Járj mezítláb az egészségedért!

Mikor vágtál keresztül utoljára egy harmatos, nyárszínű réten, csupasz lábakkal, mezítlábasan?
Mikor érezted az eső utáni földutak agyagos simogatását? Emlékszik-e a talpad a vízpartok homokjának meleg puhaságára vagy a szemcsés kavicsropogások apró tűszúrásaira?

Manapság még nyaranta is cipőkbe, szandálokba, papucsokba bújtatjuk a lábaikat, pedig mezítlábasan járni nemcsak kellemes, hanem bizonyítottan egészséges is!

Váci Mihály költeményének vershelyzetét hajdanán a talpaimmal is megtapasztaltam, midőn csupasz lábakkal jártam be a falu határának földútjait, kezemben lóbálva a szandálomat.

„Gyalog szerettem volna jönni
a porral lepett füveken,
mezítláb, hogy frissen érezzem,
ha felmelegszik a szülőföld
pora, mikor megérkezem”.

Nagymamám azt mesélte, hogy legtöbb osztálytársa már a március 15-ei ünnepségen is mezítlábasan álldogált, és az iskolapadok alatt is csupa csupasz lábacskákat lehetett látni kora tavasztól késő őszig. A cipő és a csizma akkoriban nagy kincs volt. A sokgyerekes családokban nem is jutott mindegyik lurkónak külön lábbeli, ezért felváltva hordták, hol az egyik, hol a másik, attól függően, melyik ment a délelőtti, melyik a délutáni misére.
A régieket megedzette a cipő nélküliség, nem úgy, mint a mezítlábaskodásról szinte teljesen lemondó, megfeledkező későbbi generációkat.

MIÉRT AJÁNLATOS MEZÍTLÁB JÁRNOD?

- A világon a legtermészetesebb és egyben legolcsóbb talpmasszázs nem más, mint a mezítlábazás!
(A talpmasszázs csodálatos hatásairól a későbbiekben készülök bejegyzést készíteni)
- A zárt cipőkben, főleg a keményebb talpú változatokban a talpad és a lábfejed izmai nincsenek igazán karban tartva. Ha rendszeresen mezítláb jársz, akkor azzal izmaidat újra munkára fogod, ezáltal pedig erősebbé és stabilabbá válik a járásod, amit a gerinced is meghálál.
Érdemes megnézned ezt a rövid, mindössze 6 perces videót, amelyben Benke Rita reflexológus fejti ki a véleményét minderről: http://napidoktor.hu/tart-video-141-4978
- De nemcsak az izmaid, a bokád, a gerinced profitál a mezítlábazásból! Egyre több kutatás bizonyítja, hogy a cipő nélküli séta során magának a földfelszínnek is gyógyító ereje van. Ugyanis a földfelszín elektronjai a bőrön keresztül a szervezetbe jutva antioxidáns hatásúak.

AZ UTÓBBIRÓL BŐVEBBEN:

Elektromos Lények vagyunk, a Föld felszíne pedig elektromosan vezető.
A Nobel-díjas Richard Feynman előadásaiban elmondta, hogy amikor a test potenciálja megegyezik a Föld elektromos potenciáljával (vagyis le van földelve), akkor része lesz a Föld hatalmas elektromos rendszerének.

A történelem során (a régi korokban) az emberek többnyire mezítláb vagy állatbőrből készült lábbelikben jártak és a földön aludtak. Az állatbőrökön keresztül a Földből származó bőséges szabad elektronmennyiség képes volt belépni a szervezetükbe, s így a testük minden része egyensúlyba került a Föld elektromos potenciáljával, stabilizálva a szerveik, szöveteik és sejtjeik elektromos környezetét.
A modern életforma elszakította az embereket a Föld elektronjaitól. Az 1960-as évektől már egyre többen hordtak egészségtelen, jól szigetelő gumitalpú vagy műanyagtalpú cipőket, és nyilvánvaló, hogy a földön való alvás is kiment a divatból.

Mi történne akkor, ha mindezt tudatosan ellensúlyoznád azzal, hogy rendszeres mezítláb jársz? Sokkal egészségesebb lennél! Mert bármennyire is hihetetlen, az emberi test elektronokat tud felvenni a Földből, amellyel meggyógyítja önmagát. A talaj felszínéről beáramló szabad elektronok semlegesítik a szabadgyököket, csökkentik a szervezet akut és krónikus gyulladásait, ezért a leghatásosabb antioxidáns.

Érdemes tudnod, hogy a rendszeres mezítlábaskodás pozitívan befolyásolja:

- Az alvászavarokat, beleértve az alvási apnoe-t is,
- Krónikus izom-és ízületi fájdalmakat, illetve más típusú fájdalmakat
- Asztmás és légzőszervi betegségeket
- Reumás ízületi gyulladásokat
- A magas vérnyomást, az egész vérkeringést és a szívritmust.

Tested energiaszintje érezhetően javul, az immunrendszered erősödik. Megszabadulhatsz az egészségügyi problémáidtól és a tested öregedése lelassul. Ugye jól hangzik? Hogy mindezt egy neves szakember szájából is halld, nézd meg az alábbi videót!

http://egeszseghit.network.hu/video/egeszsegunk_erositese/testunk_lefold...

Ha mezítláb millió számra szívhatod magadba a gyógyító elektorokat, miért ne tennéd meg? Még a városi életforma sem akadályozhat meg abban, hogy kirándulj, parkokban sétálj!

HARMATTAPOSÁS: KNEIPP- KÚRA

A mezítlábazásnak létezik egy speciális változata is, az úgynevezett harmattaposás, amely a híres Kneipp-kúrának is része.

A harmattaposás lényege nagyon egyszerű! Hajnalban kimész egy közeli tisztásra vagy kertbe, és mezítelen lábbakkal végigsétálsz a harmatos füvön. Csodálatos élmény! A rendszeres (5- 10 perces) harmatjárás megedzi a szervezeted és jót tesz a szívednek, vérkeringésednek, közérzetednek!
Nem kell hozzá más, csak egy füves terület és egy ébresztőóra. Az utóbbit húzd fel jó koránra, mert a fű csak kora hajnalban bőségesen harmatos. Utána alaposan töröld meg a lábad és húzz rá meleg zoknit!
Azt mondják, hogy a harmattaposás egész napra felfrissít és garantálja jó közérzetet.

*
A mezítlábazás (mezítlábaskodás) az élet legegyszerűbb öröme! Amikor a cipőbe bebörtönzött lábad a kiszabadul, szinte fellélegzik és élvezi a szabadságot. Egyszerűen csodálatos érzés! Felszabadít téged is.
Próbáld ki! Magam is azt teszem.

-----------------------------------

Források: http://fenymag.hu/2014/03/jarj-mezitlab-az-egeszsegedert/
http://www.bien.hu/8-ok-amiert-jarj-minel-tobbet-mezitlab

Hozzászólások



Erre régóta vágyom



A gyógyító kert



Mezítláb a főúton

A szövege miatt választottam, mert magam is mezítláb mennék végig Pest főutcáján, amikor Secrethez igyekeznék!
Zalatnay Sarolta - Mezítláb a főúton: http://www.youtube.com/watch?v=mUxEizxMVe4



Gyógyító sár, iszap, agyag

A föld-jegyűeknek (Bika, Szűz, Bak) különösen jót tesz, ha sárban. iszapban járkálnak.

Az agyag pedig olyan gyógyító anyag, amit már a több ezer éves ősi kultúrákban is alkalmaztak.

Bibliai utalások: Érdekes az, hogy a Föld és az emberi test között több párhuzam fedezhető fel. Jézus több esetben is ajánlja a nap szárította agyagot duzzanatok, csontok gyógyítására. A vakon született ember szemére sarat ken, aki Siloám tavában megmosakodva látóvá válik. (János Evangélium 9.)

Gandhi elkötelezett híve volt az agyag-gyógyászatnak.

Mindezt a világháló nagykönyvtárában olvastam. Érdekes téma! Sokáig el lehetne rajta csemegézni!



Egész nap mezítláb vagyok! :)

Ezt nem én szerkesztettem, de tetszik, még akkor is, ha csak 4 ujjú! :))

...oooO…………..
…..(….)…Oooo…
……)../…..(….)….
…..(_/…….)../…..
……………..(_/…….



**

Én bizony otthon mezítláb járok!

És voltak olyan romantikus esték, mikor véletlen koncertre bukkantunk egy homokozó mellett... naná, hogy jó a homokban járni, csápolni!

(TEngerparti) meleg homokban sétálni, csodálatos!