Napraforgó

Kipattant a szemem, és jóleső, de kipihentem magam, érzésem volt. Na, most vagy korán van, vagy az utóbbi időszak felhős napjainak egyike köszönt rám? Bingó, az első. Alig pár perccel múlt el öt óra.

Sebaj, ilyenkor szoktam kelni, de mostanában valahogy mégsem ez volt a jellemző. Persze nem rohanok sehova, adtam magamnak időt az alvásra. A szokásos 5-6 óra helyett bizony aludtam mostanában néha hetet is.

Éreztem a szükségességét, és talán most a jótékony hatását is. Szóval felébredtem, felkeltem, lassan a nap is jelezte, hogy idő van és rózsaszínűvé festette a az eget.

Kora reggeli gondolataim vadul kergették egymást, mint mindig, és az jutott eszembe, hogy tulajdonképpen köszönöm, jól vagyok.
Igen, nem kell hozzá sok. A héten olyan kis apró örömök értek, amelyek már széles mosolyra húzzák a számat.

Szeptembertől munkahelyet váltok. Van egy kis baráti zárt csoportunk, nekik este megírtam, olyan jó volt, hogy együtt örültek velem, hogy bíztattak, hogy hisznek bennem! Ilyen üzenetek vártak reggel is!
Annyira sokat lendít az ember önbecsülésén! Ahogy az is, hogy a jelenlegi kis kollegináim őszintén sajnálják a távozásomat.

Egy kedves nézőnknek is megemlítettem, amikor bejött hozzám a jövő évadra bérletet vásárolni, ő azt mondta, nagyon sajnálja- még libabőrös is lett-, mert az e-mailjeim alapján "ismer" szinte, (gondolom közvetlen stílusommal emberi hangot képviseltem), de minden jót kívánt nekem, és köszönte az eddigi munkámat, (na jó látott már színpadon is, azt is megköszönte, amikor ajándék karácsonyi koncertet kaptak, ez most tök mindegy). Viszont igen, ez is hihetetlen nagy erőt ad, hogy elimerik, amit csináltam!

Aztán ma vásárolni voltam egy nagyáruházban, és a húsos pultnál, kicsontoztattam, felszeleteltettem....stb..
Mondtam is, jó, hogy korán van és nem áll mögöttem senki, mire az ismerős eladóhölgy azt mondta, ha sokan lennének, neked akkor is megcsinálnám. Ahogy megtenné másnak is, ha kérik, de olyan jó ezt hallani!

És tudjátok mi a legjobb benne? Hogy ki merjük mondani, hogy köszönöm, és tudunk hozzá mosolyogni és néhány kedves szót fűzni! És ha kimerjük mondani, visszakapjuk, jaj de mennyiszer leírtam már!
Persze-persze, sokszor néznek rám, mint a moziban, mert nem mindenki tudja ezt kezelni, nincsenek hozzászokva!

De ha nem zárkózunk el, és újra próbálkozunk, érdekes beszélgetések, kapcsolatok alakulhatnak ki!

Tudom azt is, hogy lehetnek rossz napjai az embereknek. Amikor bármit teszel, mondasz, bárhogy mosolyogsz, nyűg vagy, és fárasztóan hat a másikra.
Néha azt hiszem akkor, hogy velem van a baj, és visszavonulok.

És például azt sem tudom hova tenni, azt a dolgot, vagy azokat a dolgokat, amikor valakikkel jó kapcsolatban vagyok, levelezünk egymással, vagy csak üzenetet váltunk olykor, majd hirtelen nyoma vész.

Akkor felmerül megint bennem, hogy én hibáztam?

Mostanra viszont már nem agyalok ezen sokat. Igen bánt, igen furdal még, hogy mi lehet az oka, de nem töröm össze magam miatta.

A változásokkal ugye velejár az elengedés, örök téma, örök problémaforrás, megoldandó feladat.

Viszont szeretem a dolgaimat úgy intézni, megbeszélni és esetleg úgy lezárni, hogy ne maradjon megválaszolatlan kérdés.

Persze nem egyszerű, de olyan sok mindent átéltem, kibírtam, véghezvittem már, és még mennyi minden vár!!!
Még leírni is jó!

Nyár van, bár volt ma is egy zápor, de megint süt a nap, hatalmas, nagy és különös okom nincs a jókedvre, az mégis itt van bennem!

Végül még egy bolondos gondolat, ami eszembe jutott pár napja, amikor egy napraforgótábla mellet autóztunk el: már késő délután volt, eső után szintén, de a napraforgók büszkén feltartva fejüket, mintha egy regiment katona vonulna, várták a napocskát, hogy bújjon elő és süssön nekik, hogy ők bevégezhessék a feladatukat, nőhessenek, érjenek, és vidám, mosolygós fejecskéikkel, jókedvet adjanak! Mert a látványuktól nekem mindig jókedvem lesz! Óóóóó, értitek, amit itt összehordok?

Szóval nem kell valami égbekiáltó nagy esemény ahhoz, hogy jól érezzem magam! Elég egy szál virág, egy kedves szó, egy mosoly, egy kisgyermek látványa, egy kedves pillantás!

Úgyhogy most, hogy ezt kiírtam magamból, nekiállok újból a teendőimnek!

Érezzetek Ti is így!

Hozzászólások



*

A forgalmasabb útszéleken talán érdemes volna egy-egy napraforgónak átszabni az arcát, hogy az emberekre átragadjon a mosolya!
http://www.life.hu/i/1208/20120808-legy-kepben-a-nap-fotoja1.jpg
http://static6.depositphotos.com/1135494/648/i/950/depositphotos_6486450...

(Bár a napraforgók sebészeti beavatkozás nélkül is mosolygósak)



"Én csak egy szédült napraforgó vagyok"

Sárhelyi Erika: Légy nekem a nyár

Elszökött a Nap, híre-hamva sincsen,
eladó a kedvem, vegyed-vigyed ingyen,
hisz' amíg a tél a küszöbömön ül,
lelkem is vértelen csendbe szenderül.

Sárgába öltözz, ha felvidítanál,
vagy játszd el nekem, hogy magad vagy a nyár,
légy arany búzában megbúvó kenyér,
arcomra szorított tűzforró tenyér.

Én csak egy szédült napraforgó vagyok,
megyek, amerről a hajnal rám ragyog,
menekülök, mintha mindig havazna,
futok örökké az örök tavaszba.

(2007.)



Fésűs Éva: Az engedetlen napraforgó

Valahányszor Nap anyóka kerek képe mosolyogva megjelent a keleti égen, a széles mezőben mind feléje fordultak a napraforgó lányok.
- Figyeljetek a sugaramra, fogadjatok szót meleg szavamnak! – intette őket Nap anyó, és a sárgakalapos, sudár virágok meg is fogadták a jó tanácsot.
Csak egyetlen napraforgó rendetlenkedett a tábla szélén. Ő is örült a napsugárnak, a szélnek, a nyárnak, de mindennél jobban a kalapjának. Mert csodálatos kalapot viselt! Olyat, mint egy tányér, telis tele pirinyó sárga virággal.
Igaz, hogy az egész napraforgó tábla minden lánya ilyet hordott, de ez a kis oktondi mégis azt hitte, hogy neki sokkal jobban áll és százszorta szebb, érdekesebb, mint a többiek. Ezért aztán minduntan lehajolt, hogy megnézegesse magát egy eső hagyta kis tócsa tükrében.
- Testvérke, ne hajolj le olyan mélyen! Fordulj Nap anyó felé! – súgták szomszédjai. – Engedd, hogy sugarai érjenek és szél porozza a virágaidat!
- Még mit nem, hiszen megfakulnak, elszakadnak! – feleselte vissza a hiú, önfejű napraforgó, és csak azért is mélyebbre hajolt.
- Hogy tetszem? – kérdezte az arra futó gyíktól.
- Csinos vagy! – villant fel a gyíkocska szeme, de nem ért rá sokáig csodálkozni, mert sürgős dolga volt.
- Hát neked hogy tetszik a kalapom? – fordult a napraforgó egy ugribugri cinegéhez.
- Megteszi – tolta hátra kék sapkáját a cinege, amint szemügyre vette. – De nekem ősszel sokkal jobban fog tetszeni!
- Micsoda ostobaságot fecsegsz! – sértődött meg a napraforgó. – Nem is tudod, mi a szép!
- Úgy, úgy! – szólalt meg egy hízelgő hang, közvetlenül a lábánál, és amint lepillantott, ismeretlen virágot látott a szárához simulni.
- Hát téged mi szél hozott ide? – kérdezte csodálkozva.
- No, ezt eltaláltad! – kacagott az idegen. – Valóban a szél hozott. Bókoló vajvirág vagyok, és a szépséged megigézett, hogy ha megengeded, itt is maradhatok, és mindig csodálni foglak!
Ez a beszéd már tetszett a napraforgónak.
- Nagyon szívesen látlak! – ujjongott hiú örömében, és boldogan elmosolyodott, pedig egy pillanatig úgy érezte, mintha fájna valahol a gyökere.
- Testvérke, vigyázz! – súgta ekkor újra egy szomszédos virág. – Ne tűrd meg magad mellett, mert hazugságokat beszél. Kergesd el, és fordulj velünk együtt a nap felé!
- Ej, hagyjatok már békén, ti irigyek! – duzzogott a napraforgó. – Miért kergessem el, amikor sokkal kedvesebb nálatok? Különben is azt csinálok, amit akarok, arra forgok, amerre akarok!
Azzal fogta magát, hátat fordított nekik. Északra nézett, ide-oda hajlott, saját összevissza szeszélyét követve, mialatt a többiek engedelmesen követték a nap járását.
Egyik nap telt a másik után. A vajvirág egyre erőteljesebben bólogatta a bókokat, a napraforgó pedig mindig halkabban válaszolgatott. Egyszer aztán hirtelen valami nagy nagy gyengeség fogta el.
- Mi van velem? – riadt meg, és ijedt sóhajtását végig vitte a táblán a szél.
- Jaj, szegény testvérkénk! – mondták a többiek. – Ugye, figyelmeztettünk, hogy kergesd el a vajvirágot? Minden erődet elszívja! A gyökeredből él!
- Hogy kergessem el, amikor úgy belém kapaszkodott?
- Bizony, most már meg kell várnod, amíg az a piros kendős kislány, aki amott a gizgazt írtja, ideér. Akkor majd sóhajts majd jó nagyot, hogy észrevegye mi a bajod!
Most bezzeg nem feleselt vissza a napraforgó, hanem megtette, amit a társai javasoltak. A haszontalan vajvirág utolsó bókolását el is vágta a szorgalmas kapaél, a napraforgó nyomban jobban lett, és vidáman nézett körül.
- Szerencséd volt – mondták a társai. – De sajnos a kalapodra nem ügyeltél.
- Már hogyne ügyeltem volna! Hiszen a tiéteken már minden virág tönkrement, csak az enyémen virul.
- Dehogyis mentek tönkre a virágaink, csak átváltoztak. És nem is kalapot viselünk többé, hanem olajos magocskákkal, gazdag terméssel teli tányért!
Csakugyan úgy volt. Az önfejű napraforgó sokáig szólni sem tudott. Dacosan fordult félre, hogy megnézze magát a tócsatükrében és a saját szépségével vigasztalódjék, de a tócsa nem volt sehol. Régen felszárította a nyári nap.
- Hogy tetszem? – kérdezte hát izgatottan az arra futó gyíkocskától.
- Csinos voltál, de már bocsáss meg, most nem tetszel nekem! Valami nincs rendben veled! – állt meg egy pillanatra a gyík, és drágakő szemében részvét villant.
A napraforgó gyorsan a cinegéhez fordult.
- Milyen a kalapom? Azt mondtad, neked ősszel jobban fog tetszeni!
- A többieké igen – bólogatott a cinege, de a tiédet akár el is lehet dobni, hiszen egyetlen valamire való magocska sincs benne. Üres!...
A napraforgó elsírta magát, ami abból állt, hogy két hajnali harmatcsepp lepergett a leveléről. A cinege megsajnálta és visszanézett.
- Miért nem fordulsz a nap felé? Még most sem késő, elég melegen sül.
A napraforgó körülnézett, hogy nem nevetik-e ki a társai, de már mind lehajtott fejjel álltak, délkelet felé fordulva, napraforgószokás szerint, hogy védjék a termést, a kincsüket.
Engedetlen testvérük fogta magát és szép csöndesen megfordult a nap felé. Napanyó rámosolygott, és mindjárt úgy megmelengette, mintha sohasem lett volna önfejű, engedetlen napraforgó lánya.
A cinegének igaza lett. A nyárutói fény még megérlelte a magvakat, és ha ennek a napraforgónak nem is lett olyan szép, dús tányérja, mint a többieknek, mégis meg tudta belőle kínálni a cinegéket, és velük együtt örülhetett ennek az őszi kincsnek, talán még jobban, mint azelőtt a nyári ragyogásnak.



:)

"Szomorú kis iskola volt az a mienk, ahol én a betűvetést tanultam. Se ajtaja, se ablaka, ahogy a mese mondja. Azazhogy volt biz azon ablak, de csak akkora, hogy nem fért be rajta annak a bolondos napraforgónak a virágtányérja, amelyik előtte ágaskodott."

A napraforgóról mindig eszembe jutnak Móra Ferenc sorai.



Ébredek már, szép napom

- Napraforgó, napraforgó, napraforgó, szép leány!
Az álomból már nyisd fel két szemed!
Áááá...

- Ébredek már, ébredek már, ébredek már, szép napom,
csak még egy kicsit fázom nélküled.
Mmmm...

- Melegítlek sugarammal, feloldozlak szavammal,
ha rám emelnéd szép tekinteted.
Áááá...

- Követnélek, amíg élek, amíg nézlek, szép napom,
mert kell valaki, aki így szeret!
Áááá...

- Napraforgó, napraforgó, napraforgó, szép leány!
A szél hozza hozzám a sóhajod.
Ná-nánáná-nánánánáná..

http://www.youtube.com/watch?v=XdfrbelJJQc
LGT - Zalatnay Sarolta: Napraforgó



épp

gyümölcsfamustrát tartok. :) Jövőre nem csak a napraforgó hercegséget, hanem a gyümölcsbirodalmat is bővítem. Imádom! Azt hiszem vannak dolgok, amelyek nem változnak. :))



:)

Szívemből írtál. :) ...nekem az árus bácsi ma segített bepakolni a sárgabarackot a szatyromba. Markonként 6-7 kilót. Együtt pakoltunk, közben váltottunk néhány szót. Álltak mögöttem, mégis így tett. Jó érzés. Az élet pillanatokból áll. Boldog pillanataink boldog életet adnak. *



Nevessen Ránk a Világ!

Kinn a kertben Napraforgó álldogál,
Napillatú bársonyszirmán,
Meleg barna koronáján
Szőke Napfény táncikál.

A tündöklő Napraforgó mosolyog,
Csodálja a pergő-forgó,
Az a barnásan aranyló,
A Fényt sugárzó Napot.

Napocskának meleg fényét követi,
Olyan nagyon nyújtózkodik,
Egyre jobban kapaszkodik,
Tányérját feléveti.

Szép arcával a Fény felé integet,
Ahogy ő csak Fényben élhet,
Pont úgy kell az Embereknek
Az éltető Szeretet.

Napraforgó!
Mutasd fényes koronád!
Mindig mosolyogjál nekünk,
Tágra nyissad ki a szemünk,

Nevessen Ránk a Világ!

(Kassai Csilla)



Virágherceg :)

Kosztolányi Dezső: Napraforgó

A napraforgó, mint az őrült
röpül a pusztán egymaga,
a tébolyító napsugárban
kibomlik csenevész haja.

Bolond lotyó - fejére kapja
a sárga szoknyáját s szalad,
szerelmese volt már a kóró,
a pipacs és az iszalag,
elhagyta mind, most sír magában,
rí és a szörnyű napra néz,
a napra, úri kedvesére,
ki részeg, s izzik, mint a réz.
Aztán eszelősen, bután
rohan a gyorsvonat után.

**
A mi felső udvarunkon minden idén ágaskodott a virágok között 1-2 napraforgónövény, amelynek hatalmas virágtányérját néha meg is simogattam. Magasabb volt, mint én, egy igazi virágherceg.