Mutasd a szemed meg mondom ki vagy....

A szem színe kisgyermekkorban majdnem minden gyermeknél egységesen szürkéskék, amolyan bébi-acélkék. Sok anya ilyenkor álmodozik - hátha kék marad! Ám a barna szemű szülőktől származóknál genetikai okból többnyire besötétedik. Általában már 6 hónapos korban látható a végleges szemszín. A szem, mint szimbólum mindig is a varázserő jelképe volt, hiszen a szem a fény befogadásának szerve, így a világosságot, a látást, a tájékozódást, ezáltal az értelmet, a tudást, sőt a belső látást, a megvilágosodást
A legritkább szemszín
A legérdekesebb észrevétel a kutatók részéről azonban az, hogy a valódi tiszta zöld szemszín a legritkább a Földön, mindössze 2% büszkélkedhet ezzel.
Azt már tudjuk, hogy a színekért a melanin, egy fehérjetípus felel, amely a szem színe mellett hajszínünkért is felelős, s a géneken különbözőképpen öröklődik. Azt azonban még csak találgatják a sztereotípiák mi alapján, hogyan alakultak ki bennünk

Azonban azt eddig nem is gondoltuk volna, hogy a szem színéből néhány olyan emberi tulajdonságot olvashatunk ki, amelyet egy egyszerű ismerettség során sem tudhatunk meg.
A szem tényleg a lélek tükre, vagy csupán funkcióját ellátó látószerv? Valamiért kezdetektől hiedelemek övezik szemeinket, a vesékbe látáson túl a kínai császár dupla pupillájáig.

Szemek színének jelentése
Szürke: A "sztyeppek félelmetes farkasai", a szürke szeműek erős temperamentumra, vezetői kiválóságra és szenvedélyességre utalnak. Szinte szabályszerűen a szürke szeműek azok, akik sokat fektetnek be az élet minden területén de legalább annyit vissza is várnak. A sorsunk szorosan összefügg személyiségünkkel, amelyet egyszerű dolgok határoznak meg, mint a keresztnevünk, bőrszínünk, szexuális magatartásunk vagy épp szemszínünk. Mindannyian bizonyos állandó konstansoktól függünk, amelyek személyiségünket alkotják és irányítják.

Akinek szürke a szeme, azt bölcsnek, szelídnek, egyedinek tekintik, és ők azok, akik statisztikailag a legkevésbé agresszívak.

Zöld szem:Kevésbé elterjedt szempár, hipnotikus hatással bír, tele van titokzatossággal és érzékiséggel. Általában azok az emberek, akiknek zöld a szemük képesek kíválan elvégezni különböző adminisztratív munkákat, talpraesettek. Ugyanakkor nem bíznak azokban, akiket még alig vagy egyáltalán nem ismernek.
A történelemben, mesékben és filmvásznon a zöld szem a mágikus erők jelképe.

zöld szemű emberekről úgy tartják, hogy magas energia-szinttel rendelkeznek
A zöld szeműek megjelenésüket szexisnek tartják, és kreatívan gondolkodnak

Világosbarna: A világosbarna szem valójában a barna és zöld szem keverékei, nem véletlen ezért, hogy sokoldalú, könnyen alkalmazkodó emberekről van szó. Szinte bármilyen helyzethez képesek alkalmazkodni, társaságkedvelők, gyakran adnak bizonyítékot spontaneitásukról és szeretnek szórakozni. Egyes embereknek rozsdabarna szemük van, ők kiszámíthatatlanok és a figyelem központjában vannak.

Kék :A legvonzóbb szemeknek tekintjük, mert elbűvölőek és ritkák. Sikerét a kék szem talán annak köszönheti, hogy világos színű, ami barátságos, őszinte lelket takar. Azok, akiknek kék szemük van általában nyitott személyiségek, érzékenyek mások problámáira, vidámak és önbizalommal teltek. Nagyon ritkán jönnek ki a sodrukbók, mindig sikerül megőrizniük hidegvérüket.

Barna vagy fekete: Nem hiába terjedt el a sötét szemű emberekről, hogy megbízhatók és felelősségtudók. Személyes téren ezeket az embereket tekintik a legmegfelelőbb hosszútávú partnernek. A munkahelyen a sötét szeműek megbízható munkaerőnek bizonyulnak, akiknek adnak a szavára.

Amikor beszélgetsz valakivel, a szemébe nézel, és figyelsz rá, érezteted vele, hogy érdekel az, amit mond. Vagy ülsz a buszon, és tekinteted összeakad egy fiatalemberével, a pupillák kitágulnak, az üzenet elmegy, elkezdődik a flört, a szemek játéka.

Szemünk sok mindent elárul rólunk: ahogy nézünk, ahogy pislogunk, amilyen a formája. Ez az egyik legerőteljesebb testbeszédünk, szavak nélkül.

A sokoldalú tekintet

Tekintetünkkel tudunk ölni, felnyársalni és szemmel verni, de kifejezhetünk bűnbánást, gyanakvást, nézhetünk huncutul, vagy egészen mélyen a zsigerekbe hatolva, bizsergető, vágykeltő érzést varázsolva elő a másikból. Pislogásunkkal is útmutatást adhatunk mások számára magunkról. A pislogás módjából következtetni lehet lelkiállapotunkra, hangulatunkra: aki szorong vagy zavarban van, az sűrűn pislog, vagy nem ért valamit. Aki viszont nagyon koncentrál, az képes hosszú másodpercekig mereven nézni, pislogás nélkül.
Az ázsiai kultúrkörben elsősorban a szem formáját vizsgálják, ebből, illetve egymáshoz képesti elhelyezkedésük alapján vonnak le következtetéseket magáról az emberről

Néhány sarkalatos megállapítás:

Kicsi szem: A kis szemet Keleten az irigység és az önfejűség jelének tartják. Az ilyen szemű emberről azt tartják, hogy precíz, céltudatos, és óriási önbizalma van. Intelligens, emiatt nagy karriert futhat be. Szerelméért sok mindenre képes, de féltékenységével tönkreteheti kapcsolatait.

Nagy szem: Akinek nagy, kerek a szeme, azt általában szexisnek, erotikusnak és feltűnő jelenségnek tartják. Őszinte és intelligens ember, aki általában szeret a társaság középpontjában lenni. Párkapcsolatában érzelemdús, ugyanakkor szereti, ha minden a kívánsága szerint történik.

Ferde vágású szem: Tulajdonosa erősen érzelmi beállítottságú ember, aki kedveli a változatosságot, a kihívásokat, de hajlamos a hirtelen haragra. Megoldóképessége gyors, és könnyen alkalmazkodik. Párkapcsolatában befolyásolható és gyakran bizonytalan.

Lefelé hajló szem: Akinek ilyen a szeme, az hajlamos a búskomorságra, ugyanakkor megértő és gyengéd. Ő az, aki mindenkit meghallgat, akinek mindent el lehet mesélni, mert tud titkot tartani, és igyekszik segíteni. Párkapcsolatában alkalmazkodó, gyengéd és odaadó társ.

Egymástól távol ülő szemek: Tulajdonosa jobb, ha óvatos másokkal. Rendkívül hiszékeny, emiatt sok csalódás érheti. Nyílt, őszinte és bátor személy. Párkapcsolatában boldogság vár rá.

Mélyen ülő szemek: Romantikus ember, akinek azért hosszabb távon sikerül megőriznie a realitásérzékét, de az érvényesülés gondolata csak felnőtt fejjel kezdi foglalkoztatni. Fiatalabb korában több szerelmi kalandba is belebonyolódik, később lenyugszik, és tartós kapcsolatra törekszik.

Kidülledt szem: Belső érvényesülési kényszer hajtja, aminek beteljesülését éles elméje is segíti. Olykor azonban önzőnek és megbízhatatlannak tűnik.

Íriszdiagnosztika

A fekete pupilla körüli változó színű gyűrűn a test valamennyi része letükröződik. Ezeknek az elváltozásaiból az íriszdiagnosztika következtetni tud néhány betegség jelenlétére a szervezetünkben. Gyakori és fontos jelek a szivárványhártyán látható bemélyedések, elmosódások, amelyek valamilyen gyulladásos folyamat során jelentkeznek.

A pupilla változó méretéből, alakjából következtetni lehet a szellemi és fizikai teljesítőképességünkre is: a tág pupilla magas szellemi aktivitást jelez, a szűkebb viszont enervált működésre utal.

A pupilla normális esetben az írisz közepén helyezkedik el, szabályos kör alakban. Deformációja és annak gyakorisága alapján utalhat asztmára, érszűkületre, emésztőrendszeri problémákra. Az írisz szín- és formabeli elváltozásai belső szervi gyulladásra utalhatnak, vagy a szervezet elsavasodását is jelezhetik.

Babonák a szem körül

Pupula duplex - így hívják azt az állítólagos rendellenességet, mely a kínai császár, Liu Chung szemével kapcsolatos. A feltételezett dupla írisz és pupilla csupán egy viaszszobron látható, de így is elég ijesztő, s már csak a császár érdekében is reméljük, csupán legendáról van szó.

A nép ugyanis gyakran ruházta fel a szemeket csodálatos képességekkel, a hinduk egyenesen attól félnek, hogy ha Siva isten behunyja egyszer harmadik szemét, az egész univerzum megszűnik létezni. A japánoknál például a bal szem a Napot, a jobb a Holdat jelképezi, s a finnugor sámándobokra sem véletlenül festettek ovális szemformákat: a szemek szinte minden népnél az erőt, a bölcsességet,a tudást, a spirituális tudatot jelképezték. Nem csoda hát, hogy a szemmel verés, szemmel ölés hiedelme is sokáig rettegésben tartotta az embereket szinte mindegyik vallásban: az ókori rómaiak szemmel verő boszorkányokat is bevetettek az ellenség elleni harcban, de későbbi korokban már annyira rettegtek tőlük, hogy az összenőtt szemöldökű, kancsal vagy csak furcsa tekintetű asszonyokat elevenen elégették. Még a boszorkányperek során is csak a bíráknak háttal léphettek be a vádlottak, nehogy igéző, ártó tekintetükkel megbabonázzák őket. Az egyszerű emberek sóval, vassal, pántlikával óvták magukat ellene, de az ókori Pompeiben kicsi falloszábrázolásokat akasztottak a gyerekek nyakába védekezésül.

Babonák a szem körül

Pupula duplex - így hívják azt az állítólagos rendellenességet, mely a kínai császár, Liu Chung szemével kapcsolatos. A feltételezett dupla írisz és pupilla csupán egy viaszszobron látható, de így is elég ijesztő, s már csak a császár érdekében is reméljük, csupán legendáról van szó.

A nép ugyanis gyakran ruházta fel a szemeket csodálatos képességekkel, a hinduk egyenesen attól félnek, hogy ha Siva isten behunyja egyszer harmadik szemét, az egész univerzum megszűnik létezni. A japánoknál például a bal szem a Napot, a jobb a Holdat jelképezi, s a finnugor sámándobokra sem véletlenül festettek ovális szemformákat: a szemek szinte minden népnél az erőt, a bölcsességet, a tudást, a spirituális tudatot jelképezték.

Nem csoda hát, hogy a szemmel verés, szemmel ölés hiedelme is sokáig rettegésben tartotta az embereket szinte mindegyik vallásban: az ókori rómaiak szemmel verő boszorkányokat is bevetettek az ellenség elleni harcban, de későbbi korokban már annyira rettegtek tőlük, hogy az összenőtt szemöldökű, kancsal vagy csak furcsa tekintetű asszonyokat elevenen elégették.
Még a boszorkányperek során is csak a bíráknak háttal léphettek be jelképezi, s a finnugor sámándobokra sem véletlenül festettek ovális szemformákat: a szemek szinte minden népnél az erőt, a bölcsességet, a tudást, a spirituális tudatot jelképezték.

Nem csoda hát, hogy a szemmel verés, szemmel ölés hiedelme is sokáig rettegésben tartotta az embereket szinte mindegyik vallásban: az ókori rómaiak szemmel verő boszorkányokat is bevetettek az ellenség elleni harcban, de későbbi korokban már annyira rettegtek tőlük, hogy az összenőtt szemöldökű, kancsal vagy csak furcsa tekintetű asszonyokat elevenen elégették. Még a boszorkányperek során is csak a bíráknak háttal léphettek be a

A szemedben a személyiséged?

A régi időkben a szemek színe, alakja, vagy hirtelen állapotváltozása is jelentéssel bírt: a kék szemű embereket megbízhatónak, a fekete szeműeket hirtelen haragúnak tartották, de az indiaiak szerint a csillogó szemek például családi boldogságra utalnak.

A fényes, tündöklő szem más népek szerint jó erkölcsöt jelentett, míg a homályos szeműeket részegesnek és bujának tartották. A csupa fekete szem tulajdonosa biztosan híján volt a lelki jóságnak, míg a kicsi szeműeket nyugtalannak, visszabeszélőnek bélyegezték.

De jaj volt a tágra nyitott szeműeknek is, őket szemtelennek vagy bolondnak tartották, míg a a nagy szem hosszú szemöldökkel rövid életet jelölt. Ha egy asszonynak a jobb szeme rángatózott, akkor biztosra vették, hogy várandós, de ha a bal, akkor hamarosan meghal valaki.

Ha csak remegett a szem, az a jobb esetén egészséget ígért, a balnál jólétet, s mindezt teljesen összezavarta a szemviszketés: a bal esetén örömhírt, a jobb szemnél rossz hírt, bánatot jövendölt.

Pupillatágítással váltak vonzóbbá a középkori nők

Mivel a szem ennyire nagy jelentőséggel bírt, a nők mindent megtettek, hogy felhívják rá a figyelmet. Az ókori egyiptomiak a szemfestékkel tartották távol a gonosz szellemeket, de közben saját látásukat rontották a gyakran fehér ólomból is készülő, mérgező szépítőszerekkel.

A középkori olasz nők pedig a nadragulya mérgével, az atropinnal tágították nagyra pupillájukat - mely nagyfokú érdeklődést is kifejez -, innen ered a nadragulya neve, a belladonna, mely szép hölgyet jelent. A nők azonban a szemek kiemelését nem hagyták abba a középkorban, hiszen máig az egyik legfontosabb sminkeszköz a szemceruza és a szempillafesték. Egyesek még ennél is messzebbre mennek, és különféle merész - olykor UV-fényben világító - kontaktlencsékkel hívják fel szemeikre a figyelmet. A nadragulya modern párja pedig a szintén nem túl egészséges szív vagy félhold alakú szempiercing, melyet a szem nyálkahártyájára ültetnek.

Kitágult pupilla

Hacsak nem kísérleteztünk nadragulyával, pupilláink mérete a fény erősségével csökken vagy nő. Amennyiben erős fényben is kitágult szembogarat látunk a tükörben, akkor vagy túl sok alkoholt, esetleg drogot fogyasztottunk, vagy felfokozott érzelmi reakciót élünk épp át. Ha mindezeket kizártuk, s mégis hatalmas a pupillánk, érdemes szemészhez fordulni, mert a pupillazáróizom bénulása vagy a harmadik agyideg sérülése is állhat a háttérben.

Felemás pupilla

Ha minden rendben van az agyunkban és a szemeinkkel, akkor a pupillák egyformán tágulnak és szűkülnek: ha az egyik eltér a másiktól, az szintén nem jó jel: koponyán belüli nyomásnövekedésre utalhat, ami fejsérülés vagy daganat következményeként szokott kialakulni.

http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20121116-a-szemedben-a-szemely...

Szem jelzések

Az emberi kommunikácóban a szemhasználatnak jelentős szerepe van. Az emberi szemjelzés megfigyelései szerint:

Amikor valaki izgalomba jön, pupillája a normális nagyság négyszeresére tágulhat
a dühös, elutasító ember pupillája viszont összeszűkül (kígyószem)
nagy szerepe van az udvarlásban (a nők ősidők óta használják a szemfestéket a figyelem felhívására)
ha egy nő szerelmes egy férfiba, kitágult pupillával néz rá, ezért kedvelik a szerelmesek a gyengén megvilágított helyeket, ahol a pupillák kitágulnak
a szerelmesek tudtukon kívül a pupilla tágulását figyelik: izgalomba hozza őket a másik pupillájának megnövekedése
a csecsemők és a kisgyerekek szembogara nagyobb a felnőttekénél, és a pupillájuk állandóan tágul felnőttek jelenlétében, így magár irányítja a figyelmet
gyakorlott kártyások tanulmányozása azt mutatja, hogy sötét szemüveget viselő partnerrel szemben általában kevesebbet nyernek

Csak akkor létesíthető valakivel kommunikációs kapcsolat, ha a kommunikáló partnerek egymás szemébe néznek. Ha valaki hazudik, vagy elhallgat valami fontosat, tekintete az együtt töltött idő alig 1/3 részében találkozik a partner tekintetével. Ha az illető az idő több mint 2/3-ában a szemünkbe néz, az két dolgot jelenthet: tág pupilla esetén érdeklődést, szűk pupilla esetén ellenségességet. Tehát: ha jó kapcsolatot akarunk kiépíteni valakivel, pillantásunknak az idő 60-70%-ban találkoznia kell az övével!

SZemzár-gesztus
öntudatlan: az egyén próbálkozása, hogy kirekessze a másik felet saját látómezejéből, mert megunta, közönyös lett iránta, vagy magasabb rendűnek tartja magát
ha valaki fölöttünk állónak tartja magát, a szemlehunyáshoz a fej hátravetése járul (végigmérés)

Hozzászólások



mt0916 louis vuitton

mt0916
louis vuitton outlet
hermens bags
nfl jerseys wholesale
coach outlet
burberry sale
red bottoms
coach factory outlet
red bottom shoes
coach outlet
michael kors outlet online
mulberry handbags
ugg outlet store
salvatore ferragamo
polo ralph lauren outlet online
ray ban sunglasses
coach factory outlet
coach factory outlet
oakley sunglasses
rayban
burberry outlet
ugg boots
michael kors factory outlet
adidas yeezy
hermes handbags
cheap mlb jerseys
canada goose sale
cheap oakley sunglasses
uggs outlet
mbt shoes
moncler outlet
birkenstocks
coach factory outlet
uggs
polo ralph lauren outlet online
michael kors outlet
ugg boots canada
ugg ustralia
ugg outlet
moncler outlet
michael kors outlet
coach outlet store
polo ralph lauren outlet
cheap jordans
ralph lauren outlet
christian louboutin outlet
canada goose outlet
cheap nfl jerseys
ugg ustralia
ugg outlet store
louis vuitton factory outlet
pandora outlet
ugg boots for women
ugg boots on sale
beats by dr dre
nike outlet
kate spade outlet store
kate spade handbags
michael kors outlet
cheap nfl jerseys wholesale
air max 2018
kate spade handbag
coach outlet
valentino shoes outlet
coach outlet store
ugg outlet
pandora jewelry
toms shoes outlet
pandora charms
ralph lauren outlet
cheap uggs
ugg outlet online
canada goose outlet
coach factory outlet
fred perry polo
canada goose sale
adidas outlet
canada goose
ralph lauren outlet
cheap ray ban sunglasses
christian louboutin outlet
discount oakley sunglasses
polo ralph lauren
coach factory outlet
coach factory outlet
nike shoes
ralph lauren outlet
coach outlet
uggs on sale
beats by dre
michael kors outlet
jordans
ralph lauren outlet
canada goose
ugg outlet
adidas superstar
salvatore ferragamo shoes
ralph lauren outlet
louboutin shoes
cheap ray ban sunglasses
uggs canada
ray ban sunglasses
ralph lauren outlet
timberland boots
ugg outlet
nike outlet online
air jordans
ray ban sunglasses discount
pandora jewelry
burberry handbags
christian louboutin
michael kors outlet
burberry outlet canada
moncler jackets
jordan shoes
michael kors handbags
polo ralph lauren outlet online
canada goose jackets
cheap jordans
pandora charms uk
adidas yeezy
moncler outlet
yeezy boost
cheap mlb jerseys
ray ban sunglasses discount
ralph lauren sale clearance
air max 2017
coach factory outlet
birkenstock sandals
ralph lauren uk
toms shoes
timberland outlet
ugg boots
yeezy boost 350
michael kors canada
pandora charms
coach outlet store online clearances
louis vuitton outlet
canada goose jackets
birkenstock outlet
jordan retro 11
ray ban sunglasses
ugg boots
christian louboutin
pandora uk
yeezy boost
michael kors outlet store
oakley sunglasses
cheap uggs
rayban
michael kors outlet
ultra boost
ralph lauren uk
pandora jewelry outlet
canada goose jackets
hermes bags
hermes outlet
ugg outlet
oakley sunglasses
superdry
tory burch outlet
michael kors handbags
toms shoes outlet
coach outlet
pandora charms
birkenstocks
pandora jewelry
polo ralph lauren
canada goose jackets
coach outlet
mulberry uk
adidas yeezy
coach outlet
pandora jewelry
pandora jewelry
gucci outlet
mlb jerseys cheap
ralph lauren uk
cheap ugg boots
christian louboutin outlet
coach handbags
jordan retro
ugg sale
cheap jordans free shipping
nike shoes
oakley sunglasses
ralph lauren outlet
ugg boots outlet
north face outlet online
north face outlet
ugg boots on sale
toms outlet
kate spade outlet
christian louboutin
air jordans
nike air max
toms outlet
superdry uk
coach factory outlet
discount ray ban sunglasses
cheap jordans
coach factory outlet
cheap uggs
nike shoes
coach outlet
nike huarache
mulberry outlet
cheap ray ban sunglasses
ralph lauren outlet online
coach outlet
cheap jordan shoes
yeezy boost 350
coach outlet
ugg slippers
michael kors outlet online
coach outlet
doudoune moncler
moncler
coach outlet
uggs
ugg outlet
oakley sunglasses
hermes birkin
ugg shoes
nmd shoes
yeezy boost
coach outlet
pandora uk
coach outlet store online
coach factorty outlet
ralph lauren sale clearance
ralph lauren sale clearance
adidas nmd
ugg slippers
coach bags
pandora
ugg boots
uggs on sale
michael kors handbags
canada goose outlet
coach canada
cheap ugg boots
pandora charms
ugg outlet
moncler jackets
michael kors outlet store
ugg boots
cheap jordans
canada goose sale
yeezy 350 boost
louis vuitton outlet
polo ralph lauren
ugg outlet
ugg boots
michael kors outlet clearance
coach outlet store
cheap jerseys
louboutin shoes
coach outlet online
pandora charms sale clearance
polo ralph lauren outlet
adidas outlet
birkenstock sandals
ray ban sunglasses
cheap ray bans
ralph lauren outlet online
pandora jewelry
red bottoms shoes
coach outlet
moncler jackets
michael kors outlet
nike outlet store
toms shoes
coach outlet
michael kors outlet
michael kors outlet store
canada goose outlet
ugg boots
coach factory outlet
ugg boots
polo ralph lauren outlet
michael kors canada
fitflops sale
coach outlet store
pandora outlet
ugg australia
coach factory outlet
ralph lauren outlet
michael kors outlet
kate spade
coach outlet
michael kors outlet
michael kors handbags
ugg outlet
supreme uk
adidas shoes
canada goose outlet
birkenstock sandals
ray ban sunglasses
mulberry bags
pandora charms
coach outlet
longchamp uk
nike cortez
birkenstock sandals
nike shoes for men
adidas yeezy boost
ugg sale
polo ralph lauren outlet online
canada goose outlet
fitflops
ralph lauren outlet online
cheap uggs
ugg outlet
louis vuitton outlet store
harden vol 1
coach outlet
nmd adidas
canada goose sale
louis vuitton outlet online
ugg sandals
ugg outlet
louis vuitton outlet store
adidas nmd
fred perry
cheap oakley sunglasses
pandora charms sale clearance
michael kors outlet clearance
ugg outlet
louis vuitton
christian louboutin outlet
michael kors outlet
cheap nfl jerseys
cheap mlb jerseys
ugg boots
coach outlet
ralph lauren outlet
ugg sandals
burberry outlet
canada goose uk
coach outlet
birkenstock shoes
polo outlet
mbt shoes
canada goose clothing
longchamp handbags
canada goose outlet
adidas yeezy
coach outlet store
longchamp outlet
michael kors uk
cheap jerseys from china
ray ban sunglasses
nike outlet
adidas outlet
uggs clearance
tory burch outlet
pandora charms sale
coach factory outlet
coach factory outlet
polo ralph lauren outlet online
cheap jordans
adidas shoes
valentino shoes
tory burch outlet store
nmd adidas
kate spade outlet
ralph lauren outlet online
cheap uggs
ugg outlet store
air jordan shoes
louboutin shoes
canada goose coats
michael kors handbags
mlb jerseys wholesale
polo ralph lauren
longchamp uk
ugg outlet
louis vuitton outlet
kate spade bags
james harden shoes
north face jackets
ugg boots
canada goose
supreme
longchamp handbags
canada goose jackets
moncler outlet
longchamp bags
kate spade
louis vuitton outlet online
ugg shoes
pandora outlet
hermes handbags
adidas nmd
nike store
coach factory outlet
coach factory outlet online
nike air max
hermes handbags
cheap oakley sunglasses
cat boots
ugg boots
burberry sale
michael kors outlet
pandora charms sale
moncler outlet
moncler coats
canada goose coats
adidas yeezy boost
moncler jackets outlet
pandora charms
adidas superstar
coach canada
ralph lauren uk
adidas nmd
adidas shoes
coach outlet
coach outlet
mt0916



.

.



Sok ember azt gondolja, annyi a világ, amit a szemeivel lát



Vannak még csodák...

"Nem mindig a láthatót kell nézni,
a láthatatlan megtanít, hogy vannak még csodák." https://www.youtube.com/watch?v=lv2L90Nrs84



Talán...

"ha tiszta szívvel
jössz elém, vállalva engem,
nem lenne más, csak te meg én"!



Szemek

Az én dràga életemnek olyan barna szemei.vannak,amivel szinte meg éget....a nézésével fel fal:)