Megbocsátás a Való Világon innen és túl

Nemrégen, este végeztem a szokásos teendőimet, miközben ment a háttérben a TV. A most futó valóságshow-ban éppen azt a feladatot hajtották végre a szereplők, amikor társaikról kellett pozitív dolgokat mondaniuk. Mindenkiről, beleértve azokat is, akikkel konfliktusuk volt. Ez indította el, hogy ha végignézek a saját életemen, mit is gondoltam, vagy éppen gondolok azokról az emberekről, akik úgy érzem, hogy megbántottak?

Én, a türelmesebb típusba tartozom, ami azt jelenti, hogy sokáig tűrök, inkább hallgatok, majd az utolsó szikránál robbanok. De akkor képes vagyok a régebbi sérelmeimet is előhúzni, és az illető sokszor nem is érti, hogy tulajdonképpen mi a problémám! :)

Viszont ettől a perctől kezdve már nincs megállás, lelkemben előtör minden fájdalom...és a végén saját magamat lovalom bele a mondvacsinált sértettségbe. Akár évekre is... Szerencsére nem sűrűn fordul elő, de -sajnos- képes vagyok rá.... És, ami még szörnyűbb, főleg, így leírva, szembesülve vele, nagyon nehezen tudok bocsánatot kérni, vagy esetleg úgy tenni, mintha meg sem történt volna. Pedig, lehet, hogy már pár nap múlva nem is emlékszem rá, mégis képtelen vagyok megtenni az első lépéseket... ezt még nagyon meg kell tanulnom...

Visszatérve, azokra a pillanatokra, amikor valaki megbántott. Talán 3-4 olyan eget rengető eseményt tudtam életemből felidézni, amit azóta sem tisztáztam az illetőkkel. Az elmúlt években elmentünk egymás mellett, nem volt olyan szituáció, talán, Ők már nem is emlékeznek rá. Mivel próbáltam ezekről az emberekről pozitív tulajdonságokat felidézni, akarva, akaratlanul eszembe jutott maga a fájdalmas esemény, vagy események sorozata is. Így a távolból nézve, van köztük nevetséges, humoros, de akad olyan is, ami egy életre meghatározó volt, és akár változtatott hozzáállásomon, vagy éppen a szemlélet váltást hozott az életembe. Érdekes, hogy a sok-sok évvel ezelőtt történtek tartoztak a vicces kategóriába, és egyáltalán nem volt nehéz, hogy ezekről a személyekről pozitívat is említsek. Ellentétben a közelmúltban történtekkel. Azokról a személyekről, akik az elmúlt 1-2 évben bántottak meg igenis, nagy erőfeszítésbe került, hogy jó tulajdonságot említsek, és még ekkor sem éreztem magam őszintének.

Ez megint nagyon jó volt arra, hogy Önmagamat szembesítettem saját Magammal szemben. Hogy is van ez? Hirdetem a feltétlen megbocsátást, önzetlen szeretetet, amikor a saját életemben is vannak sötét foltok? Én hirdetem, hogy ha az ember haragszik valakire, akkor tulajdonképpen Önmagára haragszik?

Nehéz felismerés volt, és ismét erőt vettem magamon, hogy átgondoljam a helyzetet, és végül, nem mondom, inkább csak remélem, hogy sikerült a másik szemszögből is megnéznem a történteket.
Azt a taktikát választottam, hogy előtérbe helyeztem azokat a folyamatokat, amit ezek a szituációk indítottak el. Azokat a változásokat, amiket a személyiségemben fordultak át. Úgy kezdtem el ezekre az emberekre gondolni, hogy tulajdonképpen hálásnak kell lennem feléjük, mert rámutattak a viselkedésükkel egy másik útra. Így alakult, hogy a legfontosabb tulajdonságuk az lett, hogy életemben Tanítóknak hívhatom Őket!
Azt, még gyakorolnom kell, hogy a történteket 180˙ fordítsam meg, de úgy érzem, hogy azon este folyamán a kb. 160˙ már elértem! És ez nagy szó, hogy hagytam, hogy előtörjenek, gondolatban átéljem megint, újra, meg újra egészen addig, amíg ki nem tudtam mondani, hogy talán ezekre mégis szükség volt az életemben, és ne arra kelljen várnom, hogy az évek múlása tegye humorossá.
A mondás szerint, aki nem tudja tanítja. Jelen esetben én a "tanítás" szót kicserélném "hirdetésre", tehát így utólag úgy gondolom, hogy amíg nem tartottam megint önvizsgálatot, igaz volt rám, hogy, aki nem tudja, hirdeti.
Úgy érzem, röpke 3 óra alatt elindultam affelé, hogy már nem csak hirdetem, hanem át is érzem a lényegét annak, hogy ha valakinek nem tudunk megbocsátani, Önmagunknak sem!
Úgy érzem, hogy most jutottam el odáig, hogy már nem csak szavakkal, hanem konkrét érzésekkel is alá tudom támasztani, hogy milyen nemes, és nagy szó a megbocsátás!

Tényleg olyan a harag, mint egy nagy kődarab, amit hordozunk, és sokszor olyan mélyre ássuk, hogy már szinte nem is tudjuk, h miért olyan nehéz a szívünk. Próbáljuk összegyűjteni ezeket, a nehéz köveket, és építsük fel belőle a megbocsátás hídját, ami szívünkből vezet kifelé a Világba!

Hozzászólások



wow ez gyors volt :)

wow ez gyors volt :) köszönöm! :))



A kívánságok mindig

A kívánságok mindig teljesülnek.... :)))



lehetne valami más képe a két

lehetne valami más képe a két címlapos cikknek? :)