Időtlenség

Világunkban ahol élünk nem tudunk hátrafelé menni. Csak előre. Nem tudunk fiatalabbnak lenni, csak idősebbnek, tapasztaltabbnak. Egyre otthonosabban járkálunk a mindennapi életben, egyre komfortosabbá tesszük saját életünket. Magunknak, és szűk körünknek kik velünk élnek. Milliárdnyi információt gyűjtünk nap, mint nap, és ebben egyre jobbak vagyunk az információ feldolgozásában, megértésében. Egyre több dolgot ismerünk fel és olykor nekünk káros dolgokat már csírájában el tudunk fojtani. Fejlődünk, ha figyelünk. Viszont egyes rossz tulajdonságunk, beidegződésünk is egyre alattomosabban jelentkezik. Hisz okosabbak lettünk hibáink felismerésében, de mély tartalmai más alakban jelentkeznek. Egy-egy kontrolálatlan pillanatban. Így viszont egyre és egyre csak körbezárjuk magunkat saját képünkkel, és rafináltan előkerülő hibáinkkal és máris körbe bástyáztuk életünket. Csak mi nézünk vissza minden „építményben”. Megcsináltuk.
Nincs felfedezés. Nincs ráhagyatkozás.
Gyerekként nem ilyenek voltunk.
Míg korábban egónkat építettük, mostanság elhagyjuk egy kifinomult professzionista egóra cseréljük, saját személyes megjelenésre. Pedig nem erről álmodtunk még nagyon kicsi korunkban. Megöregszünk. Talán pont abban van a fiatalság és az élet boldogsága, hogy nem veszünk tudomást építményeinkről, mindennap koldusan, üresen újra és újra megfigyelünk, mintha soha nem láttunk volna semmit azelőtt. Komfort nuku, tanult dolgok nuku, élet lehetőségei teljes odaadással. Aztán úgy is az lesz majd, hogy elmondhatjuk, megpróbáltuk.
Sikerült vagy nem? Nem lényeges.

Címkék: