Ítélet helyett

Egy gondolat bánt engemet...

Illetve nem bánt, csak foglalkoztat.
Mi alapján ítélünk el embereket, ill. tetteket?
Hisz nem is ismerjük. Sem a helyzeteket, sem másokat, sőt, sok esetben még önmagunkat sem.
Ahogy Müller Péter mondja, semmit nem oldhatsz meg ugyanarról a szintről, mint ahol az létrejött.
Én ezt kicsit továbbfejtettem. Semmit-senkit nem érthetsz-ismerhetsz meg teljesen ugyanazon a szinten.

Hogy mire gondolok?
Arra, hogy látjuk pl. X. Y.-t, aki full gazdag, de (látszólag!) lélekben szegény.
Gátlástalan, törtető, lelkiismeret nélküli.
Vagy V. Z. aki olyan szegény, mint a templom egere (viccesen ezt régen úgy fogalmaztuk, hogy a templom egeréhez járt kölcsönkérni, mert annak is több van. :D ), ennek ellenére teljes béke és nyugalom van benne, tele van szeretettel, és magához öleli a világot úgy, ahogy van.
Vagy ott van L. M., aki folyton bántalmazza (vagy akár meg is öli) F. G.-t.
Szándékosan írtam szélsőséget is.

Ezeket az embereket, élethelyzeteket ha ugyanarról a szintről nézzük, azaz csak a fizikai síkon látjuk, akkor mindössze ennyit látunk belőlük, mint amit leírtam.
Mivel azonban az ember elsősorban nemcsak test, hanem szellem-lélek-test, így azt gondolom, nem is lehet megítélni csak az egyik, vagy másik alapján.
Magyarán nem tehetek be egy embert, szituációt egy kis dobozba, felcímkézve, hogy ilyen, vagy olyan.
Az ember elsősorban szellem..
Azaz egy szellemi esszencia (a tudatosság egy kis szikrája), aki azért van itt, ebben a nehéz sűrű fizikai létben, hogy tapasztaljon. A nagy egészből, az EGY-ségből kiszakadt, hogy megismerje, megtapasztalja önmagát.
Általam Ágiként, általad Sári, Lujzi, Béla, vagy Józsiként.
Néha amikor túlzottan belefeledkezem ebbe a játékba, szoktam is szidni a teremtőt, a nagy egészet, hogy jobbat is kitalálhatott volna :D persze ezt nem akkor gondolom, amikor minden happy... :D

Szóval amikor ez a legbelső MAG "útrakél", egy megtervezett szerepben fog játszani.
Kicsit olyan, mint amikor a színész a forgatókönyv alapján eljátssza a szerepét.
Persze ezt ne úgy képzeljük el, hogy a rendező a kezünkbe nyom egy forgatókönyvet, hogy nesze, oszt menj.
Ezek a szerepek (és vele együtt minden szereplője), velünk együtt íródtak.
Közösen írtuk-terveztük meg. Sőt!
Mi magunk voltunk, akik még sok esetben rá is srófoltak, hogy én még ezt is meg azt is bevállalom.
Ezek a szereplők (lelkek), azaz Mi, mielőtt megszülettünk, a fő csapásvonalakat kijelöltük.
Szerződést kötöttünk. Lélekszerződést.
Amitől nagy vonalakban eltérni, szabad akarat ide, vagy oda, nem lehet.
Vagy eltérhetünk, de nem tudhatjuk, hogy az adott helyzet, szituáció, vagy szereplők nem voltak-e benne eredetileg is a forgatókönyvben. :) Szóval ha nem jó ott ahol vagy, merj bátran kilépni a helyzetből, s majd idővel kiderül, hogy ki kellett-e lépned, vagy sem. Ez ne legyen visszatartó erő.
S a legfontosabb, élvezd a játékot, a darabot! Hisz ez nem más, mint egy óriási játék.
Egy színdarab. Veled.

Visszakanyarodva a kiinduláshoz, az önmagunk és mások megítéléséhez, ha ebből az irányból közelítjük meg a dolgot, véleményem szerint teljesen más lesz a "leányzó fekvése".
X. Y. úgy érkezett, hogy megtapasztalja az anyagi jólétet, de mindezt lelkiekben szegényen, vagy V. Z. úgy érkezett, hogy megtapasztalja az anyagiakban szűkösséget, mégis ennek ellenére, vagy ettől függetlenül mindezt teljes elfogadással, belső békével, és nyugalommal, önmagát és másokat szeretve, mindenben az értéket látva, keresve. M. N. pedig megbeszélte előre F.J.-vel, hogy majd ártani fog neki.
Bizarr a gondolat? Lehet.
Mint ahogy lehet az is, hogy közelebb áll ez az igazsághoz, az igazi valósághoz, mint amit Te gondolsz erről.

S akkor még itt van a karma is, azaz az ok-okozat, ami szintén tovább színezi a képet. :)
Nem tudhatjuk biztosan, hogy Juliska, akit mondjuk ver a férje, és terrorizál, egy előző életükben nem ugyanezt tette-e a másikkal? S mivel a karma mindig a kiegyenlítődésre törekszik (illetve mi törekszünk rá), így a rendezésben ez is benne van, hogy ezt bevállaljuk. Hangsúlyozom, hogy ez nem azt jelenti, hogy aki ilyen helyzetben van, az maradjon csak ott, még ha nem is jó neki!
Mindössze egy másik megvilágításba helyeztem ugyanazt a dolgot.

Ha isten szemével látnánk a világot, azt hiszem bölcsebbek lennénk, jobban átlátnánk ezt az egész színházat, a célját, a lépéseket (bár sokat tudunk, vagy legalábbis tudni vélünk), mégis keveset.
S ha az ő szemével látnánk, lehet, hogy most egymás vállára dőlve hangosan röhögnénk magunkon, hogy mennyire nem volt igaza egyikünknek sem. :D

Szóval ezeken filozofálok mostanában.
S hogy van-e értelme, vagy nincs, majd megbeszélhetjük, ha legördült a függöny, és a jelmezeink nélkül ülünk egy sör mellett a színház büféjében, és jókat röhögnünk a sztorijainkon, amiket közösen átéltünk, eljátszottunk.

Jó kis játék ez! S ha elfogyott a sör a poharunkból, egy kis pihenés után új szerepben, új jelmezekkel, új ( vagy nem is új?) szereplőkkel másik játékot kezdünk el játszani.
Remélem a következő darabban is találkozunk!?

Szeretettel:Ági

Címkék:

Hozzászólások



Uni:köszönöm. :)))
Az: a kettő szerinted kizárja egymást?

öleléssel:Ági



Köszi a filót, jó volt..Jó

Köszi a filót, jó volt..

Jó megismerni mások gondolatait! Jó megismerni mások gondolatait! Vers a porhóról, elmélkedés a háláról, a hajnalról, a halálról, az életről... itt a gondolatokról...

Közelebb visz minket "az egyszerűen csak szeretünk és kész" világhoz.
Az "élni és élni hagyni" világhoz.

Bár azt nem tudom, hogy hányan vannak - akiket pl. fizikailag vagy érzelmileg szeretteik bántottak -, akik simán el tudják fogadni ezek után a másikat, vagy akik vennék a fáradságot belekukkantani a másik mögé, mozgatórugóit keresve, és a maguk kis belső világát is rendezgetni akarnák, tőlük nem függve.

Nagyon nehéz Einstein mondatát követni, miszerint Sosem oldhatjuk meg a problémát azon a szinten, amelyen létrehoztuk. Ugyanis el sem tudjuk képzelni, milyen is lehet egy másik nézőpont. Egy másik látásmód. Felülről nézni önmagunkat az egyik legnehezebb lélekmutatvány, pont azért, mert hogy érzelmileg érintve vagyunk, vagyis szubjektíven látunk.

No de ki tud itt objektív igazságokat felsorolni, mikor maga is csak az élet egy szeletét ismeri, közismert példával szólva,vagy az elefánt fejénél, vagy épp a farkánál áll.

Ráadásul a vallások, az izmusok és különböző ideák, elvek, eszmék világában még a szeretetnek is furcsa felhangja lett már.

Ahogy a karmát sem érti, fogadja el mindenki. Vagy csak máshogy érti, magyarázza.
Bizony.

Épp ezért a véleményalkotás avagy ítélet - mindenkinek saját joga. Ítélsz, egész életedben! Egy nemválasztással is ítélsz, sőt.

Egyszerűen élni?

Lehet. De ahhoz rendesen ki kell oldania magában az emberben a fájót. Olyan ember nincs, akinek ne fájna vagy ne sértené valami.

A filó jó. Azzal senkit sem bántasz. Aki olvassa, magát lát(hat)ja benne. Aki írja, magából indul ki.

Még ilyen filót! Köszönöm!