Angyalkák, apró pocaklakók, akiknek életgyertyáját elfújta a halál (Az áldott állapot tragédiáinak karmikus okai)

- Nincs szívhang! Élettelen embrió. Üres a petezsák. Diktálja általában közönyösen, rezzenéstelen arccal az ultrahangos vizsgálatot végző orvos az asszisztensének, miközben a kismamák szája körül megremegnek az izmok.

- Ez felfoghatatlan – ordítják csöndben, csakis gondolatban – hiszen eddig minden a legnagyobb rendben volt.

Aztán a könnyeikkel küszköve letörlik a hasukról a speciális gélt és kikóvályognak a rendelő ajtaján. A kint várakozó párjuk vállán aztán végre kibuggyan belőlük a fájdalom és siratni kezdik azt a „valakit”, akire annyira vágytak.

- Elveszítettük. Már nem él. Miért éppen velünk történik mindez? – kérdezik elcsukló hangon, pedig jól tudják, hogy a párjuk éppen úgy nem tudja a válaszokat, mint ők.
- Eddig minden vizsgálati érték ideális volt, a genetikai vizsgálat sem mutatott ki semmilyen rendellenességet, akkor mi a franc történt!?

A pasik általában ilyenkor csak hallgatnak, megpróbálnak erősek maradni, de a fájdalomtól felszakadó kérdések éppen úgy marcangolják az Ő lelküket is, mint a zokogó „kismamákét”.

Amikor egy – egy spontán vetélés bekövetkezik, akkor egy olyan vágyott terhességi folyamat szakad félbe, ami rettenetesen megviseli azokat, akik néhány héttel korábban boldogan mutogatták a pozitív terhességi teszt csíkjait, vagy ez első ultrahangos felvételeket.

Aztán következik a műtő… ahol speciális eszközökkel eltávolítják azt a picike pocaklakót, aki annak rendje- módja szerint beágyazódott az anyai méhbe, fejlődésnek és növekedésnek indult, aztán valamiért mégiscsak megszűnt az aprócska szívecskéje dobogni. A csalódott, lelkileg összetört anyajelöltek kevés segítséget kapnak a történtek feldolgozásához, mert a kórházak és az orvosok általában természetes szelekciónak minősítik azokat a spontán vetéléseket, amiket komoly kudarcként és gyászként élnek meg a gyermekre vágyó nők.

Bizonyára beteg volt…. életképtelen…. mondogatja egyik-másik orvos vigasztalásképpen, de legtöbb szövettani vizsgálat semmiféle kóros elváltozást nem mutat ki.

A spontán vetéléssel végződő terhességek olyan titkokat rejtenek, amik okát megfejteni néha még az orvostudomány is képtelen. Tabutéma ez a társadalomban… és tabutéma a családokban is, holott a statisztikák rideg számai szerint, elég sok picike magzat vesz magára „angyalkaruhát” a várandóság középideje előtt.

A veszteség pszichésen nehezen feldolgozható, amin „a hamarosan lehet újrapróbálkozni” ígérete sem sokat változtat. A gyász súlyát pedig továbbnehezíti, hogy az anyajelöltek még elbúcsúzni sem tudnak a picike „kincsüktől”, hiszen a „kórházi hulladékot” a küretek után nem szokás megmutatni kismamáknak.

A felnőttek tenyérének közepében is alig látszó aprócska emberpalántáknak pedig már van testük, kezük, lábuk, fejük és egyértelműen felismerhetők azok a picike szemecskék is, amiket örökre lezárt a halál. A veszteség feldolgozásában – némely esetben, főképpen akkor, ha azt igényelné, az anya- fontos szerepet játszhatna a végső elbúcsúzás lehetőségének megadása. Bár a fájdalmat bizonyára felerősítené a picike emberke látványa, hosszú távon mégis kedvező pszichológiai hatást fejtene ki, hiszen segítené az elengedést, a gyász mielőbbi feldolgozását.

„Bedobták egy speciális kukába… és elégették, mintha soha nem is létezett volna …” frusztráló, önmarcangoló gondolatokat hatástalaníthatná, ha úgy láthatnák az angyalkájukat, ahogyan a képem mutatja, aprócska ruhácskába öltöztetve, egy picike dobozba fektetve. Gyanítom, hogy nagyon sokan szeretnének élni annak a lehetőségével, hogy az egyik közeli hozzátartozójuk sírhalmának földjébe eltemethessék a „névtelen”, aprócska magzatot.

Mindez a terhesség 24. hete előtt lehetetlen, ezért még belegondolni sem jó abba, hogy az emberi külsővel rendelkező angyalkák hol végzik.

A világháló tele van olyan fájdalmas történetekkel, amiket angyalkák szülei vetettek papírra. De még ettől is nagyobb trauma, amikor a halál a szülés alatt, szülés közben következik be.

Ady Endre gyermekének halálával Czeizel Endre is részletesen foglalkozott. Az ő tanulmányában olvasható, hogy Ady mély aggodalommal és féltő gondoskodással kísérte végig Léda terhességét. Léda a vajúdás kezdetekor Adyt Budapestről Nagyváradra hívatta. A gyermek hat ujjal született, ami Ady apaságának döntő bizonyítéka, hiszen egy olyan dominánsan öröklődő fejlődési zavar, ami a költőt is sújtotta, de halva. Ady halálsápadt volt, üveges, sírós szemekkel bámult a semmibe és beszélni sem tudott. Léda kisbabája valószínűleg már a születése előtti napokban meghalt, pedig megfelelő súllyal jött a világra. Halálának okát nem sikerült megállapítani.

Eltöprengve a sorsukon, ezer és ezer hasonló történet juthat az eszünkbe, mert amióta világ a világ, sok – sok szülő él (és élt át) hasonló tragédiát. Kisbabák haltak, halnak meg, mielőtt megszületnek, vagy röviddel a születésük után, és az orvosi tudomány megnyugtató magyarázatokkal nem mindig szolgál.
Talán érdemes volna mélyebb kutatásokkal a miértekre válaszokat keresni, mert a gyászoló szülők magukra hagyva próbálják feldolgozni a kudarcot. A „majd lesz másik, próbálkozni kell” édeskevés ahhoz, hogy egy kismama ne rettegve vállalja a következő terhességét.

Szerencsére már léteznek olyan portálok, ahol erőt adnak egymásnak azok, akik egy (vagy a sokadik) kudarc után végre egy egészségesen mosolygó gyermekfotót is közreadhatnak azoknak, akik a kudarcoktól meggyötörve keresik a kapaszkodókat. Szükség van az erőt adó sikertörténetekre ebben a témában is!

Sok-sok esztendővel ezelőtt beszélgettem egy olyan kismamával, aki a gömbölyödő pocakját simogatva a következőket mondta nekem: „Ha megszületik, Győzőnek fogjuk kereszteltetni, mert 9 vetélés borzalmai után ez tényleg egy igazi győzelem. Megmutattam a Sorsnak és mindenkinek, hogy az anyaság vágyát nem tudták kiölni belőlem. Sokan mondták, hogy adjam fel, nyugodjak bele a gyermektelenségembe és ne hívjam ki magam ellen újra és újra a sorsot, de én ismét megpróbáltam a „lehetetlent” és a Jóisten megsegített”.

Kedves olvasók, az anyai gyász intenzitása nem áll kapcsolatban a magzat, vagy az újszülött életének időtartamával! A depresszió, az önvád és a szorongás a spontán vetélés után is éppoly erős lehet, mint azoké, akik egy kifejlett csecsemőt veszítenek el. Mély meggyőződésem, hogy a kis halottól való végső elbúcsúzás lehetőségére nagyobb gondot kellene fordítani: a társadalomnak, a kórházaknak és az orvosoknak is. Pszichológiailag bizonyított, hogy a kismamákban erős vágy él arra vonatkozólag, hogy emlékezetükbe véshessék azt, akit a méhükben hordtak. Persze vannak ez alól kivételek, de a többségük szeretné látni, megsimogatni, megérinteni. Az aprócska ruhácskába öltöztetve, egy picike dobozba fektetve ötletén tényleg érdemes volna elgondolkodni az illetékeseknek.

Hogy mennyire igaz az, amit leírtam, ezekkel a szívszorító sorokkal bizonyítom.

„Én egy 12 hetes és egy 21 hetes pocaklakót vesztettem el, a nagyobb babámat, aki kisfiú lett volna, most április 5-én.Teljesen problémamentes terhesség volt, hirtelen elfolyt a magzatvíz, és a babám itt hagyott minket. Én valóban azt érzem, hogy ez a család és a barátok, illetve a világ számára tabu, én nem beszélhetek a történtekről, és a gyászom előtt is értetlenül állnak, a válaszuk általában az, hogy lehet még babánk, illetve nem lett volna egészséges ( a szövettan után kiderült, hogy teljesen egészséges volt). Szeretném, ha az emberek felfognák, hogy ilyenkor egy nő egy részét veszíti el, nem válhat szülővé, nem fejezheti be az utat, amin elindult. Jó lenne, ha el tudnák fogadni ugyanolyan veszteségnek, mint más hozzátartozók elvesztését”.

A VETÉLÉSEK ÉS A GYERMEKHALÁL KARMÁJA

A karma típusok között a legspeciálisabb a gyermekhalálé. Sajátos karmájuk van azoknak, akik nem születnek meg, mert az anya elvetél, vagy egészen fiatalon, gyermekként távoznak az élők világából. A spontán vetélésről az a vélemény, hogy a születni készülő lélek még nem készült föl teljesen a földi életre, vagy mégsem megfelelőek azok a viszonyok, amelyekben teljesíteni tudja a sorsfeladatát.
Ezért az esetek többségében később bekövetkezik a sikeres terhesség és szülés.

Léteznek olyan vélemények is, amik szerint a szülőknek, illetve a közvetlen környezetnek kívánnak valamit megtanítani azok a gyerekek, akik idő előtt angyalkákká változnak.

Állhatnak-e tényleg karmikus okok a tragédiák mögött?
Hm, azt én nem tudom, viszont hiszek abban, hogy ok nélkül nem történik semmi!

Viszont legyen példa mindenki előtt Győző anyukájának hite és kitartása, aki 9 vetélés, 9 fájdalmas tragédia után legyőzte a halált és boldogan rakta ki a kisfia fotóját az angyalkáikat sirató szülők portáljának falára!

Hozzászólások



Szív alakú születésjeggyel érkezett erre a világra

Egy baba világra jötte minden szülő számára feledhetetlen, ám a kis Çinar Engin születése még a vártnál is különlegesebb élmény lehetett. A kicsi ugyanis szív alakú születésjeggyel a homlokán született, ezért a nővérkék és a kórházi dolgozók azonnal elnevezték szeretetgyermeknek. (forrás: http://www.femina.hu)

fotó: http://static.femina.hu/gyerek/szuletesjegy-baba/szuletesjegy.jpg



Régen koponyafúrást végeztek az anyák megmentéséért

Nagymamám elmesélte nekem, hogy apám születése előtt egy gyönyörű kislányát úgy veszítette el, hogy az orvos koponyafúrás mellett döntött.

Csak ma olvastam utána, hogy mit értett ezen, lényégében mi történt akkor vele.

„Ha a holt v. élő magzat ko¬ponyája és az anya szülőcsatornája közötti kedve¬zőtlen tér-viszony a magzat megszületését v. egyéb módon való eltávolítását lehetetlenné v. az anyára veszélyessé teszi, v. a császármetszést (1. e.) feltéte¬lezné, de az anya ebbe bele nem egyezik. A perforator segélyével a koponyán fúrt nyilas a koponyacsontok nagyobb fokú összetolódhatását eredményezi s a szü¬lés v. magától befejeződik, v. a magzat kihúzása v. összezúzása (kephalotrypsia) válik szükségessé. (http://mek.oszk.hu/15200/15281/pdf/athenaeum01_08.pdf)

Ismerve az én mélyen vallásos, természetileg leginkább hozzám hasonlító nagymamámat, lehetetlennek tartom, hogy Ő a császármetszésbe ne egyezett volna bele, de a kórház messze volt…. szekéren talán több óra.

Állítólag majdnem meghalt, talán ezért engedélyezte a barbár módszer alkalmazását, amit én még elképzelni sem tudok, illetve nem is akarok.

Így végezte apám „nővére”…. akinek még neve sem volt… és külön sírja sem.

Az orvos a koponyafúrás után kategorikusan kijelentette a nagyimnak: „soha többé ne vállaljon gyereket!”

Apám megfoganása után azonban Ő nem habozott, hanem így szólt: „ha meghalok is, akkor sem hajtatom el a bennem virágzó életet, az Úr majd megsegít, ha úgy látja jónak, ha pedig nem, akkor legyen meg az Ő akarata!”



Én ezzel a jogommal mindenképpen élni fogok

Az önrendelkezéshez való jog

"Önnek joga van ahhoz is, hogy halála esetére rendelkezzen a holtestét érintő beavatkozásokról. Az Egészségügyi törvény rendelkezései szerint megtilthatja, hogy holtestéből szervet és szövetet gyógyítás, kutatás vagy oktatás céljából eltávolítsanak, valamint kérheti, hogy holtestének boncolásától tekintsenek el. " (http://www.szoszolo.hu/03jogok_kot/Betegek_jogai.htm)

És ha esztendőkkel ezelőtt tudtam volna ennek a létezéséről, akkor a nagy beteg apámmal is aláírattam volna egy papírt! Borzasztó, amit csináltak vele! A franc egye meg azt a boncolómestert, aki elkövette a gyalázatos tettét!

Az átoklistámon van az Ő "neve" is!



Ezek a babafotók bejárták a világot

http://kisbabanaplo.com/sokkolo-10-hetesen-elvetelt-a-babafotok-bejartak...

Akik a magyar kórházakban élnek át hasonló tragédiákat, szerintem meg sem nézhetik, hogy kit hordtak a méhükben! Ez a téma azért érdekel engem, mert halottaknak nincsenek jogaik!

A hozzátartozók tiltakozása ellenére is - a kórházakban elhunyt személyeket - feltrancsírozzák, mint a vágóhídon az állatokat!

Amit a halott apámmal tettek, az egyenesen felháborító! Hosszú évekkel ezelőtt történt, de örökre az emlékezetembe vésődött.



Ebből a külföldi példából is tanulhatnánk!

"A csupán 19 hetes magzat túl korán érkezett, hogy esélye legyen az életben maradásra. Túl fejletlen volt, esélytelen a túlélésre, de a pár pillanat, amit a születése után élt, mindenkiben örök emléket hagyott".

http://blikkruzs.blikk.hu/aktualis/drama/megrazo-fotok-kisbabat-vart-a-p...

Nézzétek meg a fotókat!
Csöpp pólyába tették az elvetélt magzatot és hagyták, hogy a hozzátartozók elbúcsúzzanak tőle!



20 dekásan küzdött az életéért

és győzött! http://media.borsonline.hu/cikk/13/120672/gallery-picture/645w/1047101_e...

Emilia Grabarczyk, akit az orvosok úgy becéznek, „a kis harcos”, a világ legkisebb koraszülött babája, mindössze 22 centivel és alig több mint 20 dekával jött napvilágra a németországi Wittenben.

Csak összehasonlításképpen, egy nagyobb banán súlya kb. 19 dkg, míg egy narancs 17 dkg körül van.

A kisbabát, akinek a lábfeje akkora volt, mint egy felnőtt ember körme, a világ legkisebb túlélő koraszülöttjeként tartják nyilván: http://media.borsonline.hu/cikk/13/120672/gallery-picture/645w/1047097_e...

Az orvosok a baba túlélését orvosi szenzációnak tartják. Azt mondják, hogy a legkisebb súlyú koraszülött, aki valaha született a világon.

Forrás: http://www.borsonline.hu/aktualis/20-dekasan-kuzdott-az-eleteert-a-vilag...

Hm, ez hihetetlen, de léteznek csodák!



„Veszélyes hulladék”?

Vetélést követően mi történik az embrióval/magzattal?
Válaszok: http://www.gyakorikerdesek.hu/egeszseg__nok-egeszsege__3747397-vetelest-...

A halottaknak már nincsenek jogai? Ez számomra elfogadhatatlan!

Akinek valaha is dobogott a szíve, az már élt, függetlenül attól, hogy hány centiméter volt. Véleményem szerint egy 3 centiméteres magzat is ember, nem pedig hulladék!

Más országokban is így van ez, vagy csakis mifelénk kapnak az angyalkák ilyen embertelen, megalázó és sértő minősítést?
A Google szörnyű fotóitól felfordul az ember gyomra, ha rákeres a vetélés utáni „babákra”!



Anyám többször feküdt bent visszatartáson

mert terhességének ideje alatt többször is meggondolni óhajtottam magam. Végül egészen picike súllyal mégis megszülettem.

Kérem szépen – ha a mai értelemben vett definíciót használjuk – akkor én egy halmozottan hátrányos helyzetű gyerek voltam. A szüleimnek nem volt külön lakása és még fürdőszobával sem büszkélkedhettek. A kiságyam a szüleim egyetlen szobácskájában kapott helyet.

Anyám iskolai végzettsége 8 osztálynál kevesebb volt, ezért meséket soha nem olvasgatott nekem elalvás előtt, és nem szégyellem azt sem leírni, hogy a könyveket és a verseket egyáltalán nem becsülte sokra.
Érdekes módon mégis normális felnőtt vált belőlem, mert ilyen körülmények között is olyan MINTÁT adtak, olyan mintát láttam tőlük, ami egy tisztességes, becsületes életre ösztönzött.

Ezért ne jöjjön nekem senki azzal, hogy csupáncsak a szegénység, illetve a szülők iskolázatlansága az oka mindennek, mert ez egy marhaság! A hiba a negatív szülői mintákban keresendő, illetve abban, hogy egyesek nem hajlandók tudatos családtervezésre.

Az én anyám és apám felfogta, hogy becsülettel – az ő anyagi körülményeik között – csakis 1 vagy 2 gyermeket tudnak felnevelni, nem pedig tizenkettőt. (… és azt egyet (vagy kettőt) megpróbálják úgy nevelni, tanulásra ösztökélve – egy másabb és szebb jövő reményében - hogy az Ő kezdeti sorsuktól mindenképpen szerencsésebb legyen)

Az én szüleim a viselkedésemre és a tanulmányi előmenetelemre maximálisan odafigyeltek és mindent megtettek azért, hogy a képességeim kibontakozhassanak! Sokszor volt csakis zsíros kenyér a tízóraim az iskolában, de ceruzáimat apám mindig gondosan kihegyezte és munka után, hiába volt fáradt, mindig tanult velem.



Szeretném, ha Magyarországon is…

lehetőség volna arra, hogy az elvetélt apróságoktól méltón búcsúzhassanak el azok az „anyák”, akik nem lehettek anyák!
Képsorozat, ami bizonyítja, hogy lehetne másképp is, hiszen emberek!

http://www.miraclebabydolls.com/files/fifteenlidown.jpg
https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/736x/de/5d/a2/de5da287c18116082ed32...
https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/236x/00/f8/6c/00f86c3b64b34cb283f4a...
https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/736x/1d/e1/7d/1de17de1b0d1302e37c0f...
https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/564x/40/88/8d/40888d467b52def2f5060...
http://2.bp.blogspot.com/-5Sr_y3Kqvu4/TnlATBHYCyI/AAAAAAAAE0g/OOOKtmUn0g...

Láttam olyan szörnyű fotókat, melyeken az angyalkák szeméthulladékok voltak.



Mikor költözik bele a lélek a testbe?

„A lélek nem a születés pillanatában, hanem a fogantatástól számított 3. hét múltán költözik bele a testbe, veszi azt birtokba”.

A keresztények szerint a fogantatás pillanatában.
Érdekes, hogy Aqinói Szt. Tamás véleménye még az volt, hogy a fogantatás első heteiben még nem költözik a lélek a testbe. „Csupán 1869-ben vezeti be egyházi dogmaként IX.-ik Piusz pápa, hogy a lélek a fogantatás pillanatában, Isten ajándékaként kerül a testbe és innentől kezdve a magzat élete szent”.

Egy megdöbbentő történet, amit beszélgetésekből rakható össze.
http://www.kerdesem.hu/valaszok/27308
… és egy témához kapcsolódó cikk: http://spiritualismegoldasok.hu/article.php?id=mikor-koltozik-a-lelek-a-...

Mikor költözik bele a lélek a testbe?Ez engemet már régóta foglalkoztat, ezért, aki tudja a választ, adja közre!



Egy szívszorító, szívszaggató videó



Ennyi tisztesség nekik is járna

http://static.framar.bg/snimki/zabolyavaniya//stillborn.jpg ... de ehhez még nem nőtt fel az emberiség!



Komoly és szomorú téma...

de rengeteg bejegyzés bizonyítja, hogy tragédiák OKAI nagyon foglalkoztatják az embereket.

"Nem mi teszünk szívességet a gyermeknek, azzal, hogy fogadjuk őt, hanem ő tesz nekünk, azzal, hogy minket választ, és megszületik." (Petre Veronika)



Most angyal, ha vannak angyalok

Márai Sándornak és feleségének, Matzner Ilonának 1939. február 28-án fia született, Kristóf Géza Gábor. Néhány héttel születése után azonban a gyerek meghalt vérzékenységben. Halála Márait mélyen megviselte, állítólag hónapokig meg sem szólalt a tragédia után. Később az Egy kisgyermek halálára című versében próbált gyászával szembenézni.

A veszteség Márait legalább annyira megviselte, mint Lolát. Versekben gyászolta kisfiát, akinek halála napjáról élete végéig megemlékezett naplójában. Talán a traumának is köszönhető, hogy a 40-es években házasságuk megromlott, eltávolodtak egymástól. Márai rövid szerelemi kalandokba bonyolódott, többek között Tolnay Klárival és Mezey Máriával. „Egy sikeres kapcsolat záloga az, hogy az egyik eltűri, hogy a másik jobban szeret” - írta a naplójában.

Márai Sándor: Egy kisgyermek halálára

”Mi is maradt belőle? A neve,
hajának illata a hajkefén,
egy Micimackó, halottlevele,
egy véres rongy és ez a költemény.
A világ hatalom és értelem,
nem értem, miért tették ezt velem.
Nem pörölök. Élek és hallgatok.
Most angyal, ha vannak angyalok.
De itt lenn minden unt és ostoba.
Nem bocsátom meg. Senkinek, soha.”

forrás: világháló