Súlyos szabadság

Szabad vagyok, élvezhetNÉM a nagy szabadságomat még mindig. Így is volt ez egy ideig, de már nem tudok örülni neki. Egész életemben szerepeket játszottam. Voltam jó kislány, jó tanuló, bulizós kamasz, próbáltam jó feleség lenni, és jó anya. És most itt a lehetőség, hogy végre önmagam legyek, csak magamnak kell megfelelnem és nem is tudom mit akarok, milyen is vagyok valójában. Még a legalapvetőbb kérdésekben is bizonytalan vagyok. Nem tudom milyen a saját öltözködési stílusom, melyik hobbi az amelyiket még élvezném is. Egyaltálán nem ismerem önmagam, nem tudom mit szeretek és mit nem, a valásztasáim mindig valakinek a beleegyezéséhez voltak kötve. És most hiányzik a függőség, a másokra való támaszkodás, ami a végén már annyira nyomasztott, hogy majd megfulladtam tőle. Hiányzik a régi, jól ismert börtön, nem tudom mit kezdjek az életemmel. Próbálok nem hosszú távra tervezni, de a carpe diemnek sem tudom teljesen átadni magam. Vannak pillanatok, amikor úgy érzem, minden rendben van, és biztos jó irányba haladok, de meg vagyom rémülve, ijesztő ez a világ, így egyedül. Annyira össze vagyok zavarodva, hogy már azt sem tudom eldönteni, hogy valaki valóban hiányzik, vagy csak a magányomat szeretném enyhíteni vele. Félek, hogy a bizonytalanságommal mások életébe is belekavarok, amit valóban nem szeretnék. Szóval adott az út, ami biztosan a jó irány, és én mégis félek végigmenni rajta. Sokszor legszívesebben visszafordulnék, de a visszaút le van zárva, és persze én zártam le, talán előre felkészülve a mostani érzéseimre, nem is tudom. Annyi mindent csinálhatnék, de nem teszek semmit, csak várom, hogy minden magától megtörténjen, és talán nem ez a legjobb technika.
Az egyetlen pozitívum, amit sikerült megőriznem magamban még mindig, az az őszinteségre való képességem. Már nem esik nehezemre az érzéseimről beszélni, az érintettekkel. Ez is valami.
De az erőt, ami jellemezte az utóbbi hónapjaimat már nem érzem, elpárolgott. Gyenge és bizonytalan vagyok. próbálom összeszedni magam, amit egyszer felfedeztem nem tünhet el csak úgy, remélem. Meg kell találnom a helyes döntést, pontosabban fogalmazva, tudom mi az, de az érzéseim nem engedelmeskednek neki. Az örök kérdés tehát még mindig nyitott: érzelmek vagy értelem? Nem is tudom............

Hozzászólások



Kértem neked egy lapot innen:

http://www.dudus.hu/belsogyermek/index.html

"Hatalmas és isteni hatások bontakoznak ki az aurádban. Nyitott elmével öleld őket magadhoz. emlékezz arra, hogy láthatatlan segítőid, vezetőid és tanítóid mennyire védenek és viselik gondodat. Soha sem vagy egyedül. Éld meg a Napból, a naprendszer szent magjából kiáradó egyetemes harmóniát és válj saját szíved, tested sugárzó központjának ritmikus dobbanásává. Az ősi mondás "Amint fent, úgy lent" igaz, mivel a kozmikus bölcsesség be van kódolva a DNS-be és a sejtjeinkbe. Mindenekelőtt hagyd, hogy a gyermeki csoda érzése betöltse életedet. Láss új szemekkel. Érintsd meg a világot, mintha először tennéd. Szedd össze bátorságodat az előtted álló beavatási szertartásokhoz. "



Köszi, a hullámzás nagyon

Köszi, a hullámzás nagyon igaz, néha úgy érzem, hogy minden ok, uralom az életem, márkor meg mintha minden kicsúszna a kezemből. de remélem ez csak átmeneti állpot.



:)

Kedves sterkeni!
Most nincs más dolgod,mint újra felfedezni önmagad!
Türelem!
Semmit ne sürgess! Csak figyelj! Magadra... az érzéseidre... aztán szép lassan ráébredsz majd,mit is szeretnél valójában!
A függetlenség öröme és a félelem az újtól... kapaszkodni a régihez... természetes,hogy ezek az érzések hullámokban váltják egymást....
Te csak belülre figyelj!
A dolgok idővel a helyükre kerülnek! :)
Kitartás! :)