Éjjeli telefonhívás.

A fiú elment. Új utat keresni. Mert a régi már a végéhez ért.

Próbálgatja magát. Szokja az új helyzetet. Persze, induláskor még buli volt minden.
Az új társak, új környezet.
A szabadabb élet, hiszen nincs aki nap mint nap figyelje, kritizálja mit, és hogy csinál.
Otthon ő volt a kicsi, akit akaratlanul is kényeztettek, mert ő volt a család kisfia.
Azután, 15 évesen elveszítette az édesapját. Nagyon gyorsan kellett felnőnie.
Ő lett a férfi a háznál, de két, anyáskodó nő mellett. Azért a kényeztetés maradt.
Még akkor is, ha ezt senki be nem vallotta.

Az évek repültek, majd jött az érettségi. Ott is vette az akadályt, akkor lépjünk tovább.Így gondolta Ő,
és a kis csonka család.
A belépő is megvolt az egyetemhez, nagy volt a boldogság. Akkor, és a kezdéskor is.
Meg kisebb súrlódásokkal, egészen novemberig. Igen, novemberig, mert akkor jönnek a zh-k. És a nehézségek.
Mert úgy érezte addig, neki áll a világ. Nagy önbizalommal indult a vizsgáknak.
- Anya, úgy érzem jól sikerült.- szólt haza örömmel.
Majd pár nap eltelik, és újabb telefon éjjel egykor.
- Anya megyek haza, most indulok. Ide, én kevés vagyok. - szólt a panasz.
- Nem lehet fiam. - ez volt a válasz - Emlékszel, vállaltál valamit, az első nehézségnél feladod ? - Nem lehet.
Pár nap még feszültséggel telt el, majd végre, haza mehetett.
Két nap otthon, a régi barátokkal, az édesanyjával, nővérével, és nagyot változott a világ.
Már nevetve ment vissza. - Bocsánat, mentegetőzött. Persze, hogy megyek vissza.- mondta.

Majd újra a gondok. Egy libikókán ül, de célja van.
Otthon, egy elkényeztetett gyerek volt. Most már, mos, főz, takarít, ha muszáj, és mosogat.
Kiderült, a szobatársak közül ő az, aki a legjobban tud bevásárolni. Adott pénzért a legtöbbet, legjobbat venni.
Otthon megszokta, ott a társak ráhagyják.
Az sem baj, ha 2-3 hétig nem tud hazamenni. Amíg a telefon, és az internet működik, minden rendben.
Persze időnként van honvágy, csak más a nevet adott neki.

Nem veszi észre, de már a régi élete nincs meg, és még az új nem alakult ki.
Még félúton sem jár. Valami elindult, de kétségek gyötrik. - Ez a nekem való, ezt akarom?

- Van aki már feladta. Nem megy vissza már decemberre sem, - meséli otthon. Mellette tudja, Ő ezt nem teheti meg. Vállalt valamit, azt teljesíteni kell. - Apa is mindig ezt mondta. - emlékezik.
- Legyél több, mint én vagyok, tanulj, és boldogulj. - Ezeket a szavakat, a nővérével együtt, többször hallgatta végig.
Pedig az apa, szakmájában elismert volt, de többnek, jobbnak akart látni a gyerekeit magánál.

Ezeket Ő, - az apa, - már nem látja, hogy a fia még mindig meg akar felelni. Neki, az apjának, az otthon hagyott édesanyjának, a nővérének, és talán saját magának.

Az úton elindult, de még nem látja, ez az út hová is vezet.
Egy tapasztalat már van. A távolság közelebb vitte a szeretteihez. Tudja rájuk számíthat.

Akár éjjel egykor is. - Anya bocs, hogy felébresztettelek, de..... és Anya nem bánta, örül, hogy a fia számít rá.
Először rá.....- Csak téged tudtalak hívni, ne haragudj.

Hozzászólások



Kedves Sussana!

Gyönyörű történet!



Ez nagyon szép történet!

Ez nagyon szép történet! Köszönöm! :)