Te az enyém vagy, azt csinálok veled, amit akarok! Családon belüli erőszak

Te az enyém vagy, azt csinálok veled, amit akarok!
Családon belüli erőszak

Cigarettacsikkek nyomai, darabokra tört orrcsontok, kék-zöld foltok, de van, akit élve temettek el, megcsonkítottak, vagy épp dartstáblának használtak. Becslések szerint a nők harminc százaléka él fizikai, illetve lelki terrorban a rokonok, szomszédok néma asszisztálásával.

Jázmin egy éjjel esett be a krízisotthonba. Arca annyira szét volt verve, hogy orrát azonnal műteni kellett. Az asszonyt azonban még arra is hosszas rimánkodással tudták rávenni, hogy be merjen menni a kórházba. Tudta, azonnal rátalál a férje. Nem tévedett. Stoppal, majd tehervagonokban menekült el otthonról, csak azt tudta, mennie kell, amíg csak bírja. Akkor már öt éve élt bezárva, férje naponta űzte vele a legdurvább játékait. Volt, hogy kikötözte, máskor csaknem félholtra verte egy rúddal, addig, amíg be nem vallotta, ami hiába nem volt igaz, de a férj hallani akarta: tetszik neki egy másik férfi.

Máskor három napra zárta a sötét pincébe, étlen-szomjan. És hiába vitte olykor kórházba a férfi asszonyát, a zárójelentésbe hol az került, hogy a létra zuhant rá, hol a motorháztető okozta a „figyelmetlen” Jázmin sérüléseit. Senkinek sem tűnt fel, hogy huszadszor is fura balesetek törték-zúzták a fiatal nőt.

– Amikor hozzánk került, fogalma sem volt, mi történt körülötte a világban az előző öt évben. Csak rettegett, megnyugtathatatlanul. Sajnos nem alaptalanul. A brutális támadó ugyanis az alvilág egyik ismert személyisége, tényleg mindenhol rátalált. Már másnap a kórházban volt. Kiderült, hogy a kezelőorvost még az éjszaka fölhívta, már a gyerekei nevét is tudta, majd halálosan megfenyegette – emlékszik az utóbbi időszak egyik legmegrázóbb esetére Rácsok Balázs, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Családok Átmeneti Otthonának vezetője Miskolcon. Ő és kollégái még egy évig tudták segíteni Jázmin kimenekítését, végül sikertelenül. Az asszony eltűnt a szakemberek szeme elől. De minden képzeletet felülmúlnak azok a szörnyűségek, amiket a krízisotthon dolgozói nap mint nap megélnek. Volt olyan, hogy a férfi a nőt a fiával összekötözte, és dartstáblának használta őket, legutóbb pedig egy nemi csonkításos kísérlettel „büntetett” asszony kért tőlük életmentő segítséget.

Előtte a pajtában kötötte föl a kezénél fogva, és a husánggal ütötte. Szántóföldeken át menekült végül hozzánk. A bírósági tárgyalás pedig csak egy újabb megaláztatás, kínszenvedés volt a nőnek, borzasztó volt látni, hogy a szembesítésnél a férfi minden apró ciccenésénél, kézfelemelésénél a nő valósággal kővé dermed. Hiába tagadott a férfi, bűnösnek találták, de így is csak öt évre szabadult meg tőle az ötgyermekes család – mondja a szakember, aki szerint sokat elárul a társadalom közönyösségéről az, ahogy a gyerekek „kimenekítésére” érkező segítőket fogadták a településen.

Szinte az asszonyt tekintették a gyerekek rossztevőjének. Még az igazgató is arra agitált minket, hogy hagyjuk a nagymamánál a gyerekeket, persze elestek öt gyerek normatívájától. De mit is várhatna a bántalmazott, amikor még a polgármester is, amikor látja az asszony foltjait, joviálisan csak annyit mond: hát látom, megint nekiment a gereblyének – mondja Rácsok Balázs. De az anyák, feleségek amúgy is nagyon sok esetben visszamennek. Egyrészt félnek, másrészt nem is igen tudnak boldogulni biztos anyagi támasz, és persze fedél nélkül. Támogatásra többnyire már senkitől nem számíthatnak, ha volt is, eljátszották a család, barátok bizalmát, már nem is igen hinnének a bántalmazottnak. Amikor egy nő elmenekül, akár több száz kilométerre a lakóhelyétől, ott áll egymaga, akár még gyerekekkel az oldalán, nehezen látja a kiutat, hogy egyedül majd boldogulni fog.

„Mézeshét”-effektus, hatalmas virágcsokrokkal

Ráadásul a szörnyűségek után az esetek döntő többségében jön a „mézeshét” periódus, vagyis a bántalmazó mindent megtesz, hogy visszaédesgesse „áldozatát”, udvarol és eljátssza a megbánást. A nő pedig már egyébként is teljesen azonosult szerepével, ráadásul el is hiszi, hogy a hozzá fűződő kóros függőség, birtoklási vágy a szerelem, szeretet jele. Pedig annyit üzen csak: te az enyém vagy, azt csinálok veled, amit akarok.

– Hihetetlen, de a bántalmazott nők még az otthonban is visszabújnak ebbe a szerepbe, próbálják kiszolgálni a többieket. Amíg ezen nem tudunk változtatni, szinte reménytelen a továbblépés – mondja a vezető, aki még egyetlen esetben sem látott olyat, hogy ha a menekülő visszament, rendeződött volna a helyzet, és ne folytatódtak volna a bántalmazások.

De ugyanilyen szkeptikus Urbán Erika, a Sorsunk és Jövőnk Alapítvány kuratóriumának elnöke. Amit ő lát, mint mondja, valóban a jéghegy csúcsa: nem az első, vagy akár sokadik pofont unja meg a menekülő, hanem szó szerint az életüket mentik már. A gyilkosság előtti utolsó pillanatban lépnek.

Megérdemlem a verést

„A bántalmazott nők nagy része elveszíti a személyiségét.”

Mindenki az áldozatot kezdi el hibáztatni: Miért ment hozzá, miért nem menekült, ha menekült, miért menekült, miért nem hagyta ott? A legegyszerűbb és leglogikusabb kérdés. És persze könnyű ítéletet mondani az asszonyok felett ahelyett, hogy az iskola, a lakóhely, a barátok, rokonok gondolkodnának el azon, mit tehettek volna. A bántalmazott nők nagy része elveszíti ugyanis a személyiségét.

– Azt gondolják, megérdemelték a verést, a bánásmódot, szinte már beépül az életébe és el is hiszi, hogy ez az élet rendje. Hiszik, hogy azért kíséri őket párjuk még a közértbe is, azért nem engedi, hogy találkozzon a barátaival, rokonaival, mert őt ennyire szeretik. Ráadásul ezek a nők elveszítik addigra a személyiségüket, maguk is elhiszik, hogy ők a felelősök – véli a szakember, aki szintén jól ismeri a hatalmas virágcsokrokkal érkező, könnyekig hatódó, megbánást tanúsító férjek képét, akik Urbán Erika szerint valóban minden követ megmozdítanak, trükköt bevetnek, hogy visszaszerezzék tulajdonuknak gondolt asszonyaikat. Pedig nincs szép újrakezdés. Segítség nélkül pláne.

Ez nagyon brutális úgy gondolom de ilyen is van,és beszélni kell róla és segítséget kell kérni!

http://www.sorsunk-jovonk.hu/te_az_enyem_vagy.html

Hozzászólások



Szerintem az áldozat sokáig elhiszi…

hogy a verések mögött – minden látszat ellenére – szeretet is van, csak a „kedvesnek” valamiért rossz napja volt, de jó ember, akihez érdemes ragaszkodni. Ez mindaddig működik, néha még hosszú évekig is, amíg az egyik „ütlegeléskor” meg nem pillantja az igazi arcát.

Ezen azt értem, hogy valamiből leszűri, hogy a SZERETETNEK egyszerűen nem létezhet olyan arca, mint amilyet aznap a kedves mutatott. No, ilyenkor szoktak összepakolni a sok évig tűrő áldozatok.



Túllőtt a célon...

A kedvesem a múlteste túllőtt a célon, mert talán figyelmen kívül hagyta azt a pszichológiai alaptételt, hogy nevelőértéke csak bizonyos határig van az ütéseknek. A szeretet szinte mindent elbír, de egy bizonyos pontnál az egész átfordul, aztán az áldozat „falat” húz, hiszen nincsen más választása.

A „fal” természetesen nem téglákból épül, hanem a "már úgyis mindegy” érzéséből, ezért ablak nincsen rajta, vagyis nem engedi át azokat az információkat, amik lehetővé tennék a további „játékot”.

Ha erős leszek, nem bontok falat, akkor hamarosan megszűnik fölöttem a hatalma, mert az "úgyis mindegy” érzése általában az utolsó csepp...

Ádám idáig sohasem merészkedett el, ezért nem tudtam oly sokáig lerázni magamról a "hatalma van fölöttem" béklyót.