Seth megszólal

Jane Roberts: Seth megszólal

Fülszöveg
Jane Roberts egy New York állambeli kisvárosban, Elmirában élt,egy művészeti galériában dolgozott, és szabad idejében írással foglalkozott. Novelláit, verseit kis példányszámú folyóiratok közölték, még kötete is megjelent.
A szellemvilág nemhogy nem érdekelte, nem is hitt benne. Következésképp álmában sem jutott volna eszébe, hogy egy szép őszi napon médiummá válik, és épp őrajta keresztül szólal meg a nem ismert tartománnyal való emberi kapcsolat történetének egyik legrokonszenvesebb szellemegyénisége. A szellem Sethnek nevezte magát, és Jane testét használta közlései eszközéül. Kapcsolatuk körülbelül húsz esztendőn áttartott, egészen Jane Roberts 1984-ben bekövetkezett haláláig. Az asszony kezdetben természetesen hitetlenül, sőt rémülten észlelteparanormális képességét, és módszeresen, tudományos igénnyel igyekezett elemezni, rendszerezni mindazt, ami vele történik.Seth közléseit Jane férje, Robert Butts festőművész jegyezte le,és a Seth-szövegek alapján több kötet is megjelent. Ezek közül az elsőt tartja most kezében az olvasó.A szellemvilággal való kapcsolattal foglalkozó szakirodalom azttartja Seth tanításairól, hogy a hasonló eredetű közlések közül a legérthetőbbek, legvilágosabbak. Seth bölcsességről ésmélyreható pszichológiai tudásról tanúskodó szavai az emberiséget évezredek óta foglalkoztató, nagy témákról szólnak;magyarázatot adnak a teremtés, az élet, a halál, az egészség és betegség, a bűn és az igazság, a lélek halhatatlansága, a reinkarnáció, a vallás, a tudomány, a háború, az erőszak, a félelem, a szeretet kérdéseire. A Seth-szövegek gondolatmenete és a belőlük kirajzolódó világkép összefüggő és elfogadható,ráadásul fölöttébb derűs és vigasztaló is.A Seth-szövegek nemcsak a világosan megfogalmazott, ízes humorral fűszerezett tanítások miatt élvezetes olvasmány. Jane Roberts igaz története egyben izgalmas kalandregény is —fordulatokban gazdag história egy fiatalasszonyról, aki teljesen gyanútlanul a szellemvilág és az anyagi valóság közötti keresztúton találja magát.
(...)

1.
SETH MEGJELENIK
Ma is meglepődöm, milyen körülmények között kezdődtek a Seth-ülések. Például nem voltam „magam alatt”, nem sodródtam céltalanul. Akkoriban jelent meg első regényem puha kötésű kiadása; minden energiámat annak a célnak szolgálatába állítottam, hogy jó író és költő legyek. A tényirodalmat újságírói műfajnak tartottam, amely kreatív írókhoz nem illik. Úgy gondoltam: életem és munkám a kijelölt úton, a tervek szerint halad. És tessék — most itt ülök, és már a harmadik könyvemet írom a tényirodalom műfajában.Az 1963-as esztendő mindazonáltal rossz év volt számunkra. Rob hátfájással kínlódott; amikor a munkából hazatért, alig maradt ereje festeni. Nekem is gondjaim voltak új regényem témájával kapcsolatban. Öreg kutyánk, Mischa elpusztult. Lehet, hogy éppen ezek a körülmények tettek fogékonyabbá arra, milyen sebezhető is az ember — de hát rengetegen élnek át rossz éveket anélkül, hogy paranormális jelenségeket produkálnának. Lehetséges, hogy tudtomon kívül válságba jutottam, és paranormális képességeim valami belső szükséglet hívására bontakoztak ki. A misztikus dolgok természetesen távol álltak tőlem. Tudomásom szerint soha életemben nem volt paranormális élményem, és nem is ismertem senkit, akinek lett volna.Múltamban semmi sem történt, ami felkészített volna az 1963.szeptember kilencedikének estéjén bekövetkezett, megdöbbentőeseményekre, de biztos vagyok benne, hogy ekkor kezdődött el az a folyamat, amely végül az ülésekhez és a Sethtel valómegismerkedéshez vezetett.Gyönyörű őszi este volt. Vacsora után szokásomhoz híven leültem a nappaliban az öreg asztalhoz verset írni. Rob a műtermében dolgozott, három szobával távolabb. Kitettem magam elé a tollat, a papírt, a cigarettámat és egy bögre kávét — aznap a kilencediket vagy a tizediket. Willie, a macskánk a kék szőnyegen szunyókált. És ekkor egy kábítószer nélküli „utazás” történt velem. Ha valaki titokban beadott volna nekem egy adag LSD-t, akkor sem lehetett volna bizarrabb az élmény. Az egyik pillanatban még minden rendben volt, és a következőben iszonyatos erővel,lavinaként zúdultak a fejembe mindenféle radikálisan új gondolatok, mintha az agyam valami elviselhetetlenül nagy hangerőre állított vevőkészülékké változott volna Nemcsak gondolatok jöttek át ezen a csatornán, hanem intenzív, lüktetőérzések is. Be voltam kapcsolva, be voltam hangolva — nevezzük akárhogy —,összekapcsolódtam valamiféle hihetetlen energiaforrással. Arra sem maradt időm, hogy kiáltsak Robnak. Mintha az anyagi világ hártyapapír vékonyságú volna, és mögötte a valóság végtelen dimenziói rejlenének, engem pedig nagy reccsenéssel áthajítottak volna ezen a hártyán. Testem az asztal mellett ült, kezem lázasan jegyezte az agyamon átvillanószavakat, gondolatokat. Mégis mintha ugyanakkor valahol másutt is lettem volna — keresztülutaztam a tárgyakon. Belezuhantam egy falevélbe, ahol egy új világegyetem nyílt meg előttem, aztán már ki is repültem belőle, és új perspektívák szippantottak be.Úgy éreztem, mintha ez a tudás beépülne a testem sejtjeibe,hogy el ne felejthessem — szervi tudás volt, biológiai spiritualitás.Inkább érzés és tudás volt, mint intellektuális ismeret. Ugyanakkor eszembe jutott, hogy az éjjel álmot láttam, amelyben pontosan ilyen élményen mentem keresztül. Tudtam, hogy a két élmény összefügg egymással. Amikor magamhoz tértem, éppen a címet írtam a különös jegyzetek fölé:
Az anyagi világ mint ideák konstrukciója.
Később a Seth-szövegekben kibontakoztak ezek a gondolatok, de ezt akkor még nem sejthettem. Seth később, az első ülések egyikén elmondta: ez volt az első kísérlete, hogy kapcsolatot teremtsen velem. Ha aznap este tudtam volna, hogy akkor kezdtem el Seth nevében szólni, biztosan holtra rémülök.Így azonban fogalmam sem volt, hogy mi történt velem, annyit azonban már akkor éreztem, hogy váratlan fordulatot vett az életem.
A „reveláció”, „kinyilatkoztatás” szó jutott eszembe;megpróbáltam elhessenteni, de a szó makacsul ott maradt.Egyszerűen féltem ettől a kifejezéstől a misztikus háttere miatt. Író lévén, az ihlet érzését ismertem már, de ez az élmény és a megszokott inspiráció annyira különbözött egymástól, mint egy madár a gilisztától!
A gondolat, hogy „befogadó” lettem, ugyanolyan megrendítővolt. Minden gondolatomat a feje tetejére állította. Még aznap reggel is — mint életem minden napján —, ha egy dologban bizonyos voltam, az az volt, hogy a fizikai valóság megbízható.Lehet, hogy időnként nincs ínyemre, de azért lehet rá számítani.
Ha akarom, gondolkozhatom róla másképp, mint addig, de ez a valóságot nem befolyásolja. E perctől fogva nem voltam képes így gondolkodni. Amíg az élmény tartott, tudtam, hogy mi alakítjuk a fizikai anyagot, nem megfordítva; hogy érzékeink csupán egyetlen háromdimenziós valóságot közvetítenek a számtalan közül,amelyeket normális körülmények között nem érzékelünk; hogy érzékeinkben csak addig bízhatunk meg, amíg nem teszünk fel olyan kérdéseket, amelyek túlmutatnak az érzékek szűk korlátain.Sőt: addig azt sem tudtam például, hogy mindennek van tudata. Most hirtelen megéreztem azt a fantasztikus vitalitást, amely jelen van azokban a tárgyakban is, amelyeket korábban élettelennek hittem. Az ablakpárkányból egy szög állt ki; egy pillanatra érzékeltem az anyagát alkotó atomok és molekulák tudatát.Minden korábbi meggyőződésem és a józan ész ellenére tudtam, hogy az idő nem egymást követő pillanatokból áll, nem olyan, mint a szárítókötélen lógó ruhacsipeszek sorozata, hanem minden élmény, történés, tapasztalat valamiféle örökös mostban létezik. Mindezt villámsebesen jegyeztem le — ezt a kéziratot ma is őrzöm, és ha újraolvasom, mindmáig ugyanazt a revelációt, a felfedezésnek ugyanazt az izgalmát érzem.Az alábbiakban ebből a szövegből idézek részleteket.„Mindannyian elkülönült energiatömegek vagyunk, melyek az anyagi létben tárgyiasultak, hogy megtanuljanak energiából ideákat formálni, és ezeket anyagivá tenni (ez az ideák konstrukciója). Ideákat vetítünk rá a dolgokra, hogy kezelni tudjuk őket. De a dolog maga a tárgyiasult gondolat. Az ideának ez a fizikai megvalósulása teszi lehetővé, hogy különbséget tegyünk a gondolkodó „Én” és maga a gondolat között.
Az ideakonstrukció tanítja meg az „Én”-nek, hogy mi is voltaképpen, azáltal, hogy a fizikai valóságban felmutatja, amit létrehozott. Más szóval: úgy tanulunk, hogy saját alkotásainkat szemléljük. Az ideák erejét és hatását azáltal tanuljuk meg, hogy fizikai valósággá alakítjuk őket;az alkotó energia használata során tanulunk felelősséget...”„Az entitás az Én, az egyén alapvető létállapota: halhatatlan és nem anyagi. A többi entitással energiaszinten kommunikál, és szinte kimeríthetetlen energiatartalékok állnak rendelkezésére. Az„egyén” a teljes entitásnak az a része, amelyet fizikailag megtudunk jeleníteni.”„A szem vetíti és fókuszálja a belső képet (az ideát) az anyagi világra, ugyanúgy, ahogy a vetítőgép vetít a vászonra. A száj hozza létre a szavakat.
A fül hozza létre a hangokat. Ezt az elvet azért nehéz megérteni, mert megszoktuk, készpénznek vesszük, hogy a kép és a hang eleve létezik, érzékeink csupán tolmácsolják.

A folytatás, és a könyv forrása: http://www.scribd.com/doc/59289418/1/Seth-megszolal

És Seth könyve : http://www.scribd.com/doc/59289364/RJ-Seth

Szeretettel:Ági

Címkék: