Mese, mese, meskete

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy királylány, egy nagy város közepén, egy hatalmas falakkal körülvett, gyönyörü kastélyban. Nagyon boldog volt, semmit nem tudott a nagyváros forgatagáról. Édesapja, a király, mindentől féltette, óvta. A királylány legfőbb szórakozása a kertjükben elterülő hatalmas labirintus volt. Minden nap végig járta, de egy idő után minden zegzugát kiismerte, már nem talált benne izgalmat. Először arra gondolt, újat építtett, hisz minden kívánság teljesítik, de tudta, ez is hamar elveszti varázsát. Ettől nagyon elszomorodott, körbe-körbe sétált a hatalmas kertben, mígnem eljutott a hatalmas kőfalig, mely legalább 3 méter magas volt. Elgondolkodott, mi lehet vajon ott a falon túl? Elhatározta, bármi áron, de kijut, a kerten kívülre. Furcsa érzés fogta el, olyan, amivel eddig nem találkozott, mivel eddig azt hitte mindene megvan, semmi nincs amit meg nem kaphat. Tudta, hogy mostani óhaja lehetetlen, ez az egyetlen dolog, amire apja nem adna soha engedélyt. Ettől még csábítóbb lett a dolog, eljött az idő, hogy végre saját magáért, a saját erejéből csináljon valamit, izgalom töltötte el, terveket kezdett szőni, hogy, hogyan is valósíthatná meg tervét. Ahogy gondolkodott, egyre lehetetlenebbnek tünt célja elérése, csak sétált-sétált, elgondolkodva, szinte elment mellette, amikor észrevett egy rést a falon. A mindenhol sürün növő futó rózsa miatt alig látszott belőle valami, de ahogy közelebb ment, látta, hogy itt akár most azonnal ki is mehetne. Boldogsággal vagyes félelmet érzett, cikáztak a gondolatai, menjen vagy maradjon, a biztonságot válassza vagy az új, minden eddiginél több izgalmakat tartogató kinti világ labirintusát. Tett egy lépést előre, kidugta a fejét, egy hatalmas város terült el előtte, hívogató fényekkel és zajokkal, döntött, kilépett és elindult a fény irányába. Lassan szembesülnie kellett vele, hogy soha többé nem találhatja meg azt a boldog nyugalmat, amit a kastély nyújtott számára, de ezt nem is bánta, fel akarta fedezeni a várost, embereket akart és izgalmat, fájdalmat, szomorúságot. Eddig ezekről az érzésekről csak a könyvekben olvasott, érezte, hogy minden lépéssel egy új élet kezdődik számára, amely ismeretlen, és mi van, ha ijesztő? Ha veszélyes? Megállt egy pillanatra, visszatekintett, tudta, ez a pillanat az, amikor a döntés egy életre szól, még visszaléphet, senki nem tudná meg. Nagyot sóhajtott, már nem gondolkodott, a lábai vitték, be a városba, a csillogó kirakatok, a fények, az illatok, a hangok világába. Már nem bánt semmi, csak látni akart, hallani, érzeni. Boldog volt!

Hozzászólások



Nagyon jóóóó..:)

Köszönöm,hogy leírtad nekünk!Aranyos történet..,és találó!
Boldog napokat!