Fontos....

Láthatjátok, amit én… Megint valami változott… Nem írtam öt napja… idézetet sem... Megvan a miértje… Besértődtem a világra. Az emberekre, a barátokra, a környezetemre, mindenre.. Legalábbis így gondoltam… Most így visszagondolva, elfáradtam. Nem volt persze akkora megterhelés, ami ennek külön okozója lenne. Így alakult egyszerűen. Értek olyan pofonok, amivel nem számoltam, ami meglepett. Az új jellegű feladataim, a klímaváltozás, ami körülvesz, most tudatosodott, néha kicsúcsosodik, pedig alapjában alkalmazkodó természet vagyok. Meg kell tanulnom azokat a feladatokat, amikkel szembesülök, és a hirtelen, hamar-gyorsan természetem, zsarnoki akaratosságom miatt vétettem hibákat is. Na és? Mondhatnánk, más is téveszt, de én nem szeretnék, igen… a megfelelni vágyás. Magamat is büntettem, mert azt mondtam, nem fogsz kiírni semmit, sem idézetet, sem megosztást, sem videókat, zenéket… Aztán egyszer látom, lájkolják a bejegyzésem. Mi?? Bejegyzésem? Hiszen nem is írtam… Megnézem, hát látom, automatikusan megosztottam egy volt kolléganőmről szóló cikket, ami egy díjról szól, amit kapott. Önkéntelenül. De ez nem baj! Ez öröm és ösztönösen jött! Hát akkor hadd jöjjön! Azért nem írtam idézetet, mert kíváncsi voltam a reakciókra… Mert voltak, akik azt mondták, ezzel indítják a napot… nem tűnt fel senkinek… Nem baj…. :) Az örök változás részünk… Rá kell jönni arra, ha nekem fontos valami, valaki, nem biztos, hogy ez a fontossági sorrend oda-vissza is működik. Ezt el kell tudni fogadni. Rohadt nehéz. De sok bosszúságtól óvhatjuk meg magunkat… Ráadásul fölösleges bosszúságtól. Persze az adott pillanatban ez nem villan be… aztán valamerre meg annyira elment ez a világ… értelmetlen haláleset..., bírósági ítéletek… szétszakadt házasságok… egyre ingerültebb emberek, valami megtört az emberekben.. távolodó kapcsolatok, barátságok… nem sorolom, mindenki látja, észreveszi, észleli.
Ilyenkor gondolom azt mégis, hogy helye volt az idézeteimnek… helye van a telefonjaimnak a barátaim felé, ha ők nem is hívnak…, a leveleimnek, ha ők nem is írnak.. mert nem szeretném elveszíteni őket, olyan sok mindent vitt el a tavalyi év… És igen hozott sok újat. Sokszor ismétlem önmagam, hála és köszönet érte, majd egyszer megértem miért is történtek úgy a dolgok, ahogy… Még a miérteknél tartok, még mindig.. És vissza a fontossághoz… Vannak ilyen jellegű dolgok az életünkben, kell, legyenek sorrendek. Mondjuk, sokszor felcseréljük őket és sokszor jelentőségteljesebbnek gondoljuk a kelleténél. Persze nem vagyunk egyformák. Ezért is tisztelem azokat az embereket, akik szerepet vállalnak bármilyen közösséget érintő ügy mellett. Időt, energiát nem sajnálva. Úgyhogy majd lassan én is beleilleszkedem a jelenembe, és kiderítem, mi maradt fontos számomra… Aztán az idő úgyis hozza a többit… A tavaszt, a jó időt, a napot, a szellőt és a fényt!!!!