Hangyákról, emberhangyákról – mert az igazság néha bármilyen fikciótól furább

A hangyák gyakran főszereplői meséknek, tanmeséknek, mert a szorgalmuk, akaraterejük, kitartásuk példaértékű. Hogy emberként mit tanulhatunk tőlük, azt jól tükrözi ez az idézet.

„A hajszálgyökér nem húzódik vissza, ha sziklára tapint, hanem rést keres és repeszt; a földbe vetett mag áttöri a rögöt; az akadály elé jutott hangya megkísérli a százszoros súlyt félretenni, s ha nem sikerül, kerülővel folytatja az útját célja felé. S ha élni akarunk, mi is csak ezt a példát követhetjük”.

Magam is hangyaszorgalommal gyűjtögettem érdekességeket, amiket olvasásra érdemesnek találtam, de nyugodjatok meg, mert az apró rovarok csodavilágát feltáró, szakavatott hangyaspecialisták tudományos munkáiból egyáltalán nem idézek, hanem a téma montázsszerű, vibráló, ide-oda cikázó „képeiből”, gondolataiból rakom össze a bejegyzésem.

A való világgal nyitok, majd szépen, lassan átlépek a hiedelmek világába, s végül egy olyan fikcióval zárok, ami akár igaz is lehet attól, hogy a jelenlegi ismereteink szerint: totálisan valószínűtlen!

Egy új őrület ütötte fel a fejét világszerte - külföldön is, hazánkban is - mert egyre többen tartanak az otthonukban hangyát, persze nem hagyományos módon, a padló réseiben, meg a ház zegzugaiban, hanem öntudatosan, mint ahogyan más háziállatokat szokás. A hangyatartás hobbi lett.

A hangyatartók a NASA által kifejlesztett, speciális zselébe és átlátszó üvegbe rakják a rovarcsaládokat, hogy nézegetni, tanulmányozni is lehessen őket.

kép: http://cdn.rtl.hu/010/049/image_10049591_16-9?size=2

Egy Király Tibor nevezetű hangyatartó, az RTL Klub Reggeli című műsorában elmondta, hogy „a zselében élő hangyákat nem kell etetni, ugyanis a zselé egy olyan tápanyag, amelyből annyit ehetnek a hangyák, amennyit csak akarnak”, majd kifejtette, hogy a rovarok valószínűleg úgy élik mindezt meg, mint a mesében Jancsi és Juliska, amikor rátalált a mézeskalács házikóra.

Videó: http://www.rtlklub.hu/musorok/reggeli/videok/51972

Hangyaállamok, a hangyavárosok a legizgalmasabb színterei a rovarok társas együttélésének, ahol mindegyik állampolgárnak, városlakónak meg van a maga feladata. A munkamegosztás, az együttműködés így nemcsak az emberi társadalom kulcsfogalmai, hanem övék is.

Képzeljétek, a levélvágó hangyák társadalmában még nyugdíjrendszer is működik! Az Egyesült Államokbeli Oregon egyetemének „hangyafigyelő” kutatócsoportjának feltűnt, hogy amikor az idősebb hangyák rágószerve elkopik, és már jóval lassabban képesek a feladatukat végezni, akkor a fiatalabbak mentesítik őket a nehéz munka alól, s utána már csak a fiatalabb hangyák által levágott leveleket hordják a „nyugdíjas” hangyák.

Néhány olyan hangyás információt is szeretnék megosztani veletek, amik talán kevésbé ismertek, ugyanakkor jól illeszkednek a thesecret.hu portál tárgyköréhez.

Létezik egy olyan elképzelés, miszerint a hangyák a tündérek földi inkarnációi. Mások szerint a megkereszteletlenül meghalt gyermekek lelkei költöznek az apró rovartestekbe, míg egy harmadik feltételezés szerint a kereszténység felvételét elutasítók eltávozott lelkei. Az új-guineai bennszülöttek úgy képzelik, hogy az első halált követő második halál után mindenképpen hangyává változik a lélek.
Számos olyan tulajdonságuk van a hangyáknak, amik emberre emlékeztetnek, ezért alakult ki az a nézet, miszerint a hangyák átváltozott emberek; vagy megfordítva az emberek valaha hangyák voltak.

Valószínűsítem, hogy a történelemkönyvekből ez is nagyon ismerős: az amazon vöröshangyák – az USA nyugati részén - elrabolják más hangyák lárváit, és rabszolgaként tartják őket. A szolgahangyák lakásokat építenek, s táplálják a rabszolgatartóikat, akik a harcoláson kívül semmi másra nem alkalmasak.

A címben szereplő hangyaember kifejezés nem a hamarosan mozikba kerülő trailer –re utal, hanem egy elgondolkodtató feltevésre.

A kutatók és hangyatartók kíváncsian figyelik a hangyaállamok életét, a hangyák viselkedését, de vajon nem teszik-e velünk, emberekkel is ugyanezt valaki mások? Kik?

Ha az Univerzumban nem vagyunk egyedül, vajon mi arra a garancia, hogy Föld „hangyabolyait” nem vizsgálják, nem figyelik tőlünk intelligensebb lények? Hiszen ha más, távoli bolygókon is létezik élet, akkor könnyen előfordulhat, hogy hangyák vagyunk.

„A jelenlegi ember, mint befőttes üvegbe zárt hangya, egy mindössze pár kilométer magas bioszférában éli le az életét születésétől a haláláig, s felfogni sem tudja, hogy milyen iszonyatosan nagy, gigantikus világ létezik "odakint":. Pusztán a Tejútrendszerben több milliárd csillag található és még ettől is több bolygó, s ha a bolygók közül csak egy az ezerből hordoz a felszínén magasabb rendű életet, a lakott bolygók száma még akkor is több tíz millióra tehető”.

Fikció? Meglehet, de "az igazság néha bármilyen fikciótól furább."

Úgyhogy kedves embertársaim, ne bízzuk el magunkat egy hangyányit sem! :)

---------------------
Forrás: világháló

Hozzászólások



Hangya „Góliát”

Paraponera clavata – a világ legnagyobb hangyája így fest egy emberi tenyérben:
http://www.ants-kalytta.com/images/products/pacl0001-1.jpg

Szinte mindegyik emberi történetünkhöz tudnánk hangyaszereplőket keresni, mert a saját társadalmukban „emberként” viselkednek.



Ezzel a képsorozattal

kívánok mindenkinek szép éjszakát!
http://explorerworld.hu/foto/a-hangyak-csodalatos-elete-hangya-mesek/

A futballpályásra adtam a legtöbb pontot.



Ez annyira hihetetlen, de igaz!

Állati olimpia -- Súlyemelés

Aranyérmes:
Méretéhez viszonyítva a világ legerősebb állata a galacsinhajtó bogarak egy faja, mely a saját testsúlyának nem kevesebb, mint 1141-szeresét képes görgetni, ami megfelel annak, mint ha egy 68 kilós ember hat zsúfolt emeletes buszt emelne meg. (Az alacsonyabb súlykategóriában versengő olimpikonok a saját testsúlyuknak csak háromszorosát tudják felemelni)

Ezüstérmes:
Az orrszarvúbogarakkal végzett kísérletek során azt állapították meg, hogy a saját testsúlyuk 850-szeresét tudják felemelni.

Bronzérmes: A levélvágó hangya a saját testsúlyának 50-szeresét tudja felemelni



Fejlett matematikai érzékkel rendelkeznek :)

A hangyák okosabbak, mint egy ötödikes? Hm, ezt azért nehéz elhinni, de tudósok állítják :)

A Behaviour folyóiratban publikált tanulmány szerint a hangyák fejlettebb matematikai érzékkel rendelkeznek, mint egy átlagos ötödikes tanuló. A folyóirat kiadójának, a Brillnek munkatársa, Els van Egmond jelentette ki egy sajtóközleményben: „A hangyák okosabbak, mint egy ötödikes: tökéletesen bánnak a számokkal!”

A kutatást végző tudósok, Zhanna Reznikova és Boris Ryabko különböző hangyafajokat vizsgáltak. Azt akarták kideríteni, hogy az állatok mennyire fejletten használják a matematikát, tudnak-e kezdetleges, gyakorlati matematikai feladatokat megoldani. Az eredmények még őket is megdöbbentették: a nagyobb szociális viselkedést produkáló hangyafajok az információkat számokban kommunikálják a boly további tagjainak, valamint alapvető számtani műveleteket is képesek elvégezni.

Folytatás: http://explorerworld.hu/2011/12/20/a-hangyak-okosabbak-mint-egy-otodikes/



Hangyák, ahogyan még sosem láttad őket

Egy zseniális ötlet és egy csodálatos megvalósítás nyomán születtek az alábbi képek, melyeken színezett vízcseppeket felszívó hangyák láthatók. http://kivultagasabb.reblog.hu/hangyak-ahogyan-meg-sosem-latta-oket

Pihent esze volt annak, aki kitalálta! :)



Isten, óvd a királynőt!

A hangyák azonban nem várnak Isten segítségére, amikor veszély fenyegeti a királynőjüket, hanem cselekednek!

"Az Amazonas árvize elöntötte a tűzhangyák birodalmát. Bámulatos, ahogy alkalmazkodnak a vészhelyzethez. Egymásba kapaszkodva egy élő csónakot hoznak létre, hogy megmentsék a királynőt"

videó: http://indavideo.hu/video/A_hangyakiralyno_megmentese



Csupán egy rövid beköszönés erejéig időzöm

mert sok az elintéznivalóm, ezért próbálok lépést tartani Kedd úrral.

Sziasztok! Később találkozunk!



Időjós hangyák

Móra Ferenc a hangyák időjóslásáról így írt:

„Én meg azzal mulattam magamat, hogy nézegettem a hangyákat, milyen sebesen sürgenek-forganak a homokban. Olyan nagy csoportokban nyüzsögtek, alig fértek egymástól, s úgy nyargalásztak, mintha versenyfutást tartanának. Mutattam a hangyaforradalmat apámnak. Azt mondta rá, azt jelenti ez, hogy alighanem megázunk ma. Én tréfára vettem a beszédet, mert akkora felhő se volt az égen, mint a tenyerem”.

Sok mendemonda kering a hangyák időjóslásáról. Talán a Iegelterjedtebb és leginkább hitelt érdemlő az a megfigyelés, hogy ha a hangyák csapatosan szállítják bábjaikat (az úgynevezett hangyatojásokat) vissza a bolyba, akkor eső, zivatar közeleg.

Nekem nagymamám is ezt állította, úgyhogy nem lehet mendemonda. :)



Óriási hatást tett rám ez a szöveg

Egy hangya élete .....
2010. január 8. péntek - 10:40 | beküldő: Merkaba

A tudósok szerint a testeket, az egész természetet egy erő tartja össze. Valaki megteremtette ezt a csodálatos bolygót, a földet, és aztán ez a valaki lejött és ezen a földön járt. Van olyan hatalmas, hogy megteremtse és fenntartsa ezt a porszemet az univerzumban. Képzeld el, hogy te vagy egy hangya teremtője, s nagyon szereted ezt a pici kis lényt és nagyon vigyázol rá. Egyszer csak azt veszed észre, hogy a kis hangya a halál felé megy. Ez komoly problémát jelent. Először is, a hangya nem úgy gondolkozik, mint ahogy az ember. Másodszor: nem hallja az emberi szót. Harmadszor: nem látja az embert. Negyedszer: nem is érti az embert. Az emberi érintés akár meg is ölheti. Ha az ember a hangya útjába teszi a kezét, szépen átmászik rajta és megy tovább. Mit lehet tenni?
Az egyetlen megoldás, hogy hangyává kell válni és megmondani neki:
- Ne menj arra, mert meghalsz! Kövess engem!"
Ez egy idézet Benny Hinn egyik könyvéből, ami nagyon nagy hatással volt rám is !

**
Talán nem véletlenül éreztem hajdanában egy olyan hangyának magam, amit valaki figyel!



Mintha milliárd hangya mászkálna az ember testén…

Na, mi az? Csakis a szerelem.

Mikszáth Kálmán erről így írt:

„Nemrég még csak néma tekintetekben nyilvánult a szerelem, olyanok voltak e tekintetek, mintha milliárd hangya mászkálna az ember testén; égetők, de tüzük édes zsibongást okoz; azután a kézérintés jött, a "költészet kapcsa", kéz kezet fog, mintha két puha fészek tapadna egymáshoz... milyen csodálatos villanysodrony szívtől szívhez. Most már a csókoknál vannak hátra”.



Megdöbbentő esetek és érdekességek

Az állatvilágban kevés olyan pusztító, de mégis csodálatra méltó élőlény található, mint a vándorló, nomád életmódot folytató Sziafu hangyák. Teljesítményük méretükhöz képest minden képzeletet felülmúl, egyszerűen senki és semmi nem állhat az útjukba!

AZ ALÁBBI TÖRTÉNETEK ENGEM ANNYIRA MEGDÖBBENTETTEK, HOGY HÁLÁT ADOK AZ ISTENNEK, HOGY MAGYARORSZÁGON ÉLEK!

Egyszer egy ittas férfi a hazaúton a fészkükre esett és elszenderedett. Mire újra magához tért döbbenten vette észre, hogy szemét már kikezdték a hangyák, ennek folytán, bár sikerült végül elmenekülnie, teljesen megvakították. Ez sajnos egyébként nem egyedülálló baleset, ugyanis e veszélyes hangyák valamiért elsőként a szemeket támadják.

A még helyváltoztatásra képtelen csecsemőkre is veszélyt jelenthetnek e falánk ragadozók, hisz őket sem kímélik, ha ott felejti valaki gyermekét útjukban, tehát nagyon körültekintőnek kell lenni olyan vidékeken, ahol e hangyák tanyázhatnak.

Nem egyszer történt olyan is, hogy egy helyi gazda a tyúkóljába lépve nem talált mást állatai után, mint teljesen lekopasztott csontjaikat.

**

A helyi őslakosok (például: Maszájok) mégis valóságos áldásnak tekintik e hangyákat, ha a falujuk is az útjukba kerül, mert bár ők pár órára menekülésre kényszerülnek előlük, de ugyanakkor e hangyák minden élősködőtől, rovartól, skorpiótól, patkánytól, tökéletesen megtisztítják otthonaikat!

Az ültetvényeken is kifejezetten ezért látják szívesen őket, hisz tevékenységüknek köszönhetően a növények jó időre megszabadulnak parazitáiktól s így remekül fejlődhetnek tovább. Ebből kifolyólag gazdasági jelentőségük is igen nagy.

A Maszájok továbbá gyógyászati célokra is használják őket, például a szúrós bozótokban szerzett vágott sebeikre természetes varratként! A nyílt seb két oldalára helyezik a hangyakatonák pofáit, majd azok ösztönösen ráharapva összehúzzák a szétnyílt bőrt. Utána a hangyát leválasztják a fejéről, de a pofa zárva marad és így a seb természetes gyógyulásnak indulhat. Szükség esetén néhány nap múltán megismétlik a "varratkészítést".

Forrás: http://www.bestofcafe.hu/a_kimeletlen_sziafuk.html



A hangyákat tartják a legintelligensebb rovaroknak

- A hangyákat tartják a legintelligensebb rovaroknak, mivel negyed millió agysejtjük van.

- Nem csak erősek, de gyorsak is ezek a fantasztikus is rovarok. Másodpercenként, akár 8 cm-t is képesek megtenni. Ez olyan, mint ha egy ember kb. 55km/h-val tudna futni.

Ez csupáncsak kettő abból a 19 megdöbbentő tényből, amiket a hangyákról állítanak itt: http://netmag.hu/hangya-tenyek/



„Üdv a földlakóknak! Mi a hangyákhoz jöttünk…”

Ha netán földönkívüliek érkeznek bolygónkra, könnyen előfordulhat, hogy a következő szavakkal kezdik majd első beszédüket: „Üdv a földlakóknak! Mi a hangyákhoz jöttünk…”

Kívánságuk szerint nyilván el is jutnának valamelyik hangyakolóniához, és a pöttöm uralkodónő nem ellenkezne: beengedné birodalmába a messziről érkezett idegeneket. A Föld megannyi hangyatársadalma, a tömérdek királynő és miriádnyi alattvalója valóban sok tekintetben összevethető az immár hétmilliárdos emberiséggel. A hangyák is népes közösségekben, a tetejébe rendkívül jól szervezett közösségekben élnek, és nagyon sokféle bonyolult tevékenységet folytatnak. Hadat viselnek, növényt termesztenek, állatot tartanak immár vagy ötvenmillió esztendeje – mi meg azzal a tízezer évünkkel vagyunk olyan nagyra…

Douglas H. Chadwick írásának részlete.



***

" A bábok között elaludt a hangya. Szél, a bábokat most el ne fúdd!"
Követem a kis hangya példáját és álomra hajtom a fejem!

Szép álmokat mindenkinek!



A férfiak nemi kötelezettségeiken kívül semmire sem alkalmasak:)

A hangyaállam egyszerre több királynő, vagyis több anyaállat van, szóval nem hívei az egyeduralomnak. A méhekhez hasonlóan a nők végeznek minden munkát, a férfiak azonban, nemi kötelezettségeiken kívül semmire sem alkalmasak, lusta tétlenségben töltik el rövid életüket, - mert miután kötelességüknek eleget tettek – kimúlnak.

Ó, ezt 1922 júniusában írták, :) és csak a hangyákra vonatkozik!
http://www.huszadikszazad.hu/1922-junius/tudomany/csodak-vilaga-a-hangya...



Mit gondolsz, mitől lesz férfi a férfi? :)

A Satere-Mawe brazíliai népcsoport úgy gondolja, a férfivé válás egyik mérföldköve az, ha férfi egyik karját teljesen lándzsás hangyák bolyába dugja. :) A becsült idő, ami szükséges a vizsga teljesítéséhez gyakran 20 percnél is több, és eközben a teljesen húsevő hangyák sem tétlenkednek, legtöbbször egy életen át látszó heggel díszítve a gazdát.

Ezt a rituálét hagyományosan 20 alkalommal kell megismételni ahhoz, hogy valaki a törzs tiszteletben tartott férfiává válhasson.



Hangyákat reptettek az űrbe

A hangyák az űr mikrogravitációjában is képesek együttműködni, csak állandóan kapaszkodniuk kell, ezért egy kicsit nehézkesebben fedezik fel a környezetüket - állapították meg a kutatók, akik a rovarok tanulmányozása alapján akarnak keresési algoritmusokat kifejleszteni a csapatban mozgó robotok számára.

A vizsgált hangyákat 2014 januárjában küldték fel a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) és a velük folytatott kísérletek eredményeit a Frontiers in Ecology and Evolution című folyóiratban közölték. A hangyák már sokféle földi környezetben bizonyították lenyűgöző együttműködési képességeiket, a mikrogravitációs környezetben tapasztalt eredmények azonban teljesen újak – idézte vizsgálatban részt vevő Deborah Gordont az MTI.

A hangyák sokat csúszkáltak, de képesek voltak újra és újra megvetni a lábukat a szilárd talajon. Néha egymásba kapaszkodva másztak vissza, máskor sikerült egyszerűen leereszkedniük a felszínre - mondta Gordon.

Folytatás: http://index.hu/tudomany/2015/03/31/hangyakat_reptettek_az_urbe/



*

Az indiai Pandzsábban azt tartják, ha a hangyák ételmorzsákat cipelnek egy házba, akkor az a fejlődés ígérete, ha viszont a házból kifelé viszik az élelmet, hamarosan súlyos veszteség éri a ház lakóit.



A hangyaboly feldúlása balszerencsét hoz

Sok nép hiedelmében a hangyaboly feldúlása balszerencsét hoz. A pueblóknál, ha valaki levizeli, vagy szétrúgja a hangyafészket, arra a hangyák betegséget küldenek, amit csak a hangyaorvosok tudnak gyógyítani. A hangyacsípés elveszi a gyógyító képességet, vélik az aranták.



Hiedelmek

Némely indián törzsnél, mint a hopiknál, az apacsoknál, a navahóknál, a hangyákat embereknek tartják. Egyes indián hagyományban a fehér emberekkel viszonyt folytató indián nőkből vörös hangyák lesznek.

Afrika egyes részein az istenek hírnökeinek tartják őket.
A hinduknál és adzsaináknál a halottak emlékére megetetik a hangyákat.

Kínában a hangyák megítélése általában nagyon pozitív, az igazság, az egyenesség, az erény és a hazafiasság szimbólumai, olykor azonban a haszonlesés, önérdek jelvényeként jelennek meg.

A buddhisták körében a fehér hangyák a jámborságot, az önmegtartóztatást jelképezik. Az indiaiak szerint a fekete hangyák szent állatok; a zunyi indiánok hasznosnak tartják őket, mert eltüntetik a lábnyomokat, ezzel tévútra vezetik az üldözőt.

A muszlimoknál a hangya a tíz égi állat egyike. Hangyák tanították bölcsességre és belenyugvásra Salamon királyt.

Forrás: Hiedelmek, hagyományok, babonák - A világ minden tájáról, összeállította: Rábai Attila - Rosta Erzsébet