Utoljára...

Nem volt kegyes az időjárás sem. Sűrűn csak ömlött fentről, mosta el és le az évek alatt felgyülemlett emlékeket. Már egy éve nem vagyok gyakorta bejárós, két kezemen meg tudom számolni, szeptember óta hányszor jártam itt. Így aztán nem is okozott különösebb fejtörést, vagy lelki tusát. Legalábbis addig a pillanatig, amíg ott nem voltam. Ismerős-idegen környezetben, ismerős és ismeretlen arcok között tettem a dolgom, ami évről évre egyre kevesebb lett, nem firtatom, mert tudom a miértjét.

Kiteregettem az iratokat, letisztáztam a papírmunkát, elvégeztetett… Becsuktam a bizonyítványokat, megkérdeztem, van-e még valami teendőm, majd egyszer csak elindultam, és körbejártam a helyet, ahol életemből tíz évet töltöttem. Majdnem minden ugyanaz volt, de mégis más. Hiányoztak tárgyak, képek, hangulatok és emberek. Előtörtek könnyek, nevetések, hosszú-hosszú mindenféle munkával telt napok, tanítások, beszélgetések, viták, közös muzsikálások, pillanatok emlékei. Akkor nehéz lett a szívem, és elköszöntem, hogy még az évzárón találkozunk, majd csendesen eljöttem. Körbenéztem az udvaron, és kiléptem a kapun. Az eső csak esett szakadatlanul, ráfogtam, hogy az homályosította el a szemem. Aztán nagy levegőt véve elindultam a buszmegálló felé, mint olyan sokszor az elmúlt tíz-tizenegy esztendő alatt. De most utoljára. Nincs keserű szájíz, én sem akartam már tovább. Meg a gyerekek is kirepültek, nem sok értelmét láttam újakat toborozni. Csendben lezárult egy fejezet, az eső megsiratta helyettem. Az a kevés szál is elszakadt, ami még ide kötött, de egész más lett az életem is. Nem mondom, mert soha nem mondom, hogy soha, hogy nem fogok tanítani, hiszen bármi lehet. De ez a család, ahova tartoztam, ez szétesett, széthullott. Mindenki megy a saját lehetőségei szerint, más városba, más környezetbe, más munkakörbe. Ki önszántából, ki muszájból. Majd lassan megszokjuk és tudunk szépen emlékezni egymásra. Még mindig mindenkinek friss a dolog és szokatlan, változunk a világgal mi is és a helyünk is. Megtaláljuk az újban rejlő lehetőségeket, szerzünk új barátokat, de nem feledjük a tavalyi közös búcsúesténket, amikor mind együtt voltunk a Kutas-közben… Utoljára…