Kígyómese

Mese a sárga kicsi kígyóról

Hol volt, hol nem volt, még hetedhét országon is túl volt egyszer egy szegény ember. Ennek a szegény embernek szemrevaló felesége volt, de gyermeke csak akkora sem, mint az ütés tapló, pedig igen nagyon szerettek volna már egyet.

No, telik-múlik az idő. Felébred egy reggel az asszony, s azt mondta az urának:

- Hallja-e, milyen bolond álmot láttam én az éjjel!

- Mit, ugyan bizony?

- Hát a házunkba jött egy ősz öregember, s azt mondta: „- Tudom én, mi a bajotok, neked s az uradnak. Ha gyermekre van szükségetek, menjetek ki ma reggel a kapu elejibe, ott álljatok meg, s akármiféle lelkes vagy lelketlen állat jön arrafelé, fogjátok meg, vigyétek be, az lesz a ti gyermeketek."

- No, hallod-e asszony, elég bolond álom, de próbáljuk meg.

Mindjárt felöltöznek, kimennek a kapu elejibe, s ott álldogálnak jó darab ideig.

Hát egyszer csak fut arra egy sárga kicsi kígyó.

Hé, ördögadta varas gyíkja! - neki a sárgakicsi kígyónak, megfogják, az asszony a kebelébe dugja, beviszi a házba, s ott jól tartják tejbe mártott kenyérrel.

Telnek-múlnak napok, egyszer csak megszólal a sárga kicsi kígyó, s azt mondta a szegény embernek:

- Édesapám, menjen el a királyhoz, s kérje meg nekem a leánya kezét!

- Mit beszélsz, te szerencsétlen teremtés, hiszen a király mindjárt a fejemet véteti.

- Csak menjen el, ne féljen semmitől, a többi az én dolgom.

Addig s addig, hogy a szegény ember felkászálódik, s elmegy a királyhoz. Egy jó puskalövésre van a király palotája. Bemegy az udvarba, s hát a király éppen akkor sétál a katonái előtt, s vizitálódik. Odamegy a szegény ember, köszön illendőképpen, s azt mondta:

- Felséges királyom, életem, halálom a kezedbe ajánlom, az én fiam, a sárga kicsi kígyó azért küldött, hogy megkérjem neki a leányod kezét.

Nagyot kacag a király, hogy a könnye is kicsordul belé.

- Jól van, te szegény ember, én nem bánom, hanem előbb három dolgot adok fel a fiadnak, s ha azt meg nem teszi, karóba húzatom a fejét. Az első feltétel az lesz, hogy hozzon három aranyalmát a Tündér Ilona kertjéből.

Hej! Megszontyolodott a szegény ember. Most már kifogy ebből az egy fiából is. Hogy tudta ilyen bolond dologra adni a fejét. Csakhogy fel nem vetette a nagy búbánat. Hazamegy, s mondta a fiának a király üzenetét.

Azt mondta a sárga kicsi kígyó:

- Azért bizony egyet se búsuljon, édesapám, még ma elhozom a három aranyalmát. Azzal csak kifordul az ajtón, s meg sem áll a Tündér Ilona kertjéig. Ott bebúj a kert hasadékán, felfut a legelső fára, s lenyisszent egy almát. Hej! Akkorát csendül erre a kert, hogy hetedhét országon túl is hallódik a csendülése. Hát csak törtet elő a hétfejű sárkány, a kert őrizője, s a szájából hétsingnyire fut elő a veres láng. Megáll a fa alatt, szimatol erre is, arra is, ha megláthatna valakit. De a sárga kicsi kígyó belebújik a fa odvába, s meg sem moccan, míg a hétfejű sárkány nagy csattogással el nem szelel. Akkor kiugrik az odúból, leszakaszt még két almát, egy perc, s kívül van a kerten.

Bezzeg álmélkodik a szegény ember, mikor a sárga kicsi kígyó megérkezik a három aranyalmával! No, volt öröm. Mindjárt tarisznyájába teszi a három almát, s nagy lelkendezve fut a királyhoz.

- Itt a három alma, felséges királyom.

Nézi a király erről is, arról is, forgatja az almákat minden oldalra, de azok bizony igazi színaranyból vannak.

- No, jól van, te szegény ember, hanem még hátravan két feltétel. Mondd meg a fiadnak, hogy ha holnap reggelre ilyen kakassarkon forgó aranypalotát nem teremt a te házad helyére, amilyen az enyém, halálnak halálával hal meg.

Aj, csak most szontyolodik el istenigazából a szegény ember. Nagy gondban van szegény feje, hogy mit tud most csinálni az a csöppnyi teremtés. Lopni csak lophat, de hogy építsen, mikor egy babaház felépítésére sem volna képes. Sírva mondta otthon a fiának:

- Jaj, szerelmes gyermekem, mibe ártottad magad! Ha holnap reggelre olyan palota nem lesz a házunk helyén, mint a királyé, halálnak halálával halsz meg.

Azt mondta erre a sárga kicsi kígyó:

- No bezzeg, édesapám, hát még ezen is tud epekedni! Csak feküdjenek le békével, kend is, édesanyám is, majd csudára ébrednek.

Beesteledik, s kimegy a sárga kicsi kígyó az udvarra, elővesz egy sípot, megfuvintja, s hát abban a szempillantásban annyi kígyó s egyéb állat kerekedik össze, hogy a hold s valamennyi ragyogó csillag mind megfeketedett. Csak elélibegett egy óriási kígyó, s azt kérdezi a sárga kicsi kígyótól:

- Mit kívánsz, édes gazdám?

- Azt, hogy ezt a házat szépen szedjétek széjjel, s éppen olyan aranypalotát építsetek ide, mint a királyé.

Hej, neki az a rengeteg sok kígyó s a többi állat, surrognak, hurrognak, mozgolódnak, forgolódnak, s mire pitymallott, az utolsó szegig készen van a palota. Felébred reggel a szegény ember meg a felesége, csak dörzsölik, dörzsölik a szemükből az álmot, kérdezik egymástól: vajon ők-e ők? Odafut a sárga kicsi kígyó, s azt mondta, hogy bizony jól látnak.

Felszökik a szegény ember az aranyos ágyból, felöltözik aranyos gúnyába, s fut a királyhoz. Ez már ott áll az ablakában, s onnan nézi a palotája társát. Jó messziről elejébe kiált a szegény embernek:

- Be se jöjj, te ördöngős gyermeknek ördöngős apja, hanem vidd meg a harmadik főfeltételt. Hogyha holnap reggelre a két palotát össze nem köti egy aranyhíddal, s ha a híd két oldalán aranyfákon aranymadarak nem énekelnek, elpusztítom a föld színéről minden nemzetségével.

Hazamegy a szegény ember, de most már nem búsult olyan erősen. Gondolja, ha a többit megcsinálta az ő fia, csak megcsinálja a harmadik főfeltételt is. Jól gondolta, mert reggel már az aranyhídon sétál a királyhoz. Magával viszi a sárga kicsi kígyót is. Bemennek a királyhoz, jó reggelt köszönnek, s a szegény ember elémondja:

- Fenséges királyom, életem, halálom a kezedbe ajánlom, itt a fiam, a sárga kicsi kígyó, most már megtarthatjuk a lakodalmat.

Eleget köntörfalaz, teketóriáz a király, de mit volt mit nem tenni, szavának kellett, hogy álljon. Jaj! A szegény királykisasszony, mikor meglátja a jövendőbelijét! Sír, földhöz vágja magát hetvenhétszer, de mindhiába, a lakodalmat megtartják.

Eközben beesteledik, s az ifjú pár bemegy a szobájába. A királykisasszony váltig bizonygatta, hogy inkább megöli magát, de nem fekszik egy ágyba azzal a rusnya sárga kígyóval, s ha hozzá talál érni, megfogja, s kitekeri a nyakát. Hát egyszer csak keresztülbucskázik a fején a sárga kicsi kígyó - s halljatok csudát! -, dali szép legény lesz belőle!

Megszólal a legény:

- Ne félj tőlem, szépséges szép királykisasszony. Nem vagyok én sárga kicsi kígyó, én egy elátkozott királyfi vagyok. Apám arra átkozott, hogy hét esztendeig, hét hétig s hét napig kígyóbőrben járjak. Még nem telt ki az átok ideje, azért azt mondom neked, hogy senkinek ezen a világon ne szólj erről, mert mindketten erősen megbánjuk.

Megörvendett ennek a királykisasszony, fogadkozott, hogy senkinek sem szól. De reggel bemegy az apjához, s ez addig faggatja, hogy mégis elmond mindent.

Várj csak - gondolja a király -, nem hordod te tovább azt a rusnya kígyóbőrt. Volt a palotában egy vén boszorkány, azt magához hívatja, s megparancsolja neki, hogy előre menjen be az ifjú pár szobájába, s ha leveti a sárga kicsi kígyó a bőrét, égesse el.

A vén boszorkány előre be is megy, s mikor az ifjú pár lefeküdt, kibújik az ágy alól, megkeresi a kígyóbőrt, s egy teli parázs serpenyőben porrá égeti.

Felébred reggel a sárga kicsi kígyó, fel akarja venni a bőrét, s hát nincs! Aj, megszomorodik szegény feje! Azt mondta a feleségének:

- No, feleség, mégsem tartottad meg a szavad, a kígyóbőrömet elvitte valaki. Nekem most már el kell innen pusztulnom haza, az apám várába. Még éppen hét napom van, de ha azt akarod, hogy a feleségem maradj, utánam kell jönnöd.

Ezzel egy aranyabroncsot vett elő, s azt mondta:

- Ezt az aranyabroncsot a két karodra teszem, hogy senkit meg ne ölelhessél, míg ismét egymásé lehetünk. Én megyek a fekete várba, te gyere utánam egyenesen, mezítláb, állj meg a várkapu előtt, s hét nap, hét éjjel szüntelen azt kell kiáltanod: „- Gyere ki, te elátkozott királyúrfi, itt a feleséged, vedd le a karjáról az aranyabroncsot."

Elbúcsúznak keserves könnyhullatás közt, s a sárga kicsi kígyó ember képében elindult a fekete várba. Estére kelve a felesége is utána megy, s meg sem állj, míg a fekete várhoz nem ér. Ott aztán csak kiabálja: „- Gyere ki, te elátkozott királyúrfi, itt a feleséged, vedd le a karjáról az aranyabroncsot!"

Hét éjjel s hét nap mind ezt kiabálja, akkor megnyílik a fekete vár kapuja, kijött a dali királyúrfi, odafut a feleségéhez, megöleli, megcsókolja, s az aranyabroncs magától le- hullik. Azzal szépen fölkerekediek, dióhéjba telepedik, s máig is élnek, ha meg nem haltak.

(Forrás: Tündér mesék-Hajnalcsillag; Unikornis Kiadó, Budapest - 1999)

Címkék: