Anyák napjára...

Mérhetetlenül szerencsés vagyok,
de hogyan mondjam el, mit nem tudok?
Hogyan mondjam el, mennyire szeretlek,
ha közben szívem a torkomban remeg?
Mondd, hogyan adjam tudtodra,
hogy mennyire, mennyire jó volna,
ha nem félnél a szeretéstől,
s én sem a kinevetéstől...
ha egyszer szívem a válladra borulna,
szememből a könnyem kitódulna,
minden sebet tisztára mosna,
s végre törött szívünk begyógyulna.
Ha megfoghatnánk egymás kezét,
tisztán egymás szemébe nézhetnénk.
s szavak nélkül is ugyanazt érzenénk,
hogy nem kellenek ide a szavak,
mik mindent csak elrontanak.
de mégis... jó lenne megszólalni,
a válladon nem megkukulni,
Csak annyit mondani:Anyu szeretlek.
S gyönyörködni, ahogy mosolyod megremeg.
De oh jaj... ehhez olyan gyenge vagyok...
ha ott leszek, megszólalni úgysem tudok...
pedig szívem nem fér már be a ketrecbe,
mondd, így hogyan nézzek a szemedbe?
Tudom, a szíved mélyén te is tudod,
e pár sor csak, mit neked adhatok,
mit veled magamból megoszthatok.
Azt mondják, hol eltörtél, ott leszel erős,
azt nem mondták, e műfaj könnyezős...
kicsit sok zsepim fogy százon,
nem győzi inni könnyóceánom.
Remélem egyszer elfogynak a könnyek,
s ha tisztán, őszintén a szemedbe nézek,
ki tudjuk egymásnak mondani:Szeretlek.