benne,ezért tudok róla írni,nem piskóta ez...
De szerintem nem kell senkit se el ítélni...
Őket szerintem még nem szerette senki úgy isten igazából,csak őszinte szeretetre vágynak,megértésre,figyelemre,törődésre,és arra hogy valaki azt adja nekik amire várnak,amit szeretnének...

Ha a másik fél biztosítja őket arról hogy szereti és ki is mutatja,ha nem ad okot a féltékenységre ez talán csökkenhet,de meg nem szűnhet soha úgy érzem mert a férfiakban benne van az ösztön....így érzem...
Az én babám

Az én barátnőm
Az én feleségem
AZ ÉN---ÉN-ENYÉM-birtokos jelszó szó
birtokolja az övé..
Nah adnék én neki olyan birtoklást hogy megzavarodna

Pedig nagyon jól tudom ő is ilyen,de én őt ilyennek ismertem meg,és ez az évek alatt csak fokozódhatott benne....

Jön,néz,less,kutat,keress
Ismerem ezt az érzést...
Milyen is ez??
Hááááááát elég meredek mikor megy utánad és nézz
FIGYEL
Mindent tudni akar....
Ő ilyen...
Hogy ha most együtt lennénk mit tenne velem nem tudom...
De az biztos hogy féltene,féltékeny lenne....
Ez nekik ösztönből jön...

Nem nézhetsz másra mondja,mondaná-nah és vajon mér nem?
Azért van a szemem hogy nézek vele nem?

Nem beszélhetsz egy férfival se!-És miért?
Mer én azt mondtam-HüHA-most megijedtem......

Adnék én neki velem senki se bírt még el....
Hogy mért nem?
Mert szembe fordulok mindenkivel úgy bizony,és érvényesítem az akaratom!

Én nem akarok börtönben élni szerintem ezt az elején tisztázni kell így érzem és ha az ember a férfi ezt nem érti akkor onnan t-lakot kell venni és kalap,kabát....

Hogy birtokolna e?
Birtokolni akarna e?
Hmm......vajon mért tenné?
Mert szeret?

Mert az övé vagyok gondolja

Nah akkor én azt mondom erre neki írja a fejére,a homlokára hogy ő az én babám,de ha engem állandóan ellenőrizgetne meg tesztelgetne abba megint csak bele bukna mert én úgy érzem hogy valakiben vagy megbízunk 100%-osan vagy nem...ez így működik..

A túlzott féltéssel,féltékenységgel pont az ellenkezőjét érhetik el az urak,így érzem.
Ha bízunk akkor tartjuk,ha meg nem akkor meg nem mindegy??

Yah és az állandó telefonálgatások egész nap,ezzel is ellenőrizgetnek,ez még az elején talán jó is,szép dolog,meg jól esik,nah de ha átcsap Meg Ray-be (felügyelőbe) az már gáz szerintem.
Hol vagy?
Mit csinálsz?
Merre mész?
Jajjjjj

Ha én csinálnám vele ezt vajon mit szólna?
És ott vannak a közösségi oldalak is....
Ő mér bökött meg téged?
Ki ő?
Mért jelölt be?
Jajj...

Van aki a virtuális világra is féltékeny ilyen is van.

A birtoklási vágy olyan mint egy virtuális póráz.....Nem mehetsz messzebbre babám...
A póráz rövid,van ilyen,de ha "jól viselkedsz akkor hosszabbra engedlek......jaj

Ezek az emberek szerintem nem kapnak szeretetet,állandóan igénylik a vissza jelzést,amit mondani kell nekik,és ki kell mutatni hogy érezzék fontosak!

Éreztetni kell hogy szeretjük őket.

Semmibe se szabad bele törődnünk úgy érzem....

Az ha a férfi már meg szabja milyen ruhát vegyél fel,meg hogy egyedül nem mehetsz sehová ott már komoly gondok vannak nála,az biztos hogy félt,és birtokol,szeret is de ez már szerintem nem "normális dolog.....

De mi nők mit tűrünk el?

Mér tűröd vajon?

Egészséges féltékenység van a FÉLTÉS,benne van a szóban,féltem mert szeretem,de nem mindegy hogyan......

Nem vagyok én moncsicsi se plüss állatka hogy birtokoljon engem bárki.....

Hozzászólások



4wegdsv

20180713xiaoke
coach outlet online
malone souliers
ugg boots clearance
mulberry bags
christian louboutin sale
cheap jordan shoes
michael kors outlet clearance
under armour outlet
oakley sunglasses wholesale
kate spade handbags
freshjive clothing
canada goose uk
cheap oakley sunglasses
coach outlet store online
harden vol 2
fingerlings monkey
air max 2018
michael kors outlet clearance
alexander mcqueen shoes
broncos jerseys
canada goose jackets
christian louboutin
pandora outlet
jordan shoes
air jordan shoes
brequet wathes
canada goose outlet sale
kate spade outlet store
oakley sunglasses wholesale
ugg boots
pandora jewelry
coach outlet store online
ugg boots clearance
coach factory outlet
oakley sunglasses wholesale
coach outlet online
michael kors outlet clearance
canada goose
polo ralph lauren outlet
givenchy handbags
michael kors uk
jordan 32
pandora charms sale clearance
michael kors outlet online
coach factory outlet
jordan shoes
coach factory outlet
fendi handbags
canada goose outlet store
polo ralph lauren factory store
ralph lauren
ugg outlet online
kate spade new york
true religion jeans
pandora outlet
coach outlet store
coach outlet
cheap jordan shoes
michael kors outlet store
ray ban sunglasses outlet
cheap oakley sunglasses
uggs outlet online
michael kors uk
manolo blahnik
tory burch outlet store
kevin durant shoes
jordan shoes
nike outlet
cheap jordan shoes
pandora jewelry
adidas soccer shoes
ugg boots outlet
coach factory outlet
ugg boots clearance
canada goose
uggs canada
cheap ugg boots
michael kors outlet
coach outlet store online
calvin klein jeans
polo ralph lauren outlet online
kd 9
michael kors outlet
air jordan retro
michael kors handbags
pandora jewelry
kate spade handbags
coach outlet store
miu miu outlet
air jordan shoes
christian louboutin
nfl jersey wholesale
moncler
longchamp pas cher
ugg outlet online
coach outlet online
uggs outlet
canada goose outlet store
longchamp outlet online
canada goose jackets for women
michael kors outlet clearance
cheap jordan shoes
longchamp solde
coach factory outlet
barbour jackets outlet
coach factory outlet
christian louboutin sale
coach factory outlet
michael kors outlet clearance
michael kors outlet clearance
ralph lauren polo outlet
ugg outlet online
ray ban sunglasses outlet
canada goose outlet store
ugg boots
huf clothing
coach factory outlet
polo ralph lauren outlet
pandora jewelry
ugg boots clearance
swarovski crystal
coach outlet online coach factory outlet
jerseys wholesale
champion clothing
baltimore ravens jersey
cheap ray ban sunglasses
christian louboutin sale
michael kors outlet clearance
kate spade new york
polo ralph lauren outlet
jordan shoes
coach factory outlet
michael kors outlet clearance
ugg outlet online
ray ban sunglasses sale
kate spade new york
polo ralph lauren shirts
pandora charms sale clearance
denver broncos jersey
ugg boots
kate spade outlet online
polo ralph lauren
jordan shoes
chloe outlet
nike nba jerseys
canada goose outlet store
polo ralph lauren outlet
canada goose
canada goose jackets
nike outlet store
cheap jordans
ray ban sunglasses outlet
ralph lauren polo shirts
ugg boots on sale
burberry outlet stores
furla handbags
coach outlet store online
kate spade purses
canada goose jackets clearance
nike shoes on sale
air jordan shoes
ray ban sunglasses outlet
jordan shoes
fitflops sandals
jordan shoes
canada goose
coach factory outlet online
air max 90
pandora jewelry
lacoste outlet
belstaff jackets
canada goose
balenciaga sandals
adidas outlet store
supreme shirts
jimmy choo shoes
uggs outlet online
uggs outlet online
tory burch outlet store
supreme clothing
coach outlet store online
canada goose outlet store
canada goose outlet online
christian louboutin
harry winston jewelry
cheap jordan shoes
canada goose outlet
ray ban sunglasses outlet
cheap oakley sunglasses
michael kors outlet online
michael kors outlet clearance
ugg boots
polo ralph lauren shirts
off white outlet
coach outlet store
ralph lauren polo
fitflops shoes
cheap jordan shoes
oakley sunglasses sale
michael kors outlet
michael kors outlet clearance
49ers jerseys
michael kors outlet clearance
ugg outlet
cheap jordan shoes
ugg boots clearance
michael kors outlet store
michael kors outlet clearance
air max 1
cheap jordan shoes
gentle monster sunglasses
pandora outlet
ugg outlet
polo pas cher
cheap ray ban sunglasses
canada goose jackets
pandora charms
audemars piguet watches
pandora outlet
air jordan shoes
supreme clothing uk
canada goose outlet store
polo outlet online store
lacoste pas cher
michael kors outlet clearance
chopard jewelry
christian louboutin sale
tory burch outlet online
longchamp pas cher
coach outlet
cheap jordan shoes
dsquared2 jeans
canada goose outlet store
bape clothing
isabel marant outlet
ralph lauren outlet online
michael kors handbags
michael kors outlet clearance
kate spade new york
christian louboutin
coach outlet store online
oakley sunglasses wholesale
christian louboutin
canada goose outlet
ugg boots outlet
canada goose outlet
bcbg dresses
brequet wathes
ralph lauren polo
ugg outlet,ugg outlet stores
coach factory outlet
christian louboutin sale
canada goose uk
kate spade
true religion outlet store
ugg boots for women
pandora charms outlet
coach outlet store online
canada goose outlet online
coach factory outlet
kate spade purses
alife clothing
pandora jewelry outlet
ralph lauren
carrera sunglasses
san antonio spurs jersey
polo ralph lauren
canada goose uk
diesel jeans
coach factory outlet
james harden jerseys
ralph lauren outlet
air jordan shoes
coach outlet store online
broncos jersey
pandora charms
light up shoes
nba jerseys wholesale
air max 97
swarovski jewellery
true religion jeans sale
cheap ray ban sunglasses
coach outlet online
canada goose jackets sale
michael kors outlet online
kate spade outlet store
coach factory outlet
polo ralph lauren outlet online
longchamp pliage
nike revolution
coach outlet store
ugg outlet
kate spade outlet online
oakley sunglasses wholesale
coach handbags online outlet
fossil watches
ralph lauren outlet
isabel marant shoes
jordan shoes
ugg boots on sale 70% off
cheap air jordans
ray-ban sunglasses
nike pegasus
polo ralph lauren shirts
tory burch handbags
coach outlet online
oakley sunglasses wholesale
cheap air jordans
uggs outlet online
canada goose outlet online
polo outlet
coach factory outlet online
christian louboutin
kyrie 4
basketball sneakers
kate spade handbags
coach outlet store online
coach factory outlet
cheap air jordans
true religion jeans sale
michael kors outlet
pandora jewelry
jordan shoes
cheap jordans
suicoke sandals
canada goose jackets
guess factory
coach outlet store online
kate spade
michael kors outlet clearance
cheap jordans
ralph lauren shirts
michael kors outlet clearance
moncler outlet
coach factory outlet
nhl jerseys wholesale
coach outlet store online
true religion outlet store
hermes online
gucci outlet online
cheap jordans
chloe sunglassess
michael kors uk
polo ralph lauren outlet online
michael kors online
polo ralph lauren shirts
nfl jerseys
pandora jewelry
nhl jerseys for sale
g-star jeans
air jordan shoes
coach outlet store online
true religion jeans for men
canada goose jackets
uggs outlet
air max 90
ralph lauren
uggs outlet online
ugg outlet store
air jordan shoes
coach outlet online
ralph lauren outlet
michael kors outlet online
cheap jordans
kate spade
michael kors outlet online
bulgari jewelry
michael kors outlet clearance
canada goose outlet store
balmain jeans
prada shoes on sale
kate spade sale
christian louboutin
pandora charms
nike trainers
ugg boots
canada goose outlet online
michael kors bags
ray ban sunglasses outlet
chrome hearts clothing
nike outlet online
cheap uggs
oakley sunglasses wholesale
canada goose jackets outlet
swarovski crystal
canada goose outlet online
canada goose coats
cheap oakley sunglasses
chrome hearts sunglasses
cheap ray bans
michael kors outlet clearance
michael kors outlet clearance
christian louboutin sale
polo ralph lauren outlet
coach factory outlet
pandora outlet
canada goose jackets
coach outlet store online
mbt shoes outlet
kd 10 elite
michael kors factory outlet
coach factory outlet
air jordan shoes
houston texans jersey
moncler coats
ugg boots
coach factory outlet
mac outlet
christian louboutin
adidas outlet store
cheap jordan shoes
canada goose
coach factory outlet
ugg boots on sale
polo ralph lauren
bally shoes
adidas shoes
ralph lauren outlet
ugg boots
jerseys from china
polo ralph lauren outlet online
cheap jordan shoes
michael kors outlet clearance
adidas crazy
adidas shoes
burberry outlet sale online
a bathing ape
kate spade purses
cheap ugg boots
polo ralph lauren outlet
basketball jerseys
kate spade handbags
cheap jordan shoes
michael kors outlet clearance
colts jersey
kevin durant jerseys
nike factory shoes
10 deep clothing
nike shoes on sale
ray ban outlet
air more uptempo
ugg outlet store
michael kors outlet online
pandora jewelry
kate spade handbags
cheap michael kors handbags
cheap oakley sunglasses
karen millen dresses
ugg boots
arcteryx jacket
pandora jewelry
givenchy jewelry
nfl jerseys wholesale
kate spade
coach factory outlet
tory burch sandals
michael kors
cheap ugg boots
uggs outlet
michael kors outlet clearance
armani exchange
cheap jordan shoes
oakley sunglasses wholesale
barbour mens jackets
mlb jerseys wholesale
cheap jordans
coach factory outlet
cheap air jordans
tag heuer watches
cheap air jordans
polo ralph lauren outlet online
moncler coats
jimmy choo sunglasses
canada goose outlet store
stuart weitzman shoes
golden state warriors jersey
coach outlet
uggs on sale
michael kors outlet clearance
kate spade purses
pandora outlet
canada goose outlet online
kate spade handbags
coach outlet canada
polo outlet
louboutin shoes
ray ban sunglasses outlet
cheap jordan shoes
ralph lauren
ralph lauren factory store
air jordan shoes

 

békakirály(fi)

valahogy már nem érdekel ez az egész... és ez jó :)

Valami mindig van, mondta a béka és bekapott egy arra szálló legyet... aztán még egyet.....



békakirály(fi)

valahogy már nem érdekel ez az egész... és ez jó :)

Valami mindig van, mondta a béka és bekapott egy arra szálló legyet... aztán még egyet.....



Ha megversz is, imádlak én :)

... mondtam (dúdoltam) egy másik dimenzióban a kedvesemnek, mert tényleg úgy emlékszik rá a lelkem, bár csakis elmosódott érzelmi emlékfoszlányokban, hogy Ő egy picikét a kedvére faragott engem, mint egy szobrász a makacs sziklatömböt.

S mindezt nem fizikai bántalmazásra értem, hanem valami másra, aminek nevet adni képtelenség, s az Idő örvényében kavargó előző életeim érzelmi emléklenyomatai alapján már azt is lehetetlen megállapítani, hogy valóban megtörtént-e, s ha igen, akkor mikor, s hogyan, de tudom, hogy nagyon szerettem!



Az ember nem tulajdon

"Az ember nem tulajdon. Egy kapcsolat nem jelenti azt, hogy nem lehet örömed nélkülem. Nem lehet titkod előttem"

Mindezt Popper Péter fogalmazta meg!
Értem, de ki mondja ezt meg az angyalomnak? :) Előtte ugyanis semmit sem tudok eltitkolni, de nem is akarok!



:)

Nekem tetszik a fenti kép szituációja! Ha azzal a pasival sétálhatnék a tengerparton, akit szívből szeretek, akkor a „hám” ellen sem tiltakoznék.



Mégis boldogan vettem el a tenyeréből a kockacukrot

Lelki síkon a kedvesem néhányszor már úgy megvert engem, mint ahogy azt a makacskodó lovat (csikót) szokás, amely a hámot magán nem tűri, s engedelmeskedésre nem hajlandó.

Nem sokat teketóriázott velem, hanem földig vert, mégis boldogan vettem el a tenyeréből a kockacukrot, amellyel utána vigasztalt.

No, ez sem ebben a dimenzióban történt, hanem egy másikban, de haloványan mégiscsak emlékszem rá. :)