Mai nap.....?

Június 17.

Növekszünk, változunk, néha észreveszünk magunkban egy-egy hibát, amit ki kell javítani, nem mindig a legjobb megoldást választjuk, de a megpróbáltatások közepette tovább élünk, létezünk, és igyekszünk szilárdan állni, hogy méltóságot kölcsönözzünk, de nem a falaknak, s nem is a kapuknak és az ablakoknak, hanem annak a belső, üres térnek, ahol imádjuk mindazt, ami számunkra kedves és fontos. Paulo Coelho

Sebnyalogatás. Sebek nyalogatása. Talán ezt mondhatom magaménak az elmúlt két hétben. Azt hiszem olyan dolgok történtek az életemben, amik még soha. De egyszer ezeket is meg kell tapasztalni ahhoz, hogy újraéledjünk. Aki nem tud lealacsonyodni, az nem tud honnan felemelkedni. Na, ezt most félig-meddig idéztem, mert agyam néha, mint a szita…. Mindennek oka van, csak iszonyat nehéz megtapasztalni a saját bőrünkön, megválni megszokottnak, öröknek hitt dolgoktól, megtapasztalni kedves ismerős bánatát, szerette- szülője elvesztése miatt, egyre gyakrabban… Mind-mind az élet dolgai, az élet alakulásának, változásának következményei. De ugye itt jön el az a pillanat, milyen nehezen dolgozzuk fel, milyen nehezen állunk a változások elibe, csak azt szeretnénk magunkénak tudni, ami jó, ami a javunkat szolgálja. Evidens… Viszont közben nem tudhatjuk, mi is lesz az a változás, az az „ütés”, amelyik javunkra válik. Sokszor, nagyon sokszor érzem magam magányosnak, talán önnön hibám. Éppen ideje lesz, hogy összekapjam magam, hogy megtegyem az első lépést. Kicsit több önbizalomra van szükségem, mert azt is megtépázták rendesen. Csak forog az agyam, de olyannak érzem, mint egy körforgalomba való közlekedést, ahonnan nem tudok kisorolni, mert nem tudom melyik a jó irányba haladó kivezető út. Ugye, az a bizonyos női sofőr! 
Kérem! Süt a nap! Nyár van, szabadság (és akkor nem nevezem nevén, hogy munkanélküli időszak…..)! Tessék örülni, mosolyogni, bízni és hinni! Önmagunkban, az emberekben, a lehetőségekben! Hogy képesek vagyunk haladni, és kihozni magunkból azt, amit legmerészebb álmainkban SEM hittünk el! Van feladat? Nosza!  Hála érte!
…..Nos…ezeket reggel írtam… azóta voltam egy félig-meddig állásinterjún, ahol egy, azaz egy órát tudtak nekem felajánlani, heti óraszámnak. Annyira megfogadtam, hogy nem sírok, de hiába összpontosítottam, csak kicsordult… Nem szégyellem, csak kellemetlen. Még mindig nem nőttem fel. Ólmos fáradtságot érzek, folyton álmos vagyok. Picikét elfáradtam. Nem testileg, szellemileg. Most éppen azon gondolkodom, hogy adok magamnak határidőt. Határidőt arra, hogy pihenjek, hogy kikapcsoljak, kikapcsolódjak. Úgy érzem, néhány hetet azzal kell töltenem, hogy NEM keresek munkát, NEM nézek állásokat, NEM pörgetem az agyam a jövőn. Talán túlságosan is ezzel vagyok elfoglalva. Hagyom magam a jelenben, igyekszem a múltat lezárni és nem tipródni a jövőn. Iszonyat nehéz dolog, de megpróbálom. Kell, hogy eredménye legyen, kell, hogy erőm legyen! S ha túltettem magam ezen dolgokon, akkor meglátjuk, mit tudtam kihozni magamból!!!

Címkék:

Hozzászólások



Köszönöm Julcsi!!! :)

Köszönöm Julcsi!!! :)



:)

Hidd el,minden a lehető legjobb módon fog alakulni! :)
Én egy évig voltam hasonló cipőben mint te! Senkinek nem kívánom az utolsó három hónapot!
Aztán elegem lett az önsajnálatból... félelmekből... aggódásból!
Leültem,és nem az állásajánlatokat néztem meg,hanem azon kezdtem elgondolkodni,ha már így alakult...
mi az amit én csinálnék szívesen? Mi az a közeg? Mi az a munka?
Az én szívem régóta azt súgta,foglalkozzam emberekkel... ahol segíteni tudom őket... ehelyett 15 évig vagy eladó
voltam,vagy adminisztrátor! Ilyen állásinterjúkra is jártam... hiába!
No ebből elég!
Mit veszthetek?
Idős emberekkel szívesen foglalkoznék... gondoltam... és hagytam a fenébe az álláshirdetéseket... kikerestem az
összes idősek otthonát Budapesten és környékén... és elkezdtem telefonálni.
Az első helyre amit felhívtam,azonnal fel is vettek! :)
Takarítóként dolgozom jelenleg... már két éve.... így én töltöm velük a legtöbb időt... napi szinten élem meg az emberi pillanatok apró csodáit... ott vagyok! :)
Idén két iskolát kezdek,ha jó sorsom engedi:
Felvételiztem egyetemre szociális munkás szakra... júliusban derül ki,felvesznek-e.... és a munkahelyem is beiskoláz szociális ápoló szakra...
Sosem léptem volna ilyen irányba tanulni,ha nem dob ki végre az eddig biztonságból kitaposott mókuskerék! :)
Most pedig....
Higgy! Bízz! Merj arra lépni,amerre a szíved vezet! Akkor nem tévedsz el!
Ráadásul... nincs mit vesztened! :)
Ölelésem! Julcsi