Lassú tánc

Most valahogy úgy vagyok, mint a vasalással. Amikor már rászánom magam, akkor utána már megy, csak az a kezdőlöket… Néha az hiányzik. Pedig tényleg olyan sok téma hever szerteszét, talán ez is az oka, hogy az ember figyelme osztódik, mint ahogy a sejtek teszik.

Innen kap egy impulzust, meg onnan, itt egy gondolat befészkeli magát, amit tovább kellene szőni, ott egy másik, ami megnyitja a képzeletemet és a sok kis apró szál már labirintussá növi ki magát.

Én meg csak bolyongok benne, és nem tudom, melyik utat válasszam, ami esetleg kivezet a káoszból.

Nagyszerű, az írásra gondoltam, de már megint másik témánál vagyok. Mondjuk, szerintem lehet követni, ha egy rugóra jár az agyunk.

Sokszor és sokan nyilvánulnak meg mostanában hasonlóképpen, amiből arra a fantasztikus következtetésre jutottam, hogy mások is olykor úgy érzik, toporognak egy helyben. Ha nincs is konkrét indok, valami belső mocorgás készteti őket, bennünket arra, hogy valami mást akarjanak, mint ami van.

Sokáig elfogadtam a helyzetem, bár mennél többet adtam, annál több kellett, másoknak. A saját álmaimat halogattam, hiszen a másoknak való megfelelés az életben maradás arra ösztökélt, a napi teendőimet lássam el, érjem utol magam, mi az, ami elmaradt, mi az, amit be kell pótolnom, nehogy valamit elfelejtsek, nehogy valamit más elfelejtsen, lett légyen az nem is az én dolgom. Örökös szélmalomharc, mókuskerék, ragozhatnám a megfelelő közhelyeket.

És mégis mennél jobban igyekeztem, az a belső tűz kezdett elhamvadni, a poroltók sokfelől gondoskodtak róla. De nem hamvadt el, csak néha leszívta az energiatartalékaimat a minimális szint alá, és akkor jöttek a problémák, a plusz kilók, a betegségek, a gyógyszerek, a műtőasztalok éveken át, csak követték egymást. A tükör néha még megmutatta azt az arcot, ami voltam, de a fotók másképp néztek vissza rám. Sok minden elmaradt, sok minden megmaradt. A megfelelni- vágyás, de nem minden áron.

Nagyon gyorsan szaladnak a napok, a hetek, az évek, az iramot tartani akarjuk vele, de érzem néha fölösleges. Nem sok köszönet van benne, csak magunkkal futunk versenyt, és csak egy befutó van.

Aztán ott marad az űr, valami hiánya, ha nem is tudjuk nevén nevezni. Sok ilyen versenyem volt, már nem állok a rajthoz.
Választom helyette a „lassú” táncot, ami forog-forgat, de hagy időt kitekinteni a táncparkettre, azokra, akik körülöttem állnak, vagy ugyanúgy táncolnak, mint én. Meglelem az örömét, a sodrását, ringatózását, arra, hogy vezetnek tánc közben, s ha néha becsukom a szemem, a tánc nem áll meg, visz tovább. Látom a többiek mosolyát és örömét, amit a táncban lelnek, amit a táncommal adhatok nekik, s ha megszédít a forgás, megpihenhetek, ha kedvem van, újra kezdem.

Már az, hogy ezt leírtam, egyfajta megnyugvást ad, mindattól függetlenül, hogy a rohanás olykor része marad az életemnek.
Sokan csak azt látják, hogy sietősen közlekedek az utcán, mondják, mindig rohansz, ugyanakkor mások megmosolyognak, Te mindig fent vagy a közösségi oldalon. Visszamosolygok, ha így látod, akkor bizony Te is ott kell legyél folyton, hogy lássad.
Érdekesek vagyunk, ítélünk, miközben a felszínt látjuk csak.
De nem is kell, hogy mindenki lelkének részese legyünk. Nem kell, hogy mindenkinek eleget tegyünk.

Fogadjuk el a jelent olyannak, amilyen, de hagyjuk, hogy a képzelet segítse az álmainkat! A magunkét, mert a másokét ne akarjuk álmodni, vagyunk annyira értékesek, hogy saját álmaink legyenek!

És ha ringatózol az álmodban, a nappalok is lassan átveszik a lassú tánc ütemét, és egyszer csak azt veszed észre, ott állsz a parkett közepén, és a Tiéd a világ!

Címkék:

Hozzászólások



Várok csak várok, világospodik:)

Ez az Ige szoros kapcsolatban van a királyi menyegző példázatával. Amint láttuk, ott sem a vőlegény és a menyasszony volt előtérbe helyezve, hanem a hivatalosak. Ez a példázat mintha valamivel közelebbi időt jelölne meg a menyegző napjával kapcsolatban. Itt úgy mutatja be az Úr Jézus a tíz szüzet, mint akik hivatalosak a menyegzőbe, akik nem is utasították vissza a meghívást, és várják is a vőlegényt, illetve a menyegző napját, amikor megkezdődik a menyegzői vacsora. Erről a példázatról is csak azt bocsáthatom előre, hogy nem lehet sem egyértelműen, sem egyoldalúan beszélni egyetlen példázatról sem, mert ezek nem történetek, hanem tanulságok, isteni kijelentések.

http://www.youtube.com/watch?v=rnzLKk1c-9I

Hajde momci!!!!



:)

Köszönöm kedves Szmörcsi, én köszönöm.



:)))

ez csodálatos volt.
köszönöm!