Megnyerted a bónuszt is. Elfogadod?

A vonzás alkalmazásának fejlődési szakaszai

Talán nem is tudtad, hogy a főnyeremény mellett tied a bónusz is. Elfogadod? És ha igen, tudsz vele mit kezdeni?

A vonzás törvénye leegyszerűsítve kimondja, hogy hasonló hasonlót vonz. Ha pozitívan állok a világhoz, akkor jó dolgok történnek velem, ha negatív dolgokra gondolok, akkor rosszak.

Olvasgatom a kívánságokat: szerelmet, jókedvet, sikeres vizsgát, jólétet, összhangot, harmóniát kér mindenki. Ahogy elmélyedtem a böngészésbe, a vágyak visszarepítettek gyermekkoromba, amikor az ember tudta, hogy az ajándékot a Mikulás hozza, és létezik fogtündér. Elfogott az a csodálatos, tiszta gyermeki őszinte hit, hiszen akkor kétkedésnek még csak a csírája sem létezett.
Ez a gyermeki tudattalan vonzás időszaka……

Egy ajtó hírtelen becsapódása visszahozott a jelenbe, és elgondolkodtam, hogy idők folyamán hogyan változott ez a jelenség.

Az ember felnőtté válása közben találkozik különböző személyekkel megél különféle eseményeket. Ha tudatosan figyel, újra felfedezi a vonzás törvényét, a teremtés tudományát, és szándékosan alkalmazni kezdi. Sok jó dolog történik ilyenkor, megvalósulhatnak kisebb nagyobb álmai.

Ahogy telik az idő, van, aki meglátja, hogy olyan események is történnek vele, amit esze ágában sem volt kívánni magának. Leggyakrabban negatív előjelű eset hívja fel erre a figyelmet. Olyan emberekkel találkozik, akik bosszúságot okoznak, esetleg sorozatosan olyan eseményeknek lesz részese, amelyek kárt okoznak neki. Ilyenkor még gyakori az düh, a kétségbeesés, és a másik hibáztatása, de már megjelenik a kérdés: hogy is működik a vonzás?

Ha elfogadjuk azt a megfogalmazást, hogy hasonló hasonlót vonz, akkor az ember ráébredhet, hogy ugyan nem tudatosan, de ezeket az eseteket, és embereket is ő vonzotta be. Az önmagában meglévő hasonlóság, gondolat, tulajdonság. Ez már hatalmas és komoly lépés a valódi felismeréshez.

De az élet megy tovább, figyelünk, tapasztalunk, okosodunk, és a következő lépésben az ember felteheti azt a kérdést magában: Mi az én szerepem, az én felelősségem a megtörtént – főleg negatív előjelű – eseményben? És akkor megtörhet a jég azzal, hogy el is ismerjük a felelősséget, ez akár szándékos volt az eset, akár nem. Ebben a helyzetben kilépünk az áldozati szerepből is, és a tudatosság egy felsőbb szintjére érkezhetünk.

A következő lépcsőfokon az ember már teljes mértékben, határozottan vállalja a részét a vele történt eseményekben.
Ez nem tévesztendő össze azzal a viselkedéssel, amikor valaki mindenért önmagát hibáztatja. Ekkor kimarad a valódi felelősségvállalás, és ezzel az önostorozással tudattalanul büntetni akarja magát.
Amire én gondolok, az egy higgadt, majdnem hogy érzelemmentes rálátás a dolgokra. Ekkor az ember kihasználja a számára kényelmetlen, kellemetlen élethelyzeteket arra, hogy önmagát jobban megismerje, (Mi is van bennem? Mik a mozgatórugóim?) és így segítse belső fejlődését.

És ez az a bónusz, ami szerintem a valódi lényege a vonzás felismerésének! Már maga az, hogy megkapunk sok mindent, amit szeretnénk, egy csodálatos dolog, és a önismeret lehetősége megkoronázza ezt a rendkívüli adományt.

Összefoglalva:
1, Öntudatlan vonzás.
2, Tudatos vonzás.
3, Annak tudatára ébredése, hogy más is történik velem.
4, Annak megértése, hogy én vonzom be a mást is.
5, Mi ebben az én szerepem? - Saját felelősség elismerése.
6, Tanulás, lelki fejlődés a vonzás jelenségéből.

Nézzük ezt egy példán keresztül. Tegyük fel, hogy két hónap alatt már harmadszor fordul elő, hogy kibicsaklik a bokám, és jól megdagad. Néhány napig nem tudok lábra állni, pihennem kell.

1,Tudattalan vonzás időszakában fel se merül a kérdés, hogy mi miatt történt a dolog. Rossz volt az út, lökdöstek az emberek, pocsékul építették meg a lépcsőt. Vérmérsékletem szerint reagálok rá, (dühöngök, sírok, intézkedem, panaszkodom, fenyegetőzöm, stb.) és ha meggyógyultam, nem foglalkozom vele többet.

2, Ha gondolati szinten a második korban vagyok, akkor kérem, hogy vonzzam be a legjobb orvost, gyorsan ellássanak, és hamar meggyógyuljak.

3, Tegyük fel, hogy tovább gondolkodom – van időm, hiszen pihentetni kell a lábam – először is feltűnik, hogy ilyet én nem kértem, és ismét csak a vérmérsékletem szerint reagálok. (Kétségbeesem, mérgelődöm, stb.) Eltöprengek ugyan a vonzás működésén, de tehetetlennek érzem magam.

4, A következő időszakban eszembe jut, hogy a hasonló hasonlót vonz, és elkezdem gyanítani, hogy a balesetemben nekem is részem volt, (nem csak a rossz úttestnek, vagy a lökdösődő embereknek) de azért ezt még nem szívesen vallom be, még magamnak sem.

5, Az áttörést az hozza meg, amikor elismerem, hogy én is hibás vagyok a történtekben. Nem figyeltem, siettem, vacak cipőt vettem fel. Ekkor már nem áldozatként gondolok magamra, nem úgy, mint szegény én, akivel szörnyűségek történnek, hanem felfedezem, hogy én is aktív résztvevője vagyok az eseményeknek. Még akkor is, ha ennek gyakran nem vagyok tudatában. És ez támogat abban, hogy elkezdjem kutatni, mire kell figyelnem, hogy legközelebb ne lépjek ugyanabba a gödörbe.

6, Végül szándékosan keresem az emberek és az események mögötti hasonlót magamban, hogy jobban megismerhessem általuk önmagam, felismerjem azokat a dolgokat, amelyek mozgatnak és a gátló tényezőket feldolgozva boldogabb, kiegyensúlyozottabb életet élhessek.

Vagyis a vonzás nem csak a tárgyak, jó állapotok megvalósulásáról, birtoklásáról szól, hanem sokkal, de sokkal több ennél: az élet jelzései, hogy segítse testi, lelki fejlődésünket.

www.csaladfelallitas.5mp.eu

Hozzászólások



Kedves Ildikó!

Ez itt az egyik legértékesebb írás.
Tavaly eldöntöttem, hogy naponta tudatosan átgondolom a velem történteket. Először nagyon nehezen ment.
Aztán egyre keményebb kudarcokat kaptam lelkileg. Már azt hittem, hogy sose leszek boldog, vagy kikötök az idegosztályon... :))) A kemény lelki feladatnak aminek kitettem magam az életbe, meg lett az eredménye.
Teljesen megváltozott a gondolkodásom és a hozzáállásom. A helyzetekre újszerűen válaszolok.
Már nem kell pszichológusra és megannyi önismereti könyvre költenem, mert meg van a belső tudatosságom.
Köszönöm!