Tenger az élet

Tenger az élet. Sok ezer év óta hullámzik velünk, sok ezer év óta hullámzik velem.
Vízcseppek vagyunk, jelentéktelen, szürke kis parányok, mind, mindannyian.

Néha fent vagyunk, néha lesüllyedünk. Tenger az élet. Mindannyian keresünk mindig, keresünk egy másik vízcseppet a nagy, szörnyű óceánban. Néha megtaláljuk. Összesimulunk egy pillanatra, aztán jön egy hullám és felkap, vagy leránt a mélybe, és mi keresünk, keresünk újra tovább.

Minden csepp egy másik kicsi cseppet, a mérhetetlen, szörnyű óceánban. Jaj, borzalmasan nagy ez az óceán és egy vízcsepp olyan parányi benne. Sok ezer év óta keresem már őt, kis vízcsepptársamat, és alig lelem meg néha-néha… olyankor is egy pillanatra csak.

Háborog a vihar, röpít a hullám… Voltam koldus, béna, nyomorék, hazám a templomajtó…
ő talán királynő volt akkor és garast dobott reszkető kezembe…
Császár is voltam… büszke, nagy, hatalmas… ő talán rőzsét szedett valahol az erdőn, de éppen akkor nem vadásztam ott, mert dolgom volt, más… fontosabb, nagyobb… pedig akkor is csak azért éltem, hogy megkeressem őt. Most is keresem.

Néha belenézek valakinek a szemébe… aztán tovább megyek. Nem ő volt, ez sem ő volt.
Néha belecsókolok valakinek a piros szájába… aztán idegenül néz össze a szemünk… ezt a vízcseppet sem én kerestem. Valaki más. Néha összesimulunk, amikor sír a tangó… kilessük egymás szíve dobogását… aztán fáradtan lehull a kezünk. Tovább. Egymás lelkébe belenézünk… csókos éjjelek virágcsodáival teleszórjuk egymást… aztán búcsút intünk és mosolygunk hozzá… és keresünk, keresünk mindnyájan, mindig, míg világ a világ.

Lehet, hogy megtalálom ebben a lázas, furcsa életemben, amit ma élek. Lehet, hogy nem. Mindenütt, mindig csak őt kerestem. Űz, hajt a vágy, hogy a szemébe nézzek, mert régi magamat látom meg benne, páfrányos erdők örökzöld csendjének meseóriását. Hogy megszorítsam a kezét és a lelkébe csókot leheljek, szebbet, szentebbet, mint amilyent valaha … adtam. Egy pillanatra csak.

Aztán jöhet ismét a hullám, leránthat a mélybe vagy sugárszálon az égig emelhet… valaki utánam csodálkozik… Aztán lehetek harmatcsepp márciusi ágon, lehetek száz öles tengermélybe zárva: Mindörökre őt fogom keresni és ő engem fog keresni mindörökre.
Wass Albert

forrás:http://www.unicafe.hu/category/korseta/page/6/

Az Élet magadra hagy, te meg toporzékolva kívánod őt vissza, mert inspiráljon már, mondja el, hogy mennyire ügyes vagy, és mennyi minden van benned. De ő magasról tesz arra, hogy te mit akarsz. Elmegy, és teszteli, hogy mennyire hiszel abban, ami vagy. Észreveszed-e azt, ami benned van. Ki tudod-e hozni anélkül, hogy bárki hinne benned, hogy bárki azt mondaná, hogy te bizony még a világot is megválthatod. Hiszen a maga módján mindenki megváltja a maga kis világát, nap mint nap. Mindenki, aki képes tenni azért, hogy más legyen az élete.
Oravecz Nóra

Az életünk: gyöngysor. Minden nap és minden óra egy-egy gyöngy rajta. Ha nem ragyog külön-külön mindegyik, vacak lesz az életed. Azt várni, hogy a holnap vagy a holnapután megváltja a jelenedet, hamis reménység és önbecsapás. Mert holnapután már újra várod a holnapot, és holnap a jövő hónapot és évet - ha nem tudsz teljes szívvel és lélekkel jelen lenni, soha nem jön el a beteljesülés. AZ "AKKOR" MOST VAN! Hidd el!
Müller Péter

Engedd el. Ne ragaszkodj semmihez, hagyd, hogy az Élet mindent az útjára pakoljon. Ha nem követelőzöl, ha nincs kapkodás, tökéletesen összerakja a következő lépéseket, neked csak bíznod kell benne, és lépni nagyokat. Ne legyen energiád kontrollálni a jövőt, vagy a következő lépést fürkészni. Nem megy, és nem is fog menni, ne is akard, hiszen az nem a te dolgod. Annyi kell csak, hogy hallgass az érzéseidre, azok után menj, és tudd, hogy az Élet majd szépen hoz mindent, ha pedig élvezed a pillanatot, és nem a következőn agyalsz, minden a helyére fog kerülni, mert bízol abban, hogy ez nem is lehet másképp.
Oravecz Nóra

"Minden nap megszűnik valami, amiért az ember szomorkodik, de minden nap születik valami, amiért érdemes élni és küzdeni".

Címkék: