A tudat önlátomása az időtérben

(részlet Zoé és Elek Galaktikus Halottaskönyvéből)

...Amikor a személyiség feloldódik az Önvalóban és ettől visszahúzódik a "valóságból", érzékelhető lesz a közös (kollektív) kép mint egy pszihobazár. Az ebből való menekülés szándéka hozza létre a közösségeket. Azonban a közösségekbe tömörülés igényét is a félelem irányítja, mert ha többen vagyunk kevésbé félünk. Ötezer év magányának a félelme ez. A valódi út a rettegésből való felébredéshez nagyon magányos mert senki nem kísérhet el oda, rajtad kívül senki be nem léphet abba a szentélybe ahol ez a Mag az álom végtelenjéből, szerelemtől megrészegült szenvedélyében kibomolva önmagjából a világra álmodta önmagát. Minden ami kint van csupán következmény, így sem az emberiség sem egy közösség nem tud felébredni anélkül, hogy az ember maga ne indulna el vissza az álom végtelenjébe megkeresni az álmodót, - hiszen még azt sem tudja miből kellene felébrednie. Mint ahogy a spirituális világ nem is sejti, mert még mindig létezik számára a gonosz ezer álruhába öltözött rémképe ami ellen harcolnia kell mindenféle technikákkal, technológiával, varázsszerekkel meg olyan kis pici zöld csavaros izékkel amik hosszan pötymögnek ha hozzáérünk. - Mindezt félelemből.

De tudd, csak amitől félsz az jelenthet veszélyt számodra és lásd, csak a félelemtől félsz. Még a halál is fél, ez az ő halálfélelme. Az út amely befelé visz már a félelem halálának következménye. Akik ezen az úton megtalálták az álmodót, törvényszerűen találkoznak a saját világukban, - Önlátomásuk kibontásának eredményeként - a Közös Ég terében. Mert a Köz Őse az Egy Én.

Amíg ez nem látható, amíg az EGY-nek nincs önreflexiója, addig a személyiségnek egyetlen terve van: Életben maradni! Életben maradni! Az élet áramlik, tehát képtelenség életben MARADNI. Életben maradni annyi mint meghalni a halál számára. Semmit sem lehet maradásra kényszeríteni, bezárni, hosszú időkre konzerválni mert vagy az enyészet viszi el vagy egy robbanás veti szét vagy Higgs lesz meg Bozon. Áramolni annyi mint meghalni az élet számára. Eggyé válni az életárammal. Amíg az életben MARADÁS a jelszó, addig az Egységet elhagyó Tört Én Elem folytonos világvégét generál, hiszen darabokra tört, mi Egy volt. Ezért minden pillanatban világvége van, A Tört Én Elem maga az Egység világának vége. Aki a történelem felől közelíti a jelen pillanatot csak a világ végével találkozhat. Ez a Nincskijárat Kapu. Mert ez valójában egy nagyobb valóság bejárata Mirdad Anyatojásába.
A Nincskijárat Kapu legfőbb paradoxona, hogy az élet értelmének keresésében, a felébredés őrült hajszájában, a poklok kínjaiban szenvedők rémületében, a világot megmentők flúgos futamában mint a kollektív abszurd színjátékában, mindig mindenkinek igaza van. Ebből aztán gigantikus káosz tör elő, mert mindenki a sajátjához ragaszkodik. Ebben a révületben a gondolatkylkhor nagy pusztítást végez. A pillanat renyhe óvatlanságában azonban a gondolat elpiszmogja magát és felüti fejét a gondtalanság. Ez a rövid trip épp elég az elmének arra, hogy újragondolja a történteket. És megint minden a régi. Az a megbízható kilátástalanság, hogy az élet küzdelem, szenvedés, - de legalább érzem, hogy élek.
A megoldást a Szent Tekercs rejti.
Ez a Nemlétező Gondolatok Listája.
Nem áll benne semmi, mert minden pusztul ami van, - a gondolaterózió aszalja száraz múmiává - tehát minden életteli abból való ami nincs.
A nincsnek a seholban van maradása, ami nem tűnik nagy segítségnek helyzetünk kilátástalanságának közepette.
Pedig.

Forrás: http://eniste.me/115-a-tudat-oenlatomasa-az-idoterben

Szeretettel:Ági

Hozzászólások



Az új bejegyzés válaszol a kérdésedre? :)

Ági*