Az idő! - Az én időm!

Sokat foglalkoztat mostanában.
Mindig siettetném.
Gondolatban már előrébb járok. Néha csak órákkal, időnként napokkal, és előfordult, hogy egy hónappal is előrébb vagyok, vagy szeretnék, lenni. Miért?
Még nem tudom, csak felsejlenek gondolatok.

Mérhetjük az időt sokféleképpen.
Évezredek, évszázadok,…,évek, hónapok, napok, órák..stb.
Van, amikor siettetnénk, van, amikor megállítanánk, van, amikor merengve gondolunk elmúlt időkre.

Megfejteni az időt, annak múlandóságát elgondolkodtató.
Nekem mostanában a legfontosabb a jelen, és a jövő. A múltat igyekszem megérteni.
Azt is, ami engem érint, az életem befolyásolta, bármilyen irányba.
A környezetemben előforduló, azt befolyásoló minden történet, történés is érdekel.

Történetek, sorsok, életek, és azok összefüggései egy időkeretben elhelyezve.
Honnan hová jutottunk. Akár én személyesen, akár a környezetemben élők, sőt akár a társadalom.
Keresem az összefüggéseket, irányokat.
Hiányolom azt az évekkel ezelőtt megélt időszakot, aminek részese lehettem. Amikor még közelebb voltunk „egymáshoz”, könnyebben szót értettünk egymással, több időt töltöttünk együtt, különféle programok alkalmával.

Viszont kevesebb időt töltöttem például magammal, magamban. Ez is fontos,
Ma már sok időt töltök magamban; van időm magamra.
Most pótolom be azt, amire kellett volna több időt fordítani már évekkel ezelőtt is.
Folyamatosan fejlődni akarok. Érteni az engem is körül ölelő világot.
Megfelelni a felgyorsult világ kihívásainak. Ez nem biztos, hogy sikerül!

Nekem az idő egy nagyon fontos tényező.

A tapasztalatokat, amiket átéltem most értékelem.
Nem teszek magamnak szemrehányást sem a sorsom alakulása miatt, sem a rossz döntéseim miatt. Minden történésnek, döntésnek oka volt, van. Vagy jó, vagy nem, de tanítani akart nekem valamit.
Ezt a történések idején még nem értettem, és nem értettem még évekig, amíg le nem csillapodott körülöttem minden, és el nem kezdtem az elmúlt idő történésein gondolkodni.
Számos ponton találtam meg a hibáimat. Mit, és hogyan kellet, volna tennem?
Már ez sem fontos!

Úgy döntöttem, hogy megnyomom az „újratervezés” gombot. Új módon keresem a boldogulásomat. Sokat tettem, és teszek ennek érdekében, annak ellenére, hogy bizonyos dolgok változatlanok az életemben. Változatlanul rendezetlenek még.
A fontossági sorrend, az értékrend változott.

Döntök egy ötlettel kapcsolatban, cselekszem, és várom az eredményt, miközben már másik ötlet megvalósításán gondolkodom, vagy már cselekszem.

Talán ezért fontos nekem annyira az idő. Hiszen látnom kell az eredményeket. Igazolni, hogy a gondolat ereje, és a cselekvés elég volt ahhoz, hogy élhetőbbé, élvezetesebbé, szebbé tegye a mindennapokat.

Sokszor, és sokat féltem a bekövetkező nehézségektől, de sikerült levetkőznöm a félelmet.
Ettől felszabadult lettem, és képes vagyok az elgondolásaimat valósággá változtatni. Ez erőt, és magabiztosságot ad nekem. A magabiztosság vezet tovább. Voltak kételkedők, előbb kíváncsivá, majd iriggyé váltak a környezetemben.

- Hogy csinálod ?- hangzik a kérdés.
- Hogy bírtál ki ennyi mindent?

Nem értem a kérdéseket, mert már nem foglalkoztatnak, de mégis jó, hogy volt, aki feltette, mert képes voltam változtatni. Tovább akartam lépni, és mindig volt egy bizonyos „hajtóerő” bennem. „Valami,” ami a nehézségeken átlendített.

Az utolsóként megélt nehézségem alkalmából kaptam egy megerősítést, ami szintén hatott: - Legyen hited, erőd, türelmed, és minden rendben lesz!

Aki a tanácsot adta, tudtam, hogy ezek szerint él, és körülötte évtizedek óta minden rendben van.

A türelem, eddig nem volt az erényem, a magabiztosság azt is meghozta.
Bármi adódik, ami régebben hatalmas feszültséget generált bennem, és a teljes kétségbeesésbe taszított, már a múlté.

Ma már felmerül egy „probléma”, majd megoldódik. Viszonylag hamar, de legalábbis mindig időben.
Újra az idő! Már nem félem az idő múlását, nem rettegek tőle, mit hoz a jövő.

Jót várok, és jó bekövetkezik. Minden időben.