A felelősség

Az életünket mi magunk tesszük olyanná amilyen.

Mindez az egyik oldalon igen csábítón hangzik. Hiszen akkor mégis csak van szabad karatom, van hatásom az életemre, és ennek a világnak az alakulására. De ne felejtsük el, ez csupán az érem egyik oldala. Nem azt a kérdést feszegetem, hogy sorsunk van, vagy szabad akaratunk? Mert ahogy én látom, egy időben mindkettő igaz. Az érem másik oldala számomra valami mást jelent.

S hogy mi rejtőzik a másik oldalon egy szóban is könnyedén kifejezhető: FELELŐSSÉG.

Eljött az ideje annak, hogy felelősséget vállaljunk magunkért, másokért, és a tetteinkért. Vajon mi köze a bennünk lévő képesség felfedezésének a felelősséghez?

Barátaim a Hölgyben, hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy a felelősség felvállalása jellemzően valami kellemetlen, mondhatni negatív jelenség az életünkben. A felelősség nyomaszt, ahogy mondani szoktuk. Felelősséget vállalni sok esetben kényszer, vagy annak érezhetjük. Mért is? Egyrészt azért, mert adott esetben valami olyasmit tettünk, aminek finoman szólva rossz végkicsengése volt. Ilyen estekben szembe kell néznünk magunkkal, saját hibáinkkal. És ezt nem mindannyian szeretjük, talán még azt is mondhatjuk, ez meglehetősen negatív megközelítése a saját lényünknek, személyiségünknek. Szembesülni hibáinkkal, gyengeségeinkkel valami rossz dolgot jelent.

A felelősség felvállalására másrészt olyan helyzetekben is rákényszerülünk, amikor ezt nem is érezzük a magunkénak. Például el kéne vinni a balhét a munkahelyünkön. Miközben tudjuk, hogy a munkák feltételei sok esetben nem adottak, rengeteget dolgozunk, és még alul is vagyunk fizetve. Mért vállalnám fel a felelősséget azért, hogy sok minden rosszul működik ott ahol dolgozom, mikor alapvető feltételek hiányoznak a munkámhoz? Ezt elmondhatja egy nővér, egy tanár, de akár egy buszvezető is.

Én azonban azt mondom, hogy a felelősségünk felvállalása még ha nem is tűnik kellemesnek, vagy adott esetben igazságtalannak érezzük, bizony jó dolog, sőt időszerű, és kézenfekvő.

Ha felismertük azt, hogy életünket, a világunkat mi tesszük olyanná amilyen, ebből vajon mi következik? Azt gondoljuk, hogy a teremtés, vagy a vonzás képessége egyik napról a másikra alakult ki bennünk? Ez valami 21. századi "találmány" lenne? Nyilván nem. ez a képesség mindig is ott volt mindnyájunkban. Ötszáz évvel ezelőtt éppúgy, mint tegnapelőtt, vagy ma. Arról, hogy odáig jutottunk, ahol most tartunk, mi tehetünk. Persze kényelmesebb rámutatni néhány politikusra, bankárra, vagy a titokban ténykedő illuminátira, és szabadkőművesekre. De minden esetben, amikor pl. egy politikust hibáztatunk, vagy éppen egy párttól várjuk a megváltást, és azt, hogy majd az életünk jobb irányt vesz, valójában eltoljuk magunktól a felelősséget. Más tehet a gondjainkról, és valaki másnak is kell megoldania azt. A felelősséget, és a megoldást is valaki másban személyesítjük meg. Ezt természetesen meg lehet tenni, csakhogy pont így viselkedik egy gyerek.

Eljött az ideje annak, hogy kezünkbe vegyük az irányítást az életünkben, de jól látható, hogy ez nem csak a képesség felismerését jelenti, hanem a felelősség felvállalását is. Ami nem hogy nyomasztó, számomra sokkal inkább felszabadító érzés.

A kérdés persze ebben a pillanatban adott. Mit jelent kezembe venni az irányítást az életemben, az életünkben? Kapára, kaszára, és hulljon a férgese, folyjon a vér? Vessünk véget az elnyomásnak és a hazugságnak, akasztófára, és börtönbe a csalókkal? Nem valószínű, hogy ezt a választ adnám. Mert akkor a problémát megint kivetítem másokra. És abban nem látok nagy képességet, és lehetőséget, hogy gyilkolásszunk. A képesség természetesen valami mást jelent.

És ez a valami más lehet éppen a a Titok is. De vajon mitől vált titokká sok minden. Mért fedezünk fel mostanában oly sokan magunkban és magunkon kívül is olyasmiket, amik eddig rejtve voltak?