Út

Mikor kibuggyan a gondolat,
olyan sebezhető, gyenge…
Indulna tétován,
feketén-fehéren, véznán.
Félszegen és árván,
utat keresne,
de még csak toporog,
még nem tudja merre…
Előtte homály és köd,
beláthatatlan táv,
még meg-meginog,
messze a valóság..
Majd egy enyhe fuvallattal
meglibben, és éledni kezd.
Nekilódul, egyszerre olyan mint a szélvész…
Nekiszalad a messzeségnek,
nem szabhat határt sem föld, sem ég…
Forr, hömpölyög,vágtat,
tör előre, utat magának.
Már nem feketén-fehéren,
egyre színesebben!
Magára öltve pirosat,
zöldet, kéket sárgát,
a szivárvány összes,
tündöklő árnyalatát!
Társul választva, ízek, fények,
illatok és virágok színes,
féktelen, burjánzó áradatát!
Egyre magasabbra ér,
minden tisztább, világosabb,
félszegnek lenni?
Miért?
Erőre kap és mosolyra kél,
gondolat voltát elhagyja, és él!
Duzzad és pezseg,
lobog , egyszerre tűz és szél,
micsoda változás,
mennyi munka, küzdelem ,
de ragyogás és folytonos utazás,
míg a gondolatból a tett életre kél!

Hozzászólások



Gondolatból a tett

Először minden gondolat tétova, bizonytalan és vézna? "Ezt vagy azt kellene tenni ..."- halmazállapotú?
Aztán mégis tetté érik?

Hmm ...