Befejezetlen mese

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer a Mindenség.
Itt éltek a lelkek, szeretetben, boldogságban.
Minden léleknek volt egy párja, egy másik fele.
Ezek a lelkek megbeszélték, hogy amikor leinkarnálódnak a föld nevű bolygóra, ott is megkeresik egymást és ott is egy párt fognak alkotni. Leszülethetnek akár a föld másik oldalára, akkor is meg fogják keresni egymást, hogy egy egész legyenek. Feladatokkal születnek le, amit mindketten maguknak választanak ki, ami a fejlődésükhöz szükséges. Kiválasztják a megfelelő országot, a megfelelő családot és időt, hogy kikhez és mikor szülessenek, egyszóval minden körülményt elrendeznek, ami szükséges ehhez.
Mindketten leszülettek a földre semmire nem emlékezve, ami szellemhazájukban történt.
Cseperedve megkezdik a tanulást mindenféle értelemben. Iskolába járnak, de az Élet iskolájába is, mert ez sokkal több. Az emberek, akik körülveszik őket (rokonok, iskolatársak, sporttársak, barátok, stb.) különböző élethelyzeteket, különböző kihívásokat teremtenek, amik próbatételek is egyben. Minden helyzetben választhattak jó és rossz között. Így felnőve, elérkezik a pillanat, amikor belülről előbújik az érzés és elkezdik keresni egymás. Csak keresnek, csak keresnek és keresnek. Találkoznak sok olyan lélekkel ekkor, aki olyan, mintha az a másik lenne, de idővel kiderült mindig, hogy csak hasonló, de nem Ő az.
Aztán elérkezik a pillanat, amikor egymásra találnak....
Egymás szemébe néznek és mindketten tudják a lelkük legmélyén, hogy Ő az! Őt keresték.
Mivel azonban nem emlékeznek arra, hogy kik is ők valójában és mit beszéltek meg a szellemhazájukban, a mágikus pillanat elmúlik. Nyomot hagy mégis mindkettőjükben. Újra és újra keresni kezdik egymást, míg végre újra találkoznak. Innentől kezdve új "időszámítás" kezdődik. Lelkeik elkezdenek odabentről súgni nekik. Ő az! Ne hagyd, hogy elmenjen! Keresd! Menj! És egyre többször találkoznak, míg az összetartozás érzése olyan erős nem lesz, hogy elkezdik a felmerülő akadályokat EGYütt legyőzni. EGYütt, vállvetve ezek az akadályok bármekkorák is, csak az összetartozásukat erősítik. Rövid időszakokra még el-elengedik egymás kezét, de már elválaszthatatlanok. EGYütt vannak és ezt nem másíthatja meg semmi. Összeházasodnak, bár a papír igazából semmit nem jelent egyiküknek sem. Nem ez az összetartozásuk pecséte.
Majd kis idő múlva odafentről egy kicsi lélek őket szemeli ki családjának. Tudja, érzi, neki rájuk van szüksége, a fejlődéséhez. Erre a két lélekre. Annak "rendje és módja" szerint megérkezik a kicsi lélek hozzájuk.
Csodálatos évek jöttek. Bővelkedtek ugyan megpróbáltatásokban is, de együtt mindent legyőztek, varászlatos mágia lengte őket körül. Teltek múltak az évek és valahol valami elcsúszott...
Mindketten visszaaludtak. Vissza a tudatlanságba. Az az érzés, ami öntudatlanul összetartotta őket, (a lelkük hangja által) és boldoggá tette őket, eltűnt. Nem maradt más, csak két csökönyös egymásnak feszülő ego.
Néha még voltak mágikus pillanatok, de ezt hamar eloszlatta a nappal világossága. Sok-sok év után, az egyik lélek újra keresésbe kezdett. Azt az elveszett érzést kereste, mi a találkozásuk elején volt. A lelke legmélyén tudta, hogy nem messze kell ezt keresni, ő mégis távolabb kereste. Meg is találta, egy másik lélekben.
Teljesen összezavarodott...most akkor ez , vagy az a lélek a másik felem? Tudathasadásos állapot volt. A másik fele megérezte, hogy baj van. Ő hallgatott a lelkére. Érezte, hogy valami nem stimmel. Leültek beszélgetni, hogy hogyan legyen tovább. Akkor még egy rövid időre újra EGYek lettek, de a kereső lélek nem tudta mit tegyen.
A másik fele nehéz és komoly döntést hozott. Ennek itt vége kell, hogy legyen, mert különben mindketten belehalnak. Szerette a másikat annyira, hogy inkább elengedte a kezét, hogy boldog legyen. Ki merte mondani, hogy menj! Légy szabad! Belül azonban majdnem belehalt a döntésbe. Bezárta a szívét ami megrepedt.
A másik lélek látszólag boldog volt az új lélekkel. Telt múlt az idő és mindkét lélek élte a saját életét.
Aztán egy borongós őszi napon a kereső lélek kétségbe esett. Nem találta a helyét, semmi nem volt jó, bár minden rendben lévőnek tűnt. Senkiben nem bízott, senkitől nem akart segítséget kérni.
Meghozta élete legborzasztóbb döntését.
Feladta...
Mindent feladott.
Olyat tett, amire senki nem számított még a legrosszabb álmában sem. Az őrangyala sem tehetett semmit, mert bár nem volt itt a távozás ideje, a szabad akaratot neki is tiszteletben kellett tartana.
Elég volt egy pillanatnyi elmezavar és vége lett mindennek...
A másik fele összetört, amikor megtudta mi történt.
Ideje nem volt sajnálni magát, mert a kicsi lélekre kellett gondolnia, akinek mostantól csak ő maradt.
Így teltek az évek és az a lélek aki itt maradt, elkezdett teljesen felébredni. Kereste a dolgok miértjét, az összefüggéseket. A kialakult pár-talan helyzeten nem tudott változtatni, hiszen ebben az életükben ez már nem lehetséges. Majd egy következőben jobban sikerülhet. Odaátról azonban időnként kapott üzenetet. Kéri a másik fele, hogy legyen boldog, engedje szabadon azt az Istenit, akit neki jelentett ő.
Egy meghasadt szívvel ez nem olyan könnyű, de megígérte neki, hogy megteszi, kettőjükért.
Fogta a "szerszámos ládáját" és megkeresi benne a megfelelő szerszámokat, amik kellenek egy meghasadt szív helyrekalapálásához. Sok-sok időbe telik, mire ez sikerül. Ahogy azonban elkezd gyógyulni egy meghasadt szív, egyre fényesebb lesz és boldogabb benne a lélek.
Megtalálja lépésenként miért is van itt, és mi is az ő dolga valójában.

Címkék:

Hozzászólások



Bejejezetlen mese

Hmm....................szép,de miért nincs vége? Nincs befejezve a történet:( Mindnyájan keresünk valakit,és minket is keres valaki............de lehet hogy nem is kéne tovább keresni,hanem fel kéne adni! Majd aki akar az megtalál.....nem? Szépséges reggelt,és napot neked! Köszönjük hogy megosztottad az írásodat!~(Bár most már jó lenne valami vidámabb témáról olvasni)