A napom: gondolataim...

Vasárnap, reggel 7 óra ... Jéé ma is felébredtem... Egy ideje, mióta felfogtam, hogy 70 éves leszek, sokszor eszembe jut, hogy nem vagyunk halhatatlanok... Igaz, tervezünk mindig valamit, bár nagy eget rengető terveink nincsenek. Azért a többes, mert párommal élek, nem vagyunk még egyedül... megvagyunk egymásnak, már lassan 49 éve. 1964 januárjában ismerkedtünk meg. Már 53 éve .... Hát gombócból is sok... :)
A gyerekek felnőttek, az unokáink is lassan haladnak a felnőtté válás felé. A nagyobbik érettségizett, a kisebb jövőre fog. Még tanul a nagy is, a technikusira gyúr.. épületgépész lesz, mint az apja... A kicsi gépész szakra ment, bár örültem volna, ha ő is épületgépészetet tanul. Szeretne menni egyetemre, de a szorgalma nem tudom, kitart e a 4 év elvégzéséig. Lazák, mint a rigalánc :) De nagyon szeretni valók...
A lányom velünk él, de nem tartózkodik itthon, külföldön keresi a kenyerét. Neki is mennyiszer mondtam, nyelvet tanulj, mert semmi nem lesz belőled.. Hát szép 11 évet eltöltött itthon egy multi cégnél, pénztárosból menedzserként lépett ki a munkahelyéről... Ezután vette a nyakába a világot... Igaz, a mai technikai eszközök lehetővé teszik, hogy szinte testközelbe kerüljünk, skypen, vagy Face-Time-n tudunk beszélni, szinte naponta ha épp van időnk, vagy neki ideje. Mert ugye mi vagyunk a nyugdíjasok, akiknek nincs annyi dolguk. Ez azért megnyugtató, mert legalább látom, hogy néz ki, nincs e rossz állapotban.. Aggódok... Szerinte feleslegesen.. Párját még nem sikerült megtalálni, dehát nem egy kapkodós ember... Ő tudja, neki nagyon megfelel ez az állapot, majd egyszer szól, hogy akadt egy jóravaló társam... Mert az ember azt kíván a gyerekének.
Ma megint este van, remélem gond nélkül tudom folytatni holnap ezt a kis blogolást..