Szöszölés 7.

Lenyugszik a nap, alkonyul,
a fákra árnyak sora borul,
nyugovóra tér a nyuszi,
ébred a bagoly, és a süni.
Nappal után jő az éjjel,
szimatol rókaurfi szenvedéllyel,
vár az erdő, terített asztal,
egér, pocok, és nyulacska,
kerül be a jó pocakba.
Cirpel a sok tücsökbogár,
levegőben édes nektár illata száll.
Vízparton is a sok béka kuruttyol,
szerelmes legény barátnője fülébe duruzsol,
itt az alkony! látja, kedves?
ajka széle mitől nedves?
had csókolom meg a kezét,
enyhítse oh, szívem hevét!
Kéri kérve esedezve,
a szerelmes legényke,
de a leány pironkodva,
zavarban van, s mosolyogna,
hogyha tudna, hogyha bírna,
ha szíve nem a torkába dobogna.
Mit tettél velem, ó tavasz alkonya!
Szerelmes szív lettem, s nem büdös banya,
dobhatom a seprűmet is a sarokba!
Leesett a vasorrom is, nem kell mágnes,
(tudnám az én nevem mitől Ágnes?)
S mitől hat reám így az alkony,
miért bolyongtam eddig vakon?

******

Feljött a hold, és a csillagok,
a kék égen ó hogy ragyog!
Elcsendesül a nappali zsongás,
enyhül a szívben a szorongás,
harcnak, háborúnak mára vége,
mindenhova csend költözik és béke,
bele, bele minden ember kis szívébe.
Végtelen az isten, végtelen az ég is,
engedd meg magadnak, ezt teszem én is,
meglásd feljön tőle a nap még éjjel is.
örök sugára beragyogja az égboltot,
átmelegítve e fagyott szívű világot,
élni tanul mindenki, ÉLNI! ÉLNI!
Egymás szívébe bújni, többé sosem félni,
adni tudni, s hogyha kell kérni,
boldogság magokat széthinteni,
minden kincsünk megosztani,
feltétlen szeretetet csak adni, adni.

******

Te csak tedd mindig a jót,
ne várj érte ellenvalót.
A nap sem nézi kire süt,
csak fent van egy helyütt,
és sugarát csak ontja, ontja,
ugyanúgy úrra, s hajléktalanra.
Fűre, fára, és madárra,
nem érdekli, hogy ki látja
Te is csak tedd a dolgod, de
ne nézd, kinek adsz megérdemli-e,
a szeretet olyan mint a napsütés,
életet ad, simogat, melegít, és
ezer dolgot tesz,
de érted ezt.
Ne minősíts, ne gondolkozz,
csak tedd a jót, a szívből szólót.

******

Verseim mindig őszintén beszélnek,
hogy mit is gondol bennem a lélek,
s bár szavát hallatni már nem félek,
legyen csak csillanása a fénynek,
mégis szavaim mögé bújva élek.
Testem szívem elvarázsolt otthona,
benne van menny, pokol, szodoma és gomorra,
a tenger mélye, és a Himalája hegye,
bennem van gyermekem, apám, anyám, kedvesem, és Te is,
Mi ez itt? Káosz, rend, vagy genezis?

******

kurtán furcsán,
sundám-bundám.

vagy valami ilyesmi,
bár már a fene se érti.

Címkék:

Hozzászólások



:)

:))))))