Néha ki kell engedni!

Olvasom a sok naplót, cikket, egyik-másik segítséget kíván nyújtani, néhány segítséget kér. Olvastam a könyvet a Titokról, olvasgattam a pozitív gondolkodásról, az agykontrollról, és ezekből kevertem magamnak egy egyveleget, saját szükségleteimre szabtam a sok információt. Eszerint alakítom a dolgaimat, mert a legfontosabb, hogy én irányítok, minden tőlem függ, ha tetszik, ha nem. Megtörténhet, hogy követek el hibákat, de nem bánom, a saját életemet kell élnem, azt kell úgy alakítanom, hogy jól érezzem magam benne.

Megint szereztem egy jó kis tapasztalatot, ezek biztosítanak róla, hogy jól csinálom.

Az, hogy erős vagyok, és jól elboldogulok egyedül meglepett egy ideig, de mint minden jóhoz, ehhez is hamar hozzászoktam. Elmaradtak a kiborulások,a sírás, a szegény én-ről szóló gondolatok, "a biztosan elrontom, nekem ez nem megy" is eltűnt.

Aztán jött egy újabb, miszerint túl jól megy minden. Mit mondjak, ez sem valami hasznos. Meg is lett a jutalma.

Tegnap összecsaptak a fejem fölött a hullámok. A munkámban is problémám akadt, szerencsére sikerült megoldani, aztán jött a vita (telefonon) édesanyámmal. Nem próbáltam erőt venni magamon, hazáig, az autóban, hagytam, hogy a könnyeim végigfolyjanak az arcomon, engedtem, hogy a régi érzés, az egyedüllét érzése átjárjon, beengedtem a fájdalmat. Ez nem csak a tegnapi napnak szólt, már régóta bennem volt, de nem sikerült kiengednem. Hazaérve folytatódott a vita, mindent elmondtam (na jó, kiabáltam), mi bánt, aztán lefeküdtem.

Itt jön a fordulat, mintha lefújták volna rólam az egészet. Régebben éjszakákon át képes voltam sírni, és persze magamat sajnálni. Most egy csapásra elmúlt minden. Békét éreztem és energiát, úgy éreztem azonnal képes lennék felkelni és bármilyen házimunkát elvégezni. Az egyedüllét (vagy nevezhetjük magánynak is) érzése is enyhült, mert tudom, hogy ez az én döntésem, és egy kapcsolatban sokkal rosszabb a magány, mint amikor az ember valóban egyedül van (ezt tapasztaltam).

Ebben a békés, nyugodt lelkiállapotban aludtam el. Reggel elindítottam a lányom az óvodába, aztán visszafeküdtem, felébredve egy bocsánatkérő levelet találtam. édesanyám írta, erre semmiképp nem számítottam. Nem az a bocsánatkérő típus, általában, bármiről legyen is szó, csak neki lehet igaza.

Nem tudom mi történt, de megint úgy érzem, hogy jó úton vagyok. Ezt muszáj volt leírnom magamnak, hogy később is erőt meríthessek belőle.

Összegzés:
1. Megéri beismerni a hibámat, könnyebb azonnal kijavítani, mint sumákolni és azon aggódni, hogy mikor derül ki.
2. Érdemes őszintén elmondani a véleményemet, és azt is, hogy éppen mi bánt. Ha magamba zárom, attól még nem oldódik meg, legfeljebb egyre nagyobbra nő és belülről mérgez meg.

Szép napot mindenkinek!
:)))))))

Hozzászólások



...

Van olyan eset, szinte szokatlanul, hogy az ember egyszerűen nem tehet mást, csak kiabál.
Ezt nem lehet megmagyarázni, csak átélni.
És ez a kivételes eset más erőkre is ráébresztheti saját magában az embert.
Velem történt hasonló dolog, és azóta tudtam irányt változtatni.
Nagyon kétkedve indultam el, de már nem bánom, hogy kiabáltam.
...



A bosszúság az ellenállás

A bosszúság az ellenállás következménye, és ha megszüntetjük az ellenállást, az erő, a magabiztosság és az öröm érzése váltja fel.



Igazad van János! Normál

Igazad van János!

Normál esetben egyet értek veled abban, hogy nem érdemes kiabálni, és meg is lehet beszélni a dolgokat. Eszerint is intéztem a dolgaimat mindig, több-kevesebb sikerrel. Csak tudod, néha, amikor már elég, amikor már a beszélgetés nem vezet sehová, mert a másik egyszerüen képtelen felfogni a szavak értelmét (mert nem akarja, vagy nem tudja), akkor azokat valamilyen módon nyomatékosítani kell. A kiabálás lehet nem a legjobb módszer, de nekem segített, talán mert eddig nem igazán csináltam ilyet.

Szép napot!
:)))))))



Hali :))

... nem értek egyet :DDD

Szerintem nem jó szabadjára engedni az indulatokat.
Erre 6 millió példát tudnék írni, amiben az, hogy leordították a másik fejét, nem vezetett sehová, csak még jobban elmérgesítette a helyzetet.

Szerintem hasznosabb úgy megmondani a magunkét, hogy magabiztosan, nyugodtan, tudva hogy mit szeretnénk, az ordibálás nem vezet sehová, csak feljogosítja a másikat, hogy visszaordítson az arcomba.

Aztán meg minek kiabálni, ha verekedni is lehet :DDDD

Nincs azzal baj, ha az ember kitálal és elmondja, hogy mi az ami bántja a kapcsolattal kapcsolatban, de tapasztalataim szerint az ordibálás és kiabálás nyomot hagy a másikban, még akkor is, ha utána helyre áll a béke.

Minden jót mindenhez :DD



Köszönöm

Köszönöm a jókívánságokat és a kiegészítést is, valóban nem ugyanaz a két fogalom, erre már ráébredtem.
És ideje beszereznem Csernus doktor könyvét (először talan a Nőt), sokat hallottam róla, már nagyon kíváncsi vagyok.
Minden jót neked is!
:))))



Kedves Eni!

Nagyon örülök, hogy végre lendületbe kerültek a dolgok, hogy egyre gyorsabban visszatalálsz egy belső nyugalomhoz. Ezek tényleg szuper eredmények!

Egy ici-pici kiegészítést hozzáfűzök, ha nem bánod. "egydüllét (vagy nevezhetjük magánynak is)"
Bár Csernus doktornak eléggé sajátos a stílusa, de a tudását szerintem tényleg csodálatos. A Férfi című könyvében rámutat arra, hogy az általad említett két fogalom valójában nem ugyanaz. Az egyedüllét egy olyan állapot, státusz, amivel igazából nincs bajod, a magány viszont egy olyan állapot, ami zavar, ami negatív érzéseket kelt. Persze ez nem egy olyan lényeges dolog, csak mindig jó tudni, hogy éppen melyik van jelen az életben és érdemes ezen elgondolkodni. Egyébként a mondat második felében már Te magad is így használod, ha megnézed. ;)

További nagyon sok örömöt és csakis a legjobbakat kívánom Neked!
Ritocska