27 ezer nap

27 ezer nap. Sacc per kábé ennyi juthat egy átlagon felüli élethez. Ebből kb 10 ezer, ami fiatalon, „következményektől” mentesen telhet el, mint egy hozadékként a családi nevelés programjaként, egonk tombolásaként. 10 ezer nap után már talán fel kellene ismernünk a programot, a mókuskerekeink mozgatórúgóit, az ismétlődő csapdákat életünkben. Talán jut 3 ezer nap arra, hogy kitaláljuk, mit is akarunk valójában, mi az ami minket jellemez, mi az amit mi választhatunk. És marad a fele, arra, hogy megtaláljuk a saját sorsunk útját és kiépítsük, felépítsük önmagunkat. Az a láda, amin a koldus ült, és megtalálta Echart Tolle meséjében a kincset, mint a pillanat főhőse, csak egy metafora. Valójában nem látjuk meg a kincset egy mester utasítására. Nem látjuk meg, mert nem egy pillanat műve, nem egy sorszerű találkozástól függ. Bár a kincs ott van valójában, de annak felismerése számtalan konfliktus küzdelem következménye, kérdések, válaszok harca.
Az Univerzum bőséges. Csak úgy szórja kreatív magjait a mindenségbe. Az élet rendkívül sokszínű, leleményes, gazdag és kegyetlen, olykor mulatságos. Emberként ráláthatok a harmóniára, a szépségre, a rendezettség szeletjeire. Ráláthatok a környezeten túl önmagamra is. Beleláthatok a testem törvényeibe, életem, sorsom vonalaiba, mintáiba. Lemehetek a mélységekbe, ki-ki a maga befogadóképessége útján, talán megérthetek ezt-azt. Viszont egy szint után nem láthatok semmit sem. A függöny mozdulatlan, a válaszok nem léteznek.
Egyet azért biztosan tudhatok. Az Univerzum leleményes, és köztük egy valaminek biztosan van helye most, ebben a pillanatban. Annak a tudatnak aki, ezt írja, és aki ezt olvassa. Ez a tudat, ki önön sorsáról rendelkezik és dönt pont most, az jelen van. Lehet ez nem a valóság, valami hipotetikus álom, de az biztos, ha máshol nem az álomban ez a tudat jelen van. Bármilyen másik dimenzió, létforma volt, van, lesz a halál előtt és után, nem zárható ki, hogy ez a tudat létezik. És ha csak egy csettintésre az Univerzum létre tudja hozni a milliárdnyi világ, életforma, környezet között ez az entitást, akik mi vagyunk, miért ne lehetne bármikor, bármely pillanatban ugyanígy? Olyan egyszerűen, könnyedén. Bármilyen tudásunk is van a világmindenségről, kiderül, hogy keveset tudunk, vagyis semmi sem lehetetlen.
Éppen ezért van felelősségünk, önmagunk miatt. Gondolataink miatt, testünk miatt, azért az ökológia miatt, melyben élünk. Mi vagyunk a bizonyítékai az élet rejtelmének, pl, hogy a majom éppen gondolatait írja le, és megpróbálja megfogni a megfoghatatlant. Mi vagyunk a bizonyítékai annak, hogy az életnek van létjogosultsága. Ezért ne féljünk. A mi tudatunk megjelent, okkal, vagy akár következményként. Bármikor megjelenhet újra.
27 ezer nap. Ennyink van, hogy átlássunk saját függönyünkön itt és most.

Címkék:

Hozzászólások



Érdekes bejegyzés

Nagy figyelemmel olvastam. Köszönet érte a szerzőnek!